Tanulj úgy, ahogy vagy!
A finn iskolarendszerben nem nagyok a teljesítménykülönbségek a diákok között. Ez azonban nem annak köszönhető, hogy a finn diákok egyformák – ami nagy szerencse, mert így folyamatosan lehet építeni az egyéni vonásaikra a nyelvoktatásban (is).
A két tannyelvű oktatásról hagyományosan úgy szokás gondolni, hogy csak a legjobban tanuló diákoknak való. Ezt a képzetet erősítik meg a Magyarországon és Finnországban is elterjedt felvételi tesztek is. Éppen ezért meglepő, hogy egy finn általános iskolában mindenki számára nyitott ez a fajta képzés, a tanulási és viselkedészavaros gyerekeket is beleértve. Az ebben az iskolában szerzett tapasztalataink alapján először egy tanóráról számoltunk be, majd egy kutatóval készített interjú nyomán írtunk a finnországi két tannyelvű oktatásról. Hogy teljesebb legyen a kép, most tanárok szemével közelítünk a kérdéshez.
(Forrás: Szabó Tamás Péter)
Egyenlőség ≠ egyformaság
A neveket megváltoztattuk.
Eeva az általunk meglátogatott iskolában kezdte a pályáját tizenöt évvel ezelőtt, és kis megszakítással mindig is itt dolgozott, Riikka ezzel szemben hat iskolában szerezte tanítási tapasztalatait az elmúlt húsz évben. Bár a hátterük különböző, mindketten úgy látják, hogy nincsenek kiugró különbségek az iskolák vagy az egyes diákok teljesítménye között.
A legnagyobb különbség, hogy mekkora az iskola mérete. […] A kis iskolák olyanok, mintha nagy családok lennének, nagyon relaxáló, nagyon szerettem ott dolgozni. Ugyanakkor a nagy iskolák energikusak, sok mindenkivel lehet beszélgetni, együtt dolgozni. De a tanterv hasonló, nincs benne különbség
– összegzi tapasztalatait Riikka. Eeva inkább a specializációt emeli ki: egyes iskolákban a sportra, a művészetekre koncentrálnak jobban, az ő iskolájukban pedig a két tannyelvű oktatásra, ami ugyan csak heti egy-két angol nyelvű órát jelent, de bárki számára elérhető, aki a környéken lakik.
A „bárki” valóban mindenkire értendő: olyan gyerekek is részt vehetnek az angolul folyó órákon, akiknek az anyanyelvükön olvasási, írási vagy szövegértési nehézségeik vannak, illetve viselkedési zavarokkal küzdenek. Eeva nem retten vissza ezektől a kihívásoktól, inkább arról beszél, milyen fontos megérteni, hogy „sokféle különböző tanuló van, és sok különböző tanulási mód létezik”, csak alaposan meg kell ismerni a tanuló személyes hátterét és a speciális igényeit. Ez persze nem egyszerű, különösen, ha a tanár nem kap asszisztenst, ami sajnos gyakran megtörténik, mert a finn iskolákban is egyre kevesebb van belőlük az anyagi problémák miatt. Ha azonban az órákon két pedagógus van jelen, a diákok jobban haladnak.
Korábban úgy gondolták, hogy az asszisztens a tanárt segíti, de most már nem így gondolják, hiszen ő a diákok asszisztense. Azt hiszem, ez a fókuszváltás nagyon jó
– emeli ki Eeva.
Az persze továbbra is kérdés, hogy lehet mindenkit bevonni a közös feladatokba. A kulcs a megfelelő differenciálás. Eeva óráján például a szövegértési nehézséggel küzdő tanulók más feladatlapot kaptak, mint a többiek: az angol szöveget finn széljegyzetek, magyarázatok tették könnyebben érthetővé. Riikka is felkínál választást a diákjainak:
Nagyon sokat dolgozunk kis csoportokban. Így egyszerűbb nekik, ha csak négy emberrel kell angolul beszélniük, mintha a teljes osztály előtt kellene. Például tegnap matekunk volt angolul. Akik akartak, az óra végén kijöhettek előre a terembe, a többiekkel szembe, és mondhattak pár dolgot angolul. Így haladunk, fokozatosan: először kis csoportokban, aztán, lépésről lépésre, összegyűjtik a bátorságukat, hogy az osztály előtt beszéljenek.
A feladatok tehát nem uniformizáltak: aki (még) szorong attól, hogy nagyobb hallgatóság előtt beszéljen, az a saját kisebb csoportjában gyakorolhat. Az is sokat segít, hogy Riikka óráján „meg van engedve nekik, hogy ne tudják, hogy kell valamit csinálni”: nyugodtan megbeszélhetik a diáktársaikkal, melyik feladatot hogyan kell megcsinálni, és csak akkor fordulnak a tanárhoz, ha senki nem tudja a megoldást. A kooperatív tanulás állandó jelenléte az együttműködésre való hajlandóságot is fejleszti, és a diákok is megszokják, hogy nem szégyen, ha nem egyenlő tempóban haladnak a többiekkel: ha kell, segítséget kérhetnek.
(Forrás: Szabó Tamás Péter)
Ellentmondásos hagyományok
Az Eevával folytatott beszélgetés alapján úgy tűnik, számára könnyebb megbirkózni a diákok egyéni tanulási igényeinek kielégítésével, mint a saját tanári munkájára jellemző ellentmondásokkal. Mintha az angoltanári és az angolul tanító tanári szerepe merőben más lenne. Miben áll a különbség?
A két tannyelvű órákon a legkülönbözőbb dolgokkal foglalkoznak a diákokkal angolul. Már elsősökkel elkezdik a köszöntéseket, az alapvető udvariassági formulákat, a dátumot angolul mondani, sokat játszanak, énekelnek angolul, a gyerekek fülébe mondókák, versek másznak be az évek során. A harmadik évtől azonban kezdődik az angol nyelv mint tantárgy tanítása, és az órákon elsősorban nyelvtannal és különböző társalgási témákkal foglalkoznak, tankönyv alapján. Saját munkájáról beszélve a két tannyelvű órákat színes, sokrétű foglalkozásként írja le Eeva, míg az angolórákhoz elsősorban a könyvet és az azáltal előírt elvont témákat köti:
Van ez a hagyományos angoltanulási mód és mellette a két tannyelvűs. Ezeket szeretném közelebb hozni egymáshoz, mert az az érzésem, hogy ezek különálló dolgok, pedig támogatniuk kéne egymást. […] OK, van az angolóra, ott van a könyv, abból tanuljuk a dolgokat, aztán hetente egyszer azt mondjuk, „no, itt van az afrikai állatos projektünk”.
Úgy tűnik, az egzotikus témákról szóló, a diákok érdeklődését jobban megfogó, több hétre is elhúzódó projektek a tanárnőt is jobban érdeklik, de még nem találta meg a módját, hogyan tegye a hagyományosan tankönyvközpontú, saját megfogalmazása szerint „mesterséges” angolórákat a diákok számára hasznosabbá, érdekesebbé. Az egyik megoldás szerinte az lenne, ha a diákok angolnyelv-használatát – például a projektmunkák során használt kifejezéseket, szerkezeteket – beszélnék meg, írnák le a nyelvtanóráról ismerős szakkifejezésekkel.
(Forrás: Szabó Tamás Péter)
Meríteni abból, amilyenek vagyunk
A meglátogatott iskolában csak angol nyelvű képzés is zajlik, elsősorban emigráns gyerekek számára. Mivel ezek a diákok elsődlegesen angolul fejezik ki magukat, az angoloktatásban és a közös programokban is építenek rájuk. A hetente esedékes iskolagyűléseket például részben angolul tartják, amikor az angolos diákok a szervezők, így minden diák gyakorolhatja a nyelvet.
Az iskola falai is tükrözik, hogy az angol tanítása nem öncélú. A finn diákokkal nem pusztán nyelvgyakorlási célból készíttetnek tanáraik angol nyelvű tablókat – például a képeinken is látható, az udvarias étkezési szokásokat népszerűsítő rajzokkal –, hanem azért is, hogy munkáikat az angolos társaik és az iskolába látogató nemzetközi vendégek is értsék. A világ minden tájáról érkező angolos diákok pedig szintén ezen a nyelven tudják bemutatni magukat és munkáikat az iskolatársaiknak. Ebben az iskolában tehát nemcsak a diákok tanulási szokásaiban, hanem az otthon elsajátított kultúrájában megragadható egyediségét, változatosságát is folyamatosan figyelembe veszik, hangsúlyozzák és hasznosítják a tanítás-tanulás során.
Szabó Tamás Péter terepmunkáját a Finn Akadémia 267880 számú ösztöndíja tette lehetővé. A cikk elkészítését a Kone Alapítvány 44-9730 számú posztdoktori kutatói ösztöndíja támogatta.
@El Vaquero:
-- Te tényleg tudsz angolul?
-- Persze, hogy tudok.
-- Akkor mondj valamit!
-- "Jó napot!"
-- De hát ez magyarul volt.
-- Igen, mert én le is fordítottam!
:D
Az első illusztráción meg azok a barna izék nem valami guszták. Nem is tudom, hogy miért :D
Nekem ez az "Illem és angol 2." című ábra azt sugallja, hogy kajálás közben ne fogdossuk a csajokat az asztalnál, az orgiát időzítsük takarmányolás utánra.
Ez az asszisztens dolog nem egészen világos. Mit is asszisztál szegénye?
„Például tegnap matekunk volt angolul. Akik akartak, az óra végén kijöhettek előre a terembe, a többiekkel szembe, és mondhattak pár dolgot angolul. Így haladunk, fokozatosan.”
Ez nem működne egy magyar iskolában. A matek magyarul sem megy szegényeknek, egészen bele vannak zavarodva olyan kisegítős gyógymatekpéldákba, hogy "ha Bélának van 6 almája, Ákosnak pedig 5, akkor... miért nem maradnak kussban, és esznek?". Aztán óra végén senki nem lenne hajlandó kiállni angolul az osztály elé.