0:05
Főoldal | Rénhírek
Jó, ha iszok egy üdítőt?

Magyar nyelvtan
és annak helyes használata

Általában feltételezzük, hogy kérdéseket olvasóinktól kapunk. Előfordul azonban, hogy a kérdésekből kiderül: a kérdező egyáltalán nem olvassa a nyestet. Ennek tulajdonképpen örülünk, hiszen miközben a válaszra vár, talán olvassa lapunkat – így olvasótáborunk egyre nő.

Fejes László | 2013. november 7.

Cikkünk címét olvasónktól, Hajnalkától vesszük, aki ezzel a témamegjelöléssel írt nekünk levelet. Így kezdi:

Kérdésem: a következő  példákban mit tarthatunk  nyelvtanilag helyesnek, illetve helytelennek ?
(Megjegyzem, hogy a felsoroltakat ismert értelmiségiek  -  színészek, riporterek, politikusok - rádió szereplésekor  hallottam. Gyakran előfordul !)

A nyesten már számtalanszor leírtuk, hogy amit a nyelvhasználók használnak – lehet ez szó vagy szerkezet, de kiejtésbeli sajátosság is – az helyes. Azt is gyakran ismételjük, hogy a nyelvközösségen belül, egyének és csoportok között is lehetnek különbségek: ami az egyeseknek jól hangzik, másoknak nem. A címben szereplő szerkezetet mi például határozott névelővel kezdenénk, és feleslegesnek érezzük az annakot. Így írnánk: A magyar nyelvtan és helyes használata. Ennek ellenére nem állítjuk, hogy az olvasónk által használt szerkezet helytelen: lehet, hogy ő így érzi helyesnek, vagy így is helyesnek érzi.

Igaz, van egyfajta nyelvi norma, melyet sokan követendőnek tartanak. Ez a művelt emberek nyelvhasználata. Jó esetben feltételezhető, hogy politikusok, de legalábbis a riporterek és a színészek művelt emberek – kiket állíthatnánk példaképül? –, ha tehát egy bizonyos formát ők is használnak, az a norma részének tekinthető. Még akkor is, ha korábban nem volt szokásban az adott alakok használata. A nyelvben ugyanis egyetlen dolog állandó: a változás. Ez pedig igaz a normára is.

Lássuk tehát olvasónk kérdéseit!

1.) Igék (feltételes mód ?) használata többes számban:

".........független társaságokhoz köthetőek......" , vagy

".....ezek már megmondhatóak......."

Egyetértünk olvasónkkal abban, hogy a köthetőek és a megmondhatóak igealakok. Ezek azonban nem az ige feltételes módú alakjai (azok ilyesmik lennének: kötnék, kötnél, kötne...; megmondanám, megmondanád, megmondaná stb.), hanem egyfajta igenevek. A hagyományos nyelvtanok az igeneveket külön szófajnak (tehát nem igének) tekintik, de ezzel nem érthetünk egyet: igenevet ugyanis csak igéből lehet képezni, márpedig nincs még egy szófaj, amelyet csak egy másik szófajból lehet képezni. Az igenevek tehát igealakok.

A hagyományos nyelvtanok szerint a -hat/-het képző, mely az igéből egy másik igét képez. Ez az állítás nehezen tartható, hiszen a képzők ritkán járulnak egy szófaj minden tagjához, márpedig itt egy  a helyzet. A képzőknek szintén jellegzetes tulajdonságuk, hogy a velük alkotott alakok sajátos jelentést vesznek fel, miközben a -hat/-het esetében ilyenre lényegében nincs példa. A ható alakok tehát ugyanazon ige alakjai. Ugyanakkor a -hat/-het semmiképpen sem módjel, hiszen kijelentő, feltételes és felszólító móddal is kombinálható: alhatok, alhatnék, alhassak.

De milyen igenév a -ható/-hető végű forma? Az biztos, hogy melléknévi igenév – hiszen jelzőként és állítmányként használjuk. Elsőre kézenfekvőnek tűnik, hogy az alak a ható (-hat/-het toldalékos) ige folyamatos melléknévi igenévi alakja. Csakhogy ez nem igaz. Folyamatos melléknévi igenév minden igéből képezhető, a -ható/-hető viszont csak tárgyas igéhez járul (néhány kivétellel, mint a lehető). Jelentős különbség van a jelentésükben is. Az -ó toldalék tárgyas igéhez járulva is az alannyal azonosítható szereplőre vonatkozik: az író az, aki ír. Ha a -ható/-hető végződésű igealak úgy jönne létre, hogy az írhat alakhoz járul az -ó, akkor az írható olyan valaki (valami) lenne, aki írhat. A valóságban az írható olyan, akit/amit írhatnak, azaz a személyragozott ige tárgyával azonosítható. Azt azonban, hogy milyen alak ez, nem tudjuk megmondani, valószínűleg nincs elfogadott neve, javasolhatjuk például a ható melléknévi igenévnek (bár maga a ható ige sem túl találó elnevezés) vagy lehetőségi melléknévi igenévnek. De lényegtelen, hogy nevezzük.

Olvasónk sajnos nem írja le, pontosan mi a problémája, és szerinte mi lenne a helyes forma. A megfogalmazása azt sugallja, hogy a többes számmal van baja, de azt kizárhatjuk, hogy az ezek már megmondhatóak helyett az ezek már megmondható formát tartaná helyesnek. (Az pedig, hogy a független társaságokhoz köthetőek többes száma jó-e, attól függ, mi az alany.)

Olvasónk talán arra gondol, hogy szerinte itt a megmondhatók és a köthetők alak lenne a helyes. Állítólag ez a nyelvművelők álláspontja, de ennek még a Nyelvművelők kézikönyvében sem bukkantunk nyomára. Az biztos, hogy ilyen szabály a mai magyar nyelvhasználatban egyáltalán nem érvényesül.

2.)  Az  "ikes"-igék használata:

"  ........gyakran eszek esténként......  többször iszok üdítőt...."

" .......valamit ma  délután is játszhatom......."   

Erről a kérdésről házi szakértőnk Kálmán László már részletesen írt. Az eszek a nyelvművelők jól ismert vesszőparipája. Kevésbé érthető, mi a problémája Hajnalkának a játszhatom alakkal. Az ikes igék ugyan ható alakjukban elvesztik ikességüket (ehet, és nem ehetik (ő), játszhat, és nem játszhatik), de éppen ezek az eredeti alakok, ahogy a játszhatom (valamit) is az. Egyik esetben elfogadható az iktelenedés, a másik esetben nem?

Iszok egy üdítőt
Iszok egy üdítőt
(Forrás: Wikimedia Commons / Russell Bernice / CC BY 2.0)

3.) Igeragozás jelen időben, kijelentő módban (nagyon gyakori !):

"  ....... de mikor osszák újra a piacot......?"

" .......ez is felriassza a lakókat....."

"  ............ most éppen elhalassza a hozzászólást......."

Hajnalka bizonyára azt hiszi, hogy ebben az esetben a nyelvhasználók a felszólító módú alakot használják kijelentő módban. Ez azonban nem igaz. A jelenségről többször írtunk: csak a t végű igéket érinti, ugyanis – eltekintve néhány sajátos ragozású igétől, mint pl. eszik, iszik, hisz stb. – a tárgyas ragozás többes számú alakjai – illetve „mély hangrendű” igéknél az egyes szám harmadik személyű alak is – azonosak kijelentő és felszólító módban (kapja, kapjuk, kapjátok, kapják; adja, adjuk, adjátok, adják; kenjük, kenjétek, kenjék – de keni : kenje). A t végű igéknél azonban az irodalmi norma szerint a két alak különbözik: látja : lássa, osztjuk : osszuk, tartjuk : tartsuk. A nyelvváltozatok bizonyos részében – nyilván az igék többségének mintájára – az eredeti felszólító módú alakot kezdték használni kijelentő módban is. Ezt a jelenséget a lássuk, vessük és hasonló alakok mintájára suksükölésnek hívják (az -szt  végű igékre vonatkozóan a szukszükölés, a más mássalhangzó+t végű igékkel kapcsolatban pedig a csukcsükölés kifejezést is használják).

Ennek a használata az irodalmi nyelvre kevéssé jellemző, de ezek az alakok nem hibáztathatóak. Eredetileg a tárgyas ragozás többes szám első személyének -nók, -nők volt a végződése (ott várnók a buszt, ha megnéznők a menetrendet stb.). A hatvanas években a nyelvművelő szakirodalom még hibáztatta, ha ebben az esetben az alanyi ragozású alakokat használták a nyelvhasználók ott várnák a buszt, ha megnéznék a menetrendet stb.). Az 1980-as Nyelvművelő kézikönyv viszont már azt írja, hogy az eredeti tárgyas alakokat már csak a keleti nyelvjárásokban és „az erősen választékos irodalmi stílusban” használják – ma pedig kifejezetten archaizáló, régies hatása van. Könnyen lehet, hogy néhány évtized múlva a látja, tartjuk, osztjátok stb. alakokat már csak akkor fogják használni, ha régies szöveg hatását szeretnék kelteni. (De közel sem biztos, hogy így lesz.)

Felriassza a lakókat
Felriassza a lakókat
(Forrás: Wikimedia Commons / U.S. National Archives and Records Administration, Frank J. (Frank John) Aleksandrowicz, )

4.) Egyéb hibák:

" ...... ezzel már csökkentve van a bevétele......."

" ..........De, viszont  még ma elindulunk ..........."

Hajnalka azzal a kérdéssel kezdte, hogy mi tartható helyesnek, illetve helytelennek, itt viszont már egyértelműen hibákról beszél.

A csökkentve van a bevétele valóban furcsán hangzik számunkra is, ugyanis a bevételt általában nem lehet közvetlenül csökkenteni. Fizetést például lehet, ezért a csökkentve van a fizetése szerkezetet már sokkal jobbnak érezzük. Ez nem is ugyanazt jelenti, mint hogy csökkent a fizetése, mert ez utóbbi nem sugallja egyértelműen, hogy valaki szándékosan csökkentette a fizetést (csökkenhetett pl. a nettó fizetés az adószabályozás változása miatt, vagy a bruttó is, ha a munkaszerződés eleve tartalmazta, hogy a fizetés összege milyen tényezőktől függ). A csökkentve van viszont egyértelműen jelzi, hogy valaki csökkentette a fizetést – még akkor is, ha a szerkezet kifejezetten arra szolgál, hogy rejtse, ki volt az. Persze a csökkentve van a fizetése a főnöke által megint furcsán hangzik, de nyelvtanilag helyes, csak éppen stilisztikailag nem tudjuk sokra értékelni.

A de viszonttal kapcsolatban már írtunk, aligha tudnánk ahhoz bármit hozzátenni. Persze vesszőt semmiképpen sem tennénk a két szó közé.

Cikkünket egy tanáccsal zárnánk. Ha egy szokatlan szerkezettel találkozunk, ne azon kezdjünk el gondolkodni, hogy helyes-e vagy sem. Azt ugyanis kitalálni nem fogjuk tudni, hogy van-e olyan közösség, ahol az adott szerkezetet használják-e – a helyességnek ugyanis ez a kritériuma. (Persze utánajárhatunk, viszont ha a jelenséggel tényleg gyakrna találkozunk, akkor biztos, hogy van. Ha pedig egyszer-egyszer hallunk valamit, az lehet nyelvbotlás is.)

Ennél azonban sokkal érdekesebb azon elgondolkodni, hogy vajon miért alakult ki az adott szerkezet. A helyes megfejtéshez persze nem árt, ha némiképpen jártasak vagyunk a nyelvtanban, a nyelvészetben. Persze nem az iskolai nyelvtanra gondolunk, mert az általában ilyen kérdésekben sem segít. A nyest éppen azon dolgozik, hogy elmondja azt, amit az iskolai nyelvtanórán nem, vagy rosszul mondanak el. Ezért is érdemes rendszeresen olvasni minket.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
5 éve 2014. június 20. 10:55
1 putty

"a tárgyas ragozás többes számú alakjai – illetve „mély hangrendű” igéknél az egyes szám harmadik személyű alak is – azonosak kijelentő és felszólító módban (kapja, kapjuk, kapjátok, kapják; adja, adjuk, adjátok, adják; kenjük, kenjétek, kenjék – de keni : kenje)."

Az állítás így nem igaz, hiszen kenitek : kenjétek, kenik : kenjék. Vagyis ha az ige „magas hangrendű”, akkor többes számban csak első személyben esik egybe a kijelentő és a felszólító módú alak.