0:05
Főoldal | Rénhírek

Kihirdették a Kárpát-medencei középiskolás irodalmi pályázat eredményeit

Átadták a 37. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat díjait Sárváron.

MTI | 2014. április 19.

Idén is csaknem háromszáz pályamű érkezett az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete által meghirdetett Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatra, amelynek díjait a hagyományoknak megfelelően ebben az évben is az ötven legjobb pályázó számára szervezett írótábort lezáró gálaesten adták át csütörtök este Sárváron – tájékoztatta az MTI-t Mezey Katalin, az Írók Szakszervezetének főtitkára, József Attila díjas költő.

A tábort már harminchetedik alkalommal rendezték meg a Rába-parti városban, ahol a legjobbnak ítélt alkotások szerzői és a zsűri közös műhelymunka keretében értékelhették ki a pályaműveket, kiemelve azok erősségeit és rámutatva az esetleges hibákra, hiányosságokra is – közölte.

Ismertetése szerint az előzsűri és a zsűri tagjai Baán Tibor költő, tanár, Bertha Zoltán irodalomtörténész, Gere Zsolt irodalomtörténész, Jámborné Balog Tünde prózaíró, Kemény István költő, prózaíró, Mezey Katalin költő, szerkesztő, Papp Márió költő, szerkesztő és Vörös István költő, műfordító voltak.

Mezey Katalin örvendetesnek nevezte, hogy a pályázók, sőt a díjazottak között is egyre több a külhoni magyar nyelvű iskolákban tanuló diák, ami szavai szerint azt jelzi, hogy felhívásuk eljutott ezekre a területekre is, ahol a fiatalok őrzik anyanyelvük kincseit, nemcsak szeretik, hanem gazdagítják is a magyar irodalmat és kultúrát.

Az idei pályaművekről szólva elmondta: azok talán a korábbiaknál is színvonalasabbak voltak, a beérkezett versek, prózai művek és tanulmányok között kisebb volt a minőségbeli eltérés mint eddig. A színvonal emelkedését jelzi az is, hogy idén a legjobb ötven diák fele kapott valamilyen díjat vagy dicséretet.

Idén a vers kategóriában aranyoklevélet kapott Kovács Márton Pannonhalmáról, ezüstoklevelet vehetett át Polák Péter, Ongáról, bronzoklevélet Purosz Leonidasz Szegedről, valamint Vida Kamilla Bóly községből.

Próza kategóriában aranyoklevelet szerzett Miklya Emese Sára, Kiskunfélegyházáról és Búbos Dávid a szerbiai Szabadkáról. Ezüst oklevél díjazásban részesült Kappanyos Mária Budapestről, Komán Attila a romániai Brassóból, bronz oklevelet vehetett át Márton Ágnes a romániai Csíkszeredáról, valamint Vörös Anna Pécsről. Sárvár város különdíját Egri Dorottya szombathelyi diáknak ítélte oda a zsűri.

Tanulmány kategóriában arany oklevéllel ismerték el Paluska Zsuzsanna, pályamunkáját a szlovákiai Révkomáromból, ezüst oklevelet vehetett át Halasi Vivien Miskolcról, Fekete Marcell Richárd, Budapestről, bronz oklevelet kapott Győrfy Hajnalka, a romániai Barót községből.

A pályázók díját vers kategóriában a lajosmizsei Dobány Péter, a résztvevők díját pedig próza kategóriában a szabadkai Búbos Dávid vehette át Szerbiából. A zsűri nyolc pályázónak, illetve táborozónak adott át dicsérő oklevelet a sárvári Tinódi Gimnázium dísztermében megrendezett gálán.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!