Végre egy igazi hiba
A hibavadászatot bemutató sorozatunk utolsó darabjában a [b]-t keressük az Aspergerben, látunk egy példát az ausztrálok találékonyságára, néhány nyelvtörőt vizsgálunk, a szótagszámlálás bizonytalanságaival szembesülünk. Zárásképpen pedig egy olyan esetet mutatunk, amit még egy nyelvész is hibának ismer el.
A Mental Floss magazin videójában John Green „hibás” kiejtéseket sorol. Ezeket már négy korábbi cikkben elemeztük. A befejező rész különlegessége, hogy végre egy igazi hibát is bemutatunk, igaz, ez nem Green listájáról származik.
Asberger
Az angol asperge [öszpördzs] ’szentelt vízzel való meghintés’ és a franciából ismert asperge [ȧszperzs] ’spárga’ hathat a betegség nevére, ezért ejthetik [dzs]-vel. Az angol szavakat most is az amerikai standardot, Green kiejtését közelítve írjuk át. A magyarázatra szoruló jelek: [ä] nagyon nyílt szájjal képzett [e], [ȧ] rövid magyar [á], [ā] hosszú magyar [a]. A hangsúlyt aláhúzással jelöljük.
Asperger-szindrómának (angolul Asperger’s syndrome) (34) nevezik az autizmus egy enyhe változatát. Nevét egy osztrák orvosról kapta, ezért a várható kiejtése [äszpörgörz szindrowm], sokan így is ejtik. Sokan mások azonban [äszpördzsörz]-t mondanak. Green azonban nem ezt veti fel, hanem ahhoz ragaszkodik, hogy a név ejtésében nincs [b]. Más is bosszankodik ezen az ejtésen: Assburgers írja, ami persze vicces, mert ’seggburgerek’ volna a jelentése. De miért is lenne benne [b]?
A magyarban sincsenek szópárok, amelyeket egy [sz] utáni [p] és [b] különböztetne meg: [sz] után a kettő közül csak a [p] fordul elő, a [b] előtt [sz] helyett [z] áll.
Az a helyzet, hogy egyáltalán nem tudjuk megmondani, hogy a névben [b] vagy [p] van-e, hiszen ebben a helyzetben – [sz] után – ez a két hang nem áll szemben az angolban: nincs két olyan szó, amelyek közül az egyikben [szp], a másikban [szb] állna. Az Asperger szóban az [sz] után ejtett hang nagyjából olyan, mint a copper [kápör] ’réz’ [p]-je vagy a big [big] ’nagy’ szó [b]-je. Az előbbi hang szemben áll a cobber [kábör] ’pajtás’ [b]-jével, az utóbbi viszont a pig [pig] ’malac’ [p]-jével. Arról van szó, hogy a [p] és a [b] bizonyos helyzetekben – például szó elején – abban különbözik, hogy a [p] hehezett (ha precízen írnánk át, [ph]), a [b] viszont nem az, de mind a kettő zöngétlen, más helyzetekben – például magánhangzók között – a [p] zöngétlen, a [b] pedig zöngés (ahogy az átírásunk mutatja); [sz] után viszont csak a hehezetlen zöngétlen változat fordulhat elő, és nem tudjuk megmondani, hogy a [p]-t képviseli-e (mint a copper-ben), vagy a [b]-t (mint a big-ben). Akkor tudnánk ezt eldönteni, ha volna mivel összevetni: vagy egy hehezett [ph]-vel, vagy egy zöngés [b]-vel. Mivel nincs szembenállás, a hang kiejtése is nagyobb tűréshatáron belül mozoghat, lehet akár enyhén zöngés is.
Emiatt a bizonytalanság miatt írásban előfordul a szó Asbergerként is, de – mint láttuk – a kiejtése nem különbözik az Asperger-nek írt változattól. Talán azért írják néhányan b-vel, mert a Berger ismertebb név, mint a Perger?
(Forrás: pinterest.com)
Népi etimológia
Az ember alapvetően szeretné az értelmetlenséget is értelmesnek látni. Mindenütt jeleket látunk, ott is, ahol nincsenek. A nyelvi jelek sem mentesülnek ez alól a vágy alól. Itt van például az asphalt [äszfolt] ’aszfalt’ (63), amit sokan [äsfolt]-nak ejtenek. Az ash [äs] ’hamu’-t jelent, leterítésekor az aszfalt pedig valami forró, tehát égéssel kapcsolatos dolog, ezért akár a hamuhoz is köze lehet. Ráadásul a helyesírás is tartalmaz egy h betűt az s közelében, könnyű azt az s után látni. (Tudniillik az [s]-t az angol helyesírás ebben az esetben az sh betűkapcsolattal írná.)
Az angliai angolban az asphalt-ot [äszfält]-nek ejtik inkább. A hamut belelátó ausztrálok pedig a szó második részét is értelmezik, az ő ejtésük [äsfelt], azaz az ’aszfalt’-ot összetett szónak,
’hamufilc’-nek értelmezik.. Az etimológiában jártas beszélők persze tudják, hogy a szó a görög ἄσφαλτος [asphaltosz] ’kátrány’ folytatása az angolban. Sokan azonban akkor is [äszfolt]-ot vagy [äszfält]-et ejtenek, ha ezt nem tudják, de talán jobban elviselik az értelmetlenségeket.
Nyelvtörők
Nincs abban semmi meglepő, hogy a furcsa nevű Ku Klux Klan [kú klaksz klän] (44) társaság nevének kiejtését sokan [klú]-val kezdik. Ez a magyarul beszélőkkel is gyakran előfordul: [kluklukszklán]. A második és harmadik szótag eleji [kl] ejtésére felkészülő beszélő túl hamar, már az első szótagnál ezt ejti. Ezek szerint ez a hasonulásnak egy ritka fajtája.
A Wikipédia szerint maffia írású a szó a magyar, az észt, a svéd és a holland helyesírás szerint. Más latin és cirill betűkkel író nyelvek egy f-fel írják.
A név alapjául a görög κύκλος [küklosz] ’kör’ szó szolgált (l. még Küklópsz az Odüsszeiából ismert egyszemű, szó szerint kerekszemű óriás, ciklus ’egy teljes kör’, bicikli ’kétkerekű’). A klán eredetileg a skót nagycsaládok neve volt, ma használhatjuk egyéb gyanús szervezetekre, ahogy egy hagyományos bűnszövetkezetre – pl. a maffiára – is hivatkozhatunk „a családként”.
Fordított irányú a változás a prescription [pröszkripsön] ’előírás’ (59) esetében. Itt két egymást követő szótag kezdődik egy-egy mássalhangzóval és az azt követő [r]-rel. Vannak példák arra, hogy ilyen esetben törlődik az egyik [r]: appropiate (appropriate [öprowpriöt] ’megfelelő’ helyett), procastinate (procrastinate [prowkräsztinéjt] ’elhalaszt’ helyett), krix-kax (krix-krax helyett).
Csakhogy a prescription hibáztatott ejtésében nem tűnik el az [r], hanem (újra) megjelenik, a magánhangzó másik oldalán. Ennek több okát megjelölhetjük. Egyfelől a sok pre-vel kezdődő szó mellett van sok másik per-rel kezdődő is. Másfelől a prescription első szótagjában levő [ö] nem változik attól, hogy egy [r] kerül utána: [pröszkripsön] > [pörszkripsön]. A fentebb sorolt angol esetekben viszont nem maradhatna változatlan az eltűnő [r] utáni magánhangzó, ha az [r] mögé kerülne: [prowkräsztinéjt]-ből nem lehetne [prowkärsztinéjt], csak [prowkārsztinéjt], ez viszont túl feltűnő változást okozna.
(Forrás: Facebook / MTV Style)
Hány szótag?
Egyszerűnek tűnik megszámolni, egy szó hány szótagból áll: a magánhangzókat kell megszámolnunk. Plusz bizonyos nyelvekben bizonyos mássalhangzók is alkothatnak szótagot, tehát azokat is számolnunk kell (a cseh Petr név két szótagú: [pe-tr], jóllehet csak egy magánhangzót tartalmaz). Plusz bizonyos nyelvekben két magánhangzó(nak látszó hang) alkothat egyetlen szótagot is (a magyar autó sok beszélőnél csak két szótag: [au-tó]). (Ezeket nevezzük kettőshangzónak, amelyekkel: egy külön cikkben fogunk velük foglalkozni.)
John Green is ebbe a bizonytalanságba fut bele, amikor kijelenti, hogy a realtor ’ingatlanügynök’ (60) szó kettő, nem pedig három szótagból áll. Erről a szóról pontosan tudjuk, hogy egy Chadbourn nevű ingatlanügynök alkotta és 1916-ban fogadta el egy ingatlanügynök-szövetség. Az angol real estate ’ingatlan’-t jelent, szó szerint a ’valóságban létező birtok’-ot (tehát nem olyasmi, ami elférne egy táskában).
A real a latin realis folytatója (vö. magyar reális), eredetileg két szótagú volt az angolban, tehát különbözött az egy szótagú reel (korábbi ejtése [ríl]) ’orsó’ szótól. Később a real ejtése egy szótagúvá, a reel-lel azonossá vált. Azonban ma az angolban a [j]-re végződő kettőshangok és az őket követő szótagvégi [l] között egy [ö] keletkezik, növelve a szótagszámot: file [fájl] > [fájöl] ’dosszié’, oil [ojl] > [ojöl] ’olaj’, ale [éjl] > [éjöl] ’sör’ és eel [íjl] > [íjöl] ’angolna’ (ez is mutatja, hogy az itt [í]-vel átírt magánhangzót átírhatnánk az [íj] kettőshanggal is). A real – és ugyanígy a reel is – tehát két szótagúvá, a realtor pedig három szótagúvá válik. Természetesen ezért hallja John Green három szótagban a realtort, de úgy képzeli, hogy ez a nyelvi változás „helytelen”, talán mert azt hiszi, hogy aki három szótagban ejti, az még a „régi” két szótagos realt ejti, nem pedig az „újat”, amiben a [j] és az [l] közé egy [ö] nőtt, és amiben a reel is két szótagú.
Sose hibázunk?
Sorozatunkban folyamatosan amellett érveltünk, hogy amit John Green hibaként felhoz, az nem hiba, hanem a nyelvnek egy másik változata, amely más szabályoknak felel meg. Ha több beszélő rendszeresen használ egy alakot vagy szerkezetet, akkor az a sokváltozatú nyelv része. Az igazi hibákat azért nem szokták az ezekre kihegyezett hibavadászok emlegetni, mert azok egyszer vagy csak egy beszélőnél előforduló esetek, ami a hibavadász közönségét hidegen hagyja, hisz az nem találkozott még vele.
De hogy ne maradjunk igazi hiba nélkül (hisz nincs jobb, mint más hibáját észrevenni), nézzük meg a következő videót. James May beszél arról, mennyit bírnak az állatok és az emberek alvás nélkül.
Az ember tragédiájából tudjuk, micsoda különbséget tud okozni egy jotta, azaz egy i betű. A 4. században a homoúszion (Krisztus azonos Istennel) hívei álltak szemben a homoiúszion (Krisztus hasonló Istenhez) híveivel.
Kétszer, 0:33-nál és 3:54-nél szerepel benne a unihemispheric [júnihemiszferik] ’egyféltekés’ szó. Azonban May mind a kétszer [anhemiszferik]-nek ejti a szót. Ez ’féltekétlen’ jelentésű lenne, de egyrészt nincs ilyen szó (mert nem használja beszélők egy csoportja sem), másrészt ez unhemisphericnek volna írva, de a filmen látszik, hogy a unihemisphericről van szó. Arról nem is beszélve, hogy a szövegből kikövetkeztethető jelentése is az ’egyféltekés’ mellett szól. (Egy másik videóban, mely ugyanerről a témáról szól, féltucatnyiszor elhangzik a szó helyes kiejtéssel.) Fel kell tehát tennünk, hogy John May olvasta a más által írt szöveget, és nem ismerte ezt a kifejezést, nem is tudta elemezni (uni- ’egy’ + hemispheric ’(agy)féltekés’), nem igazán értette, mit jelent. Valószínűleg könnyen be lehetne vele láttatni, hogy hibázott. Tehát nem arról van szó, hogy ő ezt így tudja, így használja, ez egy egyedi tévedés volt a részéről. (Szakcikkekben is megtaláltuk az unhemispheric alakot néhány helyen, de ezek nyilvánvalóan csak sajtóhibák, a szerző nem [an]-t, hanem ebben[júni]-t ejtene, ha kiejtené.)
Ha valami csoda folytán mégis elterjedne ez a kiejtése a szónak, akkor nem tehetnénk mást, mint hogy megállapítsuk, létezik ez a népetimológiával – azaz a nem értett szórész „értelmesebbre” cserélésével – keletkezett változat is. Majd ne felejtsük el azt is beleírni az etimológiai szótárunkba, hogy James May használta először 2013-ban, esetleg linkelhetjük a fenti videót.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (27):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@szigetva: bevallom töredelmesen nem tudom, és nem is vagyok rá kíváncsi, fárasztóak a hülyeségei, de félek, hogy elő fog jönni valamelyik nyestes cikkedben. Viszont ha tudsz küldeni másoktól SBE-s leírást, akkor arról viszont szívesen olvasnék, arra nyitott vagyok (pl. hogy jelölnek, hogyan veszik végig a különbségeket az RP-től, EE-től). Valóban, attól hogy a canIPA is használ egy jelet, attól az a jel még nem lesz canIPA-jel, bár mások nem nagyon szokták már használni az ɷ-t. Poénkodásból túloztam is egy kicsit, most lebuktam.
Mondom, egyáltalán nem vagyok Canepari követője, 1 évvel ezelőttig is csak jobb híján voltam az, módjával, fenntartásokkal. A magánhangzós ábraformái nem jók, a jelei pedig használhatatlanok, mert egy csomó jele nincs benne számítógépes betűtípusokban, plusz a 40 ezer forintos (!!!) könyveiben (bár 1-2-őt ingyen közzétett a weboldalán, plusz a többiből fejezeteket) túl sok mindenre nem tér ki a sajnos az öreg, megrekedt egy szinten (bár a többségnél magasabb szinten), és nem is várható már tőle, hogy fejlődik, talán már ki is öregedett. Már csak a meglévő munkáit polírozgatja, és az sem várható, hogy tanítványa folytatja majd, amit elkezdett, mert nem gondoskodott utánpótlásról.
@El Vaquero: Hozzászólásodból látszik, mennyire nem tudod, Lindsey milyen kontextusban veti fel a ɷ használatát. Attól, hogy a canIPA használ egy jelet, az még nem lesz canIPA jel.
@szigetva: arra azért hívd fel lindzi figyelmét, hogy az [ɷ] egy canIPA jel (vagyis régen az IPA is használta, de az ʊ-t vezették be helyette. Mint ilyen, az ő kezébe nem való, mert meg fogja magát égetni vele. Egyébként az vele a bajom, hogy sok hülyeséget ír, terjeszt, de azért a nagy átírási reformer és oltári nagy szakember szerepében díszeleg. Ezen túl rossz hatással van El Phedróra, aki pedig ezzel a szóvégi [a]-val is bizonyíthatóan egész fejlődőképes. Szerintem ne nagyon menj utána, mert lehet, hogy most nagyon divatosak a nézetei, de egyrészt a nagy részük valótlan (bár azért vak tyúk is talál szeget alapon néha bele is trafál, főleg a hangmintáival), másrészt 5-10 év múlva, ha lecsengett a hype körülötte, akkor semmire nem fogják tartani.
A FOOT-ra semmiképp nem jó a [fʉt], annyira sehol nem zárt. [fɵt] talán egy fokkal jobb, de az meg túl nyílt. Az meg hülyeség, amit ír, hogy a FOOT SBE magánhangzója a francia rövid ö lenne.
Abban egyetértek, hogy az átírás mindig elvonatkoztatás. Az angolt amúgy is nehezebb átírni, mert gyakran szövegkörnyezettől függ, hogy hogyan ejtünk egy szót (elsőre ez meredeknek tűnhet, pedig nem ritkán a magyarban is így van), ha pedig csak egy átírást adunk meg, akkor az mindenképp többszörösen torzít.
Poén kedvéért említve: most néztem bele egy arab fonetikai értekezésbe, és az IPA karaktereket is arab írással írja :o
@El Vaquero: „hogy érted, hogy "helyesírással"?” A magyar helyesírás konvencióit követve.
Speciel Lindsey a [fɵt] és a [fʉt] (sőt [fɷt]) átírások között hezitál, a CUBE-ban is állítható opció.
(Én asszem nem vagyok a formaságok iránt érzékeny ember, de iszonyúan visszatetsző számomra, ahogy az olyanokról beszélsz, akikkel nem értesz egyet — nem magamra gondolok.)
„fonémikus átírás alapján nem lenne szabad magyarosítani, csak fonetikus átírás alapján” ebben van valami, nem tudom észrevetted-e, hogy egy lépést tettem ebbe az irányba: a szó végi ə-t [a]-nak írom, a szó belsejit [ö]-nek. Ugyanakkor az átírás *mindig* elvonatkoztatás, tehát közelebb van a fonémikushoz, mint a fonetikushoz.
@El Vaquero: Persze, marha jól nézne ki egy cikk egy eredeti alakkal, meg kiejtéssel kétféle átírásban – az IPA-s pedig néhány fonetikuson-fonológuson kívül senkit nem érdekelne, ellenben lehetne azon kötözködni, hogy akkor most ott az ɘ vagy az ə volna-e a helyes (különösen olyan nyelveknél, amelyeket a kommentelő nem is ismer, l. észt).
Valóban, finn, észt, szlovák, cseh, lengyel, francia, portugál, sőt angol stb. szavak kiejtését nem írjuk át, csak akkor, ha annak a cikk témája szempontjából jelentősége van. Ha nincs, akkor tök mindegy, hogy az olvasó hogyan olvassa ki – ezzel csak elterelnénk a figyelmét a lényegről.
Az egész csupán a célszerűségre épül: arra, hogy a cikk tartalmának megértését szolgáljuk, méghozzá a nyelv iránt érdeklődő átlagolvasó számára. Nyilván a jó megoldások egy skálán mozognak, és bizonyára nem mindig találjuk el a legoptimálisabbat, de az IPA az átlagos érdeklődőt csak zavarja. Aki nyelvész, az forduljon a szakirodalomhoz, ne a nyestből meg TIT-előadásokból próbáljon tájékozódni.
@Fejes László (nyest.hu): az IPÁ-s alakoknál is mindig meg tudnátok adni a magyaros átírást is, az már nem olyan nagy plusz munka. Semmivel nem borzasztóbb egy laikusnak IPÁ-t, olvasni, mint finn/észt szöveget (amit jó ha 10-en el tudnak olvasni az egész országban, és ne gyere azzal, hogy mellékeltek hozzá magyar fordítást). Rovásírással pedig valóban nem írtok át, de már csomó cikk volt róla, ami azért ábrákkal belement a részletekbe.
@szigetva: hogy érted, hogy "helyesírással"? Átírásban nincs helyesírás, még akkor sem, ha magyaros átírásról van szó.
(Hogy megnyugtassalak, keményen be leszel állíva a sarokba. A te modelledben a GOOSE-t {gűs}-nek kéne átírni, a FOOT meg attól függ, követni akarod-e ebben is linzikovicsot, mert akkor valóban {füt}, ha maradunk a sima EE-nél, akkor meg [fut])
Egyébként meg akartalak már kérni, hogy erről az SBE-ről tudnál linkelni egy nem linzis(ta) leírást, amit komolyan lehet venni? Meg fogom addig is hallgatni, hogy Lindsey hogyan mondja ezeket, mert nekem a /fɵt/ hihetetlennek tűnik, inkább /fᵿt/-nek kéne jelölni a legdurvább esetben is, amit el tudok képzelni. Tudom, ezek csak fonémajelölések, lehetne akármivel jelölni, de ha most az átírást nézzük, akkor a pontosabb fonetikai minőséget lenne jobb alapul venni a fonémajelöléshez is, ha egyszer angol IPA átírást akarunk megreformálni, meg magyarul akarunk átírni. Sőt, felteszem megint azt az elakadt lemezt is, hogy szerintem fonémikus átírás alapján nem lenne szabad magyarosítani, csak fonetikus átírás alapján.
@El Vaquero: Nagyobb kihívás magyar helyesírással átírni, mégha nem is mindig lehet tökéletesen. (Hogy hergeljem a kedélyeket, a GOOSE és FOOT magánhangzóit [ü]-vel fogom írni!)
@El Vaquero: „Persze a cirill ábécé, rovásírás, és hasonlók miatt nem aggódik, de az IPA az mumus.”
Namármost: a cirill betűs adatoknál mindig megadjuk a hozzávetőleges magyar kiejtést, rovásírással meg sosem közöltünk semmit, már csak azért sem, mert nincsenek ilyen karakterek. Ennyit a tényszerűségről. :)
@Kormos: használna a cikkíró IPÁ-t, szokott, de az IPA kerülése a nyest mániája. Azon belül is Felyesch ragaszkodik hozzá mindenáron, fél, hogy a laikus olvasó lelkivilágát túlzottan bántaná. Persze a cirill ábécé, rovásírás, és hasonlók miatt nem aggódik, de az IPA az mumus. Szóval a nyesttől egy jó darabig nem várhatunk túl nagy IPÁ-zást.
@Kormos: pedig artikulációt és percepciót tekintve a svához a legközelebb a magyar ö áll. Igaz a magyar a svát is tudja ejteni (pl. mikor nem tud mit mondani, és őőő-zik, vagy zárhangok/r után, de szünet előtt), de magyaros átírási rendszerben nincs jobb közelítés a svára, még ha utóbbi kerekítetlen is, én nem kerekített, mint a magyar ö. Angol nyelvjárásokban is létezik, hogy kerekítik a svát, pl. az új-zélandiban. Persze a svának van egyfajta a/á-s beütése is, de az a-á-t jobb az ɔ ɒ ɑ ʌ helyettesítésére megtartani (ha pedig EE angolt írunk át, akkor esetleg még az á mehet az /æ/-re).
@Kormos: Ezen sajnos nem tudok segíteni.
@szigetva: Tisztában vagyok vele, de te kérdeztél rá. Eredetileg azzal akartam kezdeni a kommentemet, hogy nem akarok ugyanúgy visszhangozni, mint ahogy El Vaquero kedvesen elmagyarázta nekem mindazt, amit én mondtam neki, csak visszatöröltem, hogy ne legyek már bunkó; valamint azzal, hogy nem fejtettem ki, gondoltam egyértelmű, hogy szimplán csatlakozom több előttem szólóhoz. Tehát tisztában voltam vele, hogy már volt róla szó nem is egyszer de ettől még a véleményem nem lesz más, csak az, amit leírtam immár én is, nem elsőként, és szerintem nem is utolsóként. Nyilván lehet ragaszkodni a végsőkig egy rossz koncepcióhoz, de ez azzal jár, hogy a lemez végtelenül fogja ismételgetni újabb és újabb olvasók hangján azt, amit most én is elmondtam, és az oldal arra kárhoztatja magát, hogy ilyen vélemények bukkanjanak fel szűntelenül :D
@Kormos: Ezt már korábban többször megbeszéltük itt, nézz utána.
@szigetva: Az a baj vele, hogy magyaros próbál lenni. Így azt ember nem tud elszakadni attól, ahogy magyar szövegben olvasná mindezeket. A svá ö-s átírása önmagában olyan olvasatot eredményez, ami köszönőviszonyban sincs az igazi szóval, mert a svá a legtöbb esetben ö-re még csak nem is hasonlít. Ez igaz minden más itteni átírójelre is valamilyen mértékben, ráadásul így is szükség volt különböző, magyar helyesírásból hiányzó betűk alkalmazására, tehát ugyanott vagyunk, ahol a part szakad: meg kell tanulnia az olvasónak egy átírást, ami ráadásul még félre is vezeti. Ha a lap IPA-t használna, azt sem volna nehezebb használni, viszont nem kavar össze mindent, és mivel nem hasonlít a saját írásunkra, kevésbé lesz zavaró, azt legalább többen ismerik is. Aki nem ismeri, annak magyarázat vagy link elég ahhoz, hogy ha érdekli, foglalkozzon vele, akit nem érdekel, azt meg ez az átírás sem fogja. A különböző pontos á-kkal, meg egyebekkel jelölt, magyarból hiányzó hátulképzett magánhangzók olvasatában sem segít az, hogy elvileg magyar-alapú az átírás. Aki nem ismeri a hangot, annak, édesmindegy, hogy ʊ ɔ ɒ ʌ, jelöli őket, vagy mindenféle, a, á, ȧ, aki viszont ismeri, hülyét kap, mire kisilabizálja, hogy mivel mit sikerült átírni, vagy folyton nézegetheti az oldalsó segítséget. A totál laikusok számára ráadásul így is, úgy is kellenek a segítségek, megjegyzések, mikor mi lehet szillabikus, mikor nem, kicsit ígyebbül kell ejteni, kicsit úgyabbul... Egy IPAt használó átírással, merem állítani, még nekik is egyszerűbb dolguk lenne, mert ennek a magyaros átírásnak a VÉLT egyszerűsége ezeken a pontokon akkor is elveszett volna már, ha létezne. De nem létezik, mert az olvasó így is kénytelen megtanulni egy átírást, ami ráadásul még pontatlan is, és megzavarja az olvasót azzal, hogy ugyanannak a betűnek egy teljesen más, magyar olvasata is van.