0:05
Főoldal | Rénhírek

A finnugor himnusz az Eurovízió versenyén?

Oroszországban a 2012-es eurovíziós dalversenyre nevezték a „nem hivatalos finnugor himnusz”-nak is nevezett dalt.

Fejes László | 2011. december 20.

A Revontulet (finnül Északi fény) című dalt az Osan Yöstä (szintén finnül kb. ’az éjszaka egy részét’ – valójában a projektben részt vevő művészek nevéből összeállított betűszó) nevű, több különböző nemzetiségű finnugor zenekarból összeálló együttes írta és adja elő. A projektet Juvan Zajcev, a H-Ural együttes vezetője kezdeményezte (róluk már több ízben is szóltunk).

A dal állítólag tizenkét nyelvű, de egyelőre nem találtunk olyan verziót, amelyben tizenkét nyelv is megszólalna. Két verzió ismeretes, az egyik hanti, komi, finn, karjalai, udmurt és izsór nyelvű, a másik verzióban a komi helyett az észt, a karjalai helyett a magyar szólal meg. E nyolc mellett a refrénben egy-egy szó (a nép megnevezésének erejéig) felbukkan vepsze, számi, moksa, beszermán, szettu, lív, manysi, mari erza és vót nyelven (már ha a beszermán nyelvnek tekinthető). Külön érdekesség, hogy a manysikat [menydszi] ([menygysi]?) alakban említi, ami nem a ma is beszélt északi nyelvjárásra jellemző alak.

Juvan Zajcev
Juvan Zajcev
(Forrás: Az Osan Yöstä rajongói oldala a Facebookon)

A dal szövegében az egyes versszakokban megszólalók mindenféle bajaikat említik, majd hívják a következő nép képviselőit, és valamilyen közös tevékenységre szólítanak fel.

Az sajnos nem derül ki, hogy a magyar versszakot ki énekli, de az a gyanúnk, hogy feltehetően nem magyar anyanyelvű az énekes – bár ehhez képest tisztán és érthetően énekel. (Mi egy udmurt énekesre gyanakszunk.)

A magunk részéről kételkedünk abban, hogy a dal eljut Bakuig – mindenestre kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Források

Певица Оля Сан заявлена на участие в Евровидении

Osan Yöstä (az együttes oldala a H-Ural oldalán)

Osan Yöstä (rajongói oldal a Facebookon)

Érdekességek

A hanti–észt–finn–magyar–udmurt–izsór változat (mp3)

A hanti–komi–finn–karjalai–udmurt–izsór változat (mp3)

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (2):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
13 éve 2011. december 20. 16:41
2 bibi

Ezt az ottani Szörényi írhatta, szerencsére nem ő énekli.

13 éve 2011. december 20. 15:00
1 Noori Sato

pusztulat