0:05
Főoldal | Rénhírek
szólunk

Jelnyelven beszél az orángután?

Köztudomású, hogy az állatok nem tudnak beszélni. De megtaníthatóak-e a jelnyelvre?

nyest.hu | 2014. július 18.

Egy érdekes videó jelent meg tavaly ősszel a Youtube-on. A filmben egy kislány, Lena szerepel. Születése óta siket, jelnyelven kommunikál. A flimben édesanyja egy laptop elé ülteti, valahol a távolban pedig egy orangutánt ültetnek egy másik laptop elé. Lena és az orangután beszélgetni kezdenek...

De hogy lehet ez? Azt tudjuk, hogy az orangutánok gesztusnyelvet használnak, de ez a kutatások szerint kb. negyven jelből áll – a jelnyelvek gesztuskészlete ennél jóval gazdagabb, nyelvtanuk pedig rendkívül összetett. Tudjuk azt is, hogy vannak arra irányuló kísérletek, hogy a főemlősöket emberi nyelvekre tanítsák – ha nem is beszélni, de legalább érteni, írni-olvasni. Tudjuk azt is, hogy próbálkoztak már azzal, hogy főemlősöket jelnyelvre tanítsanak. Ilyen jól sikerültek a kísérletek?

Erről szó sincs. Bár a videó elején úgy sejthetjük, hogy a kislány problémájára kell érzelmileg ráhangolódnunk, valójában az orangutánok tragédiájáról van szó. A kislány és az emberszabású majom beszélgetése hamarosan kedvenc ételeikre terelődik. Lena kedvence a mogyoróvaj, mely pálmaolajat is tartalmaz. A pálmaolajat azonban elsősorban a kipusztított esőerdők helyén termelik – az erdőirtások pedig elpusztítják az orangutánok lakóhelyét, és tömeges pusztulásukhoz vezetnek. A videó arra hívja fel a figyelmet, hogy az orangutánokat elsősorban a tudatos vásárlók menthetik meg – azzal, ha nem vásárolnak pálmaolajat, pálmazsírt vagy ezek felhasználásával készült termékeket.

Az orangutan DNS-e 97%-ban megegyezik az emberével
Az orangutan DNS-e 97%-ban megegyezik az emberével
(Forrás: Wikimedia Commons / Nonie / CC BY 2.0)

Egyelőre nem tudunk olyan esetről, hogy bármilyen állatot sikerült volna valamilyen magas szintű kommunikációra megtanítani, sem hangzó, sem jelnyelven, sem más rendszerrel (pl. képek mutogatásával vagy fütyüléssel). De bármilyen sikereket is érnek el ezen a területen, a fő különbség mégis az, hogy az ember külön tanítás nélkül sajátítja el a nyelvet – vagy nyelveket – a közösségben. Amíg pedig az állatok nem tanulnak meg beszélni, helyettük is az embereknek kell szólniuk.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!