Angol lépten-nyomon
Aki két tannyelvű osztályba jár, alaposan megtanul angolul – gondoljuk jogosan. De mitől olyan különleges ez a tanítási forma? Miben tér el a hagyományos nyelvoktatástól? És miért nem túl népszerű a finn középiskolások körében?
Előző cikkünkben egy finnországi két tannyelvű rajzóra példáján mutattuk be, hogyan barátkoznak a diákok azzal, hogy idegen nyelven dolgozzanak és kommunikáljanak egymással. Az évek során a diákok szinte észrevétlenül válnak egyre magabiztosabbá az idegen nyelv használatában. De hogyan történik mindez? Miben más a két tannyelvű és a tradicionális idegennyelv-oktatás? Erről és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk Tarja Nikulával, a Jyväskyläi Egyetem professzorával.
(Forrás: Szabó Tamás Péter)
Mindenre rákérdezünk
Prof. Tarja Nikula a Jyväskyläi Egyetemen működő Alkalmazott Nyelvészeti Központ igazgatója, kutatási területe az idegennyelv-oktatás és a két tannyelvű oktatás. Jelenleg egy ConCLIL elnevezésű nemzetközi projektet vezet, amelynek célja a két tannyelvű oktatással összefüggő elméleti kérdések vizsgálata.
A két tannyelvű oktatás lényege – ahogy arra korábban már utaltunk –, hogy a diákok az idegen nyelvet információszerzésre, szaktárgyi ismeretek elsajátítására használják: nem általános társalgási szituációkkal vagy a nyelvtannal vannak tehát elsősorban elfoglalva, hanem fizikával, történelemmel, művészettel és még számos más területtel kapcsolatban beszélgetnek, olvasnak és írnak rendszeresen. A két tannyelvű oktatás tehát több, mint idegennyelv-tanítás, bár kezdetben a kutatók számára is úgy tűnt, ez csak egy újabb nyelvoktatási irányzat:
Eleinte a gyerekek teljesítményét mérték és ezek a vizsgálatok elég hagyományos nézetet képviseltek a nyelvtanulással kapcsolatban. Például amikor a nyelvi készségeket vizsgálták, arra koncentráltak, hogy milyen jól sajátítják el a szókincset, milyenek a nyelv szerkezetéről való ismereteik és hogyan alkotnak szöveget. A két tannyelvűs diákok rendszerint jobban teljesítettek, mint azok, akik csak hagyományos nyelvoktatásban vettek részt.
– mesél a kutatás kezdeteiről Tarja Nikula. Az azonban, hogy a jobb eredmények minek köszönhetők, még mindig kérdés. Vajon speciális módszereket használnak a két tannyelvű képzésben oktató tanárok? Más a tanóra légköre? Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy olyan mennyiségben éri a diákokat idegen nyelvi hatás, hogy szinte rájuk ragad a nyelv? A ConCLIL projekt kutatói finnországi, ausztriai, spanyolországi, egyesült királyságbeli és kanadai megfigyelések alapján írják le, hogyan megy végbe tartalom és nyelv integrációja a két tannyelvű iskolákban:
Szóval nem az a fő kérdés, bár persze ez a kérdés is benne van, hogy megtanulnak-e a diákok angolul beszélni, hanem hogy megtanulnak-e történelemről vagy mondjuk fizikáról beszélni angolul. Ez természetesen a diákok anyanyelvével kapcsolatban is felmerül: tudnak-e egyes kérdésekről beszélgetni, ismerik-e az adott tárgyhoz kapcsolódó szövegtípusokat, műfajokat
– meséli Tarja Nikula. A kutatócsoport tagjai az angol nyelvpárú programokra koncentrálnak, bár –Magyarországhoz hasonlóan – más nyelveken is elérhető két tannyelvű képzés a vizsgált országokban. Az angol részben azért fontos, mert ez a legszélesebb körben hozzáférhető nyelv a két tannyelvű iskolákban, részben pedig azért, mert az öt országból érkező kutatók közös munkanyelve is az angol, így mindenki hozzá tud szólni a többiek által gyűjtött anyaghoz.
(Forrás: Szabó Tamás Péter )
Sokféleképpen két tannyelvű
Mivel a kutatók és az általuk gyűjtött anyagok öt eltérő oktatási kultúrájú országból érkeznek, adódik a kérdés, hogy milyen ország- vagy kultúrafüggő eltérések vannak a két tannyelvű programok között. Bár a jelenlegi ConCLIL projekt elsősorban nem az országok közötti összehasonlításokra fókuszál, Tarja Nikula már korábban is felfigyelt néhány jellegzetes eltérésre:
Korábban, például Christiane Dalton-Pufferral dolgozva észrevettünk néhány különbséget. Ő Ausztriából hozott adatokat, én pedig Finnországból. Az osztrák tanórák jóval tanárközpontúbbak voltak. Ez a kutatás viszonylag kis adatgyűjteményen alapult, tehát ez alapján még korai lenne komoly következtetéseket levonni.
Az összevetéseket természetesen nemcsak országok között érdemes elvégezni, hanem egyes módszerek között is. A két tannyelvű oktatás és a hagyományos nyelvtanítás például eléggé eltérő Finnországban (is):
Egy korábbi projektemben angol mint idegen nyelv órákat vetettem össze két tannyelvű szakórákkal – meséli Tarja Nikula –, és voltak eltérések az óravezetésben. Például a hagyományos nyelvórák középpontjában jóval inkább a tanár állt, elsősorban ő irányította a beszélgetést. Ez, úgy gondolom, nagyban a tankönyvnek köszönhető. A két tannyelvű képzés számára nincs olyan sokféle tankönyv, a tanároknak gyakran improvizálniuk kell, nem tudnak egy előre megadott sablont követni. Nem vagyok ezzel a véleménnyel egyedül, más kutatók is úgy látják, hogy a tankönyv az egyik legfontosabb „résztvevő” a hagyományos nyelvórán, és befolyásolja a tanítást.
Ha figyelembe vesszük, milyen szerepet játszik a tankönyv a tekintélyelvű, tanárközpontú oktatásban és oktatásirányításban, nem meglepő, miért olyan kiemelten fontos a magyar politikusok számára, hogy mi (ne) szerepeljen a meglehetősen korlátozott választékban.
Ebből a szempontból nemcsak az idegen nyelvekkel, hanem általában véve a tanítás módszertanával kapcsolatban is érdekes eredményekre vezethet a két tannyelvű oktatás vizsgálata, és ennek magyar vonatkozásai is ismertek. Egy kanadai kutató, Patricia Duff a 90-es évek elején magyarországi iskolákba látogatott és megfigyelte, hogy egy iskolán belül a két tannyelvű osztályokban sokkal demokratikusabb az órák szervezése, a diákok aktívabban közreműködnek és jobban beleszólhatnak abba, mit és hogyan csináljanak. Duff a hagyományos osztályokra jellemző feleltetés hiányát is kiemelte: a vizsgákhoz hasonló szituációk ritkábbak voltak a két tannyelvű órákon. A formai szempontoknak, például a nyelvi javításoknak is kisebb jelentősége van a két tannyelvű képzésben, mint a hagyományos nyelvórákon. Ez Tarja Nikula szerint azzal is magyarázható, hogy
a két tannyelvűs szaktanárok nem nyelvtanárok, tehát a nyelv önmagában nincs annyira a fókuszban, a tartalom fontosabb és a hangsúly inkább azon van, hogy mit csinálsz és mit mondasz, kevésbé azon, hogy hogyan csinálod és hogyan mondod.
Ettől függetlenül természetesen szó esik az órákra elkészítendő esszék, feladatmegoldások, szóbeli előadások nyelvi felépítéséről, követelményeiről is, de kevesebb a nyelvtanozás, a szabályok direkt el- és felmondása, inkább a tevékenységek közben tanulnak a diákok.
Sorozatunk egy következő részében egy ilyen tanárral készített beszélgetés tanulságait foglaljuk össze.
Érdekes egyébként megfigyelni azokat a tanárokat, akik hagyományos nyelvórákat és két tannyelvű szakórákat is tartanak. Ők gyakran két külön módszertant követnek az óráikon, és a szakmai identitásuk is mintha kettős lenne: gyakran okoz számukra nehézséget, hogy összehangolják a kétféle idegen nyelvi foglalkozást. Az angol mint idegen nyelv órákon jóval tankönyvközpontúbban tanítanak, sokat nyelvtanoznak, a két tannyelvű órákon pedig mintha ki lennének cserélve:
Amikor kezdtük a projektet, úgy gondoltuk, a tartalom és a nyelv integrációjára fogunk koncentrálni, de rá kellett jönnünk, hogy másféle integrációt is figyelembe kell vennünk. Például a tanárok identitása, a küzdelmeik eddig még nem nagyon voltak kutatva, pedig a két tannyelvű szaktanár és a nyelvtanári identitás integrációja is egy érdekes terület
– számol be a projekt kiterjesztéséről Tarja Nikula. Majd így folytatja:
Egy másik kérdés, hogy a nyelvek hogyan használatosak: az anyanyelv használata a két tannyelvű órákon például nincs igazán kutatva. Nem lehet mindig erőltetni az idegen nyelv használatát, és az anyanyelv is hasznos pedagógiai eszköz tud lenni. Sokszor érdemes a nyelveket keverni, sok ilyen esetet figyeltünk meg. Túlzott leegyszerűsítés tehát szerintem azt mondani, hogy a két tannyelvű képzésben gondot okoz vagy kerülendő az anyanyelv használata.
Sokat számít a tankönyv
(Forrás: Wikimedia Commons / Penarc / CC BY-SA 3 0)
Mire jó heti egy óra?
(Forrás: Wikimedia Commons / Penarc / CC BY-SA 3 0)
Mivel az általunk meglátogatott finnországi osztályokban a diákoknak hetente egy szakórája zajlik angolul, és mivel Magyarországon sok szó esik arról, mi az egyes tantárgyak ideális óraszáma, megkérdeztük, elég-e heti egy angol tannyelvű óra:
Először azt kéne meggondolni, mire elegendő. Mi az iskola célja? Ha nagyon magas szintű, kiegyensúlyozott kétnyelvűség a cél, akkor nyilván nem elég. De ha bátorítani akarják az idegen nyelv használatát, ha a diákok nyelvi tudatosságát akarják emelni, akkor már egy óra is elég lehet. Szóval attól függ, hogy minek az eszköze a két tannyelvű oktatás. Az egyik ok, ami miatt ez a fajta képzés nem elképesztően népszerű Finnországban, az az, hogy az angoloktatás eleve nagyon magas színvonalú, szóval a diákok amúgy is jól megtanulnak angolul.
Bár a 90-es évek elején, amikor a két tannyelvű képzés első hulláma megérkezett, gyorsan népszerű lett ez a tanítási modell, időközben csökkent a két tannyelvű osztályok száma, amelyek Finnországban döntően általános iskolában (1–6. évfolyam) találhatók. Ez a megoszlás részben abból ered, hogy – mint említettük – az angol nyelvű foglalkozások egyik legfontosabb célja a nyelvtanulás elején jelentkező görcsök oldása, az önbizalom növelése, annak bebizonyítása, hogy a diák máris nagyon sok mindent tud angolul, és bátran használhatja akár bonyolult feladatok megoldására is. A másik – nem kevésbé fontos – ok, hogy Finnországban csak finnül vagy svédül lehet érettségizni, angolul csak a rendkívül kevés nemzetközi érettségit adó iskolában lehet, ezért a diákok inkább finnül vagy svédül veszik fel tárgyaikat. Tíz-tizenöt éve még egy harmadik tényező is csökkentette a két tannyelvű iskolák népszerűségét:
A kezdeti időkben elég sokan féltek attól, hogy a két tannyelvű iskola a tanulók anyanyelvi képességeire rossz hatással van, vagy hogy nehéz lesz tartalmat tanulniuk idegen nyelven. De most már elég sok kutatási eredmény bizonyítja, hogy idegen nyelven is ugyanolyan jól lehet tartalmat tanulni, mint anyanyelven.
A két tannyelvű iskolák egyébként, Magyarországtól eltérően, nem okvetlenül az elitképzés céljait szolgálják: több olyan iskola is van, ahol speciális felvételi nélkül, csupán a lakhely alapján kerülnek a diákok az angol oktatási nyelvű osztályokba. Két ilyen iskolában szerzett tapasztalatainkról és az ott dolgozó tanárokkal készített beszélgetések tanulságairól következő cikkünkben számolunk be.
Szabó Tamás Péter munkáját a Finn Akadémia 267880-as számú ösztöndíja támogatta.