Szegény Erasmus csak jót akart...

Hogyan vezet káoszhoz az, hogy törekszünk az „eredeti” kiejtésre? Mit jelent az, hogy „kiejtjük a magánhangzót”? Milyen szabályszerűségeknek engedelmeskedik a hangkivetés? Ezekre a kérdésekre keressük a választ, és látni fogjuk, hogy aki nem standard alakokat használ, az is szabályszerűen jár el.

A Mental Floss magazin videójában John Green „hibás” kiejtéseket sorol. Ezeket már három korábbi cikkben elemeztük. Most azt nézzük meg, milyen kavarodást okozott a latin „eredeti” kiejtését visszahozni akaró Erasmus a mai angolban. Ezen kívül a hangkivetést irányító szabályok egy részével ismerkedünk meg, belátva, hogy akik nem pont úgy ejtenek szavakat, ahogy a standard beszélők, azok is ugyanúgy szabályok szerint járnak el, nem pedig össze-vissza, ahogy azt esetleg képzelnénk.

Egyes szám vagy többes szám

Az angolban a larvas [lārvöz] mellett a larvae [larví] ’lárvák’ (72) is lehet a larva [lārva] ’lárva’ többes számú alakja. A magyarral szemben az angol ugyanis egy-egy szóval együtt sokszor a többes számát is átveszi más nyelvekből. A latin alumnus [ölamnösz] ’alumnusz, öregdiák’ többes száma például alumni [ölamnáj] ’alumnuszok’.

Sokan úgy vélik, hogy a magyarban a média a médium többes száma, és ezért a médiák alak „helytelen”. Ez azonban nem így van, a médium többes száma médiumok, a médiáé médiák.

Figyeljük meg, hogy a magyarba más nyelvből egy többes számú alakot nem tudunk többes számú alakként átvenni, annak a magyarban muszáj -k többesjelet tartalmaznia (kivéve, ha birtok, mert akkor -i-t: alumnuszai). Ezzel szemben az angolban a kibbutz [kibutsz] ’kibuc’ többes száma lehet a héberhez hasonlító alak (kibbutzim [kibutszím]), bár aki ezt nem ismeri, az a kibbutzes [kibutsziz] alakot használja.

Ahogy eddig, most is az amerikai kiejtést közelítjuk. A nem egyértelmű jelek: [ā] a magyar [a] hosszan, [ä] a magyar [á] röviden, [θ] a „pösze” [sz]. A hangsúlyt vastagítással jelöljük.

A görögből jövő parenthesis [pörenθöszisz] ’zárójel’ többes száma írásban latinos: parentheses (39), az ejtése viszont a görög mintát folytatja [pörenθöszíz] (görögül -seis-nek volna írva), a görögből származó (bár latinos végződést kapó) bacterium [böktiriöm] ’baktérium’ többes száma is görögös-latinos: bacteria [böktiria]. (Sokan azonban a bacteria alakot használják egyes számban, és a bacterias [böktiriöz]-t többesben. Ezen az utóbbin ugyanis látszik, hogy többes számú, a bacteriá-ról viszont tudni kell.)

Lárvák
(Forrás: Wikimedia Commons / Gilles San Martin / CC BY-SA 3.0)

Latin így vagy latin úgy

De térjünk vissza a lárvákhoz. A kiejtésbeli bizonytalanságot az okozza, hogy a latinnak több elfogadott kiejtése van. Mivel anyanyelvi beszélői már rég nem voltak, a középkori Európában mindenütt kialakultak a helyi nyelv jellegzetességeit tükröző, azokkal együtt változó kiejtésváltozatok. Mondhatni, a latin kiejtése szervesen fejlődött az adott nyelvekben tovább. Azonban a 16. század elején Erasmus fellépett ez ellen. Latinul nem csak írásban kommunikáltak az akkori európaiak, hanem szóban is, ezt azonban egyre jobban nehezítette, hogy minden nép a maga módján ejtette ugyanazt a nyelvet. Az Erasmus által propagált kiejtés lényege, hogy egységes (megpróbál visszatérni az „eredeti” latin kiejtéshez, igaz ez nem minden esetben sikerül). Angliában csak a 19. században kezdett terjedni az erasmusi gondolat, addig erősen tartotta magát az angolos latin. A 20. században újabb változás indult a latin kiejtésében,  az úgynevezett restituált ejtés, ami minden tekintetben igyekszik az i.e. 1. századi rómaiak kiejtését utánozni. A larvae addigi angolos [lārví] (és erasmusi [lārvéj]) ejtése mellett így megjelent a restituált [lārváj] is. Az alumni angolos [ölamnáj] ejtése mellé kerül a restituált [ölumní]. Az alumnus hím- (alumni) és nőnemű (alumnae) többes számú alakjainak kiejtése jól mutatja, micsoda kavarodás keletkezett ebből: a két végződés kiejtése felcserélődött.

A curriculum vitae ’önéletrajz’ második tagját tehát ejtik angolosan [vájtí]-nak, restituáltan [vítáj]-nak, sőt a hibrid [vítí] és az erasmusi [vítéj] ejtés is létezik (talán csak a [vájtáj] nem, bár ki tudja?). Az ae betűkapcsolat az angolban nem gyakori. Az előfordulásai általában az [í] hangot jelölik (Caesar [szízör], encyclopaedia [önszájklöpídia] ’enciklopédia’, bár ezt már inkább encyclopediá-nak írják), ritkábban az [éj]-t (Gaelic [géjlik] ’gael (nyelvek)’, Israel [izréjl], reggae [regéj]), ez magyarázza, hogy aki tudja, hogy a latin szavakban az ae-t már nem „illik” [í]-nek ejteni, az próbálkozhat az [éj]-jel, annak ellenére, hogy az erasmusi kiejtés sose volt igazán népszerű az angol nyelvterületen. A zavarodottságot mutatja, hogy a Macmillan online szótárában amerikai kiejtésként [vítéj]-t ejtenek, de [vájtí]-t írnak át. John Green a larvae [lārvéj] ejtésétől inti nézőit, de „megengedi” a [lārví]-t is és a [lārváj]-t is.

Nem csoda, ha ezek után sokan ki se mernek ejteni latin szavakat. Pedig szegény Erasmus csak jót akart.

Kiejteni vagy kiejteni?

A magyarban a kiejt ige hangtanászok számára borzasztóan kétértelmű. „Az [a]-t kiejtjük” egyfelől azt jelenti, hogy az [a] hang kijön a szánkon, másfelől meg azt, hogy nem jön ki a szánkon. Ez utóbbi esetben ugyanis kiesik. Persze mondhatnánk úgy is, hogy kivetjük, de ez a szó ma elavultnak hat.

Nehogy kiejtse!
(Forrás: Wikimedia Commons / U. S. Navy)

Green több hangkivető szó kiejtését is „helyreigazítja”. Ezek közül az első az arctic [ārktik] ’északi sarki’ (32), amit sokan [k] nélkül [ārtik]-nak ejtenek, egyszerűsítve a mássalhangzó-kapcsolatot. Ennek az oka – az egyszerűbbség mellett – az lehet, hogy a [rkt] hangsor sokkal ritkább, mint a [rt] az angolban. A magyarban is ez a helyzet, el is terjedt az infarktus [infartus] ejtése (és írása). Ez utóbbi eset pikantériája, hogy a latin alapján „helyesen” infartus volna a szó, csak egy a latinban kevésbé járatos illető okoskodta bele a [k]-t, merthogy az eredeti igének az egyik töve [infarki-] (a másik töve, amiből a főnév képződik, viszont [infart-]). Másfelől, aki ma kihagyja a [k]-t, az nem feltétlenül klasszika-filológus (ezen a szón is lehetne élcelődni, de most nem tesszük), vagyis nem azért hagyja ki, mert ismeri a másik tövet, hanem csak a gyakoribb minta hat rá.

Bajszok vagy bajuszok

A középső magánhangzó kiesése (a szinkópa) vagy kiejtése a kérdés a következő esetekben: caramel [kerömel] vagy [kermöl] ’karamella’ (52), athlete [äθlít] vagy [äθölít] ’atléta’ (62) és triathlon [trájäθlán] vagy [trájäθölán] ’triatlon’ (74). Az elsőnek az itt megadott, három szótagos ejtését ajánlja Green, elismerve, hogy a [kermöl] is elfogadható. A másodiknál és a harmadiknál viszont csak a rövidebb, [θl]-s ejtést véli „helyesnek”. Azonban vegyük észre: nem is említené a szót, ha nem találkozna lépten-nyomon olyanokkal, akik a szó közepén [θöl]-t ejtenek. Ahogy a Catholic ’katolikus’ lehet akár [käθölik], akár [käθlik], úgy az athlete-nek és a triathlon-nak is előfordul mindkét fajta ejtése. Ha Greennek hivatkoznia kellene valamire, a nyelvtörténetre és az azt tükröző helyesírásra hivatkozhatna, ezek azonban nem elégséges érvek.

A veteran [vetörön] ’veterán’ (66) esetében is a három szótagos ejtés mellett teszi le a garast, amiből egyből sejthetjük, hogy sokan két szótagban, [vetrön]-nek ejtik (a linkelt oldalon az első, oregoni nő).

Veterán is, atletikus is, katolikus is
(Forrás: worldcupballs.info)

Az angliai standardban az [r]-t nem ejtik, ott szinte kizárólagos a rövidebb [kamftöböl] alak.

Jóval érdekesebb a comfortable ’kényelmes’ (71) esete. Green ragaszkodik hozzá, hogy ezt négy szótagban kell ejteni: [kamförtöböl]. Azonban a második szótag ki tud esni, amiben az a különös, hogy itt a kieső magánhangzót – a standard amerikai kiejtésben – látszólag két mássalhangzó is követi: [rt]. Egy magánhangzó rendesen egyetlen mássalhangzó és az azt követő magánhangzó előtt eshet ki. Ennek ellenére létezik a [kamftöböl] változat, amit azzal magyarázhatunk, hogy az [r] az előző magánhangzónak a része, az [ör] egyetlen magánhangzót alkot és úgy esik ki. Figyelmes olvasóink észrevehették, hogy a hangsúlyt eddig is ennek megfelelően jelöltük: larva [lārva], arctic [ār(k)tik], azaz ha a hangsúlyos magánhangzót a szótagjában egy [r] követte, azt is vastagítottuk, jelezve, hogy a magánhangzóhoz tartozik, ugyanúgy, mint a kettőshangok [j]-je vagy [w]-je. Más jele is van annak, hogy az [r] az előző magánhangzóval egy egységet alkot, de ennek bemutatására egy későbbi cikkben fogunk sort keríteni. (Maradjanak velünk!) A comfortable további kiejtésváltozata a [kamftörböl], ahol az [r] (színezetű magánhangzó) „átmenekül” a következő szótagba, és ott jelenik meg.

A hangsúly kiemel

A [lájbreri]-ben az [e] hangsúlya nem ugyanaz, mint az [áj]-é, a részletekre egy közeljövőbeli cikksorozatban térünk vissza. (Mondtuk már, hogy maradjanak velünk?)

Az angol angliai és amerikai standardjai közötti szisztematikus különbség, hogy az -ary/ery/ory végződés első magánhangzója az amerikai kiejtésben hangsúlyos, az angliaiban nem. Például a library ’könyvtár’ (73) amerikai ejtése [lájbreri], az angliai [lajbrörij]. Az utóbbi nyelvváltozatban létezik, sőt talán gyakoribb a [lajbrij] ejtés. Az amerikaiban azonban nem eshet ki a második magánhangzó, mert a hangsúlyossága kiemeli. Kiesni ezek szerint csak ki nem emelt, azaz hangsúlytalan magánhangzó tud. Ez a hangsúlyos magánhangzó előtti mássalhangzóra is vonatkozhat: az első [r] elmaradhat, de csak akkor, ha [ö] – azaz hangsúlytalan magánhangzó – követi: [lájböri]. A Green által kárhoztatott [lájberi] ejtés tényleg ritka lehet, ha egyáltalán létezik. Valószínűbbnek látszik, hogy Green itt a [lájböri] ejtést akarja kárhoztatni. (Hiszen az olyan nem amerikaias.)

Ugyanezt a jelenséget észrevehettük már egy korábbi példa, a caramel kapcsán. Itt Green először [kerömel]-t ejt. Ebben nem esik ki az [ö] és hangsúlyos a következő magánhangzó. Másodjára [kermöl]-t mond, amiben már kiesik a középső magánhangzó, viszont az utolsó itt hangsúlytalan. Olyan nincs, hogy a magánhangzó hangsúlyos magánhangzó előtt essen ki: *[kermel] (a csillag azt jelzi, hogy ilyet nem mondanak az anyanyelvi beszélők).

Caramel
(Forrás: Facebook / Molnár Ferenc Caramel)

Jellemző vonása az angolnak, hogy szó belseji hangkivetés csak hangsúlytalan magánhangzók előtt fordul elő: pl. a separate ’külön’ lehet [szepöröt] vagy [szepröt], de a separate ’elkülönít’ csak [szepöréjt] lehet, *[szepréjt] nem. Ugyanígy a Lebanon ’Libanon’ ejtése lehet [lebönön], [lebnön] vagy [lebönán], de nem lehet *[lebnán].

Mindig szabályos

Levonhatunk egy fontos tanulságot. A „helytelen” alakok ellen harcolók egyik érve az szokott lenni, hogy azok nem felelnek meg a szabályoknak, szabálytalanok. Ez akkor igaz, ha csak azokat a szabályokat tekintjük szabálynak, amit a „helyes” alakokból vontunk el. Azonban láthatjuk, hogy azok az nyelvi alakok, amiket az anyanyelvi beszélők használnak, mindig szabályszerűek, mindig valamilyen mintába illeszkednek, függetlenül attól, hogy a nyelvközösség standardnak vagy nem standardnak, a standardot beszélők „helyesnek” vagy „helytelennek” vélik őket.

Kapcsolódó tartalmak:

• Hogy is mondjam…
• És ezeket hogy mondjam?
• Még mindig hibázunk
• Éhes hazánk
• Horger sonkája

Hasonló tartalmak:

• A kocka ki van ejtve
• Ablaut és álablaut: mi a különbség?
• Általános elgyengülés
• Angol magánhangzó-csúszka
• Angolul – de szögletesen

Hozzászólások (13):