És ezeket hogy mondjam?
Folytatjuk a „helytelen” kiejtéseket soroló John Green videó elemzését. Ezúttal [bra] végű városok, Mustár ezredes, egy félreértett szóalak, a GIF és az angol „rövid a” kerül sorra.
Folytatjuk John Green hibavadászó videójának elemzését. Korábban az e-re végződő szavakat, a személyneveket és a francia írású/ejtésű szavakat vizsgáltuk. Ezúttal Skócia és Ausztrália fővárosát és más angliai városokat vizsgálunk. Szó lesz egy helyesírási analógia hatásáról, számítástechnikai kifejezések kiejtéséről, és arról, hogy miben és miért különbözik az angol és az amerikai kiejtése a past ’múlt’ és pasta ’tészta’ szavaknak. Mustár ezredes is lelepleződik: ő valójában egy a diktátor, akit a közelmúltban ért utol jól megérdemelt büntetése.
Edinburgh
Ahogy előző cikkünkben, az angolnak itt is az amerikai standardját közelítjük átírásainkban. A nem egyértelmű betűk: [ȧ] a magyar [á] rövid változata, [ā] a magyar [a] hosszú változata, [ē] a magyar [e] hosszú változata, a [ŋ] az ing n-je (a [g] nélkül). A zárójeles számok a videó számozását követik.
Skócia fővárosának nevét a helyesírás alapján [edinbörg]-nek hihetnénk, azonban a szokásos ejtése [edinböra] vagy – szinkópával – [edinbra] (04). Skóciában ugyanis -burgh-nek írják, amit Angliában -borough-nek (Marlborough [mórlbra] vagy [mārlbra], Peterborough [pítörbra]), Dél-Angliában pedig -bury-nek is, és a végén [i]-vel is ejtik (Canterbury [kentörbri], Salisbury [sólzbri]). Ez az összes végződés a germán burg ’megerősített város’ folytatása, tehát nem meglepő, hogy sok város neve végződik így, ahogy sok magyar város nevének a vége -vár.
Ausztrália fővárosa, Canberra [kenbra] is így hangzik, de ez csak véletlen, a [bra] itt nem a borough folytatása. A város neve egy bennszülött nyelven ’találkozóhely’-et jelent, egy ngunnawal nyelvű vén szerint viszont nem azt, hanem a női mellek közti rést, merthogy a hely két hegy között fekszik. Canberra tehát olyan, mint magyar füllel pl. a pakisztáni Pesavár.
Marilyn Monroe kanberrája
(Forrás: Wikimedia Commons)
Mustár ezredes
(Forrás: Wikimedia Commons)
A colonel [körnöl] ’ezredes’ (01) szót a pacifista amerikaiak a Cluedo nevű játékból ismerhetik, ahol az Agatha Christie krimijeiből ismerős szereplőtípusok közül kell kinyomozni, ki volt a gyilkos. A nyugdíjas katonát hívják Colonel Mustardnak, és aki először írásban találkozik a szóval könnyen hiheti, hogy [kálönöl]-nek ejtik.
De miért nem úgy ejtik, ha egyszer úgy írják? A szó 1548-ban tűnik fel az angolban, a franciából jön, ahol akkoriban coronel alakú volt – azóta a franciában is colonel lett. Néhány évtizeddel később kezdték az angolok olaszosan írni: colonel (vö. olasz colonnello), de az [r]-ezős kiejtése a mai napig stabilan tartja magát. ( Olvasóinkat megelőzve tesszük hozzá: a spanyolban is a mai napig coronel az ezredes. A több [l]-t és [r]-t tartalmazó szavakban a két hang keveredése gyakori jelenség: pl. a magyarban találunk ploletár-t is, ploretár-t is a szokásos proletár mellett. Vagy gondoljuk a bajor-osztrák kehlerabi-ra, aminek magyar változata a karalábé, vagy az olasz cavolfiore, magyar karfiol párra, amelyekben az [l] és az [r] felcserélődik.
(Forrás: Wikimedia Commons / U.S. Navy)
Félreelemzés
Furcsa, hogy az angol awry [öráj] ’félre’ (02) kiejtésében nincs hatása az írásban megjelenő w betűnek. Tudjuk, hogy a szó eleji wr-t csak [r]-nek ejtjük: write [rájt] ’ír’, wrong [roŋ] ’helytelen’. Nos, itt épp erről van szó, az awry határozószó a wry [ráj] ’ferde’ melléknévből származik (hasonlóan a long [loŋ] ’hosszú’ : along [öloŋ] ’végig’, round [ráund] ’kerek’ : around [öráund] ’körül’ párokhoz).
A Green említette [óri] ejtés onnan származik, hogy az awesome [ószöm] ’félelmetes (= tök jó!)’ és az awful [óföl] ’borzasztó’ nagyon gyakran használt szavak és hatnak a jóval kevésbé ismert awry-ra, mintha annak is az awe [ó] ’félelem’-hez lenne köze. Ráadásul ez a félreejtést sok angol anyanyelvű beszélő jól ismeri, ezért aki az awry-t [óri]-nak ejtheti az is, aki csak vicces akar lenni.
Nem a helyesírást értelmezte félre, hanem jelentést látott oda, ahol nem volt John Green gyerekként, amikor úgy képzelte, hogy az Altzheimer’s disease [óltszhájmörz dizíz] ’Altzheimer-kór’ (33) eleje [ould], azaz old ’öreg’. A betegség öregemberekre jellemző, illő tehát, hogy ezt a neve is tükrözze – gondolhatta a kis John.
Számtek
Vérre menő vitákat tudnak a számítástechnikában jártas, vagy magukról azt képzelő emberek folytatni arról, hogy az ősi képformátum, a GIF ejtése [gif] vagy [dzsif] (10). Mindkettőre van minta: gift [gift] ’ajándék’, de gist [dzsiszt] ’lényeg’. Általában a germán eredetű szavakban [g] („kemény” g), a francia, latin eredetűekben pedig [dzs] („lágy” g) a g, ha utána i, y vagy e áll. Egy rövidítés viszont egyik csoportba sem tartozik. A képformátum megalkotói [dzsif]-nek mondják, viszont John Green rámutat, hogy ez nem rajtuk múlik, hanem a szó használói döntik el. És, mint láttuk, a beszélők mindkét kiejtést használják. (Green szerint csak a Szótár számít, de természetesen sokféle szótár létezik, ezeket sokféle szerző írja, akik vagy jól figyelik meg a beszélők viselkedését, vagy nem.)
![Itt a [gif] mellett szállnak síkra](/media/itt-a-gif-mellett-szallnak-sikra.jpg?large)
(Forrás: Wikimedia Commons / Whitehouse.gov, Tumblr)
Szintén rövidítésnek hihetnénk a pwn-nek írt szót, ami itt múlt időben szerepel pwned (11). A szó az own [oun] ’tulajdonol’ igéből származik, a legvalószínűbb feltételezés szerint egy melléütés eredményeként (az o és a p egymás mellett vannak a qwerty billentyűzeten). Először hekkerek használták annak kifejezésére, hogy sikerült elfoglalni valaki más számítógépét. Ma már bármilyen győzelemre lehet használni. A kiejtése természetesen egyáltalán nem egyértelmű, hiszen a hekkerek leginkább írásban kommunikálnak. A Wikipédia szerint lehet [oun], [poun], [pö-oun], [pón], [píoun], [pwín] vagy akár [pwin], [pan] vagy [pwoun] is. Green tudni véli, hogy a „helyes” kiejtése [poun].
A kétféle rövid a
Az angolban „hosszú” a-nak az [éj] kettőshangot és a hosszú [ē]-t nevezzük: pl. Cate [kéjt] ’Kati’ és care [kēr] ’gondoz’.
Volt már róla szó, hogy az angol „rövid” a kiejtése szétvált. Szótag végi [r] előtt jóval hátrább képzett (a magyar [a]-hoz hasonló), míg ha nem követi szótag végi [r], amikor az angliai standardban a magyar [á]-hoz hasonlít, az amerikaiban viszont zártabb, az [e]-hez hasonlítható az ejtése.
| angliai | amerikai | |
|---|---|---|
| bat ’denevér’ | [bȧt] | [bet] |
| bad ’rossz’ | [bȧd] | [bed] |
| bar ’korlát’ | [bā] | [bār] |
| past ’múlt’ | [pāszt] | [peszt] |
| pasta ’tészta’ | [pȧszta] | [pāszta] |
| lava ’láva’ | [lāva] | [lāva] |
| larva ’lárva’ | [lāva] | [lārva] |
A táblázatban láthatjuk, hogy vannak szavak, amelyekben „azonos” a magánhangzó – az [ȧ]–[e] különbségtől itt eltekinthetünk, mert ezek rendszeresen megfelelnek egymásnak. Ilyen a bat, bad, bar és larva: az a-t követő r függvényében találjuk az egyik vagy a másik magánhangzót.
Viszont Dél-Angliában – ez vált angliai standarddá – sokszor akkor is [ā]-vá vált a „rövid” a, amikor [sz], [f], [v] vagy orrhang ([n] vagy [m]) követte. Erre itt csak egy példát adunk: past, aminek az amerikai ejtésben ugyanaz a magánhangzója, mint a bat-nak, az angliaiban viszont ugyanaz, mint a bar-nak.
A pasta 1874-ben jelent meg az angolban, de az 1944-es Shorter Oxford English Dictionary még nem tartalmazza.
Érdekes módon az amerikaiak az idegen szavakbeli a-t (itt szándékosan használunk betűt, ’valamilyen [a]/[á]-féle hang’ értelemben) inkább a bar magánhangzójával adják vissza, az angolok viszont inkább a bat-éval. Ezért a nemrégen átvett pasta (15) szóban eltér a két változat. (Korábban láttuk ezt a macho esetében is.) Green közben megjegyzi, hogy az egyik munkatársa, a videó producere [peszta]-t ejt, mert kanadai, vagy mert olyan különc. A lavá-t (14) viszont a bar magánhangzójával hozzák a szótárak az angliai és az amerikai ejtés esetén is, tehát a producerünk, aki ezt is [leva]-nak ejti inkább különc, mint csak kanadai. (Zu lava: a Websters szótárban megtaláltuk a producer [leva] ejtését is.)
Über alles
Mint minden nyelvhelyességi útmutatóban, John Green videójában is azt látjuk, hogy a nyelv – itt a kiejtése – igen változatos. A beszélők nagy része viszont idegenkedik ettől a változatosságtól, és meg van arról győződve, hogy a sok lehetőség közül csak egy a helyes (gyanús, hogy legtöbbször épp az, amit ő használ). Azonban figyeljük meg, hogy csak olyankor merül egyáltalán föl a „melyik a helyes” problémája, ha megfelelő számú beszélő használja az alternatív alakokat is. Ekkor viszont már nem elég azt mondani rájuk, hogy „helytelen”, hanem valamilyen elfogadható érveket is kell találni ennek alátámasztására. Ezek az érvek szoktak hiányozni a nyelvhelyességi útmutatókból.