0:05
Főoldal | Rénhírek

Kirúgták a tanárt a rasszista megjegyzése miatt

Nem az első botránya volt az ohiói tanárnak, de remélhetőleg az utolsó. Fekete diákjának azt mondta, hogy az amerikaiaknak nincs szükségük még egy olyan elnökre, mint Obama.

nyest.hu | 2014. április 25.

Nemrégiben kirúgták az iskolából azt az ohiói tanárt, aki egy elnöki ambíciókkal rendelkező afroamerikai diákjának még 2013 decemberében azt mondta, hogy „nincs szükségünk még egy fekete elnökre”. Az iskolai vizsgálat során több olyan részletre derült fény a tanár viselkedésével kapcsolatosan, ami indokolta az eltávolítását – számolt be az esetről az Iacknowledge.

A fairfieldi oktatásért felelős testület 4:0 arányban szavazta meg, hogy Gil Voigtot mozdítsák el állásából. A testület állásfoglalása szerint elegendő bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy a természettudományt tanító tanárt fölfüggesszék. Voigt nem kommentálta a testület döntését, de a meghallgatáson tagadta, hogy azt mondta volna a diáknak, hogy a bőrszíne miatt nem kellene elnöknek lennie. Saját bevallása szerint azt mondta, hogy az amerikaiaknak nincs szükségük még egy Obamához hasonló elnökre – bőrszínétől függetlenül.

Barack Obama
Barack Obama
(Forrás: Wikimedia Commons / United States Senate)

Voigt interpretációja szerint a fekete diák azt mondta, hogy „elnök akarok lenni”, mire ő azt válaszolta, hogy „az amerikaiak nem engedhetnek meg még gy olyan elnököt maguknak, amilyen Barack Obama – függetlenül attól, hogy ő fekete vagy fehér”. A párbeszédnek azonban így nincs sok értelme, ugyanis a tanár mi más miatt gondolhatta volna, hogy a diák Obamához hasonlatos elnök lenne, mint a bőrszíne miatt.

A tanár rasszista, támadó megjegyzése, ahogy a vizsgálat során kiderült, egyáltalán nem egyedülálló. Voigt viselkedése, a diákokra vonatkozó megjegyzései nem először bizonyultak kifogásolhatónak. 2008-ban, majd 2012-ben is kutyaszorítóba került a diákokkal szembeni agresszív, támadó viselkedése miatt. Azokat az eseteket még megúszta; az incidenseket tagadta, és azt állította, hogy a diákjai szándékosan ferdítik el a történteket azért, hogy ő bajba kerüljön. Most azonban a bizottság megbízhatatlannak ítélte a szavait.

Voigt 2000 óta dolgozott a fairfieldi iskolában. Most, tizennégy év és számos botrány után végül sikerült felfüggeszteni állásából. A bizottság most azt vizsgálja, vissza kell-e tőle vonni a tanári engedélyét is.

Forrás

Ohio Teacher Fired After Telling Student ’We Don’t Need Another Black President’

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (9):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
10 éve 2014. április 26. 07:11
9 aszterixagall

@Fejes László (nyest.hu):

Hol is kezdjem?

Talán furcsa, de én nem büntetném úgy általában a rasszista megnyilvánulásokat, pont azért, mert borzasztó nehéz eldönteni, hogy mi számít annak, és ha ennyire szubjektív a dolog, akkor nagyon is érvényesül a társadalmi nyomás a döntéshozáskor.

Problémám van azzal is, hogy nincs tisztázva, hogy a kérdés morális vagy tudományos. Ez a kérdés valahogy így hangzik: egyes bőrszínt és egyéb külső tulajdonságokat befolyásoló gének eloszlása korrelál-e más, intelligenciát/viselkedést szabályozó génekkel? A válasz „nem”, de ez nem erkölcsi, hanem tudományos kérdés, ami azt jelenti, hogy nem bűn feltenni. Én nem vagyok rasszista, mert a tények nem támasztják alá a rasszizmus fenti elméletét. De ez csak mázli. Aki komolyan veszi Darwint, az tudja, hogy szükségszerűen volt olyan időszak, amikor a fenti kérdésre „igen” volt a válasz.

A következő problémám. Az sincs tisztázva, hogy a fenti kérdés „a kérdés” vagy pedig a következő: egyes bőrszínt és egyéb külső tulajdonságokat befolyásoló gének eloszlása korrelál-e bizonyos szokások/preferenciák eloszlásával? Erre a válaszom egyértelmű „igen”. Ha 20-30 évvel ezelőtt Pápua Új-Guinea őserdeiben sétálok és szembejön néhány feltűnően őslakos külsejű férfi, akkor fejvesztve menekülök, ha viszont mondjuk egy afrikait látok, akkor sokkal kevésbé aggódok, ugye nem kell részleteznem, miért. Amerikában a feketék között sokkal elterjedtebbek a baloldali gondolatok és kevésbé szkeptikusak az állammal kapcsolatban, aminek történelmi okai vannak. Emiatt én, mint libertáriánus igenis mondhatom azt, hogy Amerika valószínűleg jobban járna ha a következő elnök nem lenne fekete.

Még egyetlen dolog. Besoroltál egy kategóriába és ennek megfelelően néhány gúnyos válasszal akarsz elintézni. Kérlek, ne tedd! Megnyugtathatlak, szerintem a magyar nyelv finnugor :)

10 éve 2014. április 26. 02:17
8 Dödölle

Magyarországi bírónőt is ki lehet rúgni rasszista kijelentésért ?...

10 éve 2014. április 25. 17:17
7 Fejes László (nyest.hu)

@aszterixagall: „Igen, a bizottság nyilván megvizsgálta az ügyet, de vajon nem lehetséges, hogy ők is félnek?”

Vagy nem lehetséges-e, hogy egyszerűen tisztességes emberek?

Persze Magyarországról nézve elég ijesztő, hogy valaki még egy jó kis rasszista kiszólást sem engedhet meg magának Amerikában...

10 éve 2014. április 25. 16:49
6 aszterixagall

@Fejes László (nyest.hu):

"Na ja, ezért tette hozzá, hogy mindegy, hogy fekete vagy fehér"

Én is hozzátenném, pont azért mert félnék, hogy megkapom a rasszista bélyeget és kirúgnak.

Igen, a bizottság nyilván megvizsgálta az ügyet, de vajon nem lehetséges, hogy ők is félnek?

"Csak ugye hát Amerikában ez már csak így megy: rámutatunk valakire, hogy rasszista, és irány a villamosszék..."

Ha jól sejtem, akkor itt a túlzás eszközével lett élve. Egyébként igen, sajnos azt hiszem, hogy így megy Amerikában és Nyugat-Európában is, és a rengeteg kibeszéletlen dolog miatt erősödnek a szélsőséges szervezetek. Persze nem vagyok szociológus, úgyhogy nem tudhatom.

Azért az jó, hogy az USA-ban még kis helyi közösségek döntenek arról, hogy akarnak-e valakivel együttműködni vagy sem. Ha úgy döntenek, hogy nem, akkor szerintem nem is kellene megindokolniuk, hogy miért. Európa hajlamosabb ezt is állami szinten kezelni, pl. a "gyűlöletbeszédet" büntető törvényekkel.

10 éve 2014. április 25. 15:56
5 Fejes László (nyest.hu)

@aszterixagall:

„ tudhatta azt is, hogy srác is ilyen érzelmű” Na ja, ezért tette hozzá, hogy mindegy, hogy fekete vagy fehér. (Nem férfi vagy nő, nem hosszú vagy rövid hajú, nem hogy szereti-e a hálaadásnapi pulykát, nem.)

„az USA-ban bárkire egy perc alatt rá lehet sütni a rasszista (pedofil, zaklató) címkét”

Még jó, hogy az előítéletességről van szó. :)

De nyilván feltételezhető, hogy a bizottság nem vizsgálta meg alaposan az ügyet, csak ugye hát Amerikában ez már csak így megy: rámutatunk valakire, hogy rasszista, és irány a villamosszék...

10 éve 2014. április 25. 14:06
4 aszterixagall

Például lehet az a baja Obamával, hogy túlzottan baloldali és államelvű és tudhatta azt is, hogy srác is ilyen érzelmű.

Szerintem bőven lehet olyan óra az iskolában, ahol a politika a téma, más kérdés, hogy ekkor sem a tanár politikai ízlése kellene, hogy a középpontban legyen.

Lehet, hogy a tanár tényleg rasszista, de az is igaz, hogy az USA-ban bárkire egy perc alatt rá lehet sütni a rasszista (pedofil, zaklató) címkét.

10 éve 2014. április 25. 11:57
3 El Vaquero

Mondjuk aki így nem bír a szájával, az meg is érdemli, ha így jár. Nagy gondjai lehetnek, ha ráért az iskolában politizálni és faji kérdésekben állást foglalni.

10 éve 2014. április 25. 11:50
2 szigetva

@reiner Tor: A tanár a védekezésében nyilván elmondta volna, hogy diákjának melyik más tulajdonságát veti össze Obamáéval, ha lett volna ilyen.

10 éve 2014. április 25. 11:40
1 reiner Tor

"a tanár mi más miatt gondolhatta volna, hogy a diák Obamához hasonlatos elnök lenne, mint a bőrszíne miatt"

A tanár ha tényleg ezt mondta, szerintem se volt alkalmas tanárnak, de azért komolyan azt gondolják a Nyest szerzői, hogy Obama egyetlen tulajdonsága az, hogy fekete?