Miért lettem én tanár!?
Alacsony társadalmi megbecsültség, iskolából hazavitt munka, tehetetlenség. Ezúttal a tanári pálya ellen szóló érvek közül választottuk ki a legfontosabbakat. Ha Ön tanár, kattintson, hátha kihagytunk valamit. Ha nem tanár, akkor meg feltétlen kattintson: hátha ezután kicsit más szemmel néz a pedagógusokra.
Előző cikkünkben a tanári pálya pozitív velejáróit gyűjtöttük össze, hogy ne mindig csak a pedagóguslét árnyoldalát lássuk. Ám úgy igazságos és teljes a kép, ha arról is beszélünk, hogy milyen nehézségekkel, problémákkal kell szembenézniük a tanároknak, tanítóknak nap mint nap. Tettük mindezt azért, hogy legalább egy kicsit változtassunk azon, ahogy sokan a pedagógusokhoz viszonyulnak.
1. Alacsony társadalmi megbecsültség
Régen egy településen három foglalkozásnak volt nagy megbecsültsége: a papnak, az orvosnak és a tanárnak. A technikai fejlődésnek és a társadalmi változásoknak természetes velejárója, hogy bizonyos szakmák presztízse csökken, más szakmáké pedig nő. Ám az előbb említettek közül egyedül a tanári tevékenység társadalmi megbecsültsége romlott igen nagy mértékben.
(Forrás: Wikimedia Commons / hobvias sudoneighm / CC BY 2.0)
Több hazai vizsgálat (például a Diplomás pályakövetés 2012) is felhívja arra a figyelmet, hogy maguk a pedagógusok sem elégedettek a munkájukkal, a társadalmi megbecsültségükről nem is szólva. Ez nem csoda, hiszen a társadalmi megbecsültség mellett az anyagi, egzisztenciális elismertsége sem túl magas ennek a pályának.
2. Alacsony bérezés
A foglalkozások anyagi megbecsültségét illetően a jogászok, közgazdászok, műszaki mérnökök és informatikusok állnak az élen. A sor vége felé pedig a humán szakos tanárok kullognak – legalábbis a hallgatók véleménye szerint, ami egészen reálisnak tűnik a lakosság egészére kivetítve is. Egy kezdő tanár fizetése nagyjából 120 ezer forint körül mozog, ami jóval a magyarországi átlagfizetés alatt van.
Persze az eltelt évek számával és a különböző minősítések elérésével a tanári fizetés nő, de ezek mind-mind csak később következnek be. Addig vagy türelmesen vár az újonc tanár, vagy keres egy olyan munkát, amelyre anyagilag alapozhat (ha netán családot alapítana). Egy pécsi vizsgálat például arra világított rá, hogy a frissen végzett tanárok 43 százaléka nem pedagógusként dolgozik, és ennek fő okaként az anyagi megfontolást jelölték meg. Továbbá a jelenleg a pályán levők egyharmada gondolkozik a pályaelhagyáson – szintén az anyagiak miatt. Ennek kapcsán pedig felmerül még egy súlyos probléma...
3. Hazavitt munka
Sajnos az csupán a kisebbik baj, hogy alacsonyak a tanári bérek. Ennél sokkal nagyobb probléma, hogy a tanárok életéből mennyi időt vesz el az iskola, akkor is, amikor nincsenek bent. Ez két szempontból óriási gond.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Az egyik az, hogy a szabadidejük egy tetemes hányadát kell olyan dolgokra fordítaniuk, amit ők munkának élnek meg. Fel kell készülniük egy-egy órára, dolgozatokat kell javítaniuk, iskolán kívüli programokat kell szervezniük stb. Emellett vajon mennyi idejük marad magukkal vagy a családjukkal foglalkozni?
A másik probléma az anyagiakkal függ össze. Ha kiszámolnánk, hogy egy tanár mennyit dolgozik valójában, akkor egészen biztosan meglepődnénk. Egy pedagógus nagyjából reggel 8-tól délután 4-ig dolgozik, ahogy mindenki más. Ám amikor hazamegy, nem teheti meg, hogy ne vigye haza munkáját, mivel akkor nem végezné megfelelően azt. Viszont ezt senki sem számolja a ledolgozott órák számánál.
4. Tehetetlenség(érzet) 1.0
A tehetetlenség az iskolai élet több aspektusára is kiterjed(het) a tanárok szemszögéből nézve. Az egyik legjelentősebb ezek közül az oktatás szereplőivel, főként a tanulókkal szembeni tehetetlenség, de lehet még említeni a szülőket, valamint egyes esetekben a kollégákat is.
Nem meglepő módon több kutatás is azt támasztja alá, hogy a kezdő pedagógus nehézségei, problémái között az egyik leglényegesebb a fegyelmezés. Hiába a tanári jó szándék, hiába az elszántság és az odafigyelés, mindig lesznek olyan diákok, akik próbára teszik az ember türelmét, idegrendszerét. A szóbeli megrovás éppoly eredménytelen, mint az írásbeli, az elégtelen érdemjegy pedig – amellett, hogy a fegyelmezés eszközeként inadekvát pedagógiai értékelés – szintén hatástalan. Ezért célszerűnek tűnik a tanulóval és/vagy a szüleivel való elbeszélgetést választani lehetséges megoldásként.
(Forrás: Wikimedia Commons / Michelle Collins)
Csakhogy a tanulók a legtöbb esetben nem elég érettek ehhez, a tanár pedig nagyon gyakran nem képes az ő szintjükön tolmácsolni a problémát. Így a tanuló és a tanár között lezajló párbeszéd eredménytelen. A gyerek magatartása nem fog változni hosszú távon, illetve nem érzékeli azt, hogy a tanár az ő érdekeit tartja szem előtt, neki szeretne segíteni. Továbbá nincs eszköz a tanár kezében, nem hiteles, hiányzik az alapvető tekintélye (l. első pont), és nem hirdetheti a tudás értelmét. Nem mondhatja, hogy „gyerekek tanuljatok, mert akkor jó lesz nektek, jól kerestek stb.”, mert a gyerek rögtön visszakérdez: „mire ment ön a sok tanulással, tudással? Jól él?” (l. 2. pont).
5. Tehetetlenség(érzet) 2.0
Van egy másfajta tehetetlenségérzet is a tanárban, ám nem az oktatásban résztvevők irányába, hanem az oktatási rendszer felé. A Nemzeti alaptanterv által szabályzott tananyagtartalom, központosított iskolák a KLIK (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) révén, a tankötelezettség alsó korhatárának lecsökkentése – csak néhány azon problémák közül, amik az oktatási rendszerünket érintik, és a pedagógusoknak nem sok beleszólásuk van mindebbe.
Ha a tanár szeretné is jól végezni a munkáját, számos helyzetben nem tudja megtenni, mivel meg van kötve a keze. Tudhatja ő, hogy a magyar nyelvtant lehet kommunikáció-központúan is tanítani, ha az érettségin ez a szemlélet és a gyakorlati, hasznos tudás nem sokat ér. Tisztában lehet azzal, hogy miért baj az, hogy a tankötelezettség alsó korhatára 16 évre módosult, de legfeljebb tüntetni tud ellene.
6. Eszközhiány
Valószínűleg senkinek sem újdonság, hogy a magyar iskolák egy jelentős hányada nagyon rosszul felszerelt, és erre még egy lapáttal rátett az államosítás. De annál jóval többről van itt szó, mint hogy nincs kréta vagy beázik a mennyezet a tanteremben. Ha egy iskola nem megfelelően felszerelt, akkor a korszerű szemlélet és a technikai fejlődés által bekövetkezett változásokkal való lépéstartás ütközik akadályokba.
(Forrás: Wikimedia Commons / Francisco V. Govea II, U.S. Air Force)
Gondoljunk csak bele, milyen nehéz megragadni egy 21. századi gyerek figyelmét, aki úgy szocializálódott/szocializálódik, hogy rengeteg információt sugároznak felé a legkülönfélébb kommunikációs csatornákon keresztül. Egy-egy érdekes történet, új információ a tanár szájából már közel sincs akkora hatással a tanulóra, mint pár évtizeddel ezelőtt, ugyanis a pedagógus már nem számít a tudás és új információ fő forrásának. Ahhoz, hogy lekösse a diák figyelmét, a tanárnak általában a tanulók bevonása mellett valamilyen technikai eszközt is használnia kell (pl. interaktív tábla, számítógép).
7. Kiégés
A végére egy olyan jelenséget hagytunk, amely a tanári pálya egyik gyakori velejárója. A kiégés vagy más néven burnout szindróma egy olyan állapot, amelyben az egyébként motivált, lelkes személyiség telítődik azokkal a mindennapos problémákkal, amiket a munkája, tevékenysége hordoz. Ennek oka a tartós, ismételt érzelmi terhelés, amely a kiégés későbbi fokozatainál már fizikai tünetekkel is jár.
A pedagógusok fokozottan ki vannak téve a kiégés veszélyének, hiszen munkájukat folyamatos emocionális megterhelés és stressz kíséri. Mivel a jelenség az empátiás kapacitás kimerülésével jár, az illető nem tudja hatékonyan gyakorolni a hivatását, de ennél aggasztóbb, hogy nagyon sok pszichés és szomatikus tünetet is produkál. A kilátástalanság, életuntság érzete, a testi kimerültség vagy pánikrohamok mind-mind tünetei a szindrómának. Ezek közül jó néhány csak szakorvos segítségével orvosolható. Szerencsére tudatos jelenléttel megelőzhető a stressz és a kiégés.
Felhasznált irodalom
Kocsis Mihály (2002): Tanárok véleménye a pályáról és a képzésről. Iskolakultúra 12. 5 sz., 66–79.
Szivák Judit (1998): A kezdő pedagógus. In: Falus Iván: Didaktika. Elméleti alapok a tanítás tanulásához, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 418–434.
Van angol szakos tanárnő ismerősöm, amikor megismertem, még csak tanárképző főiskolás volt (de lehet, hogy még az sem), de ő igazából nem a tanári pályát választotta, csak kellett a diploma. De azért 1-2 évig tanított talán.
@Sultanus Constantinus: Na, neked sincs tanár vagy tanítónő ismerősöd. :) Annyi mostanában az adminisztratív teendőjük, hogy lényegében órai felkészülésre nem marad idő (és az a gyári munkás nem fogja otthon még tovább csinálni a csavarokat és saját maga könyvelni azokat).
(Persze az olyan órák esetében, amelyek egyszer-kétszer vannak a héten és lényegében a közoktatás az általánosnál is jobban "leszarja" - elnézést a kifejezésért, de enyhébb ige nem illik ide - hogy mit tanítanak konkrétan - vagyis nyugodtan lehet ugyanazt az anyagot szóról szóra leadni, mint tíz-húsz-harminc éve - ilyen a fizika, kémia stb. - ez nem áll, de akkor annál, aki egy helyen tanít, beáll a 2. pont.)
A 3. ponttal azért vitatkoznék. Azt is vegyük figyelembe, hogy egy tanár bent van az iskolában mondjuk reggel 8-tól 2-ig vagy 3-ig, aztán hazamegy, sőt, ha épp olyan az órarend, akkor eleve csak 1-2 órára megy be (és nem csak 3-4 hét szabadság jár neki évente.
Más szakmákban azért reggel 8-tól (vagy fél 8-tól) este 5-6-ig dolgoznak az emberek (és ez csak a jobbik eset!), ez idő alatt pedig nem is látják a családjukat, vásárolni sem tudnak stb. stb. Tehát ebből a szempontból szerintem nem kell tanárokat sajnálni. Abba a pár jutalomórába, amit ő otthon tölthet naponta (mialatt mások esetleg megszakadnak a munkától), befelér az, hogy dolgozatok kell javítani és órákra készülni.