Miért lettem én tanár?

Ma Magyarországon nem éri meg tanárnak lenni – szinte mindenhonnan ezt hallani. Ez persze érthető, hiszen több érv szól a tanári pálya ellen, mint mellette. Ennek ellenére mi megpróbálunk néhány olyan gondolatot megosztani olvasóinkkal, ami miatt mégis érdemes és jó dolog tanárnak lenni. Tesszük mindezt azért (is), hogy a pedagógusok egy-egy szörnyű napon tudjanak mivel feltöltődni.

A tanári szakma nem egy leányálom, ez tény. Az órák megtervezése, a tanórai munka koordinálása, a tanulók fejlődésének elősegítése és még számtalan cseppet sem könnyű feladat, amivel a pedagógusoknak szembe kell nézniük nap mint nap. Ehhez hozzáadódik a „hazavitt munka” problémája, az alacsony fizetés (pedagógus-életpályamodell ide vagy oda) és még sok más. Ezekről rengeteget hallani a tanároktól éppúgy, mint a médiából. Mi éppen ezért most azokat a tényezőket szedtük inkább össze, amelyek a tanárság pozitív oldalához tartoznak.

1. A tanítás öröme

Banálisnak tűnő első pontunk kiemelten fontos szereppel bír a tanár munkája során, bár ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni: a jó tanár szereti, amit csinál, és ez érződik is rajta. A gyerekek jobban megérzik ezt (is), mint hinnénk, ami azért lényeges, mert az emberek könnyen átveszik a másik ember hangulatát, legyen az a tanáruk vagy a házastársuk. Így a pedagógus jó közérzete vagy a tantárgy iránt mutatott lelkesedése motiválóan hathat a diákok számára is.

Ha valaki tanárnak áll, akkor feltehetőleg szeretne is tanítani. (Bár sokan szereznek úgy tanári diplomát, hogy eszük ágában sincs tanítani.) Egy kezdő pedagógust persze elég sok negatív élmény is ér, de ha tényleg szereti, amit csinál, akkor örömét leli a tanórákban. Boldog a tanítás perceiben, sokszor részesül a flow élményében, vagyis arra a néhány percre, órára nem foglalkozik mással, és gondtalan pillanatokat él át. Nyilván ennek az ellenkezője is ugyanúgy bekövetkezik, de a következő nap, következő órája újabb örömteli perceket hozhat.

2. Felelősség a következő generációért

A tanári pálya társadalmi jelentősége megkérdőjelezhetetlen – még akkor is, ha gyakran érezzük úgy, hogy kevésbé megbecsült szakmák egyikéről van szó. Utóbbinak egyik fő oka az anyagiakban keresendő: egy pedagógus ritkán válik jómódúvá a fizetése révén; a katedra nem éppen a legjövedelmezőbb munkahely.

Ám kissé átvitt értelemben mégiscsak jövedelmező ez a pálya, ugyanis a következő generáció egy része a tanár kezei közül kerül ki. Ez azt jelenti, hogy az általa közvetített kulturális elemeket (szokásokat, értékeket, normákat) a gyerekek jó eséllyel továbbviszik, mivel a szocializáció – az a folyamat, melynek során az egyén személyisége az adott kultúra és társadalom képmására formálódik, azok tulajdonságait magába építi – egyik legfontosabb színtere a család mellett az iskola. Így tehát ha egy jobb világban szeretnénk élni, vagy szeretnénk, hogy a gyerekeink, unokáink abban éljenek, akkor többek között ekképp is hozzájárulhatunk a változáshoz.

3. A kreativitás kiélése

A kreativitás sokak számára nélkülözhetetlen a mindennapokban – legyen szó művészeti alkotásokról vagy egy egyszerű főzésről. Gyakorlatilag bármit lehet kreatív módon végezni, és azok, akiknek ez lényeges, a tanításban könnyedén kiteljesedhetnek.

A tananyag persze adott, a Nemzeti alaptanterv megköti a pedagógusok kezét abban, hogy mit tanítsanak. Ellenben az, hogy hogyan tanítják az egyes témákat, a saját döntésük. Lehet az életrajzokat hagyományosan lediktálni, de lehet Facebook-profilként is létrehozni, frappáns bejegyzésekkel, humoros megjegyzésekkel tűzdelve. Lehet új ötleteket kipróbálni, a tankönyvet egy kicsit a sarokba hajítani, és gondolkodni, hogy milyen érdekességgel, újdonsággal lehetne feldobni az órát. Ez pedig nemcsak a tanulók szempontjából jó, hanem a tanárnak is kellemes időtöltésül szolgálhat.

4. A tanuló személyiségének fejlődése

A Nemzeti alaptanterv a tanulók személyiségének fejlesztését többször is kiemeli, ami érthető is, hiszen ez egy rendkívül sarkalatos pontja a nevelésnek. De miért jó ez a tanárnak?

Egyrészt a 2. pontban említettek miatt, másrészt amiatt, hogy egy elhivatott szakmabelinek örömforrás a gyerek fejlődése. A tanár ilyenkor azt érzékeli, hogy nem volt hiábavaló a fáradozása, hogy annak látható eredménye van, ezáltal a büszkeség és az elégedettség érzése fogja el. A tanuló fejlődése megerősíti abban, amit csinál, pozitív visszajelzésként hat, ami a legtöbb esetben a motivációszintre is kedvezően hat.

5. A tanár személyiségének fejlődése

Nemcsak a tanuló személyisége fejlődik folyamatosan, hanem a tanáré is. Az ember mindig tanul valami újat. Ez lehet új ismeret, friss információ vagy egy korszerű módszer, de lehet akár egy tanulóktól vagy kollégáktól kapott más, új nézőpont is.

Hogy milyen új viselkedési, gondolkodási vagy érzésbeli mintákkal találkozik a pedagógus az évek során, az igen változó lehet. De annyi bizonyos, hogy – mivel nem csupán a diák, hanem a tanár is tanul az iskolában – ezek sokasága van jelen a tanítási és tanulási folyamatban, amelyek közül szelektálva pozitív irányú változás következik be a személyiségben. És ez az iskola falain belül és kívül egyaránt megmutatkozik. Gondoljunk csak arra, hogy mennyivel könnyebben értik meg a jó tanárok a gyerekeik, unokáik gondolkodását, viselkedését.

6. Szünetek

„Azért jó tanárnak lenni, mert ott van a nyári meg a téli szünet” – ehhez hasonló kijelentéssel már nagy valószínűséggel minden tanár találkozott. Azt azonban kevesen tudják, hogy ezeknek a szüneteknek egy jó része ugyanúgy munkával telik, mint a tanítási időszak. Készülni kell az órákra, összeegyeztetni a különböző tárgyak időpontját, megírni a tanmenetet stb.

Azonban ezt leszámítva valóban fizetett szabadságnak tekinthető az iskolai szünet (főleg a nyári), hiszen a kötelességek csak egy részét teszik ki ennek az időnek. Ráadásul ezek többségét akkor teljesíthetjük, amikor szeretnénk az adott időszakban. És egy gondolat erejéig térjünk vissza a nem egészen kielégítő fizetés kérdéséhez. Ha egy munkahelyen sok a szabadidőnk, akkor azt fordíthatjuk pihenésre, de fordíthatjuk pénzszerzésre is. Az idő pénz.

7. Nevetés

A nevetés leginkább társasági, szociális gesztus. Senki sem tanítja nekünk, ösztönösen jön, és ami a legfontosabb, hogy az élvezet, az öröm egyik legfőbb kifejezője. Nevetni nagyon sok mindenen lehet, és erre egy remek helyszín az iskola – tanárként éppúgy, mint diákként.

Ahogy a legtöbb munkakör esetében, úgy a tanári pályán is számtalan komikus helyzet alakul ki. Még a legszigorúbb, legmorcosabb tanítónak is mosolyt csal az arcára egy-egy humoros megjegyzés, a dolgozatokban oly gyakran előforduló „nem tudom a választ, de azért megpróbálom kitalálni” típusú megoldás vagy a hihetetlenebbnél hihetetlenebb magyarázkodások a házi feladat hiánya miatt. Persze egyénfüggő, hogy ki mit tart humorosnak, de kevés olyan ember van, aki az iskolai évekről mesélve ne tudna legalább egy vicces sztorit felidézni. Ha pedagógusként borzalmas nap elé nézünk, gondoljunk ezekre!

Kapcsolódó tartalmak:

• 5 dolog, ami elavult a mai oktatásban
• Tanulj úgy, ahogy vagy!
• A fölösleges és életképtelen dolgok tanításáról
• „Sehogy se jó!”
• Magyarázzuk a bizonyítványunk

Hasonló tartalmak:

• Bővül a Digitális Módszertár
• Digitális módszertár pedagógusoknak
• Ki mit tesz? – A nagy „karácsony”-projekt
• Ki mit tesz? – A nagy „karácsony”-projekt előkészítése
• Letölthetők a TanárBlog webináriumainak anyagai

Hozzászólások (3):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)