Ritkán rikkant a rigó
Angol anyanyelvűek beszédében figyeljük az [r]-t. Van, aki minden helyzetben ejti, van, aki nem. Sőt, van olyan is, aki akkor ejt [r]-t, amikor egyáltalán nem számítunk rá. A megfigyeltek között lesz amerikai elnök, angol királynő, ausztrál miniszterelnök és persze színésznő, énekes is.
Az angol [r] több szempontból is különleges mássalhangzó. Láttuk, hogy komoly hatása van az őt megelőző magánhangzóra, valamint utaltunk arra is, hogy ő maga ki is eshet. A bostoni Harvard egyetem nevét az ottani kiejtést tükrözetve így is írják:
(Forrás: SzP)
Erre van…
Ebben a cikkben az angol különböző kiejtés-változatait kell átírnunk, ezért kettőzött magánhangzókat is használunk. Ezek hasonlóak az alaptagjukhoz, de hosszabbak. A mássalhangzók pontos jelölésére nem fordítunk itt nagy gondot.
Az angol nyelv kiejtési változatai két nagy csoportra oszthatók attól függően, hogy az adott változatban van-e [r] pl. a Harvard vagy a Carter névben. Az angolul beszélők egy része [r]-ekkel [harvörd]-nek és [kartör]-nek ejti, ők úgynevezett rotikus változatot beszélnek. Így beszél például a név egyik híres viselője, Jimmy Carter, aki 1977 és 1981 között volt az Egyesült Államok elnöke. Az alábbi bejátszáson még mint georgiai kormányzó lép fel egy vetélkedő vendégeként. Figyeljük meg a service [szörvisz] szó ejtését!
Carter nevét földijei közül viszont sokan [kaatö]-nek ejtik. Az elnök ugyanis Georgiából származik, és azon a vidéken elterjedt – bár manapság visszaszorulóban van – az úgynevezett nem-rotikus ejtés. Ezt hallhatjuk például Viola Davistől a Mississippi államban játszódó The Help (A segítség) című filmben.
Az iskolában azt tanultuk, hogy I am, you ARE [áj em, jú aar] ’én vagyok, te vagy’. Ez igaz az angol sok változatára, más változatokban viszont you is a megfelelő alak. Végülis a you itt egyes és nem többes számú. Abileen és Mae Mobley: „You is smaat…” you is kind, you is smart, you is important [jú iz kánd, jú iz smaat, jú iz impótönt] ’kedves vagy, okos vagy, fontos vagy’.
Átírásunk, ha nem is teljesen pontos, mutatja, hogy a smart és az important szavakban a helyesírásban és persze a rotikus beszélők kiejtésében meglevő [r] hiányzik. Cserébe viszont az előző magánhangzó hosszú, de erről az érdekességről most nem szólunk bővebben.
… arra nincs
Míg az Egyesült Államok nagy részére és Kanadára a rotikus változatok a jellemzőek, Angliában a nem-rotikus beszélők vannak túlsúlyban, és az ő kiejtési változatuk nyer teret a rotikusakéval szemben. Az alábbi térkép pirossal jelöli azokat a területeket, ahol valószínűbb, hogy rotikusan beszélőket találunk.
(Forrás: Wikimedia Commons / Unoffensive text or character / GNU-FDL 1.2)
Az angol királynő nem-rotikus beszélő, és azok ausztráliai alattvalói is. A következő tudósításban megfigyelhetjük a két ausztrál riporternőt: [paalöment hausz] (parliament house) ’parlament épülete’ (0:03, 0:22), majd a királynőt: [jee] (year) ’év’ (0:38), [vööld] (world) ’világ’ (0:45) stb., később az ausztrál miniszterelnököt, Julia Gillardot: [jó medzsöszti] (your majesty) ’felséged’ (1:27), [szöötönti] (certainty) ’bizonyosság' (1:45) stb.
Természetesen azért a nem-rotikusan beszélők is ejtenek [r]-eket. Az angol királynővel például magánhangzó előtti helyzetben fordul ilyen elő. Azt mondja [kantri] (country) ’ország’ (0:39), [osztréjliönz] (Australians) ’ausztrálok’ (0:48), [disztrojd] (destroyed) ’elpusztított’ (0:58), [ökrosz] (across) ’keresztül’ (1:02) stb.
A már emlegetett USA-beli déliek viszont még a királynőnél is spórolósabbak: csak a hangsúlyos magánhangzó előtt és szó elején ejtenek [r]-t. A következő bejátszásban Amy Walker egy ilyen déli beszélőt utánoz. Figyeljük meg, 0:04-nél ezt mondja: [díp szadön ömejikön] deep southern American ’nagyon déli amerikai’, vagyis a hangsúlytalan [i] előtt sem ejt [r]-t. Az [e] és [i] közti [j] automatikusan töltődik be a két magánhangzó közé.
A szó végi r
Korábban megmutattuk, hogy bizonyos hangtani szabályszerűségek észreveszik a szavak határát, mások viszont ugyanúgy működnek szóhatáron keresztül, mint egyébként. A nem-rotikus változatok [r]-törlő szabálya ez utóbbi mintát követi, azaz az [r] törlése nemcsak egy szón belüli magánhangzó előtt nem következik be, hanem akkor se, ha ez a magánhangzó a következő szó elején van.
Figyeljük meg például Julia Gillardot a királynős tudósításban 1:30-nál: [ver osztrájliöz…] (where Australia’s (path of nationhood may lead us)) ’hova (vezet minket) Ausztrália (útja nemzetté válása során)’. A where végén a rotikus beszélők ejtenek [r]-t. Gillard, aki az ausztrálok nagy részéhez hasonlóan nem-rotikusan beszéli az angolt, nem ejt a szó végén [r]-t, csak abban az esetben, amikor a következő szó magánhangzóval kezdődik.
Van-e [r] ott, ahol nincs?
Eddig úgy csináltunk, mintha lenne egy-egy „[r]” a Harvard szóban a [v] és a [d] előtt, csak ezt a nem-rotikus beszélők nem ejtik ki. De mi okunk van feltételezni, hogy a nem-rotikus beszélők nyelvében volnának ilyen [r]-ek?
Jól mutatja a helyesírás megbízhatatlanságát az iron [ájön]/[ájörn] ’vas’ szó, amiben az [n] előtt [r] van (ami persze a nem-rotikus ejtésben nincs ott), az o betű „néma”.
A helyesírásra nem támaszkodhatunk, az híresen megbízhatatlan, és sokszor esetleges megoldásokat alkalmaz. Hivatkozhatnánk arra, hogy vannak a rotikus beszélők, akik ejtenek itt [r]-eket. De ehhez azt kellene feltételeznünk, hogy a két nyelvváltozat beszélői „ugyanazt a szót” ejtik itt így ([r]-rel), ott úgy ([r] nélkül). Hogy így van-e, az témánkon bőven túlmutató kérdés, itt nem feszegetjük. Az sem érv, hogy tudjuk, hogy történetileg volt az ilyen szavakban [r] (épp ezért írja a helyesírás is, és ejtik az ilyen szempontból archaikusabb rotikus beszélők). Ha egy hang egyszer eltűnik, és semmilyen helyzetben nincs már nyoma, akkor az a hang nincs.
Korábban azt állítottuk, hogy a helyesírásban máig jelzett, néhány évszázaddal ezelőtt minden angolul beszélő által ejtett r betűk előtt a minőségileg más magánhangzók jelennek meg. Pl.cat [ket] ’macska’, de car [kaar] ’autó’. Ezt szélesedésnek neveztük.
Végső érvént azt hozhatnánk fel, hogy a [v]-t megelőző magánhangzó minősége, tudniillik, hogy az széles, árulkodik az [r]-ről. Valójában az a helyzet, hogy sok beszélőnél ugyanezt a magánhangzót találjuk pl. a cadaver [ködaavör] ’holttest’, grave [graav] ’tompa ékezet’, halve [haav] ’felez’ szavakban is a [v] előtt. Ezekben azonban nem feltételezünk egy ki nem ejtett [r]-t.
A szóbelseji, mássalhangzó előtti [r]-ekről ezek szerint „le kell mondanunk”, azaz a nem-rotikus változatokban semmilyen módon nem tudjuk megmutatni, hogy lennének a mássalhangzók előtt [r]-ek. Esetleg azért a szó végieket „megmenthetjük”. Erre azért látszik esély, mert – mint láttuk – a szó végi [r] szabályszerűen megjelenik, ha a következő szó elején magánhangzó van. Azaz ezeket az [r]-eket elő tudjuk ma is csalogatni. Vagyis a where [vee(r)] ’hol’, your [jó(r)] ’tiéd’, year [jee(r)] ’év’, spar [spaa(r)] ’árboc’ végén van egy [r], ami mássalhangzóval kezdődő szó előtt nem jelenik meg, magánhangzóval kezdődő szó előtt viszont igen. Pl. your majesty [jó medzsöszti] ’felséged’, de your honour [jór onö] ’méltóságod’. (A helyesírás ismét megbízhatatlan: az honour magánhangzóval kezdődik!)
Ott van [r], ahol „nincs”
Csakhogy a legtöbb nem-rotikus beszélőnél minden nem-zárt magánhangzó után megjelenik egy [r], ha a következő szó magánhangzóval kezdődik. Figyeljük meg John Lennont 1:14-nél az A day in the life (Egy nap az életben) című dalban.
I saw a film today, oh boy
[áj szór ö film tödéj oᵘ boj]
’láttam ma egy filmet, öcsém’
Zárt magánhangzó az [i], az [ü] és az [u], ezek ejtése közben az ajkak közt kicsi a rés. A többi magánhangzó ([é], [e], [ö], [o], [á], [a]) nem-zárt.
A saw [szó] ’látott’ ige egy nem-zárt magánhangzóra végződik akkor, ha nem követi semmi (pl. a film I saw [ö film áj szó] ’egy film, amit láttam’) vagy ha mássalhangzó követi (pl. I saw the film [áj szó dö film] ’láttam a filmet’). Ha viszont magánhangzóval kezdődő szó áll utána – mint a példánkban – akkor [r] lesz a végén (I saw a film [áj szór ö film] ’láttam egy filmet’). A szóvégi zárt magánhangzókat ezzel szemben sohasem követi [r]: pl. I see a film [áj szí ö film] ’látok egy filmet’, I do a film [áj dú ö film] ’csinálok egy filmet’.
A következő reklám erre a jelenségre épül:
Nézd meg a gyíkokat!
(Forrás: http://englishspeechservices.com/)it’s time you came-n-saurus
[itsz tájm jú kéjm-ön-szórösz]
’itt az ideje, hogy eljöjj és megnézz minket’
A latinos dinosaurus [dájnöszórösz] ’dinoszaurusz’ tökéletesen rímel a came and saw us [kéjm ön szór ösz] ’hogy eljöjj és megnézz minket’ mondatra.
A következő táblázat a spar [szpaa] ’árboc’ és a spa [szpaa] ’fürdő’ szavak kiejtését mutatja különböző helyzetekben egy tipikus nem-rotikus beszélő nyelvváltozatában.
| spar | spa | |
|---|---|---|
| magában | [szpaa] | [szpaa] |
| msh előtt | [szpaa] | [szpaa] |
| mgh előtt | [szpaar] | [szpaar] |
Vagyis az angol nem-rotikus változataiban a spar és a spa kiejtése semmilyen helyzetben nem tér el egymástól, kiejtésük alapján nem lehet őket megkülönböztetni. Ezért ha a azt feltételezzük, hogy a spar végén van egy [r], akkor ugyanezt kell feltételeznünk a spa-ról is. Egy következetes nyelvtanban tehát egy nem-rotikus nyelvváltozatnak vagy egy szava sem végződik [r]-re, vagy egy szava sem végződik nem-zárt magánhangzóra, hiszen – mint láttuk – az ilyen szavak végén mindig egy [r] áll, ha a következő szó magánhangzóval kezdődik. Döntsük el, melyik a valószínűbb!
Akkor van szóvégi [r]?
A londoni angolban az [áᵘ] kettőshangzó (amit leggyakrabban ow vagy ou betűkapcsolattal jelöl a helyesírás) kisimul, hosszú magánhangzóvá válik. A now [náᵘ] ’most’ ejtése így [ná] lesz, a how[háᵘ] ’hogyan’ ejtése pedig [há]. Azt várjuk, hogy ha a szó már nem zárt magánhangzóra végződik, akkor [r]-t ejtsenek a beszélők, amikor a szót magánhangzó követi. És tényleg, akinek a now és how ejtése kisimul, annak a now and again ’időnként’ ejtése [nár ön ögën], a how are you ’hogy vagy’ pedig [hár aa jú].
Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a nem-rotikus nyelvváltozatokban egyáltalán nem végződnek szavak [r]-re, a magánhangzó előtti [r]-ek megjelenésének csak hangtani okai vannak. Vagyis az [r] megjelenése nem függ az adott szótól. Minden nem-zárt magánhangzóra végződő szó után teljesen automatikusan toldódik be, ha magánhangzóval kezdődő szó következik.
És mi lesz a szélesedéssel?
Az angol nem-rotikus változataiban tehát nincsen hangtani érvünk valamiféle lappangó r-t feltételezni mássalhangzó előtt, illetve szó végén. Ezért a magánhangzók szélesedéséért sem tehetjük felelőssé az r-t, legalábbis a ezekben a változatokban. A rotikus kiejtésekben azért továbbra is áll, hogy széles magánhangzót leginkább [r] előtt, nem széleset egyéb mássalhangzók előtt találunk.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (55):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@szigetva: nem, szerintem nem azért. Az r-rel csak nem rhotikus nyelvjárások "kuplugolnak". A rhotikusok leginkább semmilyen kötőhangot nem használnak, vagy ha annyira szét akarják választani a VV-t, akkor glottal stopot tesznek be. Néhány amerikai videó és publikáció javasolja még, hogy kerek magánhangzó után [w]-vel, ajakréses magánhangzó után [j]-vel lehet ejtést könnyíteni, de ezek hülyeségek. Még akkor is, ha ilyen fals ajánlások miatt néhány rhotikus anyanyelvi használja így. Ez utóbbinak én is bedőltem, csak Idegennyelvőr cikke nyitotta fel a szemem:
idegennyelvor.blog.hu/2011/11/20/kotohangok_az_angolban
Azt tudom, hogy El Phedro pont annyira szereti Idegennyelvőrt, amennyire én Lindsay-t. Mondjuk nekem hiányzik INyŐ, már egy jó éve abbahagyta a blogolást, azóta nem hallani róla, eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Azt írta, hogy nincs ideje, de szerintem csak besokallt a vakerolásból, más meg nem volt rá kíváncsi.
@challengeofusenglish: „Kimondtam párszor és én inkább "w" hanggal kötöm.” Talán mert a _saw_-t úgy ejted, mint a _sew_-t? Ez a jelenség egyébként a nem rotikus változatokra jellemző csak.
"Ott van [r], ahol „nincs”"
"I saw a film today"
Ugyebár a saw magánhangzóra végződik, utána is jön egy magánhangzó. Így nehéz lenne ejteni, és bejön egy kötőhang. Kimondtam párszor és én inkább "w" hanggal kötöm. Nem azért mert így tanultam, valahogy így jön. Nos nem tudom ez jó vagy nem?
De a beilleszted dalban tényleg r van.
Kár, hogy így pang a téma. Netán ne vigyük flame-be az ott van-e az a nem ejtett /r/ fonémaszinten dolgot? Vagy esetleg lesz róla később önálló cikk?
@szigetva: @scasc: Ha fonetikailag nincs különbség az [ei] és az [ej] között, akkor hogy a csudába lehet rá kétfajta átírás? Szerintem csak úgy, ha összemosódik a fonetika és a fonológia, pedig a kettő elég élesen elkülönül egymástól. Nyilván ti is tudjátok, hogy:
– fonológia = elméleti sík = elvek, érvelés = / / jelölés
– fonetika = gyakorlati sík = megfigyelés = [ ] jelölés.
Következésképp a [ ] jelek közé írt, ténylegesen kiejtett hangok nem tükrözhetnek elméleti feltevéseket, megállapodásokat, mert akkor keveredne az elméleti és a gyakorlati sík, a fonetikai síkon pedig nemigen számít a mögöttes fonológiai rendszer. Ez kicsit olyan, mint a félig üres/teli pohár esete: az a kérdés, hogy mennyi folyadék van a pohárban, elméletileg mindkét irányból megközelíthető, de a gyakorlatban, tényszerűen csak azt lehet megmondani, hány deci (köbcenti, stb) van benne. Nincsenek elvek, nincsenek érvek, csak egy, a mérőedény oldaláról leolvasható mérőszám van, ami a pohár méretétől függetlenül ad választ a kérdésre. Márpedig a fonetika, ha úgy tetszik, a folyadék mennyiségére kíváncsi, nem a pohár és a folyadék mennyiségének a viszonyára.
Így aztán olyat sem lehet mondani, hogy az [ei] és az [ej] csak ugyanannak a kiejtett hangsornak lenne kétféle átirata, vagy hogy közöttük csak elméleti, értelmezési, fonotaktikai különbség lenne, hiszen ez a jelölés a képzésbeli különbséget hivatott tükrözni. Ha nincs köztük eltérés, helytelen volna két eltérő átírást használni. De mivel _van_ köztük különbség, ezért mindkét jelölésnek van létjogosultásga, és ebből következően nem is szabadon felcserélhetőek, pláne nem fonológiai megfontolásból.
Az egy más kérdés, hogy az, amit egy beszélő [ei]-nek ejt, azt a fonológusok – az iménti poharas hasonlathoz visszanyúlva – "félig üres" /ei/-nek vagy "félig teli" /ej/-nek tekintik-e – ez analízis kérdése, bármelyik mellett lehet érvelni. Az ellenben, hogy a beszélő egy adott megszólalásában "egy deci" [ei]-t vagy "két deci" [ej]-t ejt-e, az egyáltalán nem analízis kérdése, de még csak nem is az érvelésen múlik, hiszen ezek a fogalmak értelmezhetetlenek a fonetikai síkon.
Az [i] és a [j] közti legfontosabb különbség az, hogy mint minden magánhangzó, az [i] is aránylag stabil, míg a [j] ejtése közben a nyelv jobban mozgásban van, illékonyabb. Erősen sarkítva: az [i] állapot, a [j] mozdulat. Így aztán a [j] képzése során a nyelv lehet feljebb is meg lejjebb is az [i] képzési pontjánál, a mozdulat egy pontján akár egybe is eshet az [i]-vel. Ezt a mozgást észleljük az "íj" szóban is, nem pedig azt, hogy a nyelvünk megérkezik a réshang [ʝ] pozíciójába. Az ugyan igaz, hogy az [ei] kettőshangzóban az [i] rövidebb, mint az [e], de ettől még az [ej]-től megkülönböztethető, és laikusnál magasabb szinten, úgy vélem, meg is különböztetendő.
@IdegenNyelvŐr:
"Jajj, ne bántsd már! Ez az [a]-s jelölés már úgyis nagy előrelépés"
.
Az /ʌ/-t még Szakra Laci is [á]-nak "írja át". Neki pedig hihetünk. Egyébként meg nagyon leült a téma, ezekről a kérdésekről 100 oldalakat lehetne fl"é"melni.
@scasc: úgy tudom, hogy a [ʝ] az a hang, ami a "dobj be" kifejezés közepén van. Erősen súrlódó hangot eredményez, már nem közelítőhang, hanem egyenesen réshang. Ilyen hang van a spanyolban is az y helyén, a legtöbb spanyol nyelvjárásban az ll helyén is. Ezzel szemben az íj-ban a j nem ilyen van, ott megmarad approximánsnak.
Adódna még az a vad ötlet, hogy átírhatnánk konzervatív skót angol szerint is, abban az /eɪ/=é, /oʊ/=ó monoftongusok, közös pont a tap-r is, és még akár az /ʊ/=ü poént is el lehetne sütni. Aztán a skót még rotikus nyelvjárás is, passzentos is lenne a magyar szájnak. Viszont ezekkel a részleges könnyebbségekkel nem nyernénk akkorát, mint amennyit elvisz a nyelvváltozatból eredő presztízscsökkenés, arról nem is szólva, hogy a nemzetközi angolt használó, nem angol anyanyelvűekkel való kommunikációt is feleslegesen nehezítené meg. Meg aztán a skótban is vannak szép számmal diftongusok, magyartól idegen hangok, ezért az ötlet elvetendő, legfeljebb a poén kedvéért lehet eljátszani vele.
Viszont egy következetlenséget fel kell rónom magamnak. Hangsúlyoztam, hogy a mgh. minősége átíráskor mennyivel fontosabb, mint a hossza. Ez így is van. Aztán a southern szó végére mégis azt írtam korábban, hogy csak a hossz miatt tenném bele az [ö] helyett az [ő]-t. Tényleg jobb minőségileg bele az [ö], sőt, talán hossz ügyileg is védhető valamennyire. Hiszen a nem rotikus shouthern végén nem [ə]-t ejtenek, hanem [ɜ] hangot, [ə]-től nagyon kicsit hosszabban ugyan, de messze nem olyan hosszan, mint az [ɜ:]-t.
@El Vaquero: A magyar íj-ban a <j> nem IPA [j], hanem inkább IPA [ʝ].
@scasc: általában? Pedig különbözők. Ha mondogatod az íj szót, érezni fogod, hol van az [i] és utána még feljebb megy a nyelved, még magasabbra a [j]-hez. Ez a különbség az [éi] és [éj] között is.
.
@drino: a színes bőrű beszélők nyelvjárása elég negatív presztízsbeli megítélésben részesített. Nem látszik kívánatosnak, hogy egy (tipikusan nem színes bőrű) magyar nyelvtanuló a semleges nyelvjárás helyett ilyen megbélyegzett nyelvjárást tanuljon meg. Miért szakadna bele az [aɪ]=áj, [eɪ]=éj, [oɪ]=oj, [aʊ]=áo helyettesítésbe? Sőt, még az [aɪ]=áé!, [eɪ]=éi (nem baj, ha j-sedik), [oɪ]=oé! átírás alapján történő ejtés is menne bárkinek, minimális percnyi megszokás után, hidd el.
.
Jut eszembe. Ebben a cikkben nincs, de az /oʊ/=[ó] helyettesítés is elég gáz szokott lenni. Sokkal jobb az [ou], de mivel a legtöbb szót tipikus brit preferencia szerint írnak át nálunk (nem értek vele egyet, de ez az egyéni szocprobléma most itt nem lényeges), és brit nyelvjárást hoznak a szótárak is, ezért célszerűbb lenne az [öu]-s átírás: [göu höum]. A fonémikus átírás félrevisz az ou-val, még ha ma is vannak a briteknél olyan vidékek, ahol még o-san ejtik, de nem minősül szabványosnak.
@El Vaquero: "Azon valóban el lehet vitatkozni, hogy magyar anyanyelvűekől mit várunk el. Én elvárok olyat, ami ha más nem kigazdálkodható a magyar beszédhangokból. Az [éi] pedig ilyen, mind az [é], mint az [i] létező magyar hang"
Úgy tudom az AAE beszélők sem ejtik ki a diftongusokat. Akkor miért várnánk el feltétlenül a magyaroktól, hogy kiejtsék. Miért baj az, ha egy kicsit négeresebb az angol beszédük hangzása?
@El Vaquero: Ez téves premissza. Fonetikailag általában semmi különbség az [ei] diftongus és az [ej] között. Itt egyszerűen hagyományról van szó, miszerint e distinkcióval jelölik, hogy az elméletben diftongusról van e szó, vagy VC kapcsolatról. Ez pedig fonetikai szinten nem is elemezhető: e megállapítására fonotaktikai elemzések kellenek, be kell vezetni (az egyébként a szóhoz hasonlóan egyértlmű definícióval nem rendelkező) szótag fogalmát. Szigetvával értek egyet, hogy az [ej] vs.[ei]-diftongus megkülönböztetése mesterséges, valójában fonetikailag nem létező.
Az [eɪ]-diftongus természetesen már más mint az [ei]~[ej], de azt magyar ki nem ejti. (Kivéve, aki anyanyelvi környezetben, vagy nyelvi laborban olyan intenzíven belemerült..., de nem ezeknek szól a naív átírás).
@El Vaquero: " Ha tudunk rövid á-val lájkolni, amiben a németes ízű, idegen hangzású rövid á megfér, akkor tudunk ugyanolyan könnyen méjd-ezni is. Tudom, a magyar átírási hagyomány az é-t követi, de minden rosszról le kell szokni előbb-utóbb, hogy legyen fejlődés."
— Amiben igazad van, abban igazad van.
@Pesta: igen, ezt jól hallod. A semleges nyelvjárásokban a book [ʊ]-ja tényleg nem a magyar [u]-val egyezik meg, annál valamivel centrálisabb, kicsit [ó]-s, kicsit [ü]-s beütése is van az [u]-s beütés mellé, de nem lehetetlen belehallani egy kis [ö]-t is. Ez viszont nem azért van, mert schwásodna, hanem minket magyarokat ezekre a hangokra emlékeztet.