Még mindig hibázunk

Az nem mindegy, hogy diszkont vagy Dixont, de az igen, hogy suvikszol vagy suviszkol. Az angol th okozta nehézségeket is sorra vesszük, továbbá mintákat keresünk, amik befolyásolnak más szavakat. A végére pedig, ha nem is kisgyerekek, de kutyák maradnak.

Az előző részek:

Hogy is mondjam…

És ezeket hogy mondjam?

Folytatva John Green hibavadászó videójának elemzését először hangcseréket elemzünk. Az angol th-nak legalább három hang felel meg, kettő, a magyar anyanyelvűek számára nehéz réshang (they think ’ők gondolnak’) és néha a [t] (thyme ’kakukkfű’). Végül látni fogjuk, hogy milyen nagy hatása van egy-egy szó alakjára más, hasonló jelentésű, vagy hasonló hangalakú szavak mintája. Ebből egy fontos tanulság következik a nyelvre nézve: a hangalakok és a hozzájuk tartozó jelentések kapcsolata az esetek túlnyomó többségében teljesen esetleges.

Asterix és Obelix

Ahogy korábban, az angolnak itt is az amerikai standardját közelítjük átírásainkban. A nem egyértelmű betűk: [ä] a magyar [á] rövid változata, [ā] a magyar [a] hosszú változata, [ē] a magyar [e] hosszú változata. A hangsúlyos magánhangzót vastagítjuk. A zárójeles számok a videó számozását követik.

Az egymás mellé kerülő [k] és [sz] hang okozta kavarodásra több példát is látunk. Az első onnan jut Green eszébe, hogy Anderson Cooper showman egy műsorában állítólag rosszul ejtette Manolo Blahnik (28) divattervező nevét (bár a videót megnézve elsőre teljesen korrektül ejti, csak azután kezd bohóckodni, hogy Sarah Jessica Parker kineveti). Blahnik ruhakiegészítőket – angolul accessory (29) – tervez. Green fontosnak tartja megjegyezni, hogy ezt [ökszeszöri]-nek kell ejteni. Vannak ugyanis, akik egyszerűsítik a mássalhangzó-kapcsolatot, és [öszeszöri]-t ejtenek. Ennek biztosan nem a helyesírás az oka, mivel az angolban a cc betűkapcsolatnak sose felel meg egy önmagában álló [sz]. Inkább láthatjuk itt az assessor [öszeször] ’értékbecslő’ hatását. Sőt szlengkiefejezésként létezik a ’gazdag ember macája’ jelentésű assessory [öszeszöri]. (Van, aki komolyan összekeveredik, és nagyon vicces hatást kelt vele.)

Az ask [äszk] ’kérdez’ (36) [äksz] ejtése is „elítélendő” hiszen az amerikai fehérek főleg az amerikai feketéktől hallják. Valójában a két kiejtési változat már az óangol kor óta – több, mint ezer éve – megvolt, és a 17. századig nem is volt ezzel baja senkinek. Akkor azonban az [äksz] változat kiszorult az irodalmi nyelvből, a „nép ajkán” azonban tovább él a mai napig. De mivel a műveltek már nem használják, többen közülük helytelennek vélik.

Nem tudjuk, hogy ezzel a cserével összefügg-e az a tény, hogy a [k] és [sz] azon kevés hangpárok egyike (az angolban a [p] és [sz] a másik), amely [ksz] és [szk] sorrenben is előfordulhat szó végén – a magyarban a szó elején is, és fel is cserélődhet ott a [psz]: pszichológia [psziho-] vagy [szpiho-].

Sziszegő hangok a magyarban a [sz], [z], [c], susogók a [s], [zs], [cs]. A két osztályt együtt szibilánsoknak nevezzük.

A [k] és [sz] (vagy más szibiláns) felcserélése nemcsak az óangolban fordult elő. Green mai példát is ad: az asterisk [äsztöriszk] ’aszteriszk’ (75) szót sokan [äsztöriksz]-nek ejtik. Ebbe belejátszhat a legyőzhetetlen gallok közül a kisebbiknek a neve is, ami persze szintén az aszteriszk-re hajaz. Magyar példák is akadnak: pl. baraksz a barack helyett, vagy klasszikusabb esetek: lecke, ami a latin lectio [lekció] ’olvasás’ folytatása. A zacskó előzménye a zsák-csó, a szöcskéé pedig a szök-cse.

Th-k

Az óangolban ugyan voltak zöngétlen ([f], [θ], [sz], [s]) és zöngés ([v], [ð], [z]) réshangok is, nem volt két olyan szó, amit csak egy zöngétlen–zöngés réshang pár különböztetett volna meg.  A zöngés réshangok ugyanis csak magánhangzók közt, a zöngétlenek meg csak másutt fordulhattak elő.  A mai angolban vannak ilyen szópárok: fan [fän] ’drukker’ : van [vän] ’furgon’, use [júsz] ’használat’ : use [júz] ’használ’.  A [θ]–[ð] és a [s]–[zs] párosra azonban ma sem könnyű ilyen szópárt találni.

Green felhívja figyelmünket, hogy a thyme ’kakukkfű’ ejtése [tájm] (56), tehán a th-t itt nem a szokott módon ejtjük. Pontosabban a [t]-t it nem a szokott módon írjuk. Az angol th kiejtését a magyar helyesírás nem tudja visszaadni. A standard angol nyelvjárásokban egyrészt az [sz]-hez hasonló, de annál előrébb, a fogakig tolt nyelvvel képzett réshang, az IPA jele [θ]. Másrészt a [z]-hez hasonlító zöngés változata is létezik (IPÁul [ð]), amit szintén a th kettősbetű jelöl. Egyszerűen meg kell jegyezni, hogy az ether ’éter’ ejtése [íθör], az either ’(kettő közül) az egyik’ ejtése viszont [íðör] (másoknál [ájðör]). Vannak azért szabályosságok, például az úgynevezett funkciószavak (névelők, névmások, kötőszavak) elején mindig [ð] áll (the [ðí] ’a’, they [ðéj] ’ők’, thus [ðasz] ’így’). Vannak főnév–ige párok, amelyekben a főnév [θ]-re, az ige [ð]-re végződik: wreath [reθ] ’koszorú’ : wreathe [ríð] ’koszorúz’, bath [bäθ] ’fürdő’ : bathe [béjð] ’fürdet’, teeth [tíθ] ’fogak’ : teethe [tíð] ’fogzik’. A görög eredetű szavakban viszont majdnem mindig [θ] van (therapy [θeröpi] ’gyógymód’, pathetic [pöθetik] ’szánalmas’, theme [θím] ’téma’).

Azonban vannak olyan korai görög átvételek, amelyekben a th „latinosan” (vagy „franciásan”) [t]-nek ejtendő. Ilyen a Thomas [támösz] ’Tamás’ és a thyme [tájm] ’kakukkfű’ (56) is. Más okból ejtendő [t]-nek a th ezekben: Anthony [äntöni] ’Antonius’ és Thames [temz] ’Temze’. Ezek latin eredetije nem tartalmazott h betűt (Antonius, Tamesis), csak valakinek elegánsabbnak tűnt th-val írni őket, aztán a helyesírásuk úgy maradt. A kiejtésüket viszont nem befolyásolta az új módi.

Minták

Már az eddigiekben is több példáját láttuk annak, hogy egy-egy szó alakja más szavak hatására, azok mintáját követve módosul. A latin jövevény etcetera [etszetöra] ’satöbbi’ (35) szó ejtése sokaknál [ekszetöra]. Ennek az az oka, hogy a [tsz] hangkapcsolat szón belül az angolban nagyon ritka (a latinban sem létezik, de ott ez két szó: et ’és’, cetera ’többi’). Ezzel szemben a [ksz] gyakran előfordul ilyen helyzetben: pl. except [ökszept] ’kivéve’, excess [ekszesz] ’felesleg’.

Hasonló okok állnak az especially [öszpesöli] ’különösen’ (70) [ökszpesöli] ejtésének a hátterében. Elsőre meglepőnek tűnhet, hogy a nehezebb [kszp]-vel helyettesítik a beszélők a könnyebb [szp] kapcsolatot. Azonban esppel az angolban jóval kevesebb szó kezdődik, mint exppel. Az utóbbi szavak hatásának tudhatjuk be, hogy a beszélők „nehezítik” a kiejtést. Hasonlóan analógiával magyarázhatjuk az anyway [eniwéj] ’bárhogyan’ (41) [eniwéjz] ejtését, de itt valószínűleg egyetlen szó, az always [ólwéjz] ’mindig’ mintájára módosul a szó alakja. Az anyways alak már 1560-ban feltűnik írásban, tehát nem mai „nyelvromlásról” van szó.

Kicsit más a helyzet a supposedly [szöpowzödli] ’feltehetőleg’ (69) esetén. Green arra figyelmeztet, hogy ezt ne ejtsük [szöpowzöbli]-nek. Itt azonban nem „hibás” ejtésről, hanem egy másik szóról van szó. A suppose [szöpowz] ’feltételez’ igéből kétféle módon is képezhetünk melléknevet: supposed [szöpowzöd] ’feltételezett’, supposable [szöpowzöböl] ’feltételezhető’. Mindkettő melléknévből hozhatunk létre határozót is (supposedly, supposably), ezek között viszont – mint az imént láttuk – a kiejtésben már csak a [d]–[b] lesz a különbség, ráadásul a jelentésük is nagyon hasonló. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az angolban a [bl] kapcsolat gyakorisága többszöröse a [dl] kapcsolaténak, már egyáltalán nem meglepő, hogy a standardban bevett supposedly helyett miért használják sokan a másik határozót, a supposably-t. Ráadásul hathat a hasonló jelentésű probably [práböbli] ’valószínűleg’ is. Akik nem használják a supposably alakot, azt állítják, az nem is létezik. Azonban teljesen szabályosan képezhető, tehát bármikor létrehozható alak, mégha a standard nyelvváltozatban nem is használatos.

Szintén egy másik minta nyomásának tarthatjuk a nuclear [núkliör] ’nukleáris’ (16) [núkjölör] ejtését. A nuclear-hoz hasonló tő még a trochlear [trákliör], ami a trochlear nerve ’sodorideg’ kifejezésben fordul elő, a többség számára évtizedenként egyszer-kétszer. A [kjölör] végű szavak többen vannak, és vannak közöttük jóval gyakoribbak (particular [pörtikjölör] ’sajátos’, circular [szörkjölör] ’körlevél’, spectacular [szpektäkjölör] ’látványos’). Ezek mintájára ejtik sokan, köztük amerikai elnökök (és nem csak George W. Bush) a nuclear-t is úgy, mintha nucular volna.

A minták tanulsága

Az a tény, hogy nem kevés esetben módosul szavak hangalakja más szavak mintájára, azt mutatja, hogy egy szó hangalakja és jelentése között önkényes a kapcsolat. A ’satöbbi’ jelentéshez tartozhat az [etszetöra] hangalak ugyanúgy, mint az [ekszetöra]. Az utóbbi mellett az szól, hogy a [ksz] kapcsolat sokkal gyakoribb, mint a [tsz]. Az előbbit azok tartják fenn, akik például ismerik a latin eredetit, vagy ragaszkodnak a helyesírás sugallta alakhoz. A nyelv szempontjából azonban teljesen mindegy, hogy a beszélői melyik hangsorral fejezik ki ezt a jelentésdarabkát.

Továbbmenve: úgy alakult, hogy a mai angolban a dog [dóg] hangsor képviseli a ’kutya’ jelentést. A középangolban ennek még a hound [húnd] felelt meg, akkor a dog a kutyáknak egy fajtáját (amit magyarul történetesen dognak nevezünk!) jelölte. Mára a dog jelentése kibővült, a houndé – amit egyébként ma [háund]-nak ejtenek a standardot beszélők – viszont leszűkült a ’kopó’-ra. A [dóg] és [húnd] (vagy [háund]) hangsorokban semmi sincs, ami ezeket akár egyik, akár másik jelentés hordozására predesztinálná.

A hound dog tehát mai jelentése tehát nem ’kutya dog’, hanem ’kopó kutya’, az Elvis Presley által itt előadott dalban egy önző, kizsákmányoló emberre vonatkozik. De mindennek semmi köze a hangalakjához.

Kapcsolódó tartalmak:

• Hogy is mondjam…
• És ezeket hogy mondjam?
• A kocka ki van ejtve
• Éhes hazánk
• A félretett szembenállás

Hasonló tartalmak:

• Ablaut és álablaut: mi a különbség?
• Általános elgyengülés
• Angol magánhangzó-csúszka
• Angolul – de szögletesen
• Az angol müszi
  és az izlandi nyír

Hozzászólások (3):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)