Miért nem sikeres az iskolai nyelvoktatás?
Eddig csak pluszpontokat reméltek tőle, most azonban, ha megszavazzák az új felsőoktatási törvényt, sokak továbbtanulási tervei dőlnek dugába a hiánya miatt. Vajon elég a közoktatásban eltöltött 12-13 év ahhoz, hogy a felvételizni vágyók C típusú, középfokú nyelvvizsgát szerezzenek? Tanárok válaszolnak a kérdésre.
Bár a törvényt nem ők fogják megszavazni, a kérdésben talán mégiscsak a nyelvtanárok a legilletékesebbek, ezért őket kérdeztük arról, mennyire tartják a jelenben általánosnak, a jövőben pedig reálisnak, hogy egy középiskolás diák nyelvvizsgát szerezzen a felvételije előtt. Tehát: hányan fognak beleütközni abba a barikádba, amit a felvételi nyelvvizsgához kötésével emel a tervezett törvény.
(Forrás: Wikimedia Commons / G0h4r / CC BY 3.0)
Time is money...
Bármilyen hihetetlenül hangzik, és bármennyire kevesli sok nyelvtanár a nyelvórák számát, a statisztikák azt mutatják, hogy a nyelvtanításra fordított órák számában az elsők vagyunk Európában. Nikolov Marianne cikkében ezt olvassuk:
Első idegen nyelvet például Dániában hat tanéven át 510 órában, Finnországban és Svédországban hat vagy kilenc éven át 456–480 órában, Ausztriában kilenc évig 630 órában tanulnak a diákok teljes osztályokban. Ezzel szemben Magyarországon legkevesebb kilenc tanéven át minimum 984 (heti három) nyelvórában tanulnak a középiskolát végzettek nyelvi csoportokban. [...] A gimnáziumokban az átlagos óraszám 1363, a szakközépiskolákban 1240.
Körülbelül tehát dupla anyi időt tölt a közoktatásban nyelvtanulással egy magyar érettségizett diák, mint egy osztrák. És a fenti számok csupán átlagok: két tannyelvű, illetve nyelvi előkészítős osztályokban az óraszám még magasabb. Egy két tannyelvű elitgimnázium tanárnőjének becslése szerint például a német két tannyelvűsök az első, nyelvi előkészítő év áprilisáig–májusáig már annyi németórán vettek részt, mint a nem két tannyelvűsök a teljes négyéves képzés ideje alatt.
A fenti összehasonlításban szereplő országokban az osztályt együtt tanítják, Magyarországon pedig gyakori a teljesítményszintek szerinti csoportbontás. Azt várnánk, hogy ez a hatalmas idő- és pénzbefektetés busás hasznot hoz. Azonban csak a ráfordítások terén vezetjük az európai statisztikákat: a nyelvtudás terén nem a legelőkelőbb helyeken végzünk. Éppen ezért aktuális a kérdés: milyen szintű nyelvismerettel távoznak a diákok a középiskolákból? Félő ugyanis, hogy a közoktatás nem képes eljuttatni a diákokat a megkövetelt szintig.
Általános iskolai, szakközépiskolai, gimnáziumi pedagógusokkal beszélgettünk a kérdésről. A megkérdezettek – akik közül néhányan két tannyelvű és nem két tannyelvű képzésben egyaránt járatosak – elég gyorsan nemet mondtak arra a kérdésre, hogy elvárható-e minden érettségizőtől a C típusú középfokú nyelvvizsga.
Két tannyelvű iskolákban csak a két tannyelvű képzés fenntartásának szigorítása okoz álmatlanságot az iskolavezetésnek, mert nem oldható meg mindenhol az idegen nyelvi lektor foglalkoztatása, illetve az érettségi eredmények sem mindenhol ütik meg az elvárt szintet.
Nem meglepő, hogy két tannyelvű képzésben az új koncepció nem kelt aggodalmat: a két tannyelvűsök könnyedén tesznek emelt szintű érettségit és érettségiznek le két tárgyból az adott nyelven. A körükben az a meglepő, ha valaki nem szerez felsőfokú nyelvvizsgának megfelelő tudást. Rendszerint olyan gyakorlatot szereznek a nyelvtanulásban és olyan sok sikerélmény éri őket közben, hogy egy másik nyelvből is nekilódulnak és két közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgával távoznak a középiskolából.
A döntő többség azonban nem olyan szerencsés, hogy két tannyelvű oktatásban részesüljön: az ő számukra keserves lehet a nyelvvizsgázás, és gyakran nem is sikerül. Az egyik tanár szerint a siker eléggé függ az osztály összetételétől is: volt olyan év, amikor a végzősök közülük két-hárman nyelvvizsgáztak sikeresen, míg más csoportban az arány 60–70% körül mozgott (egyébként egy elit gimnáziumról van szó, máshol valószínűleg ritkább a kétharmad körüli arány). De mi lehet a kudarc oka? Lehet, hogy a magyarok olyan nehezen tanulnak nyelvet, hogy más országokhoz képest dupla annyi idő alatt sem mászik a fejükbe egy nyelv sem?
(Forrás: Wikimedia Commons / Robin Heymans)
A NYEK-es képzési forma megítélése kérdéses, még az a hír is felröppent, hogy megszüntetik, de ezt az értesülést később cáfolni kellett.
Ennek ellentmondani látszik, hogy a NYEK-es (nyelvi előkészítő osztályba járó, de nem két tannyelvűs) diákok sem okvetlenül szereznek felsőfokú bizonyítványt, de sokan még középfokút sem. Az egyik megkérdezett tanár szakközépiskolájában például az első évben heti 13 órában, majd négy évig heti 5 órában tanulják a gyerekek az angolt, de a legtöbben csak egy középszintű érettségire vállalkoznak e nyelvből, sokan semmilyen nyelvvizsgát nem szereznek. A legutóbb érettségizett osztályban csak egy diák tett le felsőfokú nyelvvizsgát, de ő is különtanári segítséggel. Pedig az állam ennek a diáknak jóval több, mint ezer nyelvóráját állta.
Nem kétséges egyébként, hogy az iskolában eltöltött időt hatékonyabban is fel lehetne használni. A megkérdezett általános iskolai tanárok szerint egy nyolcadikosnak A2 vagy – jó esetben – B1 szintű tudással kellene rendelkeznie. Ez az alapfok (A) és a középfok (B) határát jelenti. Ennek ellenére sok diák abból a nyelvből is az abszolút kezdő csoportba kerül a középiskolában, amit általánosban tanult. Ezek a diákok gyakorlatilag a nulláról kezdenek újra nyelvet tanulni. Mintha az előző öt év ki lenne dobva az ablakon.
Talán nem elég érdekes?
Sejthetnénk, hogy a diákok nem elég motiváltak, ez gátolja a tanulást. A tanárok ezzel kapcsolatban egyfajta kettősségről számolnak be. Az angol egyfelől izgalmas: egy hatosztályos gimnáziumban tanító angoltanárnő szerint a gyerekeket a többinél színesebb, játékosabb hangulatú órák vonzzák az angolhoz és az, hogy szeretnék jól érteni a kedvenc slágereiket, filmjeiket. A megkérdezett némettanárnő, aki magyart is tanít, a következőt tapasztalja:
A magyarnál állandóan bizonygatnom kell, hogy ennek értelme van. [...] Kiváló monológjaim vannak már az érzelmi intelligencia és a sikeresség összefüggéseiről (nevet). Tényleg, meghallgatják, jól van. A nyelvnél ez nincs. Ott bemegyek és mindenki tudja, hogy [...] alapvetően az lenne jobb, ha tanulná. Otthonról is ez a nyomás jön.
(Forrás: Wikimedia Commons / Grant Mitchell / CC BY-SA 2.0)
A motiválás terén egy általános iskolai angoltanárnő is kedvező tapasztalatokról számol be: nagyon jó segédeszközök, módszerek léteznek, amelyekkel bárki érdeklődését fel lehet kelteni. Az éremnek azonban van egy másik oldala is. Az idegen nyelvi órákon gyakran fesztelenebb a légkör, illetve a témák is életközelibbek. Sokak szemében ettől az angol játszós-beszélgetős, komolytalan időtöltésse változik, amire nem kell extra energiákat mozgósítani. Egy két tannyelvű szakközépiskolai angol- és történelemtanár erről a következőket mondta:
A többi tantárgyból, az egész iskolahangulatból hozzák magukkal a stresszt, és hogyha valaki enged, és nem így tanítja, akkor úgy gondolják, hogy jaj de jó, egy kicsit nem kell odafigyelni.
Ha tehát párban kell dolgozni, vagy a számítógépteremben tartott angolórán az internetről kell anyagokat letölteni, feldolgozni és ezáltal felfedezni a nyelvet, a gyerekek könnyen fegyelmezetlenné válnak, elkezdenek mással foglalkozni, vagy épp tétlenkedni. Az idézett tanár így vélekedett:
Az is lehet, hogy ez egy társadalmi jelenség, tehát hogy ezt nem a tanárok csinálják, hanem ilyen a társadalom, és csak azt szereti csinálni, amiről pontosan megmondják, hogy hogyan kell. Akkor azt jó követni. Egyébként meg ha meg szabad nekem bármit csinálni, akkor inkább nem csinálok semmit.
Hiába tudja tehát a diák, hogy ha valamit, akkor nyelvet érdemes tanulnia, mert a matematikai, kémiai képletek, az évszámok és társaik amúgy is kihullanak a fejéből – ráadásul megfelelő forrásokból bármikor előkereshetők, ezért be sem érdemes magolni azokat –, a leckére fordított időnek a nagy részét mégsem a nyelvre, hanem a kémiára, irodalomra és másokra fordítja, ha azokból az irányokból nagyobb nyomásnak van kitéve. Persze létezik olyan idegennyelv-tanár is – Nikolov Marianne tanulmányából kiderül: elég sok –, aki az idegen nyelvet is magoltatja – akár még a nyelvvizsgára készülés ürügyén is. Ez esetben hiába tölt a diák rengeteg időt a feladatokkal: megszerzett rutinjával a vizsga után semmire sem megy.
Kinek mi a feladata?
Bár a közoktatásnak jelenleg nem feladata, hogy nyelvvizsgára készítsen, a szülők, a felsőoktatási intézmények és a középiskolák vezetősége is nyomást gyakorol a tanárokra, hogy a diákokat nyelvvizsgára készítsék. Emellett a közoktatás által nyújtott, a felsőközépfokú nyelvvizsgával egyenértékű emelt szintű érettségire alig jelentkeznek. A diákok inkább fizetnek külsős nyelvvizsgáztató cégeknek – különösen azért, mert sokan csak a középfokú nyelvvizsgát céloznák meg, a középszintű érettségi azonban nem egyenértékű azzal. Több megkérdezett tanár nagyon egyszerűnek tartja a középszintű érettségit, amin gyakorlatilag lehetetlen megbukni – bár az egyikük iskolájában volt már bukás, bár csak kettő.
(Forrás: Wikimedia Commons / Jacob and Marlies / CC BY 2.0)
A tanárok egyhangúan kiemelték, hogy azért is nehéz a feladatuk, mert ha kommunikatív módszerekkel akarnak a diákoknak használható nyelvtudást adni, máshogy kell dolgozniuk, mintha ingyenes nyelvvizsga-előkészítőként működnek. „Nem baj, ha nem érted: az ilyen feladatoknál mindig a C-t kell karikázni. Ez az a módszer, amit nem tartok igazából nyelvtanításos módszernek: a vizsgatréninget az órán” – fogalmazott az idézett némettanárnő a vizsgára készítés nem túl üdvös módszeréről.
Több tanár hangsúlyozta, hogy nehéz megmondani, fel tudja-e készíteni a nyelvvizsgára a közoktatás a diákokat – már csak azért is, mert a vizsgák nem csak a közoktatás teljesítményét mérik. A diákok jelentős része tanul magántanárnál. Ez esetben egyszerűen lehetetlen megmondani, hogyan oszlik meg a közoktatás és a magántanár szerepe a sikeres vizsgákban (és felelőssége a sikertelenekben). Mivel pedig a magántanár pénzbe kerül, gyakran a szülők pénztárcája is döntő szerepet játszik abban, lesz-e papírja a diáknak.
„Mivel a magánóráért a szüleik fizetnek, kicsit felborulni látszik a sorrend: nem a magántanárt kérik meg, hogy magyarázza el, amit az órán vettünk, hanem engem kérnek meg, hogy segítsek a magánórára kapott házi feladat elkészítésében” – mondja egy hatosztályos gimnáziumi angoltanárnő. Mások is arról számolnak be, hogy az ingyenes oktatás során kapott házi feladatokat kevésbé csinálják meg a gyerekek, az iskolai tanár instrukcióit kevésbé követik, a különtanár elvárásainak azonban messzemenően eleget akarnak tenni. Ebben persze nemcsak az játszhat szerepet, hogy a magánóra drága, ezért nagyobb a becsülete. Több tanár mondta, hogy van, akit önmagában az inspirál, hogy a magántanár csak vele foglalkozik, míg az osztályban ő csak egy halmaznak az egy huszonharmad vagy egy tizenötöd része.
Több tanár látja úgy egyébként, hogy a különtanárhoz járás nem puszta divat vagy mánia: van olyan, aki iskolai tanárként maga küldi magántanárhoz szóbeli nyelvvizsga előtt álló tanulóit, mert úgy érzi, nem tudja őket elég hatékonyan felkészíteni a megmérettetésre. „Osztályszinten tanítok” – mondta egy általános iskolai angoltanárnő: egyes diákjai számára nem tud eléggé differenciálni.
Többen úgy nyilatkoztak, hogy a beszédkészség fejlesztésében az iskola nem tud eleget nyújtani – például mert egyszerűen nem jut elég idő arra, hogy eleget beszéljen egy-egy diák, vagy mert nem sikerül megoldani azt a pszichés gátlást, ami miatt a diák, még ha idő lenne is rá, egyszerűen nem meri kinyitni a száját a társai előtt.
(Forrás: Wikimedia Commons / Dave Buchwald / CC BY-SA 3.0)
És ha megvan?
Nem szabad természetesen elfeledkezni azokról a százezrekről sem, akik sikeres nyelvvizsgát tesznek: ők boldogok, nagy becsben tartják a megszerzett dokumentumot, amellyel ország s világ előtt igazolják nyelvtudásukat. A megkérdezett tanárok szerint azonban kérdéses, hogy vajon mennyire reálisan méri a nyelvtudást a nyelvvizsga. „Nagyon beszédes dolog, hogy külföldön a magyar nyelvvizsgákat nem fogadják el sehol, semmire” – fogalmazott a már idézett szakközépiskolai angol-történelem tanár. (A nemzetközileg érvényes nyelvvizsgákból pedig jó néhány itthon nincs akkreditálva.)
Az egyébként még az előzőnél is nagyobb kérdés, hogy meddig érvényes a vágyott dokumentum. Elvben örökké: ha valakinek megvan már érettségi előtt, annak a nyelvi készségeit öt-hat vagy még több év múlva, diploma előtt sem vonják kétségbe. A nyelvtudás azonban állandóan karbantartandó, frissítendő, mert egyébként elkopik, megfakul. Éppen ezért kérdéses, miért annyira fontos követelmény a felvételihez egy olyan dokumentum, amely tulajdonképpen egy pillanatnyi állapotfelvétel valakinek a nyelvtudás-szintjéről. Többen kiemelték, hogy a diákok jelentős része a papír megszerzése után leáll az intenzív gyakorlással: úgy érzi, ő most már elért egy szintet, belevághat egy másik nyelvbe vagy más tárgyakra koncentrálhat. A tanulásban tehát nem autonóm módon gondolkodnak, elsősorban a papírra koncentrálnak és nem arra, hogy használható nyelvtudásuk legyen. Persze mi mást is tennének, ha egyszer a szüleik és az állam is erre a viselkedésre ösztönzi őket.
Ajánlott olvasmány
Nikolov Marianne: Az idegen nyelv tanulása és a nyelvtudás. Magyar Tudomány, 2011. szeptember.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (28):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
Tisztelt Szülő(k)!
Divattá vált a nyelvvizsga bizonyítvány megszerzése minél fiatalabb korban. Kísértetesen hasonlít ez az attitűd ahhoz a kb. 20 évvel ezelőtti érzéshez, hogy van-e mobiltelefonod - bármi áron!
Ezt úgy hívom, hogy státusz szimbólum!
Meg lehet sértődni! (Akinek nem inge, ne vegye magára!)
Te mit vársz el a gyermekedtől?! Érettségit? Nem lesz mindenkinek! Miért? Megkérdezted a gyermeked hogy akarja-e? Miért szükséges az érettségi? Belépő a felsőoktatásba. (S most bocsánat, hogy megválaszoltam ezt a kérdést!)
Apropó! Érettségi… Sokféle tantárgyból lehet érettségizni. Vannak kötelező tárgyak: matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, idegen nyelv; s van EGY választható.
A mai diákok többsége az anyanyelvén érettségizik…
14-15 évesen te le tudtad tenni az érettségit? Akár az anyanyelveden van már annyi mennyiségi, illetve minőségi tudásod?
Akkor? Idegen nyelvből mit vársz? Egy másik nyelvtan, szókincs, kultúra, világnézet, stb.
Te le tudtad tenni 20-30 éve a nyelvvizsgát? Mondjuk oroszból? Ha érettségiztél, 8 évig tanultad! Pedig volt bőven nyelvóra!
Mit vársz te az iskolától??? A gyermeked iskolájától?! Ahol a magyar gyermekek többsége általános iskola 3. osztályában kezdi az idegen nyelvet – jobb esetben heti 3 órában - tanulni…
… majd középiskolában ez heti 3-4 átlagban!
(Ezek tények, adatok! Ne kezd az iskolát meg a tanárt okolni! Nem kell bűnbak!)
Persze járathatod magánórára, s 6 év tanulás után a nyolcadikos gyermekedtől csodát vársz – majd a maszek megold mindent néhány hét vagy hónap alatt…
… pedig 3-8. osztályig nem sikeredett!!! De most az idő töredékrésze alatt legyen meg!
Hogy miért írtam le ezeket? Mert sok-sok éve kezdtem a hivatásomat! Ezen az úton én magam is végigmentem – diákként is.
Senki nem kényszerített – még a szüleim sem!!!
Ja, tudom, az idő: nagyúr, meg az idő majd megold mindent…
„Everything is good in its season.”
Gondold csak át!
Akinek nem inge, ne vegye magára! Tudod!!!
Nem baj, ha te máshogy gondolod! Engem nem zavar! Nézd tovább a szinkronizált filmeket! Én inkább görög filmet nézek orosz felirattal!
Nekem könnyű!
Bye for now!
"vagy mert nem sikerül megoldani azt a pszichés gátlást, ami miatt a diák, még ha idő lenne is rá, egyszerűen nem meri kinyitni a száját a társai előtt."
Mondjuk azt a nyelvtanárt, aki erre hivatkozik, alkalmatlanság címén azon nyomban kirúgnám. Igaz, ez minimum elfelezné a tanárállományt.
@Fejes László (nyest.hu):
"A megoldás az lenne, ha a tanárokat olyan módszerekre tanítanák meg, melyekkel hatékonyan tudnak nyelvet oktatni."
Teljes mértékben egyetértek. Az iskolai nyelvoktatás azért kudarcos, mert a nyelvtanárok óriási hányada egyszerűen képzetlen és ennél fogva alkalmatlan. A tanárképzés elképesztően silány, az egyetemekről, főiskolákról olyan tanárok kerülnek ki, akik esetenként még egy C1 szintű nyelvtudással sem rendelkenek, és olyan módszertani felkészítést kaptak, amelyik egyszerűen nem teszi őket alkalmassá a hatékony nyelvtanításra.
Részben egyetértek Noori Satoval is:
"általánosságban igaz az, hogy tanárnak csak az megy el, aki nem elég jó. Illetve addig tanít, amíg nem talál jobb helyet."
A nyelvtanárok azon töredéke, aki a felsőoktatási rendszeren túlmenően is képezte és továbbképzi magát, villámgyorsan hátat fordít a közoktatásnak (tisztelet a csekély számú, elkötelezett kivételnek), mert egyszerűen lényegesen magasabb jövdelmet ér el és lényegesen jobb körülmények között oktathat a magánszférában -ami egyébként néhány valóban minőségi nyelviskola kivételével szintúgy tele van alkalmatlan tanárokkal.
Ami a kommunikáció-alapú módszertant illeti, még tanárkollégák között is egészen bizarr tudatlanság övezi. És ez nem csupán az ellenzőkre vontakozik, haneigen gyakran olyanokra is, akik abban a tévhitben adják kötetlenül csacsogó, céltalan, átgondolatlan órák sorát, hogy ők rendkívül haladó, 'kommunikációközpontú' oktatást művelnek. Közben egy sor olyan hibás beidegződést vésnek szerencsétlen tanulóik agyába, amit aztán már végképp csak a leghagyományosabb, grammatikus módszerrel lehet korrigálni.
Minőségellenőrzés gyakorlatilag nem létezik. A "fél óra alatt felsőfokig" jelleggel hirdetett humbug-kurzusoknak elég egyetlen ingyenes próbaórájára beülni, hogy kiderüljön, pompásan el lehet akár több órán keresztül is szórakoztatni a delikvenst anélkül, hogy egy öt perc alatt elsajátítható nyelvi elemet készségszinten magáévá tegyen.
Egyszóval a magyarországi nyelvoktatás egyszerre több sebből vérzik. És ez bizony pénzkérdés is, mert ugyan egy silány főiskoláról kikerülő általános iskolai nyelvtanárból (ha önmagától nem ambicionálja), a magasabb fizetés sem farag jobb tanárt, de a minőségi tanárképzés a jelenlegi felsőoktatási jövedelemszintekkel egyszerűen kivitelezhetetlen.
Szerintem nyelvet nem lehet tanítani, csak tanulni, és ahhoz motiváció kell. Az angolhoz kapásból rengeteg van (filmek, dalszövegek megértésének vágya, de angoltudással jó melót kaphatsz bármelyik nyugat-európai országban). Ezenkívül a módszereken kellene javítani, mert amíg az ember nem szembesül azzal, hogy egyetemen hogy tanítják a nyelveket, addig csak sejtése van arról, hogy a gimiben mennyire elavult módszerekkel csinálják. Mert ilyen hülyeségekre van kihegyezve, hogy sorold fel, mikor használunk present perfectet (kíváncsi vagyok, hány angol tudná felsorolni), de alig gyakoroljuk a kommunikációt a nyelven. A tanulás nehézségében nálam szerepet játszott, hogy pl. nehéz volt idegen nyelvű szépirodalomhoz jutni és az internet is csak akkoriban jelent meg, otthon nem volt még nekünk.
Én kilenc évig tanultam angolt (elit általános, elit gimi), és csak harmadszorra sikerült átmennem a nyelvvizsgán (jó, ebben szerepet játszott, hogy eleve rosszul vizsgázom szóban, és hülye feladatok is voltak, pl. általam ismeretlen város bemutatása angolul). És bár a harmadik nyelvvizsgámon elég jó pontszámmal mentem át, élő angollal nem mertem volna szóba állni. Az iskolai angoltanulásom ezzel be is fejeződött, jött pár év egy olyan városban, aminek egy könyvtárában remek regénygyűjtemény volt angol regényekből (pl. Star Trek meg Stephen King, nem csak ilyenek, hogy Hemingway, bocs, de az magyarul se érdekel egy fiatalt), interneten lógás minden szabad percemben (semmi engem érdeklő témáról nem volt még sok magyar oldal), aztán végső önbizalomlöketnek 10 nap külföldön (nem angol nyelvterületen, de az ország nyelvét nem ismertem, így végig angolul beszéltem), és érettségi után 3 évvel simán letettem a felsőfokút és angolokkal is mertem már beszélni. Szerintem többet ért az a 3 év, mint az intézményes oktatásban a 9.
Idegen nyelvet szerintem így kellene tanulni:
– Kezdetnek egy alapszókincs (ezt be kell vágni, nincs mese)
– Nyelvtan alapjai (legyen meg a füzetedben az összes igeidő, hogy meg tudd hol nézni, de használni ráérsz őket; én is úgy indultam az angollal, hogy csak egyszerű jelen, egyszerű múlt, mert a többit nem láttam át. Fölösleges az elejétől megkövetelni minden apró nüanszot, mert csak utálni fogja a diák).
– Sok szöveg olvasása. Először a kedvenc regényed, amit magyarul már betéve tudsz. Aztán ismeretlen szöveg téged érdeklő témában.
– Fogalmazás (ez nagyon rossz, az ember csak szerencsétlenkedik az elején, de nem lehet megúszni).
– Szöveghallgatás, leírása hallás után, megértés.
– Haladóbbaknak fórumozgatás interneten téged érdeklő témában, netes kommunikáció másokkal, wikipédia-cikk babrálása (úgyis kijavítják, amit elcseszel).
– Beszélgetés külföldiekkel, főleg élesben, külföldön. Nagy sikerélmény.
@gymakara: Szerintem az nem megoldás, hogy a tanárok legyenek remek pedagógiai adottságúak. A megoldás az lenne, ha a tanárokat olyan módszerekre tanítanák meg, melyekkel hatékonyan tudnak nyelvet oktatni. (Meg persze arra lenne szükség, hogy az idegen nyelvű szövegek olvasása ne korlátozódjon a nyelvórára – már az általános iskolában sem!) Ahol az egyén tehetségén múlnak a dolgok, ott már régen rossz.
Azt eddig is megértettem, hogy Ön szerint a kommunikatív módszerek nem azok, melyek az anyanyelv-elsajátítás folyamatát imitálják – ami számomra nem világos, hogy Ön miben látja a különbséget.
@Fejes László (nyest.hu):
Bocs! - az előző hozzászólásom szövegében az értelemzavaró "szakítanak " szó ottlététől kéretik eltekinteni.
@Fejes László (nyest.hu):
Kedves Fejes László! „
„Nem egészen értem, hogy egy máshol megjelent cikkel miért itt vitatkozik,” – csak azért, mert hogy ennek a cikknek az ajánlott olvasmánya volt, és a két cikk között szoros kapcsolatra leltem.
Abban egyetértünk, hogy „a közoktatásban igenis lehetne(!) hatékonyan nyelvet tanítani.” – sőt lehet, ha a tanárok szakítanak remek pedagógiai adottságúak, és gyakorlatukban az „intézményes nyelvoktatás” paradigmáit meghaladják.
Kérdésére felelve:
Igen, azért kifogásolom a kommunikatív módszereket, mert az idegen nyelvet az anyanyelvhez – szerintem is sok tekintetben - hasonlóan(!) kellene elsajátítani, és sajnos „a kommunikatív módszer” és az anyanyelv elsajátítás „nem ugyanaz”.
Nem tudom, hogy másutt milyen tananyagból tanulnak (meg) angolul. De nálunk már egy picit irritálónak érzem a különböző varázsszerek tömegét, amiket azzal reklámoznak, hogy "két hét alatt középfokú nyelvvizsga" meg hogy nem kell tanulni, magától szivárog a fejedbe a tudás.
Amúgy a címlapon miért az az cikk címe, hogy "Miért nem sikere?"?
@Fejes László (nyest.hu): A határon túli magyarok tudnak. És bizony bevándorolnak.
Nem azt mondtam, hogy minden angoltanár hülye, hanem azt, hogy általánosságban igaz az, hogy tanárnak csak az megy el, aki nem elég jó. Illetve addig tanít, amíg nem talál jobb helyet. Rengeteg diák van, akinek 8 év alatt kb. 5 angoltanára volt, ugyanabban az iskolában.
A 15% az tényleg nem releváns. Az azt jelenti, hogy egy 30-fős osztályból 4 ember -- annyi meg azért tud angolul. :D Ráadásul Budapesten is úgy van, mint másutt: horizontálisan és vertikálisan is vannak olyan csoportok, akik egy szót sem értenek angolul.
Az oktatásmódszertanban igazad lehet, ezt nem tudom.
Azt viszont magam tapasztaltam, hogy északon a tanárnak jóval nagyobb a tekintélye mint nálunk. Ez ugye tradíció kérdése. Nálunk annak van becsülete, aki sokat keres. Hallottam én is sztorikat első kézből arról, hogy a szakmunkásképzőben a gyerek hogyan rakta ki a pénzkötegeket az asztalra azzal, hogy hány nap alatt keres meg a tanár ennyit.
@Noori Sato: Mi az, hogy Budapest nem releváns? Minden tizedik magyar Budapesten él, még ha a határon túliakat beleszámoljuk, sőt, még akkor is több! Ráadásul abból a szempontból merült fel, hogy Budapesten több a külföldi, mint Finnországban, a budapestiek mégsem tudnak jobban angolul, mint a finnek! (Olyasmiről nem is szólva, h a Balaton déli partján sem lehet jelentősen jobba nyelvtudás. mint Dél-Somogyban. Tenerife meg tele van turistákkal, de a bolti eladók semmit sem értenek az angolból.
A bevándorlók Finnországban is finnül tanulnak, remek tanfolyamaik vannak. A bevándorlókkal a finnek nem szoktak angolul beszélni (eltekintve persze a mérnököktől, tudósoktól stb.). És milyen magyarországi bevándorlók tudnak magyarul?
A fizetés meg önmagában nem határoz meg mindent. Én egy csomó embert ismerek, aki kitűnő angoltanár és tanít.: egyáltalán nem igaz, hogy csak rosszak tanítanának. A különbség inkább abban van, hogy milyen képzést kapnak az angoltanárok, mennyire készítik fel őket oktatásmódszertanból.
@Fejes László (nyest.hu): Budapest nem hiszem, hogy releváns lenne. Az ottani másfél millió magyarra eső külföldiek száma sokkal magasabb, mint a többi 8 és fél millióra eső "vidéki" külföldieké.
A magyar a maga kb. 10 millió hazai beszélőjével nem kis nyelv. A szlovének összesen nem sokkal vannak többen, mint a budapesti magyarok, és a finnek kb. 5 milliós lakossága is jóval kevesebb a magyarok számánál.
Magyarország kevésbé népszerű bevándorlási célpont, mint Finnország -- érdemes lenne összehasonlítani, hogy a Mo-n tartózkodó külföldiek hány százaléka turista, aki csak pár napra érkezik ide, és milyen ez az arány a finneknél. Nincsenek pontos adataim erre vonatkozóan, de úgy becsülöm, hogy mások az arányok.
A Mo-ra bevándorló külföldiek túlnyomó többsége tud magyarul, vagyis kevésbé kényszerülnek rá arra a bennszülött magyarokkal való kommunikációban, hogy közvetítő nyelvet használjanak.
Ami pedig szerintem a finnországi iskolai angoloktatás és a magyarországi angoloktatás között a legfontosabb különbség: a tanári fizetés. Nálunk a felsőoktatásban sincsenek akkora bérek, mint ott az alsófokú oktatásban. Ha nálunk valaki jól tud angolul, akkor az nem angoltanárnak megy el, hanem olyan helyre, ahol megfizetik. Vagyis idehaza -- nagy többségében -- a legrosszabbak mennek el angolt tanítani.
@Noori Sato: Valóban több szempontot kell figyelembe venni, de a filmek szinkronizálása nem döntő: a portugálok, a görögök vagy a horvátok sem angoltudásukról híresek: www.nyest.hu/hirek/szinkronizalasi-es-feliratozasi-szokasok-europaba
Az angollal szemben a finnek többsége nem tanul meg svédül: lehet, h találkozik svéd feliratokkal, svéd nyelvű műsorokkal, de nincs olyan svédtudása, amely segítené az angol elsajátítását. (A svédet általában B1 nyelvként kezdik, ennél fontosabb az A1 és az A2, bármit is jelentsen ez: fi.wikipedia.org/wiki/Pakkoruotsi#Ruotsin_ja_suomen_kielet_oppiainei)
Azt hiszem, a magyar elég kis nyelv ahhoz, hogy legyen motivációnk nyelveket tanulni. Magyarországon, de legalábbis Budapesten semmivel nincs kevesebb külföldi, mint Helsinkiben, sőt...
@Fejes László (nyest.hu): Az igaz, hogy a finnek sem rokona az angol, és lehet, hogy az iskolában jóval kevesebb órában tanítják, viszont iskolán kívül jóval gyakrabban találkozik egy átlag finn az angollal, mint egy magyarországi magyar. (Feliratos filmek a tévében, stb.)
Azt sem árt talán figyelembe venni, hogy aki már ismer valamilyen idegen nyelvet, az könnyebben tanul meg egy újabb idegen nyelvet, különösen, ha a az új nyelv valamelyik már általa ismert, tanult nyelvnek rokona, a finnek pedig (az angollal rokon) svéd nyelv valamelyes ismerete után vágnak bele az angoltanulásba.
Végül -- s ez az első megjegyzésemmel némileg összefügg -- azt hiszem, az anyanyelv beszélőinek száma és az ország népsűrűsége is számít -- egy km2-en belül hány idegenajkú beszélő fordul elő, és mi a két eltérő anyanyelvű személy közt a kontaktus nyelve. (Ha az adott idegen nyelvet a beszélő/tanuló (anyanyelvének) anyaország(á)ban tanulja mint idegen nyelvet.) A kis nyelvek beszélői gyakrabban kényszerülnek arra, hogy ne az anyanyelvükön beszéljenek. Hány külföldivel találkozik egy átlag magyar élete során, és hánnyal egy finn?
@gymakara: Nem egészen értem, hogy egy máshol megjelent cikkel miért itt vitatkozik, illetve hogy miért nem az itt megjelent cikk állításaira reagál, de azért néhány mondatban reagálnék.
Először is: a közoktatásban igenis lehetne hatékonyan nyelvet tanítani. Jó példa erre Finnország, ahol azért az érettségizők jól elboldogulnak angolul. De én például Magyarországon voltam olyan szerencsés, hogy igen kitűnő angol nyelvoktatásban részesültem, s a gimnázium harmadik évében eljutottam a középfokú nyelvvizsgáig – s mellettem olyan osztálytársaim is, akik a gimnázium előtt egyáltalán nem tanultak angolul. (Volt olyan, aki a felsőfokig is, de talán ők különangolra is jártak, erre emlékszem.) Ismerek olyat is, aki kizárólag esti főiskolák nyelvóráin tanulva szakmaival bővített, közép- és felsőfokú nyelvvizsgával egyenértékű (bár saját megítélésem szerint azért nem olyan szintű) nyelvvizsgákat is szerzett három nyelvből úgy, hogy az érettségije idején egyetlen nyelven sem beszélt még! Magyarul: a nyelvoktatással szembeni szkepticizmusa indokolatlan.
Abban igaza van, hogy sokszor az ingyenes lehetőségeket nem használják ki a diákok, de ha figyelmesen olvasta cikkünket, erre a jelenségre – a közoktatással kapcsolatban – szerzőnk is kitért.
A felsőoktatásban pedig minimum angol és német kurzusok látogatását illene biztosítani – más kérdés, hogy olyan helyen, ahol komoly problémák vannak a diákok nyelvtudásával, ez mennyire segítene.
Nem igazán értem, miért kifogásolja a kommunikatív módszereket, majd írja azt, hogy az idegen nyelvet is az anyanyelvhez hasonlóan kellene elsajátítani. A kettő nem ugyanaz? És nem az idegen nyelvű órák állnak a legközelebb ahhoz, ahogyan az anyanyelvünkkel találkozunk?
@rajzolo: A finn példa jól mutatja, hogy elsősorban nem ez a meghatározó tényező. Persze tény az, hogy közeli rokon nyelveket könnyebb megérteni, de például jól beszélni már kevésbé, mert az illető akár észre sem veszi, mikor mond valamit az anyanyelvén, mikor a másik nyelven.
@bibi: Bizonyára rosszul teljesítenének, mert a magyarról és a magyarra fordítás nehezen menne nekik.