Hogy is mondjam…
Az angol szavak kiejtését a helyesírásukból eltalálni nem könnyű feladat. Vigyáznunk kell, hogy se pedánsnak, se bunkónak ne tűnjünk. Nagyon sok analógia adódik egy-egy írásképre. Ennek az oka főleg az, hogy az angol viszonylag keveset változtatott a más nyelvekből érkező szavak írásképén. Egy friss videó alapján vizsgálunk néhány esetet.
Az angol anyanyelvűek sem tudják kiejteni az angol szavakat? – kérdezhetnénk meglepve, miután végignéztük az alábbi „hibavadászatot”, amelyben John Green sorol fel 79 gyakran „hibásan” ejtett angol szót. Nézzük, mi ezek a hibák, és tényleg minden esetben hibáról van-e szó. Sorozatunk első részében az e-végű szavak mellett a személynevekre és a franciásan ejtendő szavakra térünk ki.
Vég-e
Korábban volt már róla szó, hogy az angol helyesírásban a szóvégi e betű szerepe az esetek döntő többségében az, hogy az előző magánhangzó „hosszúságát” jelezze: wine [wájn] ’bor’, Swede [szwíd] ’svéd’; szemben ezekkel: win [win] ’győz’, wed [wed] ’házasodik’ (az angolban a kettőshangzók, pl. [áj], is hosszúnak számítanak). Magát a szó végi e betűt ilyenkor nem ejtjük ki.
Az angol átírásainkban Green kiejtéséhez igazodva az amerikai standardhoz közelítünk, a hangsúlyt vastagítással jelöljük. Az szavak utáni számok a videóban használt sorszámok.
Azonban vannak olyan szavak – főleg görög, de latin, spanyol, olasz eredetűek is – amelyekben ejtjük a szó végi e betűt: több száz javarészt korábbi átvételben [í]-nek, néhány tucat későbbiben [éj]-nek. Ezek közül említ Green néhányat: epitome (03) [öpitömí] ’mintapéldány’, hyperbole (13) [hájpörbölí] ’túlzás’, Hermione (18) [hörmájöní], Gotye (22) [gátijéj], penne [penéj] (50) ’penne (tészta)’, guacamole (53) [gwákömowlí] vagy [gwákömowléj] ’avokádószósz’, chipotle (54) [csípowtléj] ’füstölt csili’. Attól eltekintve, hogy a chipotlében ejtjük az e-t, tulajdonképpen bármit tehetünk: a Websters szerint az első szótag lehet [csö-] (tehát egy konzervatívabb ejtésben [csi-]), a második a [-pow-] mellett [-pá-] is, de a szó vége is lehet [-lí]. Majd néhány évtized múlva ismét megnézzük, a versengő alakok közül melyik terjed el a legjobban.
(Forrás: Wikimedia Commons / Badagnani / GNU-FDL 1.2)
Az [ȧ] az [á]-hoz hasonlóan, de röviden hangzó hangot jelöl.
Egy pillanatra még térjünk vissza Hermionéra is. Nem csak a szó végi e kiejtése vezethet félre, hanem a hangsúly helye is, a Moriarty [moríártí], ravioli [rȧvíowlí] mintájára eshetne a hangsúly az első és a harmadik szótagra is: *[hörmíowní] (a csillag azt jelenti, hogy így nem ejtik az anyanyelvi beszélők). Ehhez hasonló, de az angol anyanyelvűek nem hibázzák el, azért Green sem beszél róla, hogy a magyarok sokszor ejtik a determine ’meghatároz’ igét így: *[detörmájn]. A hangsúly azonban itt is az utolsó előtti szótagon van: [ditörmin].
Gondoljunk a magyar alkalmasint szóra. Ez korábban azt jelentette ’valószínűleg’. Ma a legtöbben ’alkalomadtán’ jelentésben használják. Az előbbiek a „pedánsok”, az utóbbiak a „bunkók”. Ha zavar minket, hogy ilyen címkéket aggatnak ránk, a legjobb nem használni a szót.
Az angolszász nyelvművelők egyik kedvence a forte (38), ami az angolba egyrészt a franciából jön [fort] alakban és ’előnyös tulajdonság’ jelentésben, másrészt az olaszból [fortéj]-ként ’erős (hangos)’ jelentésben. Sokan mindkettőt [fortéj]-nak ejtik és pedánsnak vélik azokat, akik különbséget tesznek, az utóbbiak pedig bunkónak az előbbieket.
Nevek
Személynevek esetében a viselő útmutatása szokott irányadó lenni. Ralph Fiennes (19) például [réjf]-nek ejti a keresztnevét, de vannak olyan Ralphok, akik az írásképhez jobban illő [rȧlf] ejtést választják. A színész vezetéknevének ejtése sem magától értetődő: [fájnz]. (Beszélgetésekben Fiennest sokszor kérdezik a nevéről.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Regiznaws / CC BY 3.0)
Van olyan is, amikor a név viselője alkalmazkodik a sokmillió beszélőhöz. Charlize Theront otthon, Dél-Afrikában [sárlísz trón]-nak hívták. 19 évesen érkezett Los Angelesbe és megváltoztatta a nevének kiejtését, akkor lett [szerön].
(Forrás: Wikimedia Commons / Gage Skidmore / CC BY-SA 2.0)
Ezzel szemben Rachel Weisz ragaszkodik vezetéknevének németes ejtéséhez: [vájsz], nem [wájsz]. (A név írása részben azért magyaros – sz –, mert az angol színésznő apja magyar volt, aki a nácik elől menekült bécsi feleségével Londonba.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Snarky1 / CC BY 2.0)
Hasonlóan német ősei miatt tesz Green említést Taylor Lautner-ről (20) [téjlör láwtnör]. Az au (és az aw) leggyakoribb ejtése az angolban [ó] (több mint ezer találat), az [áw] ejtésre jóval kevesebb, javarészt német eredetű szót találunk.
(Forrás: Wikimedia Commons / Gage Skidmore / CC BY-SA 2.0)
Említésre méltó név még Zooey Deschanel (24) [zowí déjsönel]. A keresztnevét a helyesírása alapján [zúí]-nak gondolnánk (hacsak nem ismerjük Salinger Franny és Zooeyját kiejtésestül), a vezetéknevét az sch miatt németnek, pedig francia.
(Forrás: Wikimedia Commons / Joe Cereghino / CC BY 2.0)
Martin Scorsese (25) [mártön szkorszezí] vagy [-széjzí] vezetékneve viszont „olaszosan” ejtendő. Más -ese végű szavakat leggyakrabban [-íz]-zel (pl. Chinese [csájníz] ’kínai’), néha [-ísz]-szel (pl. obese [owbísz] ’elhízott’) ejtenek. A Niall kelta név [níjöl]-nek szokás ejteni (vö. Cian [kíjön], Ian [íjön], Liam [líjöm]). Niall Horan (27) azonban [nájöl hórön]-nek ejti/ejteti a nevét, amire persze szintén találunk analógiát: Brian [brájön], Priam [prájöm].
Franciák
Említettük, hogy az au-t általában [ó]-nak ejtik – az amerikaiak közül sokan hosszú [a]-nak – pl. fraud [fród] vagy [frād] ’csalás’, néhány szóban [áw]-nak, pl. Audi [áwdí]. Ott elhallgattuk, hogy a francia szavakban hagyományosan [ow]-nak ejtik, pl. sauté [szowtéj] ’pirít’ (további példákat itt szemezgethetünk). Green példái közül ilyen a mauve (43) [mowv] ’mályva’ és a chauvinist (78) [sowvöniszt] ’soviniszta’. Külön érdekesség, hogy az előbbinek hibáztatja az elterjedtebb [mowv] ejtését, azt állítva, hogy csak a [móv] „helyes”.Az [ā] itt a magyar [a]-hoz hasonló, de hosszú hangot jelöl.
Az amerikai rövid [o] nagyon sok szóban kerekítetlenné és nagyon nyílttá vált (pl. pot [pat]), így alkalmatlan más nyelvek [o]-jának a visszaadására. Pl. shalom brit [sȧlom], amerikai [sálowm] ’béke (köszönésként)’. Az is igaz, hogy az amerikai angol rendszeresen hosszú magánhangzóval vesz át idegen szavakat.
Az angolban két alkalmasabb – azaz hangilag közelebb álló – jelölt is van a franciában au-val írt [o] visszaadására, a rövid [o] (pl. dog [dog] ’kutya’) és a hosszú [ó] (pl. fraud [fród] ’csalás’; ráadásul ennek még az írása is azonos), mégis az [ow]-val helyettesítik ezt a magánhangzót. A chauvinist esetében Green a szó eleji [cs]-től óv, ez franciásan [s].
Szintén francia hatás az, hogy Illinois (31) [ilinoj] állam nevében nem ejtjük az s betűt. (Pontosabban inkább az, hogy írjuk.) Francia hittérítők írták az odzsibve [ilinwe] ’a szokott módon beszél’ szót illinois [ilinwȧ] alakban. Később az angol anyanyelvűek az oi-t [oj]-nak olvasták, de az s ki nem ejtése öröklődött. Hasonló a története Arkansas állam nevének: ez a sziúkkal rokon kansa törzs nevéből származik – ugyanúgy, mint Kansas [kȧnzösz]. Két helyi szenátor vitájára, hogy [árkȧnzösz]-nek vagy [árkönszó]-nak (ma akár [árkönszā]-nak) kell-e ejteni, tett pontot egy 1881-es helyi törvény, az utóbbi, franciásabb ejtés mellett téve le a garast. (Azért gondoljunk bele, micsoda dolog törvényben szabályozni a kiejtést!)
A crepe (46) ’palacsinta’ esetében John Green azt állítja, hogy csak a [krep] ejtés helyes. A franciák valóban így ejtik, angol anyanyelvűek közt azonban elterjedtebb a [kréjp] ejtés, amit Green hibáztat. Az hors d’œuvres (49) ’előétel’ szót [ór dörv]-nek ejtik az amerikaiak. Látszólag megcserélődik a [v] és az [r], valójában arról van szó, hogy hangsúlyos [ö] az amerikai angolban csak [r] előtt fordul elő, a [v] utáni, szótagot nem alkotó francia [r] pedig elmarad az angolban. A Green által kifogásolt [orz dúvröz] alakkal részben a manoeuvre [mönúvör] ’manőver’ analógiájára próbálkozik az a beszélő, aki nem ismeri a szokásos franciás kiejtést.
A szó végén a t nem ejtendő a merlot-ban (51) [mörlow] ’vörösbor fajta’. A francia ejtése [merlo], de a szó végi [o]-t az angolban ugyanúgy nyújtani kell „hosszú” [ow]-vá, mint a magyarban: [merló].
(Forrás: Wikimedia Commons)
Végül Victor Hugo regényének a Les Misérables (79) [lė mizėrȧbl] ’Nyomorultak’ friss filmfeldolgozásának kapcsán kerül szóba, hogy a címet franciásan illik mondani: [léj mizeráblö]-nek. Az angolos [lez mizröbölz] ejtés azért adódik, mert a miserable [mizröböl] azonos jelentéssel az angolban is megvan.
A „tévejtések” számbavételét később folytatjuk.
Petrus Castelli Insularis meg van dicsérve, amiért ilyen szép és csinos señoritákkal (is) illusztrálta a cikket. :D
Hohóó, El Phedro amerikanizálódott itt nekünk! Persze... biztos csak Green miatt :D Mondjuk ez a Green nem szimpatikus, magában elüvöltöző, csapongó, idegesítő szájembernek tűnik, kb. fókuszos-blikkes színvonal.
A cikk korrekt, de szerintem nem jól közelíti meg a témát. Már Idegennyelvőrnél sem találtam hasznosnak, hogy kiragadott néhány szabálytalan ejtésű szót, meg azzal foglalkozott, hogy mit ejtünk rosszul. Ez a fajta megközelítés becsülendő persze, de nem sokat ér. Ennyi sok szót az ember úgyse tud az ember egyszerre befogadni, megjegyezni, és csak az az érzése lesz, hogy ez a nyomorult angol valami kiejthetetlen misztikum.
Ehelyett célszerűbb lenne arra rávilágítani, azt tudatosítani, hogy mi magyarok angol téren mindent rosszul ejtünk (nagyon-nagyon kivételes, ha valamit mégis jól ejtünk, az is inkább véletlen történik), ezért kéne az angol (és nem csak angol) szavak kiejtésének szótárban utánanézni. Még annál a szónál is érdemes megnéznünk a kiejtést, amelyiknél úgy gondoljuk, hogy tudjuk hogyan kell ejteni, mert több esetben is meglepetés érthet minket. Netes szótárakban pár kattintás utánanézni, és ha nem ismerjük a fonetikai jeleket, meg a fonémák rendszerét, akkor is rákattinthatunk a hangmintákra. Elég csak az általánosan követendő gyakorlatra rávezetni az embereket, ahelyett, hogy lexikális dolgokkal bombáznánk őket.
Pláne speciálisan kezelendő a híres emberek neve. Legújabb álláspontom szerint ezeket rosszul ejteni nem vétek, ha ők sem propagálják a nevük valódi kiejtését, még csak 1 szóban sem térnek ki róla a saját oldalukon sem, ez esetben őket sem érdekli, nincs mit tenni. Persze ilyenkor is utána lehet nézni igényes nyelvtanulóként vagy műsorvezetőként, szerkesztőként, tanárként. Mondjuk jú th(j)úbon vagy a jú cshúbon (de nem a *jutyubon) beírjuk Híresemberkeresztneve Vezetékneve interview keresőkifejezéseket, és az ilyen videókon általában egy anyanyelvi társa be szokta mutatni az illetőt, vagy fel szokta konferálni, és lehet hallani, hogy hogyan ejtik a nevét. Mondjuk néha több videót is be kell próbálni, mire elhangzik az illető neve, de amúgy tuti módszer, szélesebb körben ismert embereknél garantált, megbízható eredményt hoz. Csak arra kell figyelni, hogy a híres ember anyanyelvével azonos nyelvű legyen a videó, annak ne dőljünk be, hogy egy török vagy francia műsorvezető hogy ejti mondjuk Ralph Fiennes nevét, mert egyrészt nem mérvadó, másrészt 99,99999999999999999%, hogy ő sem az eredeti formát fogja ejteni (virágnyelvet félretéve: hülyeséget ejt), amivel csak félre fog bennünket vezetni.
Egy dolog a végére: ha már amerikaizunk, akkor jobb lett volna ȧ jelölés helyett az "ä" vagy az "e". Az [árkönszā] átírás viszont imponáló, nem hallgatjuk el a vakerolós vakerkiejtési variációkat sem. Persze a lelkemnek még jobban esett volna az [árkönszá] vagy [ārkönszā] vagy [(a)arkönszā]-s átírás, de nem szabad telhetetlennek lenni.