0:05
Főoldal | Rénhírek

A sok fejfájást okozott
melléknévi igenevek

Mi van akkor ha egy szerkezetet helyesnek érzünk, pedig nyelvtani ismereteink alapján helytelen? Vagy éppen fordítva! Az egyes nyelvi formák közötti választást sokféle tényező befolyásolhatja, és ezek időnként igen szeszélyesen hatnak egymásra. Olvasónk kollégájával vitatkozik, szakértőnk pedig válaszol.

Kálmán László | 2013. február 18.

Lóránt nevű olvasónk nyelvtani vitába bonyolódott egy ismerősével:

Egy meghívóban a következő mondatot olvastam: „Szeretettel meghívunk mindenkit az évzáróval együtt tartott névnapozásra.” Egy ismerősöm szerint ez nyelvtanilag hibás, mert a tartott befejezett melléknévi igenév, tehát már megtörtént eseményre kellene, hogy utaljon, míg a mondat értelemszerűen egy jövőbeli rendezvényre vonatkozik, így a tartandó alakot kellett volna használni. Én viszont mindkettőt helyesnek érzem, de nem tudnám megmagyarázni, hogy miért.

Azt hiszem, a legtöbb magyar beszélő úgy van vele, mint Lóránt: mindkettőt helyesnek érzi, de nem tudná megmagyarázni, hogy miért. Lóránt ki nem mondott kérdése az, hogy mi a baj ismerőse okoskodásával, amelyből az következik, hogy csak a tartandó alakot szabadna helyesnek éreznünk. Az okoskodásban hibának kell lennie, ha egyszer mind a két változatot jónak érezzük.

Nemrég én is hasonlókon gondolkoztam el, amikor egy ilyen mondatkezdést hallottam: „A posztot egy cikluson át betöltő Sólyom azt nyilatkozta, ...” Csak éppen én se ezt nem érzem teljesen jónak, se azt a változatot, hogy „A posztot egy cikluson át betöltött Sólyom azt nyilatkozta, ...” Ellenőriztem, és vannak, akik az első változatot jónak érzik, a másodikat viszont egyik megkérdezett ismerősöm se. Szóval van itt valami nagy rejtély, az kétségtelen.

Azokkal a magyar igealakokkal, amiket az iskolában „melléknévi igeneveknek” hívnak, bizony sok probléma van. (Latin elnevezésük: particípium, én is ezt fogom itt használni.) Az iskolában megtanultuk, hogy háromféle van belőlük. Az első a -t végű, amit régen „múlt idejűnek” hívtak, ma pedig „befejezettnek” hívják, én előidejűnek fogom nevezni. A második az -ó/-ő végű, aminek a régi neve „jelen idejű”, ma „folyamatosnak” nevezik, de én egyidejűnek fogom hívni. A harmadik pedig az -andó/-endő végű, régen „jövő idejűnek” hívták, ma „beállónak”, én pedig az utóidejű nevet fogom használni. Egyik elnevezéssel se vagyok teljesen elégedett, de az általam használtak talán a legkevésbé félrevezetőek.

Az iskolában nagyjából annyit tanulunk meg, hogy ez a három típusú particípium van, és néhány mondatot bemagoltatnak a használatáról is. Elvileg abban különböznek egymástól, hogy a beszéd pillanatához vagy a mondatban leírt időszakhoz képest korábban, azzal egy időben, vagy annál később lezajló eseményre utalnak-e. Mutatnak néhány olyan példát, amelyek a bemagolt „meghatározásnak” megfelelnek, és meg kell oldanunk néhány ezzel kapcsolatos feladatot, aztán kész. Nagyobb összegbe lefogadnám, hogy nincs az olvasók között olyan, aki bármikor is hasznát vette volna annak, hogy az iskolában ezen keresztül kellett mennie. Az égvilágon semmi haszna nem volt, és nemcsak azért, mert – ahogy Lóránt és ismerőse is észrevették, és nyilván rengeteg más magyar beszélő is – nem egészen stimmelnek az iskolában tanult meghatározások. Ha stimmelnének, akkor se tudom elképzelni, hogy milyen gyakorlati hasznuk lenne.

Az alábbiakban megpróbálom röviden összefoglalni, hogy milyen összefüggéseket lehet találni a különböző particípiumok használatával kapcsolatban. Eszem ágában sincs azt sugallni, hogy az iskolában azt kellene „tanítani”, ami itt következik. Annak se lenne több értelme, mint amit most „tanulnak” a particípiumokról. Az viszont hasznos lenne, ha (mondjuk a 9–12. évfolyam során valamikor) foglalkoznának azzal, hogy hogyan lehet egy ilyen kérdést megközelíteni. Mondjuk több alkalomból álló projektet lehetne összeállítani, egyéni és csoportos tevékenységekkel, aminek a során a tanulók kiderítenék, hogy mi is a helyzet a particípiumokkal. Nem azért, hogy fel tudják mondani a fajtáit és azok használatát, hanem hogy tapasztalatot nyerjenek arról, hogyan lehet az adatok feltárásával, kísérletezéssel és rendszerezéssel összefüggéseket felismerni.

Jó lenne, ha az olvasó úgy olvasná az alábbiakat, mint ha ő maga menne végig a feltárás különböző fázisain, csak most az én segítségemmel lerövidül az út. Legközelebb egy másik jelenséggel már ő maga teheti meg ugyanezt.

A particípiumoknak az iskolából ismert használatait a következő példák mutatják:

(1) a. Belerakom/beleraktam/bele fogom rakni a (korábban) megtisztított zöldséget.

Előidejű: a megtisztítás előbb történt, mint a belerakás, esetleg mint a mondat kimondása
b. Megkeverem/megkevertem/meg fogom keverni az (akkor éppen) illatozó levest.

Egyidejű: a leves a keveréssel, esetleg a mondat kimondásával egyidejűleg illatozik
c. Megtisztítom/megtisztítottam/meg fogom tisztítani a megfőzendő húst.

Utóidejű: a hús megfőzése a megtisztítás után, esetleg a mondat kimondása után következik

Ezek a mondatok különböző mértékben hangzanak természetesnek, hétköznapinak. Particípium helyett sokkal gyakrabban használunk vonatkozó mellékmondatot (különösen beszédben), például Megtisztítom a húst, amit meg akarok főzni. De az utóidejű alak már írásban is kicsit régiesnek tűnik. Én ennek tulajdonítom, hogy Lóránt eredeti példájában a meghívó szövegébe nem a tartandó, hanem a tartott alakot írták. Lehet, hogy ahogy az utóidejű particípium (tartandó) kimegy a használatból, az esetek egy részében nem vonatkozó mellékmondat, hanem előidejű particípium (tartott) veszi át szép lassan a szerepét.

Illatozó leves
Illatozó leves
(Forrás: Wikimedia Commons / Vance Cannon, aka Roboscreech / GNU-FDL 1.2)

De a helyzet bonyolultabb, mint amennyire ezekből a példákból első látásra gondolnánk. Ha tovább folytatjuk a kísérletezést, és más igékkel is próbálkozunk, több érdekességet is felfedezhetünk. Például az előidejűségnek és az utóidejűségnek mintha fontos velejárója, előfeltétele lenne, hogy az ige teljes, befejezett eseményre utaljon (mint az (1a)-ban a megtisztított esetében, vagy az (1c)-ben a megfőzendő esetében). Egyidejűséget viszont inkább akkor tudunk kifejezni, ha nem befejezett eseményről beszélünk, hanem valamilyen folyamatról vagy állapotról (mint az (1b)-ben az illatozó alakkal):

(2) a. A fenék alatt hordott gatyának nincsen egyezményes „jelentése”.

(az (1a)-val szemben nem befejezett esemény, hanem állapot, ezért nincs előidejűség)

Elfogták a balesetet okozó traktorost.

(az (1b)-vel szemben befejezett esemény, ezért nincs egyidejűség)
c. Az év első hat hónapjában viselendő közterheket külön rendelet határozta meg.

(az (1c)-vel szemben nem befejezett esemény, hanem állapot, ezért nincs utóidejűség)

A (2a) példa azt mutatja, hogy az előidejű particípium egyidejűségre utal akkor, ha nem befejezett eseményre utal a szerkezet ('a gatya, amit fenék alatt hordanak'). A (2b) példa arra utal, hogy ha a szerkezet befejezett eseményről szól ('a traktoros balesetet okozott'), akkor egyidejűséget nem fejezhet ki a particípium (ahogy a jelen idejű személyragozott alak sem fejez ki jelen időt, ha befejezett eseményre utal: a traktoros balesetet okoz 'fog okozni'). Végül a (2b) példa azt illusztrálja, hogy az utóidejű particípium – érdekes módon – kötelezettségre utal ('a közterhek, amelyeket az év első hónapjában kell viselni'), ha nem befejezett eseményről szól.

Eddig azt láttuk, hogy a háromféle particípium időbeli értelmezésébe beleszól az is, hogy befejezett eseményről beszélünk-e. Ezért mondtam, hogy a particípium fajtáinak összes létező elnevezése némileg félrevezető. Lehet, hogy egyszerűen a -t végű, -ó/-ő végű, -andó/-endő végű elnevezéseket kellene használni.

A helyzetet tovább bonyolítja egy másik körülmény, amiről az iskolában szintén nem hallottunk. Vegyük észre, hogy az (1a–c) mondatok között az időviszonyokon kívül is jelentős különbség van. Az egyidejű particípium (illatozó) mellett ugyanis a szerkezet alaptagja (leves) azt fejezi ki, ami illatozik, vagyis ő az „alanya” az illatozásnak. (A nemzetközi szakirodalom az ilyen particípiumokat aktívnak hívja.) A másik két esetben viszont (megtisztított, megfőzendő) az alaptag (zöldség, illetve hús) a „tárgya” a cselekvésnek: amit megtisztítottunk, illetve amit majd megfőzünk. (A szakirodalomban az ilyeneket passzív particípiumnak hívják.) De az aktív és passzív elnevezés is félrevezető lehet, mert például a levest nemigen lehet aktívnak, tevékenynek nevezni, amikor éppen illatozik, itt inkább csak arról van szó, hogy a szerkezet alaptagja olyan szerepet játszik, mint amilyet a személyragozott igealak mellett az alany: a leves illatozik.

Megtisztított, megfőzendő
Megtisztított, megfőzendő
(Forrás: Wikimedia Commons / gran / GNU-FDL 1.2
)

A bonyodalmak ott kezdődnek igazán, hogy viszont a „passzív” particípiumok esete nem a tükörképe az aktívakénak. Nem úgy áll a dolog, hogy a „passzív” particípiumok mellett az alaptag mindig ugyanolyan szerepet játszana, mint a személyragozott igealak mellett a tárgy. Ez véletlenül igaz a fenti példákban (a zöldséget megtisztítottuk, a húst meg fogjuk főzni), de máskor nem így áll a dolog:

(3) a. A leves tetején összegyűlt zavaros habot szűrőkanállal leszedjük.
b. *Az én húslevesemet megkóstolt ismerőseim megnyalták mind a tíz ujjukat.
c. *az összegyűlendő hab

Mi történik itt? Azt látjuk, hogy az előidejű particípium mellett a szerkezet alaptagja olyan szerepet is játszhat, mint a személyragozott ige mellett az alanya (a hab összegyűlik, vö. (3a) példa). A (3b) példa viszont azt mutatja, hogy ez nem minden ige esetében lehetséges (a megkóstol ige esetében például nem). Végül a (3c) példa azt illusztrálja, hogy az utóidejű particípiumnál egyáltalán nem lehet alanyszerű az alaptag.

Úgy látszik, hogy az utóidejű particípiumot joggal nevezhetjük a szakirodalomból ismert kifejezéssel passzívnak, mert az alaptag mindig tárgyszerű szerepet játszik (vagyis ugyanazt, mint a megfelelő személyragozott ige mellett a tárgyesetű névszói szerkezet: megfőzöm a húst ∼ a megfőzendő hús). Az előidejű particípium esetében viszont ez az elnevezés nem indokolt. Például az összegyűlt hab esetében az alaptag nem tárgyesetű, hanem alanyesetű névszói szerkezetnek felel meg (a hab összegyűlik).

Húslevesen összegyűlt hab
Húslevesen összegyűlt hab
(Forrás: Wikimedia Commons / Rainer Z / GNU-FDL 1.2)

De vajon mitől függ, hogy az előidejű particípium mellett az alaptag alanyszerű-e? A példák alapján arra gyanakodhatunk, hogy itt nem formai, hanem jelentéstani különbségek állnak a háttérben. A hab, ami a leves tetején összegyűlik, nem aktív, nem tevékeny, ezért lehet előidejű particípium mellett a szerkezet alaptagja (az összegyűlt hab), holott ha ugyanannak az igének személyragozott alakját használnánk, akkor alanyesetű lenne (a hab összegyűlik). Viszont az, aki megkóstolja a levest, saját elhatározásából, aktívan vesz részt az eseményben (szakkifejezéssel: ő az esemény ágense). Ezért ő nem lehet alaptag olyan szerkezetben, amelyben az ő módosítója előidejű particípium (*a levest megkóstolt ismerőseim). Próbára tehetünk más igéket is, hasonló eredményeket fogunk kapni. A fáról lehullottak a levelek: a levelek nem tevékenyek, ezért jó az, hogy a fáról lehullott levelek. Viszont A favágó kivágta a fát: a favágó tevékeny, ezért nem jó az, hogy *a fát kivágott favágó.

Sajnos a jelentéstani megkülönböztetések a nyelvben mindig bizonytalanok. Hogy mikor tekintünk egy szereplőt az esemény tevékeny résztvevőjének, és mikor nem, azt a nyelvszokás nem mindig rögzíti szigorúan. A bizonytalanságok, ingadozások nagyon gyakoriak. Például tevékeny-e a mókus, amikor elbújik a fa levelei között? A levelek közt elbújt mókus nekem egyáltalán nem hangzik rosszul, pedig általában az elbújást aktív tevékenységnek gondoljuk. Az alvás nem valami aktív tevékenység, mégsem hallunk olyat, hogy *a kanapén aludt macskák. Az alszik igen gyakori ige, és a gyakori igéknél a nyelvszokás határozottabban szokott érvényesülni. Úgy látszik, a nyelvszokás az, hogy az alszik alanyát aktív cselekvőnek, ágensnek tekintjük.

Kanapén aludt macska
Kanapén aludt macska
(Forrás: Wikimedia Commons / Ståle Johnsen / GNU-FDL 1.2)

Akkor most visszatérek az eredeti kérdésekre. Lóránt kérdésére részben már válaszoltam: az utóidejű particípium régiesnek, túl irodalminak tűnik, ezért nem esett jól a fogalmazónak azt írni, hogy az évzáróval együtt tartandó névnapozás. A vonatkozó mellékmondatot talán túl beszélt nyelvinek vagy körülményesnek tartotta volna (névnapozás, amit az évzáróval együtt tartunk), ezért választotta az előidejű particípiumot (az évzáróval együtt tartott névnapozás). A tart ige éppen olyan, amit befejezettnek, meg nem befejezettnek is lehet értelmezni. Például: Tegnap tartottuk az évzárót (befejezett); Most tartják éppen az évzárót (nem befejezett). Az előidejű particípium használata itt akkor furcsa, ha úgy értjük, hogy befejezett eseményre utal (és Lóránt ismerőse valószínűleg ezt olvasta ki a szövegből). Ekkor ugyanis előidejűséget fejez ki (a névnapozás már a meghívó megírása előtt megtörtént). Maga Lóránt viszont azért tarthatja elfogadhatónak, mert a nem befejezett értelmezést olvassa ki belőle ('a névnapozást az évzáróval együtt, egyidejűleg tartják majd').

A másik példával, ami erről nekem eszembe jutott, a következő a helyzet. A posztot egy cikluson át betöltő Sólyom: mivel a betölt egy posztot kifejezés nem befejezett, az egyidejű particípium egyidejűséget fejez ki. Viszont Sólyom korábban volt az AB elnöke, mint amikor nyilatkozott (pláne korábban, mint amikor erről hírt adtak). Ezért nem éreztem jónak ezt a megfogalmazást. Azt viszont, hogy a posztot egy cikluson át betöltött Sólyom, senki sem érzi jónak, hiszen Sólyom tevőleges résztvevője (ágense) volt annak, hogy az AB elnökségének posztját töltötte be. És – mint láttuk – előidejű particípium nem szerepelhet módosítóként olyan szerkezetben, aminek az alaptagja az eseménynek ilyen aktív szereplőjére utal.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (9):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
6 éve 2013. február 21. 21:05
9 pcsuri

"a kanapén elszenderedett macska" viszont jó, nem? Azaz, az "a levelek között elbújt mókus" és az "a kanapén aludt macska" közötti legalább két különbség közül valószínüleg inkább az aspektusbeli különbséget lehet okolni azért, hogy az egyik jónak hangzik, a másik nem.

6 éve 2013. február 19. 14:41
8 Krizsa

Azért ezt ideteszem, mert enélkül nem érthetitek,hogy mit láttam:

Kisfilm az előszó előtt: LÁTTAM A KÁOSZT

Ti is kijöhettek és megnézhetitek – ez itt a reklám helye:-). Március elején jöjjetek. Megálltok, épp pirkadatkor, a Holt tenger melletti kősivatag szerpentinjén, egy magas jó magas helyen valahol.

A busz megvár.

A Holt tenger környékén éjjel-nappal színes páratömegek gomolyognak, de mintha élnének... Azon hunyorognak át az égitestek. Kivilágosodáskor először a tengerpart vonala jelenik meg. Aztán áttetsző hegy-völgyek lebegnek a ködben.

Majd a kibontakoznak hegyek s a párahömpölygés alatt a víztükör is megcsillan. Tavasszal hirtelen bukkannak elő, mintha egy pillanattal előbb sehol nem lettek volna, a szabálytalan zöld foltok. De látni, hogy ez pár milliméteres növénykék szőnyege, csak épp a lábunk alatt lehet. Kicsit messzebb már csak zöld csomók.

Odalent a Jam ha-Mélach (Holt Tenger) tükre úgy rezeg, mint hangvillától a víz. A táj és a tenger pasztell színekben ragyog.

Eget itt sehol nem látni, egybefolyik a mindenséggel. Az égitestek, mint ködlámpák pislognak. Éjjel a csillagok. Fényképen, de még filmen sem az igazi, mert a valóságban ez maga a lélegző univerzum.

Biztos vagyok benne, hogy pont ezt látta a teremtéstörténetet szerzője is, mielőtt Mózes első könyvét írta (saját fordításom):

6 éve 2013. február 19. 14:22
7 Krizsa

A héber archaikusabb, pl. a ragozás szempontjából

1.egyáltalán nincs jelen idejű igeragozása, helyette csak folyamatos melléknévi igenevet használ.

2. a jövő idejű igeragozás egybeesik az enyhe (a nem parancsoló) felszólító móddal.

3. nem válik szét határozottan, minden esetben, hogy mi ige és mi melléknév.

4. az Ószövetség írásának korában (még nemrég:-) egybeesett a jövő idejű és a múlt idejű igeragozás is - s e kettőt csak a v'- = és, majd jelentésű prefixum különböztette meg egymástól:

Ve-jómár Elokim, jihje rakija b'-toch ha-máim.

Szószerint fordítva: És-fogja mondani (akarni fogja) az Úr, legyen a vízben boltozat... (vizeket víztől elválasztó).

Magyarázat: régen úgy gondolták, hogy az égben is víz van, meg "lent" is - tehát legyen közöttük válaszfal: az égbolt. Másik magyarázat: a mond szónak a héberben akar jelentése is van és szerintem ide inkább ez kell.

Helyesen fordítva: Azt akarta az Úr, legyen a vízben boltozat.

(A Teremtéstörténetet a saját felfogásom szerint újrafordítottam, lásd: a "Terrorcivilizáció" című könyvem elején, a "Láttam a káoszt" fejezetcím alatt, 11-20. oldal.

6 éve 2013. február 19. 12:44
6 birot

DJS: Nem a cikk bonyolult, hanem a jelenség. Bonyolultabb, mint ahogy azt az iskolai nyelvtanok elhitetik a gyerekekkel, és éppen erről szól a cikk.

Ugyanakkor azt is bemutatja, hogy az ellenkező véglet -- a gyakran hallott "a nyelv annyira komplikált, hogy le sem lehet azt írni" -- sem igaz. Ha az iskolában az ember megtanul szisztematikusan gondolkodni, akkor egy ennyire komplikált jelenséget is meg tud fejteni.

Az igaz, hogy valami összefoglaló ábra vagy táblázat segítene a cikk végén. Talán úgy foglalnám össze, hogy a következő szempontok számítanak annak eldöntésekor, hogy melyik melléknévi igenevet használjuk (melyiket mennyire érezzük helyesnek az adott mondatban):

(1) Elő- / egy- / utóidejűség a (1a) mondat idejéhez és/vagy (1b) a mondat elhangzásának idejéhez képest.

(2) Ha az igenév + jelzett főnévből ige + főnév szerkezetet csinálnánk, akkor (2a) a főnév az igének alanya vagy tárgya lenne, valamint (2b) ha alanya lenne, akkor az igazi ágens-e (tudatos cselekvés, vagy inkább állapot, stb.).

(3) Valóban befejezett-e az ige által kifejezett cselekvés, történés, állapot?

(4) Jelen van-e modalitás, azaz ki akarjuk-e azt is fejezni, hogy a cselekvést, történést elvárjuk, annak (pl. törvényileg, etikailag) be _kell_ következnie?

[Például szerintem az "évzáróval együtt tartandó névnapozás" ellen az szólhat sokak számára, hogy zavarja őket az általuk a kifejezésből kiérzett kötelező jelleg.]

Hogy mindezek a tényezők pontosan hogyan kombinálódnak, ki melyiket érzi mennyire fontosnak, az egyénenként más és más. Ezért térnek el egymástól az anyanyelvi beszélők megérzései.

Bár tudok héberül, nem tudom értelmezni Krizsa "X archaikusabb nyelv mint Y" állításait. Jelen cikknek nem volt témája a három paticipium története a magyar nyelvben, az (több) önálló cikkre elegendő anyag lenne.

De abban egyetértek vele, hogy az -andó/-endő esetén felmerül az is, ötödik szempontként, hogy azt mennyire érezzük archaikusnak (ahogy a cikk is írja), vagy éppen idegennek (latinosnak), a magyar nyelvbe (még) nem igazán integráltnak (amire Krizsa gondolhat). Gyanítom, hogy az -andó/-endő, hosszú története során, mindvégig küzdött ezzel a "nem igazán magyar, és ezért kerül-endő", megbélyegzéssel. Pedig lehet, hogy egyszerűen annyiról van szó, hogy két szótagból, négy fonémából áll, és ezért szokatlanul hosszú végződés: csak akkor használandó, ha sok indok szól mellette (utóidejűség + passzivitás + modalitás), egyébként viszont inkább másik igenevet választunk.

6 éve 2013. február 18. 20:35
5 Krizsa

Megpróbálom körvonalazni, hogy mi a problémám a cikkel (pontosabban a különböző nyelvek nyelvtanainak összehasonlításával).

A héber - a ragozások szempontjából - kifejezetten archaikusabb, mint a magyar. (Annak ellenére, hogy a magyart tartom az ősibb nyelvnek.)

A magyar viszont biztosan archaikusabb, mint az (irodalmi?) latin és egyes indoeurópainak besorolt nyelvek.

Ez persze NEM értékítélet, mert a héber pl. a hiányzó tárgyas-tárgyatlan aspektus, meg a hiányzó JELENIDEJŰ igeragozás ellenére (ehelyett csak foly. meléknévi. igenevet használ) - mindezt ugyanolyan pontosan képes kifejezni, csak más eszközökkel. (Gyakorítást, műveltetést, passzívumot, visszahatást, stb. szintén)

S persze a magyarra nézve sem értékítélet, mert a magyar is informál pl. a cselekvés aktív vagy passzív körülményeiről - HA szükségét érzi. (Megj.: szerintem az alvó aktívan alszik.)

Ebben az értelemben tehát igazat adok a nyelvészeknek abban, hogy a hasonló kultúrális környezetben élők nyelveinek kifejező képessége akkor is egyenrangú, ha sokmindent más eszközökkel fejeznek ki.

Nem tartom azonban célravezetőnek, hogy az archaikusabb nyelvtani jelenségeket újabbkori (komplexebb) nyelvtanok mintájára vizsgáljuk. Mert ilyenkor, az archaikusabb szerkezetnél, HIÁNYZIK az összehasonlítási alap.

6 éve 2013. február 18. 14:52
4 El Vaquero

@DJS: valóban nem egy egyszerű téma, emészteni kell, többször nekifutni, de ennél egyszerűbben nem lehet leírni. Egyáltalán nem baj, ha nyelvészeti oldalon nem csak MTI-bulvár és Hoffman Rózsika felemlegetése folyik, hanem vannak ilyen színvonalas cikkek is.

6 éve 2013. február 18. 14:15
3 DJS

Nagyon hasznos cikk, csak sajnos bonyolult.

Egy apróság: 2c helyett a 2b szerepel másodjára.

6 éve 2013. február 18. 10:42
2 Krizsa

Mikortól használ a magyar beálló melléknévi igenevet? Bár én is használom, eltérő szerkezetnek tartom a másik kettőtől. Kissé mesterkéltnek is... ezért kérdezem, hogy a magyar mióta használja.

Először példákat mondok:

Laci nem lakik a kollégiumban! Persze, bejáró.

Laci és Béla nem laknak a kollégiumban! Persze, bejáró-k (t.szám).

Te sem laksz... Persze, bejáró vagyok.- Persze, bejáro-k (én, és rendszeresen).

Ő sem lakott... Persze, bejárt. Én nem laktam... Persze, bejárt-am.

**********

A folyamatos és befejezett m. igenevet én archaikus IGÉNEK tartom, még abból a korból, amikor még nem volt személyragozás.

Sőt olyan "igének", ami tulajdonság is volt egyben.

Ez utóbbira a héberből veszek példát:

Ani kaved, ata kaved, hu kaved. Én súlyos (nehéz) vagyok, te nehéz vagy, ő nehéz. A héber ma is igeként ragoz néhány melléknevet - és nem is érezzük a különbséget..

S a beálló m. igenév?

Írandó - meg kell írni / meg lesz írva (cselekvés-szerű) - vagy milyen? megírandó (melléknév-szerű).

Bármelyik esetben, a cselekvés is és a tulajdonság is - JÖVŐBENI.

S még az is mindegy, hogy én írom-e majd, vagy más / vagy megírattatik majd (műveltető ige).

***********

Összefoglalom: a különböző nyelvek nyelvtanainak kialakulása is kronológikus volt. Ennek az összehasonlító vizsgálatát is hiányolom... vagy csak nem tudnék róla?

6 éve 2013. február 18. 08:55
1 tenegri

Az "a levest megkóstolt ismerőseim" nekem nem csillagos, ahogy a "a posztot egy cikluson át betöltött Sólyom" is jó (mindkettő legfeljebb nagyon halványan kérdőjeles), bár magam valószínűleg inkább "a posztot korábban egy cikluson át betöltő Sólyom" változatot használtam volna.