Hogyan szabadna mondani?
Újra és újra felmerül a kérdés, helyes-e azt mondani, hogy „szabadna” vagy inkább maradjunk a „lenne szabad” alaknál. Cikkünkben arra keressük a választ, miért alakult át a „szabad” melléknév segédigévé.
Egy kedves olvasónk a következő észrevételt tette Facebook-oldalunkon helyesírási kérdéseket taglaló cikkünk kapcsán:
Ugyan nem helyesírási kérdés, de ami számomra még nagyon szembetűnő, mennyien használják helytelenül a szabadna – nem létező – alakot. Simán feltételes módba teszik. Helyesen: szabad lenne.
A kérdés valóban nem helyesírási, sokkal inkább nyelvhasználati, vagy, ahogy mondani szokás, nyelvhelyességi. Lássuk tehát, hogy is van ez: nem létezik egy nyelvi forma, de az emberek mégis sokszor használják? Hogyan lehetséges ez? – Erre az ellentmondásra világít rá szellemesen másik olvasónk, aki a fenti hozzászólásra ezt válaszolta:
Amit mondanak, az létezik – ha szabadna megjegyeznem.
A szabadna, szabadott, szabadott volna alakok természetesen léteznek; ebben senki sem kételkedik. Az már más kérdés, hogy hogyan ítéljük meg a használatukat. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy egy-egy nyelvi szerkezet ilyen módon való megítélése egyéni ízlés kérdése, a nyelvhez és a nyelvtudományhoz nincs köze. A szabadna és társai nem rosszabbak, helytelenebbek vagy jobbak, helyesebbek, mint a szabad lenne stb. A magyar nyelvben – úgy tűnik – mindkét forma létezik.
Ezt már bizonyította egy korábbi cikkében Kálmán László, nyelvész szakértőnk. A Nyelvtudományi Intézet történeti korpuszából hozott példákat a szabadna alak létezésére a 19. századtól kezdődően. Itt csak egyet idézünk újra példái közül; Vörösmarty Mihály a Lear király fordításában például a felszólító módú alakot használja:
Téged 's erényid' elfoglallak itt,
Szabadjon fölvennem, mit eldobának.'
Az érdekes kérdés tehát nem is az, hogy létezik-e ez az alak, hiszen erre egyszerű a válasz: igen, létezik; nem is az, hogy helyes-e ezt az alakot használni, hiszen ez nem nyelvészeti kérdés; hanem az az izgalmas kérdés, hogy miért tartja helytelennek vagy furcsának, aki annak tartja. Nyilvánvaló, hogy helytelennek annak alapján lehet minősíteni valamit, hogy az valamilyen nyelvtani szabályba ütközik. Milyen nyelvtani szabályt sért meg a szabadna alak?
(Forrás: Wikimedia Commons / MarcusObal / GNU-FDL 1.2)
Aki szerint nyelvtani szabályt sért, úgy érvelhet, hogy a szabad szófajilag melléknév. És mint ilyen, alapvetően kétféle szerepet tölt be a mondatokban: egyrészt lehet jelző (egy szabad pénteki nap), másrészt lehet állítmány (Ez a péntekem szabad / szabad volt / szabad lesz / szabad lenne, ha...). De a dolog nem ennyire egyszerű, ugyanis a szabad nem viselkedik minden esetben tisztán melléknévként:
Szabad tüzet gyújtani az erdőben.
Ebben az esetben is – a klasszikus nyelvtani elemzés szerint – a szabad a mondat állítmánya, és furcsa módon a gyújtani a mondat alanya. Mihez hasonlít ez a viselkedés? – Egyértelműen az úgynevezett segédigékéhez:
Lehet tüzet gyújtani az erdőben.
Kell tüzet gyújtani az erdőben.
Így már nem olyan váratlan, hogy a szabad, mivel a fenti segédigés mondatokhoz hasonló szerkezetekben is előfordul, úgy viselkedik, mint azok:
El szabad oltani a tüzet.
El kell oltani a tüzet.
El lehet oltani a tüzet.
A melléknevek ebben a fajta szerkezetben nem fordulhatnak elő:
*El kellemes oltani a tüzet.
Innen pedig már csak egy lépés, hogy bizonyos igei toldalékok is megjelenjenek a szabad tövön: szabadott (mint lehetett, kellett), szabadna (mint lehetne, kellene).
Érdekesek még azok a melléknevek, amelyek hasonlóan a szabadhoz, elképzelhető, hogy hasonló változáson mennek majd keresztül. Ilyen lehet a muszáj, illetve a tilos. De ezek egyelőre nem mutatják a változást:
*El muszáj oltani a tüzet. / *El tilos oltani a tüzet.
*Muszájna meggyújtani a tüzet. / *Tilosna meggyújtani a tüzet.
A szimpatikus stílusú G.k. már cincált a cikken egyet-kettőt (vagy legalábbis próbált), de most még én is "belekötök", mert a cikkbeli szép levezetésben egy kis döccenést éreztem, vagy legalábbis bakugrást:
"a szabad a mondat állítmánya, és furcsa módon a gyújtani a mondat alanya. Mihez hasonlít ez a viselkedés? – Egyértelműen az úgynevezett segédigékéhez:
Lehet tüzet gyújtani az erdőben.
Kell tüzet gyújtani az erdőben."
Nos ez itt még NEM hasonlít "egyértelműen" a segédigékhez,
még csak ott tartunk, hogy lehet segédige IS, vagy pl. melléknév IS,
hiszen formailag ugyanilyen mondatok ezek is:
Kellemes tüzet gyújtani az erdőben.
Veszélyes tüzet gyújtani az erdőben.
(Amikor EGYÉRTELMŰVÉ válik a segédigékhez való hasonlatosság, az csak a következő lépés, amikor beférkőzik az igekötő meg az ige közé:
El szabad oltani a tüzet.
El kell oltani a tüzet.
hiszen az nem jó, hogy * El veszélyes oltani a tüzet.)
A cikk utolsó négy példamondata egyértelműen magyartalan.
A melléknevek azonban ŐSIGÉK voltak. A héber ma is úgy ragoz jónéhány melléknevet, hogy pl.: ani, ata, hu kaved = én, te, ő nehéz (vagyok), ani ktaná = én kicsi (vagyok).
Ennél is továbbmegyek:
a héber minden jelenidejű igét ma is úgy ragoz, hogy
hu kotev = ő író, hu nosem = ő lélegző (melléknévi igenév).
Az emberi beszéd hajnalán minden állítás "igeszerű" volt. Erre a gyöknyevek használói mind "emlékeznek" és továbbra is akkor veszik igeszámba a mellékneveiket, amikor jól esik nekik (amikor indokoltnak érzik).
Javaslom, hogy azért egy dolgot ne felejtsünk el: léteznek ún. hiányos igék is, amelyek csak bizonyos alakokban használatosak. Ez lehet két-három alak, de lehet csak egy is. Ebbe bőven belefér a szabad és a tilos is...
@Grant kapitány: „Nem felfogás kérdése, mert a szófaji hovatartozás tesztelhető formai tulajdonságokkal.” Na de a tesztek pont azt mutatják, hogy a tulajdonságok nem sorolnak be minden elemet egyértelműen a hagyományosan vett szófajokba.
„Csak melléknévnek lehet közép- és felsőfoka” Ez nem igaz, hiszen határozószóknak is, még azoknak is, amelyeket nem melléknévből képezünk, pl. legelől, leghátul. Ugyanakkor nem minden melléknév fokozható. Ráadásul a a szabad esetében elég bonyolult a helyzet:
Az emberek Európában szabadabbak, mint Oroszországban.
Az emberek Amerikában a legszabadabbak.
DE:
*Pénteken szabadabb moziba menni, mint szerdán.
*Vasárnap a legszabadabb moziba menni.
„Feltételes módja, és egyáltalán módja pedig csak igének lehet.” Ilyen kijelentéseket eleve csak akkor tehetünk, ha merev szófaji kategóriákban gondolkodunk.
A hiányos paradigmára lehet hivatkozni, csak kicsit furcsa akkor, amikor éppen azt állítjuk, hogy a szófaj az alakok alapján állapítható meg. Mert mikortól ige az ige? Hány igei toldalékot kell felvennie, hogy igének legyen nevezhető? És ha mondjuk van két ilyen szabad-szerű szó, de az egyik mondjuk csak múlt idejű lehet, a másik viszont csak feltételes módú, akkor milyen alapon soroljuk őket egy kategóriába?
„történetesen Nádasdynak adok igazat, azon egyszerű okból, hogy neki van igaza” Ha így folytatja, kénytelen leszek kapitulálni lenyűgöző érveléstechnikája előtt. :D
Kapitány úr, nézzen vele szembe: a nyelv kicsit bonyolultabb jelenség, mint ahogy az iskolai nyelvtan leírja, és nem biztos, hogy az ott megismert fogalmakkal olyan jól megragadható.
@Fejes László (nyest.hu): "Felfogás kérdése, hogy megkülönböztetünk-e szabad1-et és szabad2-t."
Nem igaz. Nem felfogás kérdése, mert a szófaji hovatartozás tesztelhető formai tulajdonságokkal. Csak melléknévnek lehet közép- és felsőfoka, igének nem lehet. Feltételes módja, és egyáltalán módja pedig csak igének lehet.
@Fejes László (nyest.hu): "Nádasdy itt a hagyományos szófaji keretek között gondolkodik, és megoldása technikailag majdnem tökéletes – de csak majdnem, mert ha van szabad ige, akkor azt várnánk, hogy legyen szabadhat és szabadni fog is."
Csak azok várnák, akik Fejes Lászlóhoz hasonlóan tájékozatlanok, így aztán nem ismernek más hasonlóan hiányos paradigmájú igéket, mint pl. a szokott. Nincsen pl. *"szokhat" vagy *"szokni fog"
@Fejes László (nyest.hu): "De még ha lenne, akkor is felmerül a kérdés, hogy ha egyszer jelentésükben teljesen azonosak, akkor miért kell két külön lexikai elemről beszélnünk"
Azért kell két külön lexikai elemről beszélnünk, kedves Fejes tájékozatlan László, mert a strukturális nyelvészet már a kezdetektől nem a megbízhatatlan jelentéstani, hanem formai kritériumok alapján sorolja be a szavakat szófajokba.
Fejes László (nyest.hu) "Butaságnak én inkább azt nevezném, hogy ha valaki azt hiszi, hogy ha egy szaktekintély leír valamit, akkor az biztosan úgy is van"
Téved, ha ezt rám akarja vonatkoztatni. Általában ugyanis rám sem igaz, a konkrét kérdésben mégis történetesen Nádasdynak adok igazat, azon egyszerű okból, hogy neki van igaza.
@Fejes László (nyest.hu): A volt -ott formában kerül rá a szabadra. De a cikkben említett példa is jó: szabad lenne>szabadna. Mivel *szabadni ige nincs, ezt a látszólagos ellentmondást így lehet feloldani. Mint említettem a török (türk?) nyelvekben is ez a helyzet a létigével.
@Jake21: „Ezen a példán látszik a legjobban, hogy a "szabad" továbbra is melléknév, de a létigét rag formájában bekebelezi, mint az inkorporáló nyelvekben.” Hol látszik ez?
@Grant kapitány: „A hozzászólása elég nagy butaság, mert összemossa a szófaji kategóriákat.” Nem inkább arról van szó, hogy a szófaji kategóriák összemosódnak? Felfogás kérdése, hogy megkülönböztetünk-e szabad1-et és szabad2-t. Nádasdy itt a hagyományos szófaji keretek között gondolkodik, és megoldása technikailag majdnem tökéletes – de csak majdnem, mert ha van szabad ige, akkor azt várnánk, hogy legyen szabadhat és szabadni fog is. De még ha lenne, akkor is felmerül a kérdés, hogy ha egyszer jelentésükben teljesen azonosak, akkor miért kell két külön lexikai elemről beszélnünk, miért nem lehet egyetlen elem szófaji kétarcúságát megállapítani.
Butaságnak én inkább azt nevezném, hogy ha valaki azt hiszi, hogy ha egy szaktekintély leír valamit, akkor az biztosan úgy is van – nemhogy biztosan jó, de ráadásul egyedüli megoldás. Ez bizony nagyon nagy butaság. Nagyon nagy. Rettenetesen nagy.
"Szabad volt tüzet gyújtani" vagy „szabadott tüzet gyújtani”. Ezen a példán látszik a legjobban, hogy a "szabad" továbbra is melléknév, de a létigét rag formájában bekebelezi, mint az inkorporáló nyelvekben. A szerkezet a török nyelv(ek)re hasonlít, ott a létigét nem is használják ragozva, hanem személyragok formájában jelenik meg (inkorporálódik) a hozzátartozó szóhoz.
@Fejes László (nyest.hu): A hozzászólása elég nagy butaság, mert összemossa a szófaji kategóriákat. Arra kérem olvassa el, mit ír Nádasdy Ádám a "szabad"-ról és azután beszélgessünk róla:
seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/07.html
"Nincs ez másképp a szabad esetében sem: van egy szabad1 melléknév (szabadabb, szabadnak, stb.) és egy szabad2 ige (szabadna, szabadjon, szabadott). Honnan tudjuk, hogy a szabad2 nem melléknév, hanem ige? Abból, hogy igei toldalékokat kaphat. És miért kaphat igei toldalékokat? Mert ige. Nem viccelek, ez van."
@Molnár Cecília: Ha a "kell lesz" alak bizonyos dialektusokban létezik, akkor azokban a bizonyos dialektusokban a "szabad" egy fokkal jobban hasonlít a kell-re.
Csak épp az a helyzet, hogy ez a cikk nem a magyar nyelv bizonyos dialektusairól szól, hanem arról a nyelvváltozatról, amit szabadjon sztenderd köznyelvnek nevezni. Abban nincsen "kell lesz" és hasonlók.
@Grant kapitány: "szabad volt tüzet gyújtani" vagy „szabadott tüzet gyújtani”
@Grant kapitány: Ha elolvassa Kálmán Lászlónak a cikkben hivatkozott írását, ki fog derülni, hogy a "kell lesz" alak például bizonyos dialektusokban létezik.
"Szabad tüzet gyújtani az erdőben.Ebben az esetben is – a klasszikus nyelvtani elemzés szerint – a szabad a mondat állítmánya, és furcsa módon a gyújtani a mondat alanya. Mihez hasonlít ez a viselkedés? – Egyértelműen az úgynevezett segédigékéhez:"
Dehogy hasonlít egyértelműen a segédigékhez. Hiszen ha hasonlítana, akkor múlt és jövő időben is hasonlítana, de azokban egyáltalán nem hasonlít:
pl. "szabad volt tüzet gyújtani", de
*"kell volt tüzet gyújtani", *"lehet volt tüzet gyújtani"
A "szabad", a "tilos" és társaik, pl. "megengedett", ami már melléknévi igenév, ugyanúgy melléknévként viselkednek ebben a szerkezetben is mint más mondatokban.
Egyébként az ilyen légből kapott összehasonlításokkal azt is "be lehetne bizonyítani", hogy a "szabad" az egy igekötő, mert például a
"Visszakozik" mintájára képezhető a "szabadkozik" ige. Vagy azt, hogy névutó, mert a "szabadkozik" képzés az "ellenkezik"-hez is hasonlít.
Nekem nagyon tetszik, hogy igeként használják a szabadot. Ez a nyelv rugalmasságát mutatja! Szabadott, szabadjon, szabadna, hát persze. Ez a gyönyörű! Sőt, én olyat is hallottam már, hogy muszájt, muszájtott, mi több, muszájtatott.