Beszélő majmok, kétkedő nyelvészek
Az embert régóta izgatja, egyedi ajándéka-e a beszéd képessége vagy más élőlényeknek is megadatott ez. A legkézenfekvőbb legközelebbi rokonainknál, a főemlősöknél kutakodni. El tudják-e sajátítani az emberi nyelvet? Milyen szinten tudnak kommunikálni velünk? Csak szavakat vagy nyelvtant is használnak?
Az emlősök többsége képes valamennyire megérteni, de nem tudja artikuláltan reprodukálni az emberi nyelvet. Ennek egyik oka fiziológiai hiányosság, pl. a hangszálak hiánya, de a tudósok úgy gondolják, hogy a megoldás kulcsa inkább egy gén, a FoxP2. A sérült FoxP2 génnel született embereknek komoly nehézségeik vannak a beszéddel. A FoxP2 gén fejlődésében az utóbbi 70 millió évben mindössze három változás történt. Mindhárom különbség megfigyelhető az egér és az ember FoxP2 génjének összehasonlító vizsgálata során, míg további két változásra a csimpánzok és az emberek fejlődésének kettéválása után került sor.
(Forrás: MTI/EPA/Frank May)
Mára általánosan elismert tény, hogy a főemlősök meg tudják tanulni a jelbeszédet, és tudnak kommunikálni az emberekkel, az viszont továbbra is vitatott, hogy szintaxist tudnak-e helyesen használni.
A jelenlegi legügyesebb nyelvhasználó egy Kanzi nevű bonobó (törpecsimpánz, Pan paniscus), akinek szókincsét 500–3000 szó körülire becsülik a különböző róla szóló cikkek. A főemlősök közül talán épp a bonobók a legügyesebb nyelvhasználók; róluk csak azért hallani viszonylag keveset, mert hiperszexualitásuk nem teszi lehetővé, hogy például állatkertben tartsák őket. A csimpánzoktól leginkább viselkedésükkel térnek el: társadalmukból hiányzik az agresszivitás, mert minden konfliktust szexszel oldanak meg.
A főemlősök nyelvkutatásának története hosszú múltra tekint vissza, így érdemes részletesebben is megvizsgálni.
(Forrás: MTI/Nagy Lajos)
A jelbeszéd sikere és hátrányai
A legelső kísérletekben hangképzésre próbálták rávenni a csimpánzokat, de ezek az erőfeszítések szinte teljes kudarccal jártak. Egy Vicki nevű csimpánz hosszú gyakorlás után is mindössze négy szót tudott kiejteni.
Aztán a 60-as évek közepétől két alternatív megközelítés is lényegesen nagyobb sikert hozott. A Nevadai Egyetemen R. Allen és Beatrix Gardner a siketnémáknak kifejlesztett jelbeszédet (American Sign Language, ASL) kezdte el tanítani egy Washoe nevű 10 hónapos nőstény csimpánznak. Őt tartják az első nem emberi lénynek, aki alapszinten elsajátított egy emberi nyelvet.
Washoe-t úgy nevelték, mintha siket szülők gyermeke lenne, és mindig vele volt egy kutató vagy egy asszisztens. Egy jel (azaz szó) használatát három megfigyelőnek kellett észlelnie három különböző alkalommal, és előírták, hogy az állatnak ezután 15 egymást követő nap kell használnia, hogy ismertnek számítson. E nagyon szigorú szabályok mellett 22 hónap alatt legalább 30, 4 éves korára pedig 132 jelet tanult meg.
Washoe aktív tanítás nélkül is sajátított el jeleket, pl. a fogkefe jelét, amit csak a fürdőszobában lesett el, ahogy gondozói maguk között használták. Egy későbbi alkalommal derült ki, hogy egy fogkefe látványára spontán produkálta a megfelelő és sosem tanított jelet. Egyes jeleket a fogadott fiának is magától megtanított.
A szóképzésig is eljutott. A kutatók által következetesen HIDEG DOBOZ-nak jelzett hűtőre Washoe mindig a NYIT ÉTEL ITAL jeleket használta. A korábban sosem látott hattyú képére önállóan állt elő a VÍZ MADÁR kifejezéssel. A maga módján még káromkodott is: az általa nem kedvelt személyek nevéhez hozzátette a KOSZOS jelet. Ha tévedett is egy jel használatában, a tévedés gyakran valami hasonlóságon alapult – ilyen volt a macska jel produkálása egy kutya fényképének felmutatására.
Mindezek arra engednek következtetni, hogy igazi nyelvhasználatról, nem pedig egyszerű inger-válaszviselkedésről volt szó. A jelbeszéd egyik hátránya azonban, hogy könnyen félreértelmezhető a lelkes és elfogult kutatók számára, és emiatt hamarosan meg is támadták Washoe és Gardner eredményeit.
A kontrollkísérletet pár évvel később Herbert S. Terrace végezte el egy másik csimpánzzal a Columbia Egyetemen. Abból a feltételezésből indult ki, hogy a jelek használatából teljesen hiányzik a nyelvtan. A csimpánznak már a neve is a kutatók alapvetően szkeptikus hozzáállását fejezte ki: „kísérleti alanyukat” Noam Chomsky, a híres nyelvész után egy szójátékkal Nim Chimpskynek nevezték el.
Washoe kb. 30 két- vagy háromszavas szókombinációt is használt, és ugyan némelyiket következetesen tette (pl. BABA ENYÉM az ENYÉM BABA helyett), de a sorrend gyakrabban volt véletlenszerű.
Nim 44 hónap alatt 125 jelet tanult meg, de a kutatók inkább azt hangsúlyozták, hogy ez mennyiben különbözik a gyermekek szótanulásától, akik átlag 14 új szót sajátítanak el naponta a csimpánz napi 0,1 szavas teljesítményéhez képest.
Nim három- és négyszavas szókombinációinak nyelvészeti analíziséből az is kiderült, hogy nem mutatták érdemi nyelvtanhasználat jelét. Ezek az eredmények jelentősen visszavetették a főemlősök nyelvkutatását, de nem vették figyelembe, hogy Nimnek nem élő közegben, hanem laboratóriumi körülmények között kellett tanulnia és teljesítenie, vagy, hogy a csimpánzok nyelvkészsége között nagy egyedi eltérések lehetnek.
Zsetonok és lexigramok
A jelbeszéd mellett a kutatók más módszereket is alkalmaztak. David Premack kilenc csimpánzzal foglalkozott, és a nyelvtanításhoz absztrakt, szavakat és fogalmakat szimbolizáló műanyag zsetonokat használt. A zsetonok között nevek, tárgyak, színek, igék, valamint az „ugyanaz”, a „különböző”, a „ha, akkor”, és a „?” fogalmai szerepeltek.
Az egyik eredmény az volt, hogy nagy különbség mutatkozott a csimpánzok teljesítménye között. Az egyikük több hónapos próbálkozás után sem tanult meg egy szót sem, míg a legsikeresebb, Sarah, ugyanezen idő alatt 25 szimbólum használatát sajátította el. Még ő is igen lassan tanult, egy-egy szimbólum megtanításához több száz ismétlésre volt szükség, igaz, Sarah a kísérlet kezdetekor már ötéves volt.
A kitartásnak azonban meglett az eredménye: Sarah a nyelvtani szabályok felismerését is megtanulta. A rengeteg gyakorlással elérték például, hogy Sarah az igét a főnév után tegye. Felszólító és tagadó mondatokat is megértett, és meg tudta válaszolni a „?” szimbólummal jelzett egyszerű (például színre vonatkozó) kérdéseket. Ő maga azonban sosem használta a „?” zsetont, sosem kérdezett vissza. Talán a legnagyobb teljesítménye a feltételes mód megértése volt. Az asztalon lévő ínyencségek közül és a SARAH VESZ BANÁN HA, AKKOR MARY NEM AD CSOKI mondatra helyesen válaszolva a banántól eltérő gyümölcs választásával reagált.
A korábban említett Kanzi sikerei 1980-ban kezdődtek. Sue Savage-Rumbaugh a lexigramok használatára próbált megtanítani bonobókat. A lexigramok érintőképernyőkön vagy ritkábban billentyűzeten lévő kétdimenziós jelek. Kanzi még kölyök volt, és adoptáló anyját, Matatát kísérte Savage-Rumbaugh nyelvtanítási kísérleteihez. Látszólag nem érdekelték az órák. Aztán egy alkalommal anyja távollétében önként kezdte el használni a lexigramokat anélkül, hogy tanították volna.
Gyorsan elsajátította a tíz jelet, amelyeket Matatának nem sikerült. A szókincse azóta már több mint 500 lexigramból áll. A szavakat hallás után is tudja azonosítani, és a megfelelő lexigramot képes hozzájuk rendelni – ebben gyakorlatilag 100%-os a teljesítménye. De olyan mondatokat is megért, mint „Tedd a fenyőágat a hűtőbe!”, „Vidd ki a tévét!”, vagy „Zárd el a csapot!”, és a megfelelő cselekvéssel reagál rájuk. Mindezt úgy, hogy a gondozója közben eltakarja a saját arcát.
Még egy olyan, a számítógép segítségével feltett bonyolult kérésre (Meg tudod haraptatni a kígyót a kutyával?) is helyes reakciót adott, amelyet korábban sosem hallott. Az előtte heverő játékok közül egy játék kígyót tett egy plüss kutya szájába, és a kezével összezárta a kutya álkapcsát. 7 és fél éves korában 416 hasonlóan bonyolult kérdésre az esetek 74%-ban adott helyes választ.
Savage-Rumbaugh könyvben is megírta Kanzi fejlődését. A könyv talán túlságosan is a beszélt nyelvre koncentrál; nagy részét Kanzi önállóan kezdeményezett kommunikálásának példái teszik ki, bár Savage-Rumbaugh saját beismerése szerint ezek csak 4%-át képezik Kanzi kommunikációjának. Legtöbbször ugyanis valami konkrétat: ételt, italt, csiklandozást szeretne, és csak elenyésző esetben akar spontán „beszélgetni”.
A vita nem dőlt el
A nyelvészek és az állatkutatók még nem találták meg a közös nevezőt. Az előbbiek lebecsülik Kanzi és társai teljesítményét, és újabb és újabb kritériumokat hoznak létre, hogy igazolják valódi nyelvhasználatukat, míg az utóbbiak időnként talán túl sokat látnak bele kedvenceik produkciójába. A tét nem kicsi: az emberi felsőbbrendűség kérdése, amelynek egyik legfőbb pillére a nyelvhasználat emberekre vonatkoztatott kizárólagossága. A kutatások azonban egyre inkább azt igazolják, hogy mint oly sok más esetben, a nyelvhasználat terén is inkább fokozatos, mintsem ugrásszerű különbség van ember és állat között.