5 dolog, ami elavult a mai oktatásban
Nemcsak az elavult számítógépek és a mobiltelefonok elkobzása nem 21. századi egy iskolában. A zárt tantermek és az egységes, központi tantervek ugyanilyen problémák okoznak.
Sokszor mondják, hogy az iskolának haladnia kell a korral, hogy a digitális korban egészen más jelentést és új formákat kap a tanulás és a tanítás. Az online tanulás különböző formáinak megjelenésével nemcsak a tankönyvekre, de magukra az iskolákra is másképp kell tekintenünk. Most Ingvi Hrannar oktatási blogján olvashatunk egy összeállítást arról, hogy mi az a 14 dolog, ami igazán elavultnak számít ma egy iskolában. Mi ebből ötöt választottunk.
1. A számítógépterem
Talán meglepő, de első helyen az izolált számítógéptermek szerepelnek az elavult dolgok listáján. Ezek azok a frontális oktatási formára berendezett termek, amelyekben a diákok hatalmas monitorok mögött ülnek egy valószínűleg már régen elavult számítógépen gyakorolják a szövegszerkesztő használatát.
Mára az ilyen termek és ezek a tevékenységek teljesen fölöslegessé váltak: a számítógép-használat integráns részét kell, hogy képezze minden egyes tantárgynak. Tehát nincs szükség külön számítógépes teremre, hanem minden teremnek olyannak kell lenni, hogy lehetőség legyen a számítógépek használatára.
2. Zárt tantermek
A tantermek hagyományosan kétféle értelemben is zártak. Egyrészt zártak olyan értelemben, hogy a tanáron és az éppen órán ülő gyerekeken kívül más normál esetben nincs a tanteremben. Amikor az óra elkezdődik, a tanterem ajtaja bezáródik, és ami bent történik, ahhoz senkinek semmi köze: se a kollégáknak, se a szülőknek. Van ennek a zártságnak egy szimbolikusabb értelme is: a tanterem négy fala az iskolai tudás zártságát is jelképezi.
A zártság azonban mind a két értelmében idejétmúlt. Le kell bontani a tantermek és az iskolai tudás falait – csak így lehetséges bármiféle innováció. A nyitott tanterembe bejárásuk van a kollégáknak, így az órákon egymástól is tanulhatnak, de bemehetnek a szülők is. Az iskola világa és a való világ nem válnának el így egymástól.
3. Tanárok, akiknek a munkája nem nyilvános
Még ma is sok tanár „csöndben” dolgozik olyan értelemben, hogy az anyagaik, az órájuk nem nyilvánosak, nem osztják meg őket a nyilvánossággal. Ma már egy tanár nem lokálisan, egy adott iskolában, egyes osztályokban dolgozik, egyre inkább globálisnak kell lennie. Ehhez pedig elengedhetetlen a tanári tudásának a széles körű elérhetővé tétele.
A nyilvánosság pedig azt is jelenti, hogy a tanároknak nemcsak tanítaniuk, de tanulniuk is kell állandóan. Blogoljanak, tweeteljenek – osszák meg egymással a jó és a rossz tapasztalataikat is. Ezáltal folyamatosan reflektálnak a munkájukra, és tanulhatnak egymástól.
4. A 8 órai iskolakezdés kamaszoknak
Ma már kutatások sora bizonyítja: a kamaszok jobban teljesítenek és jobban érzik magukat, ha később kezdődik a tanítás. Kár lenne tagadni, hogy ha 50 perccel később kezdődik a tanítás, és csak 30 perccel tart tovább, az hatékonyabb – ahogyan azt a felmérések is megerősítik. A későbbi kezdés a tanároknak is jó lehet: kényelmesen elő tudják készíteni a reggeli első órájukat...
5. Minden diák ugyanazt tanulja
A diákokat ma aszerint tanítják, hogy ki melyik évben született. Az azonos évben születettek kerülnek egy osztályba. Holott elég régen tudvalevő, hogy az egyidős diákok fejlettségi szintje között akár több évnyi különbség is lehet. Ha a diákok szükségleteit figyelembe akarjuk venni – márpedig egy 21. századi iskola nem tehet mást –, akkor nem taníthatjuk mindannyiuknak ugyanazt.
Akár egyénre is szabott differenciálásra van szükség ahhoz, hogy minden diák magához képest fejlődhessen. Ehhez pedig a tanmenetek, a helyi programok szabadságára van szükség, nem pedig egy központosított, egységesítő és előíró tantervre.
Aki kíváncsi, hogy mi mindent tart még elavultnak Ingvi Hrannar, megtalálhatja a szerző blogbejegyzésében. Az azonban az idézettekből is jól látható, hogy a magyar oktatásügy igen messze van még attól, hogy 21. századinak lehessen nevezni, és úgy tűnik, az utóbbi időben még egy kicsit távolabb került tőle.
Forrás
Hát én meg a nagy részével nem értek egyet. A 3. és 4. pont az oké, tényleg nyilvánossá kellene tenni a tananyagokat és a 8. órás kezdés senkinek sem jó (nem csak a gyerekeknek és a kamaszoknak, a felnőttek sem rajongoanak érte, főleg, ha ezért 6-kor fel kell kelni minden nap).
1. Számítógépteremre mindenképpen szükség van, pl. az írányított vagy szoftveresen felügyelt közös feladatokra, az ilyen vizsgákra, vagy pl. a számítátechnika, informatika oktatására.
2. Ez a pont viszont alapvetően nem az iskoláról és a tanulásról szól, hanem társadalmi szokásokról. Érdekes lenne, ha egy órára vagy egy értekezletre akárki szabadon bemehetne, még a rokonok is. Korántsem biztos, hogy ez a tanulónak vagy a tanárnak jó. Pontosan annak kell csak ott lenni, akinek szól, és azok a tanulók.
5. Az ötlet nem rossz, csak szerintem megvalósítani lehetetlen. Márpedig valami alapján ki kell alakítani az osztályokat. Ha a tanulók képességeit néznék, lehet, hogy nagyon aránytalan létszámok jönnének ki, pl. az egyik osztályban csak 2 tanuló lenne, egy másikban meg 40 stb. Az meg a másik, hogy mi alapján tudnák azt pontosan eldönteni, hogy egy diák éppen milyen korosztálynak megfelelő szinten van: lehet, hogy adott tantárgyban nagyon tud, egy másikban pedig le van maradva.
Nagy részével egyetértek. A számítógépek viszont manapság már nem olyan elavultak az iskolákban, ahol eddig én megfordultam az utóbbi években látogatóban vagy munkaügyben (igaz az mind (szak)középiskola volt, nem törpehúgyolda), ott egész elfogadható, kétmagos gépek voltak, 2 de még inkább 4GB RAM, WinXP-vel vagy még inkább Win7-tel, helyi hálózattal, internettel, Office 2003-3010-zel, esetleg nem egy helyen a LibreOffice is fent volt. Linux nem jellemző, mert az iskolák együttműködési program keretében jutányosan jutnak MS termékekhez. Jó, nem azt mondom, hogy csúcsgépek ezek, de a mai szinten elég használható masinákkal lehet találkozni. Régen viszont valóban sokkal rosszabb volt a helyzet, de ehhez az is hozzájárul, hogy ma már elég olcsók és erősek lettek a hardverek, egy 5-6 éves, maga idejében is normális gép még bőven mindenre használható, nem avul el olyan gyorsan az egész történet.
A másik, hogy az cikkben írt mobilelkobzás tág megfogalmazás, többféle esetkört foglal magában. Egyes általános iskolák olyannyira elkobozzák, hogy reggel az épületbe menet le kell adni mindennemű mobilt, nyomkodóelektronikát, és csak távozáskor kapják vissza. Ezt nem helyeslem, bár megvan az előnye is, az órára figyelnek, meg szünetben sem rongálják össze, nem lopják el egymás dolgait. Az órán történő eseti elkobzás is különböző kategória alá eshet. Abban az esetben nem jogtalan, ha a tanár rojtozza a pofáját, a kölök meg nem csinál semmit, nem figyel, csak nyomkod. Akkor viszont nem védhető, ha valaki kész van a feladattal, plusz feladattal, vagy már tudja az anyagot, akkor valóban nem dől össze a világ, ha lefoglalja magát valamivel, főleg ha hiperaktívabb, nehezen leköthető gyerekről van szó. A másik, hogy a neteléréssel rendelkező mobiltelefon előny lehet az osztályteremben. A tanár szépen kinevezhetne minden órán egy ilyen mobilos netfelelőst, aki óra közben szépen gyűjti a kapcsolódó anyagot, illusztratív példákat a netről az órai tananyaggal kapcsolatban (jutalomjegyért), esetleg utánanézne olyan tényeknek, amit a tanártól kérdeztek a tananyagon felül, de a tanár nem tudja (pl. hány szőrszál volt Kossuth Lajos orrában 43 éves korában). Utána beszámolna mit talált, esetleg másnap pendrive-on vagy neten (mail, feltöltéses tárhely) szétosztaná.
Nagy igazság van a későbbi iskolakezdésben. Ámbár a korai kezdés ellensúlyozható rendszeres életvitelű korai fekvéssel, de akkor is. Mondjuk erre az iskolák zöme még azt mondja, hogy egyrészt a gyerek érjen haza időre, amikor már a szülő is otthon van, másrészt a társadalmi rend, szokások elvárják, hogy a gyerek hozzáedződjön a korai keléshez, korai kötelességhez, rendszeres életvitelhez (nem alukálunk délig egy-egy átlumpolt éjszaka után), a munka világa is ezt várja majd el, és akármilyen maradi szemlélet is ez, ilyen szempontokból valóban védhető.