nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Dzsingisz kán

Honnan tudhatjuk, hogy kiről szól a szöveg, ha a valódi főszereplő nincs megnevezve, vagy más néven szerepel? Ezt mutatjuk be egy jól ismert slágerben, és annak finn feldolgozásában. Eközben megfigyelhetjük, hogy egyes motívumok megváltoztatásának köszönhetően hogyan nyer egészen különböző értelmet a szöveg.

Fejes László | 2012. július 13.
|  

Az Eurovíziós Dalfesztiválok jelentőségét leginkább azzal szokták fitymálni, hogy a fesztivál 56 éve alatt (az elsőt 1956-ban tartották!) mindössze egyetlen zenekar köszönhette nemzetközi pályafutását e fesztivál megnyerésének: az ABBA. Van azonban egy másik együttes, mely ugyan a fesztivált nem nyerte meg, de figyelemre méltó karriert futott be, és néhány egykori slágerei időről időre ma is felbukkannak: ez a (nyugat-)német Dschingis Khan, azaz a Dzsingisz kán. Az együttest 1979-ben az azonos című szám előadására verbuválták össze, és a fesztiválnak köszönhetően azonnal befutottak. A mai napig ez a legismertebb számuk. De miért érdekes egy finnugrisztikával foglalkozó blog számára egy mongol hadvezérről szóló dal?

Az alábbiakban megkísérlünk rámutatni arra, hogy már az eredeti dal sem a mongolokról szól. Igaz, nem is finnugorokról, de a dal érzékenyen érinti a finneket, akik fel is dolgozzák. Az ő szövegük sem mondja ki, hogy kikről is beszélnek, de a szövegben konkrétabb célzásokat találunk, mint az eredeti németben: politikai áthallásokkal is át van itatva.

De mielőtt a finn változatot megismernénk, lássuk a német eredetit! Az Eurovíziós Fesztivál eredeti felvételét mutatjuk be, elsősorban azok kedvéért, akik eddig nem értették a „Jó, hogy vége a hetvenes éveknek / és nem jön újra el…” sorpárt.

Hu, ha, hu, ha... hu, ha, hu, ha... Hu, ha, hu, ha... hu, ha, hu, ha...
Hu, ha, hu, ha... hu, ha, hu, ha... Hu, ha, hu, ha... hu, ha, hu, ha...
Hu, ha, hu, ha, hu, ha, hu, ha... Hu, ha, hu, ha, hu, ha, hu, ha...
   
Sie ritten um die Wette mit dem Steppenwind Lovain versenyezett a sztyeppei szélben
Tausend Mann Ezer férfi
Ha, hu, ha... Ha, hu, ha...
Und einer ritt voran, dem folgten alle blind: Egyikünk elöl lovagolt, a többiek vakon követték:
Dschinghis Khan Dzsingisz kán
Ha, hu, ha... Ha, hu, ha...
   
Die Hufe ihrer Pferde, die peitschten im Sand Lovaik patái, azok felverték a homokot
Sie trugen Angst und Schrecken in jedes Land Félelmet és rettegést vittek minden országba
Und weder Blitz noch Donner hielt sie auf Sem vihar, sem villámlás nem állította meg őket
Hu, ha... Hu, ha...
   
Dsching... Dsching... Dschinghis Khan Dzsin... Dzsin...Dzsingisz kán
He, Reiter; ho, Leute; he, Reiter, immer weiter Hé, lovasok, hé, emberek, hé, lovasok, mindig csak tovább
Dsching... Dsching... Dschinghis Khan Dzsin... Dzsin...Dzsingisz kán
Auf Brüder, sauft Brüder, rauft Brüder, immer wieder Gyerünk, testvérek, igyatok, testvérek, verekedjetek, testvérek, mindig újra
   
Lasst noch Wodka holen Hozassatok még vodkát
Ho, ho, ho, ho... Ho, ho, ho, ho...
Denn wir sind Mongolen Mivel mongolok vagyunk
Ha, ha, ha, ha... Ha, ha, ha, ha...
Und der Teufel kriegt uns früh genug És az ördög elég korán elvisz minket
   
Dsching... Dsching... Dschinghis Khan Dzsin... Dzsin...Dzsingisz kán
He, Reiter; ho, Leute; he, Reiter, immer weiter Hé, lovasok, hé, emberek, hé, lovasok, mindig csak tovább
Dsching... Dsching... Dschinghis Khan Dzsin... Dzsin...Dzsingisz kán
He, Männer; ho, Männer; tanzt Männer, so wie immer Hé, férfiak, hó, férfiak, táncoljatok, emberek, ahogy mindig
   
Und man hört ihn lachen És halljátok nevetni
Ho, ho, ho, ho... Ho, ho, ho, ho...
Immer lauter lachen Egyre hangosabban nevetni
Ha, ha, ha, ha... Ha, ha, ha, ha...
Und er leert den Krug in einem Zug És egy húzással kiüríti korsóját
   
Und jedes Weib, das ihm gefiel Minden nőt, aki csak megtetszett neki
Das nahm er sich in sein Zelt Sátrába vitte
Ha, hu, ha... Ha, hu, ha...
Es hiess, die Frau, die ihn nicht liebte Hírlett, nő, ki ne szerette volna
Gab es nicht auf der Welt Nem volt széles e világon
Ha, hu, ha... Ha, hu, ha...
   
Er zeugte sieben Kinder in einer Nacht Hét gyermeket nemzett egyetlen éjszaka
Und über seine Feinde hat er nur gelacht Ellenségein pedig csak nevetett
Denn seiner Kraft konnt keiner widerstehn Mert senki sem állhatott ellen erejének
Hu, ha... Hu, ha...
   
Dsching... Dsching... Dschinghis Khan... Dzsin... Dzsin...Dzsingisz kán...

Könnyű belátni, hogy a dal szövege nem igazán kidolgozott, nehéz lenne azzal vádolni a szerzőt, hogy slágerszöveghez méltatlan filozófiai mélységekbe ereszkedett. A szöveg elején nehéz eldönteni, hogy a serege élén vágtató Dzsingisz kán személye, vagy inkább maga a sereg kerül-e a középpontba. A refrén aztán egyértelműen a seregre tolja a hangsúlyt, s közben a katonai erő helyett is inkább a mulatozás motívumai kerülnek előtérbe. Aztán a mulatozó katonák hangjai között valahol felharsan Dzsingisz kán nevetése, az ő ivási képességeire terelődik a szó, majd innen rögtön a szexuális teljesítményére térünk át, teljesen megfeledkezve a hadról – annyira, hogy a végén már inkább személyes testi erejéről, mint hadvezéri erényeiről esik szó.

Dzsingisz kán emlékműve
Dzsingisz kán emlékműve
(Forrás: Wikimedia Commons / Tsog / FAL)

Láthatjuk tehát, hogy a dal lényegében macsó princípiumokat villant fel: hadi erények, testi erő, ivási képesség és szexuális vonzerő. Nem világos, miért éppen Dzsingisz kán felel meg ennek a képnek. Rákos Attila, aki a nyestnek is több mongol témájú cikket írt, megerősítette, hogy Dzsingisz kán szexuális életéről nem sokat tudunk, bár az tény, hogy több nőt is elvett. A mongol elit valóban szívesen alkoholizált, bár ez nem jelentette, hogy valóban sokat ittak, hiszen genetikai adottságaiknak köszönhetően a mongolok gyorsan lerészegednek. Maga Dzsingisz kán úgy tartotta, hogy egy rendes férfi havonta legfeljebb háromszor részegedik le, de még jobb, ha kevesebbszer vagy egyszer sem – bár úgy vélte, az utóbbi nem várható el. Akármi is a történeti valóság, a nyugati világban a mongolokról nem elsősorban az iszákosság jut eszünkbe.

De kik azok, akikre egyértelműen illik a dalban megfestett kép? Természetesen az oroszok. Keletről jönnek, sokan vannak, és vodkát isznak. A „nyugati világ” tőlük retteg, a hetvenes évek végén még egy csöppet sem sejthető, hogy alig egy bő évtizedet kell várni a Szovjetunió bukásáig. Ráadásul az állam élén Leonyid Iljics Brezsnyev főtitkár állt, aki nagy nőfaló hírében állt – bár az nem ellenőrizhető egykönnyen, hogy erről mit tudott 1979-ben a nyugat-európai közvélemény. Azzal azonban, hogy tisztázzuk, hogy a szám nem a mongolokról, hanem az oroszokról szól, még nem fejtettük meg, hogy miről is szól tulajdonképpen. Miért is kell ilyen sejtelmesen célozgatni az oroszokra? És miért is kerülnek szóba az oroszok? A brezsnyevi pangás éveit éljük,  támadás közvetlen veszélye nem fenyeget (mint a kubai rakétaválság éveiben). A dal aktualitása nem világos, mint ahogy az sem, hogy mi is lenne az üzenete. Hacsak nem az, hogy kineveti a veszélyt.

Ugyanez finnül?

A finn változatot Frederik, a macsóként tündöklő finn énekes még ugyanabban az évben előadta, sőt, Tsingis Khan című lemeze aranylemez lett. Egyes híresztelések szerint  Ralph Siegel, a dal szerzője az előadást még az eredetinél is jobbnak tartotta. A szöveget Juha Vainio írta: róla már esett szó a Rénhírek oldalain.

Huh... hah.. Huh... hah...
Hän Karakorumista ajoi Pekingiin orillaan... A Karakumból Pekingbe vágtatott ménjén
Hah... huh hah... Hah... huh hah...
Kiinalainen väki joutui paniikkiin torillaan... A kínaiak pánikba estek a tereken
Hah... huh hah... Hah... huh hah...
Ja erämäässä Gobin hän totesi vain, És csak a Gobi-svatagban ismerte fel/?meg
Tän tappamisen jobin, kun lahjaks sain Az ölés munkáját, amikor ajándékba kaptam
Ja sitten pojat mennään Persiaan! Aztán, fiúk, gyerünk Perzsiába!
 
Huh... Hah... Huh... hah...
Tsing Tsing Tsingis Khan! Dzsin... Dzsin... Dzsingisz kán
Kaikkien naapurikansojen alistaja Minden szomszédos nép meghódítója
Tsing Tsing Tsingis Khan! Dzsin... Dzsin... Dzsingisz kán
Hirveän miekkansa hilpeä kalistaja Szörnyű kardjának lelkes csörgetője
Sapelia käytti... vuah hah hah hah haa Szablyát használt... uhahaha...
Maan kauhulla hän täytti... ah hah hah hah haa Szörnyűséggel töltötte el a földet... ahahaha...
Elintilaa huusi tullessaan. Életteret kiáltott, ahogy jött
Tsing Tsing Tsingis Khan! Dzsin... Dzsin... Dzsingisz kán
Kaikkien naapurikansojen alistaja Minden szomszédos nép meghódítója
Tsing Tsing Tsingis Khan Dzsin... Dzsin... Dzsingisz kán
Aikamme valtiomiehien valistaja Napjaink államférfiainak felvilágosítója
Sapelia käytti... vuah hah hah hah haa Szablyját használta... uhahahahaha...
Esimerkin näytti... ah hah hah hah haa Példát mutatott... ahahaha...
Hommat niin myös tänään hoidellaan. Ma is így intézik az ügyeket.
Niin moni nytkin elintilaa itselleen pimittää... hah huh hah Sokan ma is így harácsolnak maguknak életteret... hah huh hah
Ja uudet rajat naapurinsa eteiseen nimittää... hah huh hah És új határokat a szomszéd előszobájában jelöli ki hah huh hah
Mut heikompi jos kysyy, tää oikeinko on? De ha a gyengébbik megkérdezi, hogy ez helyénvaló-e?
Niin päätös on ja pysyy, saat lausunnon Ez a döntés és így is marad, hallod az ítéletet
Jatkuu aina perinne vain tää... Örökké folytatódik ez a hagyomány...
Huh! Huh!
Hah! Hah!

Ha a finn szöveget összevetjük a némettel, azt látjuk, hogy míg a téma nagyjából azonos maradt, lényeges különbségeket is észrevehetünk. Egyrészt a szövegből teljesen elveszik az ivászat és a nőcsábászat motívuma: az átköltés áldozatául esik a vodka is, melynek alapján az oroszokat a legbiztosabban azonosíthattuk. Ellenben előtérbe kerül Dzsingisz kán politikája. Míg a német szövegnél egyáltalán nem volt világos, hogyan kötődik a mongol vezér a jelenhez, a finn szöveg kifejezetten azt hangsúlyozza, hogy politikájával a jelenkor politikusai számára szolgáltatott mintát.

A szöveg elsősorban Dzsingisz kán erőszakos politikáját emeli ki. A mongol vezér katonai erejével hódít meg más népeket, azok akaratát teljesen figyelmen kívül hagyva. A szöveg – szemben a német homályos utalásával a homokra – pontosan megnevezi a hadjáratok helyszínét: Kínát és Perzsiát. A kettő közé esik Afganisztán, melyet a Szovjetunió 1979 végén meg is támadott.

Mi utalna ebben a szövegben az oroszokra? Pontosan az, ami Dzsingisz kánról nem mondható el, de róluk igen. Dzsingisz kán nem húzott meg határokat, nem egy-egy országrész elhódítására törekedett, hanem ellenfeleinek megsemmisítésére. Bár kétségtelenül ez volt a Szovjetunió célja is, amikor 1939-ben megtámadta Finnországot, végül beérték annyival, hogy elcsatolták az ország keleti területeit (közöttük az akkori második legnagyobb finn várost, Viipurit). A Szovjetunió tehát nem kérdezte, hogy akarnak-e a szóban forgó terület lakói szovjet területen élni, hanem erőszakkal mások „előszobájában” húzták meg a határt.

Határ az előszobában (Gobi márkájú orosz elektronikus kerítés)
Határ az előszobában (Gobi márkájú orosz elektronikus kerítés)
(Forrás: Wikimedia Commons / Repovesi / GNU-FDL 1.2)

Bár a háború során a finnek visszafoglalták területeiket, sőt, még többet is, végül a háborút elvesztették, és lényegében az 1939-es határok álltak helyre. A helyi lakosság nagy része Finnországba menekült. 1979-ben ennek emléke még élesen élt, hiszen igen jelentős számban éltek még az akkori menekültek közül is. A finnek pontosan értették, miről szól ez a dal. Ha már a helyzeten változtatni nem tudtak, legalább gúnyolódtak egyet a faragatlan szomszédon, többek között az elintila ’élettér’ szó használatával: ez a német Lebensraum tükörfordítása, melyet a náci propaganda gyakran használt, a szovjet viszont nem...

Nyalánkságok

A Dschinghis Khan dal az angol wikipédián

Frederik honlapja

A dal spanyol változata (Sin amor – Szerelem nélkül)

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
10 Sultanus Constantinus 2012. július 14. 10:48

@elhe taifin: Szerintem a spanyolnak sincs sok köze az eredetihez, már a címe alapján sem...

9 elhe taifin 2012. július 14. 02:27

Japán feldolgozása is van, de a szövegnek nem látom túl sok értelmét :) www.youtube.com/watch?v=uYEKnKopViI&feature=relmfu

8 elhe taifin 2012. július 14. 02:25

@tenegri:

Хар сарнай :))

7 tenegri 2012. július 13. 23:56

@Roland2: nem tudom - ezt is most találtam csak 2 perc alatt

6 Roland2 2012. július 13. 23:16

@tenegri: A mongol nyelvűból csak ez az egy verzió van ? Ez nagyon gáz..

5 Roland2 2012. július 13. 23:13

"pontosan megnevezi a hadjáratok helyszínét: Kínát és Perzsiát" Ez az utalás egyébként közvetlenül a Szovjetunióra is igaz,mivel a II. vh alatt a szovjetek megszállták Irán északi részét ( a déli rész brit megszállás alatt volt ),mert féltek,h. az iráni olaj a nácik kezére jut ( és maga a sah is rokonszenvezett a náci eszmékkel és Németor.-al ). '45-ben pedig Mandzsuriát és Észak-Kínát szállták meg ,h. a japánokat visszaverjék.

4 tenegri 2012. július 13. 22:29

@Fejes László (nyest.hu): Már hogy a mongol nemzeti érzelmek vagy a dal szövege? A szöveg egyébként sok motívumban követi az eredetit (ezernyi vitéz; vágtatás a pusztán forgószélként; por felverése; félelmet kelt ahol csak jár; vihar és tűzvész sem állítja meg; nincs nő, aki ne szeretné; bort iszik pohárszám), de azért ki van egészítve olyan sorokkal, amik kellenek a mongol Dzsingisz-képhez (a világ meghódítása; lovasnépek egyesítése; soha nem hátrálás; Mongólia felvirágoztatása; az örök ég ereje, stb. ). De ez normális, Mongóliában Dzsingisz kán az atyaúristen, mindennek a kezdete és vége, egy személyben a nép és az ország, a neve a legjobb védjegy bárminek.

3 Fejes László (nyest.hu) 2012. július 13. 22:06

@tenegri: „Persze a szöveg a mongol nemzeti érzelmeknek megfelelően van alakítva” Esetleg megérne egy misét. ;)

2 tenegri 2012. július 13. 21:25

Van itt mongol változat is:

www.xyyp.mn/black-rose/2971

Persze a szöveg a mongol nemzeti érzelmeknek megfelelően van alakítva, de azért az ivásról és a nőkről is megmaradt pár sor az eredetiből.

@Földönkívüli: egyébként nem lepődnék meg, ha a kínai videóban éneklő emberke is mongol lenne (legalábbis elég mongolosan ejti a "Dzsingisz kánt").

1 Sultanus Constantinus 2012. július 13. 20:40
Információ
X