Aki helyesen beszél, helyesebben is ír?
Egy brit általános iskolában külön tanítják a kimódolt brit kiejtést. Állítólag ez javítja a gyerekek helyesírását is. Hogyan lehetséges ez? És alkalmazható lenne-e a módszer a magyar oktatásban is?
Egyre népszerűbbé válik az angolajkú tínédzserek körében az úgynevezett Accent Challenge (Tájszólás Próba). Ennek keretében a fiataloknak ugyanazt a néhány angol szót kell kiejteniük a saját akcentusuk szerint, majd válaszolniuk kell néhány kérdésre is, és az erről készült videót meg kell osztaniuk a YouTube-on. Ha enélkül nem tudnánk, a videókból hallhatjuk, hogy az angolnak megannyi különböző változata van világszerte. Ezzel a sokféleséggel sokat foglalkoznak mind a beszélők, mind pedig a nyelvészek. Oktatási szempontból is fontos kérdés, hogy kell-e, illetve érdemes-e valamelyik bevett, sztenderd változathoz ragaszkodni.
Sok amerikai gondolja például még mindig azt, hogy a brit kiejtés a „szép” vagy „helyes” módja a beszédnek, és ahhoz viszonyítja a saját akcentusát, amelyet annál rosszabbnak, értéktelenebbnek tart. Akik így vélekednek, abból a helytelen feltételezésből indulnak ki, hogy a brit kiejtés egységes, illetve, hogy bármelyik kiejtési változat lehet eleve értékesebb a többinél. Ezek a feltevések azonban természetesen egyáltalán nem igazak. Ezzel együtt persze Nagy-Britannián belül is létezik a beszélők fejében a megkülönböztetés a helyes és a helytelen kiejtési módokról. Biztosak lehetünk benne például, hogy a brit uralkodóház nyelvváltozatát nem sokan beszélik, de sokan értékesebbnek, szebbnek tartják, mint más változatokat. Egy essexi általános iskolában például külön tanítják is a helyes – sokszor a hétköznapi beszélt angolhoz képest kimódoltnak, előkelőnek tűnő – módját a kiejtésnek.
A fenti videóban a Cherry Tree általános iskola diákjai láthatók, amint éppen a a helyesejtést gyakorolják. Erre lehetőségük egy külön „ékesszólás” órán van a 10-11 éves gyerekeknek. Az órai feladatok között láthatjuk (és hallhatjuk), hogy a légzőgyakorlatok, a nyelv különböző helyzetekben való nyújtása és a nyelvtörők fontos szerepet kapnak. Ezeken az órákon az úgynevezett előkelő kiejtést gyakorolják a gyerekek. Kérdés, hogy mindezt milyen céllal teszik.
A magyar viszonyokból kiindulva gondolhatnánk akár azt is, hogy megpróbálják egységesíteni a kiejtést valamely előíró szemléletből kialakulva. Ettől a gondolattól azonban az essexi iskola tanárai elzárkóznak. Hangsúlyozzák, hogy a szépkiejtés óra célja nem az, hogy a gyerekeket leszoktassák a saját anyanyelvi kiejtésük alkalmazásáról. De akkor mi a céljuk ezzel?
(Forrás: Wikimedia Commons / Jennifer Hunt)
Az iskola egyik tanára a videón elmondja, hogy az egyik cél az, hogy megkönnyítsék más dialektusok, illetve elsősorban a sztenderd dialektus megértését, illetve különböző helyzetekben való alkalmazását. A második cél, amit említ, hogy ezek a kiejtési gyakorlatok javítják a gyerekek helyesírását. Mielőtt rendkívül szkeptikusan elfordulnánk, hallgassuk meg, hogy mivel magyarázzák ezt.
A gyerekek először a saját dialektusukban fonetikusan tanulnak meg írni. Majd következetesen hozzátanulják az új kiejtéshez az új leírási formákat. Így az írástanulás bonyolult folyamata két könnyebb szakaszra tagolódik, így nem kell egyszerre bajlódniuk az írás megtanulásával és a helyesírásnak és a kiejtésnek az angolban igen bonyolult összefüggéseivel (illetve össze nem függéseivel).
A videóban megszólaltatott diákok elégedettek a helyesejtés órákkal; egyikük azt mondja, hogy elég mulatságos, például a nyelvtörők miatt, ráadásul segít nekik abban, hogy jobban beszéljenek és írjanak. Ezen kívül pedig amint magabiztosabban megtanulják a helyesírást, könnyebben és gyorsabban tudnak olvasni is.
Az egyik megszólaltatott szülő elmondta, hogy kislánya eredeti kiejtése egyáltalán nem változott, azaz az iskolai ékesszólás nem szoktatta őt le az anyanyelvjárása használatáról. Otthoni környezetben a gyerek ugyanúgy beszél, ahogyan eddig. Azonban azt a szülő is megerősítette, hogy a gyerek helyesírása sokat javult.
Magyarul is működhet?
Kérdés, elképzelhető lenne-e ezt a módszert a magyar írástanításba is átvenni? De mielőtt ezt tisztáznánk, érdemes azon is elgondolkodni, hogy hasonlítható-e a magyar nyelv helyzete az angoléhoz. Először is, le kell szögeznünk, hogy a magyarnak sokkal kisebb a változatossága. Nemcsak azért van ez így, mert sokkal kevesebb beszélője van, mint az angolnak, hanem azért is, mert a magyar oktatás és a média évtizedek óta sikeresen egységesít. Gondoljunk csak arra, hogy a tájszólásos beszéd Magyarországon sokszor a bunkóság jelképe, illetve gondoljuk el, hány nyelvjárási beszélő akad a színészek, a televíziós műsorvezetők közt. Hosszan nem érdemes keresgélni.
Az érdekes inkább az, hogy annak ellenére, hogy a magyar beszélőközösség elég egységesen van nevelve az egységesítő iskolai oktatásban, sokak szerint mégis gondot okoz a gyerekeknek a helyesírás megtanulása. Jóllehet a magyar helyesírás az angolhoz képest nevetséges kis eltéréseket tartalmaz csak a kiejtéshez képest. A magyarban az egyik helyesírási elv pont az úgynevezett kiejtés elve. Ennek azonban ellentmond a magyar helyesírás másik három alapelve: a hagyomány, az egyszerűsítés és a szóelemzés. Meg persze az is ellentmond a kiejtés elvének, hogy nincs egységes kiejtés (gondoljunk például a magánhangzó-hosszúságokra), csak a helyesírási szabályzat állítja azt, hogy van. A magyar nyelvben sokszor megfordul a logika: nem kiejtés szerinti írás van, hanem írás szerinti kiejtés: a tévében [híradó]-t mond a bemondó, de otthon a legtöbb néző, legalábbis Budapesten és környékén a [hiradó]-t nézi, mindenképp rövid [i]-vel.
(Forrás: Wikimedia Commons / Leyla Dilmen / GNU-FDL 1.2)
Nem elképzelhetetlen tehát, hogy a magyar nyelv tanításában is használható lenne a módszer, ami szerint először valóban fonetikusan tanulnának meg írni a gyerekek. Például az alsó tagozatban az azt hiszem szerkezet leírása lehetne a kiejtésnek megfelelően asztiszem, asziszem vagy akár asszem. A gyerekeket nem javítanák ebben a fázisban az akadémiai helyesírás szerint, hiszen a cél éppen az lenne, hogy fonetikusan magabiztosan tudják a betűket és a hangokat összekapcsolni, azaz megtanuljanak írni. Majd a második lépésben tanulnák meg azt, hogy valójában az asziszemnek írt kifejezés egy szerkezet, nem is egy szóból áll, hanem kettőből, és a helyes leírása: azt hiszem.
Ennek a módszernek az lenne a legfőbb előnye, hogy a kiejtés és az írás különbségeit tudatosítaná, ahelyett, hogy a kiejtést megbélyegezné, és az írásbeli alakok prioritását sugallná. Míg a mai gyakorlat csak hézagosan, és előíró/büntető módon hívja fel a figyelmet a kiejtésnek megfelelő alakokra, a módszerrel mindezt következetessé és tudatossá lehetne tenni – megbélyegző mozzanat nélkül. Ma ciki az iskolában azt leírni, hogy nemtom; műveletlenségről, bunkóságról, igénytelenségről tanúskodik – sokak szerint. A tanárok sokszor hajlamosak abba is beleélni magukat, hogy az ehhez hasonló alakok „elterjedéséért” az internetes kommunikáció a felelős. (Valójában a mai napig még senki nem mérte fel, hogy ezek az alakok ma mennyivel elterjedtebbek az iskolai gyakorlatban, mint voltak mondjuk 20 évvel ezelőtt.) A módszer tehát sok rossz beidegződésen segítene túllépni.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (23):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
Vélemény: azt gondolom, hogy nem az oktatás az, ami nagy hatással egységesít, - bár talán a tömegmédiában megfigyelhető köznyelvi túlsúly még nagyobb hatású -, hanem a magyar nyelvnek (használatának) az a sajátossága, hogy kiejtés szerint írjuk, legalábbis javarészt, az angolhoz viszonyítva messzemenőkig. Ez az egyik ok, ami miatt a tájszólású, vidéki beszélőnek mindig az orra alá lehet dörgölni, hogy, hát nem látod-e, hogy ez így van leírva... A másik ok, ezzel a helyzettel függ össze, vagyis, amikor a vidéki, tájszólású beszélőt figyelmeztetik, hogy ezt a nagyvárosban, sőt, FŐvárosban nem úgy mondják, mint ahogy őkelme, ő ezt elfogadja. Mert Magyarországon a főváros a jó, a fényeséges csillogás, a siker, míg a vidék a tanya, az ugar, a semmi meg a vidékiség. - Nem vagyok efváros-gyűlölő, de ami igaz az igaz. Sajnos, pedig:
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart...
@bloggerman77: Ez a cikk nem beszél semminek a bevezetéséről. Egy nagy-britanniai kísérletről számol be, és ennek kapcsán leír egy gondolatkísérletet arról, vajon a magyarban hasonló-e a helyzet, mint az angolban. A kiejtés szerinti írásbód pedig azért nem szezonális, mert a kiejtés elve ellentmond a szóelemzésnek és a hagyomány elvének. A szavakra nincs ráírva, hogy melyiket melyik szerint kell írni. Ezért ezt ugyanúgy elrontják mind a cigány, mind pedig a nemcigány gyerekek (és felnőttek).
@drino:
Az összetett szavak különírása azóta terjed, mióta néhány elterjedt szövegszerkesztő programba, és internetes böngészőprogramba valakik tudatlanságból bevitték ezt. Ezek a szoftverek minden egybeírt szót piros vonallal, mint hibás elemet aláhúznak.
Az átlag felhasználónak meg nincs kéznél a helyesírási kéziszótár, és kénytelen azt hinni: a beépített helyesírás-ellenőrző szoftver tudja jól. Holott nem... és ennek hatására már pl. a kézírás során is elkezdi különírni.
Ugyanilyen terjedő marhaság a mélymagyarok körében a "magyar" szó "Magyar" alakban írása, sőt már láttam "lengyel" helyett "Lengyelt" írni. Ez egyértelműen egy angol hatás, mert ott írják a népnevet nagy kezdőbetűvel - és ezt a mélymagyarok meg is ideologizálják azzal, hogy azt, hogy magyar, nem lehet kisbetűvel írni!
Ha már Győzike: miért is lenne jó, ha a jövőben a nógrádi roma fiatalok az "asszony" szót "ásszun" formában tanulják meg? Ki magyarázza el majd, hogy az helyesen "asszony"? Hiszen neki az "ásszun" alak a helyes, hiszen azt használják otthon... Drino is erről írt...
Vagy az "azt hiszem" esete: melyik fonetikus írásmód lesz a nyerő? Az "aszem"? Az "asszem"? A "asziszem"? Az "assziszem"?
Ki magyarázza el a gyereknek majd, hogy az "aszem" "azt hiszem"-nek írandó,és nem "a szem"-nek???
Ennyi erővel be lehetne építeni a magyar helyesírásba a LOL, ROTFL, wow "kifejezéseket", meg akkor a szmájlikat is... Legyen új magyar írásjel a ":D", meg a ":P", és még a ":)" is! :)))
Egyszóval ez a cikk egy szezonális, fiatalok közt jelen lévő "argó" kifejezésmódot akar beépíteni az írásoktatásba, ami ostobaság.
@Fejes László (nyest.hu):
(Zárójelben jegyzem meg, hogy az általad leírt csekély információ alapján kb. a közokirat-hamisításban való bűnrészesség tényállása foroghat fenn, ha igaz.)
>>
Zárójelben jegyezném meg, hogy ezzel a megjegyzéssel meg a rágalmazás valósul meg, nagy nyilvánosság előtt... :))
A helyesírási hibáikat javítottam ki, pl. olyanokat, hogy egy zeneművészeti főiskolásnak el kellett magyarázni, hogy a "filharmonikus" az nem FÜLharmónikus (!!!)... vagy hogy Haydn nevét nem Hajdn formában írjuk... Volt aki megfogadta a tanácsokat, más meg a rágóját durrogtatva "Akkor meg mija fasz van?"-nal intézte el az észrevételt.
Ez a "fülharmónikus" még egyszeri vicces dolog is lehetne, de nekem volt olyan osztálytársam általánosban, aki pl. a "zászló" szó helyett azt írta-mondta, hogy LÁSZLÓ. És nem fogta fel, hogy két külön szóról van szó, az egyik egy közszó, egy főnév; a másik meg egy tulajdonnév.
Hogy nekem kirekesztő szándékaim lennének? Vicc. Sajnios ténymegállapítást tettem: a magyarul rosszul beszélő roma tanulók sorsát NEM mozdítja elő, ha a fonetikus "helyesírás" módszerét alkalmazzuk, mert a gyerek akkor a saját hibás nyelvhasználatát veszi helyesnek.
(Amúgy írtam azt is, hogy ez a "romás" beszédmodor rohamosan terjed a nem-roma, ámde velük szociálisan összecsúszott elszegényedett magyar rétegben is - most már a média hatására is. Lásd a "Bea" név "Béjjá" ejtése by Győzike...)
Fejes László (nyest.hu): "És igen, ebbe beleférne akár az is, hogy ha a gyerek nem tesz ki szóközöket, az sem számítana feltétlenül hibának."
Ez egy óriási faszság.
@drino: „Aki asziszem-et tanul meg írni, de bármely sztenderd írott szövegben rendszeresen "azt hiszem"-mel találkozik, abban rögtön felmerülhet a kérdés, hogy neki vajon miért így tanítják, miért nem úgy, ahogy az a (tan)könyvekben olvasható.” Az ember olvas egy halom olyan szót, amelyet egyáltalán nem is ismer, vagy amit más formában ismer. A gyerek most azon csodálkozik, hogy azt íratják, h „augusztus”, pedig g előtt nincs is u... Különben a cikk nem azt mondja, hogy nem lenen szabad azt leírni, hogy „azt hiszem”, hanem azt, hogy nem javítanák ki, ha a gyerek azt írná, hogy „asszem”. És igen, ebbe beleférne akár az is, hogy ha a gyerek nem tesz ki szóközöket, az sem számítana feltétlenül hibának.
A hírolvasók beszéde elvben a leggondozottabb beszédet mintázza.
Semmivel nem tudja alátámasztani, hogy az összetett szavak olyan ejtésmintája, mint amit kifogásol, a romákra lenne jellemző.
A probléma az, hogy előfeltételezi, hogy az egybeírás/különírás egyetlen meghatározója a hangsúly. Ha azonban ez így van, és a nem romák „jól hangsúlyoznak”, akkor a nem romák ösztönösen jól írnák le a látványpékséget. Valamelyik előfeltételezése szükségszerűen téves – én inkább azt mondanám, mindkettő.
Egyébként tökéletesen félreinterpretálja a cikket: nem arról szól, hogy a helyesírást és egyéb írásbeli normákat ne tanítsák, hanem azt, hogy ezeket az írástanítás kezdetén ne zúdítsák a gyerekekre.
Fejes László (nyest.hu): "Ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor mindenki tudna helyesen írni, aki helyesen írt szövegeket olvas"
Semmi ilyen hülyeséget nem állítottam, és nem is következik abból, amit írtam. Maga szerint melyik mondatomból és miért következik?
Én olyasmit mondok, ami egyébként józan ésszel könnyen belátható. Aki asziszem-et tanul meg írni, de bármely sztenderd írott szövegben rendszeresen "azt hiszem"-mel találkozik, abban rögtön felmerülhet a kérdés, hogy neki vajon miért így tanítják, miért nem úgy, ahogy az a (tan)könyvekben olvasható.
Egyébként is hülyeség a cikknek ez a példája, mert a spontán beszédben általában nincsenek a szóhatárok szünetekkel elválasztva. Ha következetesen alkalmaznánk azt az elvet, amit a cikk képvisel, hogy fonetikusan írjunk, akkor teljes mondatokat vagy még nagyobb egységeket kellene egybeírnunk, pl. így:
Asszemamútkoresztmámontadetyszernekem
Ez aztán a fantasztikus ötlet, szabadalmaztatni kellene. Nyilván ez a leginkább célravezető módszer a gyerekek írástanulásának elősegítésére.
Fejes László (nyest.hu)"hallgasson hírolvasókat: pontosan lehet tudni, hol volt külön írva a kezükbe nyomott szövegben az összetétel"
Jajaja. Mert a hírolvasók kiejtése aztán tipikusan példázza a spontán hétköznapi beszédet. Ugyan már, ezt ön sem gondolhatja komolyan.
Fejes László (nyest.hu) "Az ilyen ejtésmód nagyon gyakori, és korábban is az volt."
Igen, elsősorban a romák körében, mint azt a belinkelt videó is bizonyítja.
Fejes László (nyest.hu): "Nyelvjárásgyűjtők is beszámolnak róla, hogy gyakran az adatközlők „két szóban ejtik” azt, ami az irodalmi nyelvben „egy szó”"
Természetesen nyelvjárásban is előfordulhat. A cigányok beszédében pedig rendszeres és általános. Mindkét esetben ugyanaz a probléma az írás- és olvasástanulással összefüggésben.
Fejes László (nyest.hu): "Elég vicces lenne, ha kiderülne, hogy az utcákon nap mint nap látható hasonló hibákat („látvány pékség”, „üzemzavar elhárítás”) is a romák nyakába lehet varrni."
Nem lehet. A helyesírásban járatlan emberek írnak így. De attól még a nem roma (speciális nyelvjárást nem beszélő) emberek normálisan egy hangsúllyal ejtik ezeket a szóösszetételeket akkor is, ha külön írják őket. Épp azért nevezi ön ezt hibának, és azért zavarják az ilyen feliratok önt és rengeteg más embert, mert egyetlen hangsúllyal ejtik a kérdéses szavakat.
A romák (illetve egyes nyelvjárások beszélői) viszont nem. Ezért az álláspontom világos: ha a romák kiejtését vennénk alapul, ezek különírva lennének helyesek számukra, viszont egybeírva az őket egy hangsúllyal ejtők számára. Ha az alternatív írásmód elterjedne, a különböző írásképek nehezítenék a olvasást, így az olvasás megtanulását és a szövegértelmezést is.
Fejes László: "a magyar helyesírás hányszor szembemegy az ejtéssel és a nyelvi intuícióval („nyitva tartás”, „idegen nyelvi lektorátus” stb.). "
Ez miért baj? Ugyanígy szembemegy az ejtéssel a hagyomány elve és a szóelemzés elve is, amin a helyesírás alapul. Felejtsük el ezeket? Írjuk pl. a történeti neveket kiejtés szerint? Szécsényi, Battyányi, Kosút?
Végül idézet a cikkből: "Ma ciki az iskolában azt leírni, hogy nemtom; műveletlenségről, bunkóságról, igénytelenségről tanúskodik"
Ez azért értelmetlen, mert olyasmit siettet a szerző, ami előbb-utóbb úgyis be fog következni. Ami ma még ciki, az holnap elfogadottá válhat. A helyesírás idővel engedményeket tesz a kiejtésnek, lásd pl. azután - aztán és a miért - mért alakokat mint alternatív írásmódokat a Helyesírási szótárban.
@Fejes László (nyest.hu): "Ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor mindenki tudna helyesen írni, aki helyesen írt szövegeket olvas – illetve mindenki tudna beszélni is azokon az idegen nyelveken, amelyeket megért. Sajnos a világ nem így működik"
Ez tényleg érdekes probléma. Én ismerek olyan egyént (nem magyar), akiről köztudott, hogy az anyanyelvén szeret olvasni (és sokat olvas is), viszont amikor ír (a saját nyelvén), alapvető hétköznapi szavak leírásával gondjai vannak. (Nem felsőfokú végzettségű személyről van szó, de szerintem ebben az esetben ennek nincs jelentősége.)
@drino: „Azt felejti el Fejes úr, hogy az iskolában a gyerekek nemcsak írni tanulnak, hanem ezzel párhuzamosan olvasni is, utóbbit pedig már az írott norma szerint kell megtanulniuk.” Ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor mindenki tudna helyesen írni, aki helyesen írt szövegeket olvas – illetve mindenki tudna beszélni is azokon az idegen nyelveken, amelyeket megért. Sajnos a világ nem így működik.
„Állítom, hogy a romák által beszélt magyar nyelv általánosan elterjedt köznapi EJTÉSváltozatainak figyelembe vétele egyértelműen akadályozná a roma tanulókat az írás és olvasás elsajátításában.” Szerintem állítsa nyomatékosan, azzal majd meggyőz. :D
Ami az összetételek hangsúlyozását illeti, javaslom, hogy hallgasson hírolvasókat: pontosan lehet tudni, hol volt külön írva a kezükbe nyomott szövegben az összetétel. Az ilyen ejtésmód nagyon gyakori, és korábban is az volt. Nyelvjárásgyűjtők is beszámolnak róla, hogy gyakran az adatközlők „két szóban ejtik” azt, ami az irodalmi nyelvben „egy szó”. Elég vicces lenne, ha kiderülne, hogy az utcákon nap mint nap látható hasonló hibákat („látvány pékség”, „üzemzavar elhárítás”) is a romák nyakába lehet varrni. Arról nem is szólva, hogy a magyar helyesírás hányszor szembemegy az ejtéssel és a nyelvi intuícióval („nyitva tartás”, „idegen nyelvi lektorátus” stb.). Feltehető tehát, hogy itt inkább a teljes helyesírás újraszabályozására, illetve szabadabbá tételére lenen szükség.
Fejes László (nyest.hu): "A cikk éppen arról szól, hogy az írástanítás ilyen felfogása téves: az írás tanításának nem kell okvetlenül egybeesnie az írott norma tanításával."
Azt felejti el Fejes úr, hogy az iskolában a gyerekek nemcsak írni tanulnak, hanem ezzel párhuzamosan olvasni is, utóbbit pedig már az írott norma szerint kell megtanulniuk. Ha a kettő szétválik, az valószínűleg súlyos zavart okozna szegény gyermekek fejében az olvasástanulás során.
Fejes László (nyest.hu) "az egész cikk nem valamiféle rétegnyelvi használatok az iskolába való beviteléről szól, hanem arról, hogy a teljesen általánosan elterjedt köznapi EJTÉSváltozatok figyelembe vétele hogyan segíthet az írás elsajátításában."
Állítom, hogy a romák által beszélt magyar nyelv általánosan elterjedt köznapi EJTÉSváltozatainak figyelembe vétele egyértelműen akadályozná a roma tanulókat az írás és olvasás elsajátításában.
Mint azt már más fórumban is jeleztem, a romák sajátos nyelvhasználatában gyakorlatilag a főhangsúllyal egyforma erősségű mellékhangsúly van az összetett szavak második összetételi tagján. Ezért pl. figyelembe véve azt, ahogy az alábbi videón látható nő beszél:
(www.youtube.com/watch?v=gSjsuw4Taig&feature=related.
az élettársam szót így kellene írniuk: "élet társam". (0:43-nál és 1:06-nál tisztán hallható a kiejtés). De nemcsak ezt, hanem gyakorlatilag az összes többi összetett szót is.
Szeretném, ha Fejes úr kifejtené, hogyan segítheti mindez a romákat az írás és az olvasás tanulásában.
@bloggerman77: Mérhetetlenül szalonképtelen hozzászólásod elsősorban lingvicista, hiszen mások nyelvhasználatát szólod le, és csak másodsorban rasszista, mert ezt a nyelvhasználatot etnikumhoz, ill. („barna bőrű”) genetikai adottságokhoz kötöd. Ráadásul az egész cikk nem valamiféle rétegnyelvi használatok az iskolába való beviteléről szól, hanem arról, hogy a teljesen általánosan elterjedt köznapi EJTÉSváltozatok figyelembe vétele hogyan segíthet az írás elsajátításában. Az általad idézett „életszerű” párbeszéd azonban elsősorban szókincsbeli és ragozásbeli különbségeket mutatnak – alig hiszen, hogy ha diplomamunkákat javítottál is, azokban ilyen jellegű „helytelenség”-ekkel találkoztál.
(Zárójelben jegyzem meg, hogy az általad leírt csekély információ alapján kb. a közokirat-hamisításban való bűnrészesség tényállása foroghat fenn, ha igaz.)
Egyébként az, hogy adott esetben akár a kiejtési, akár a ragozási, akár a szókincsbeli, akár a mondatszerkesztés „norma” elsajátítása (sőt, tanításának megkezdése sem!) nem az írás elsajátításával párhuzamosan történik, hosszú távon éppen hogy elősegíti a „norma” elsajátítását, részben az által, hogy nem egyszerre zúdít addigi szocializációjától teljesen idegen dolgokat a tanulóra (fokozatosság elve), részben az által, hogy az újonnan megismert kommunikációs formát nem fogja teljesen idegennek érezni.
Ha tehát téged valóban az érdekelne, hogy hogyan lehetne a cigánygyerekeket „elrugdosni” a diplomáig, vagy éppen a kirekesztő szándékaidat nem éppen ennek az abszurditásával próbálnád „racionálisan” alátámasztani, akkor pontosan örülnöd kellene egy ilyen megoldásnak. De sajnos, úgy látszik, megijedtél: továbbgondoltad a nem cigánygyerekekről szóló cikket, és megijedtél, hogy ez a módszer cigánygyerekekekre is alkalmazható lesz. Bizony, félelmetes perspektíva: egyszer még talán be kell ismerned, hogy nem vagy születésednél fogva felsőbb rendű a „barna bőrű”-eknél.
@drino: A cikk éppen arról szól, hogy az írástanítás ilyen felfogása téves: az írás tanításának nem kell okvetlenül egybeesnie az írott norma tanításával.
@Pesta: A letetvesezés valóban nem az a stílus, amit örömmel látunk kommentjeink között, de nem rasszizmus, amíg kiváltója n nem a kommentelő (vélt) származása.
A kötött írásnak pedig nem sok értelme van, nekem személy szerint abban a pillanatban, hogy nem volt kötelező az iskolában, ugrásszerűen javult az írásképem. Ráadásul manapság nem nagyon van szükség a kézírásra sem, nemhogy a kötött írásra.
"a cél éppen az lenne, hogy fonetikusan magabiztosan tudják a betűket és a hangokat összekapcsolni, azaz megtanuljanak írni."
Ez egy óriási tévedés, hiszen az a kifejezés, hogy valaki "megtanul írni", az általánosan elfogadott értelmezése szerint épp azt jelenti, hogy az illető az esetek nagy részében megtanulja a szavak nem fonetikus (hanem szóelemzés, illetve hagyomány elve szerinti) leírását.
@bloggerman77: Én pedig rengeteg (többségében nem cigány) hallgatónak próbáltam javítani a szövegértési és a szövegalkotási képességét egy főiskolán. Mert szükség van erre. A közoktatás hiányosságai és a középiskolák közti hatalmas különbségek miatt nem sok kivételezett fiatalnak könnyű teljesíteni azt, amit olyan lazán normális elvárásnak tekintenek.
A kiejtés helytelenségéről írottakkal kapcsolatban tévedés, hogy az idézett mód csúnyább, rosszabb, helytelenebb volna. Egyszerűen csak más, mint a köznyelvi, mint a norma.
Azt elhiszem, hogy a másság zavaró tud lenni. Mert bonyolítja a világot. De meg kell próbálni elfogadni.
@Jake21: Hát, inkább mind az asszem, azt hiszem, nem tudom és nemtom létezik. Azonban míg beszélt nyelvben a legtöbb kontextusban valóban az asszem tűnik dominálni, a nem tudomról ezt nem tudom konstatálni.