A csimpánzok megtanulják a helyi „nyelvjárást”
A csimpánzok képesek megváltoztatni a hangjukat annak érdekében, hogy új társakra tegyenek szert – ez derült ki egy új kutatásból.
2010-ben kilenc csimpánz érkezett Hollandiából Edinburgh-ba. Érkezésükkor a holland csimpánzok kifejezetten izgatott, magas hangokat adtak ki, amikor almát kaptak, míg a helyiek mélyebb és érdektelenebb hangot ütöttek meg. A kutatók azt figyelték meg, hogy 2013-ra a Hollandiából származó állatok átvették a „helyiek tájszólását” azaz ők is mély hangokat adtak ki almaosztáskor, pedig az alma ugyanannyira lázba hozta őket. Ez az első bizonyítéka annak, hogy a csimpánzok alkalmazkodnak, és újratanulják a hangjelzéseket új környezetbe kerülve. A kutatásról a Current Biology című szakmai lapban jelent meg tanulmány, amelyről a BBC készített beszámolót.
A csimpánzok használnak úgynevezett referenciális hangjeleket bizonyos tárgyak jelölésére, amelyek olyasmi szerepet töltenek be a kommunikációs rendszerükben, mint az emberi nyelvben a szavak. Ilyen hangjeleket hallattak a holland és a brit csimpánzok az alma láttán. Az, hogy az ember meg tud tanulni új szavakat, amelyeket a környezete használ, de ő korábban nem ismert, talán a csimpánz és az ember 6 millió évvel ezelőtt élt közös ősétől származhat. A csimpánzok ugyanis a fent leírt esetben „új szavakat”, azaz új referenciális hangjelzéseket tanultak meg.
„Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy hogyan alakult ki a nyelv, legjobb, ha azoknak az állatoknak vizsgáljuk meg a kommunikációs rendszerét, amelyek legközelebbi rokonaink a törzsfejlődésben” – mondta el Dr. Katie Slocombe, a tanulmány vezető szerzője, a yorki egyetem pszichológus kutatója a BBC-nek. „Így megtudhatjuk, hogy milyen kommunikációs képességei lehettek a közös ősnek, és mi az, ami egyedivé, különlegessé teszi az emberi beszédet.”
Dr. Slocombe és munkatársai fogságban tartott csimpánzokat vizsgáltak. Azt találták, hogy az állatok különböző hangjelzéseket alkalmaznak a különböző ételek esetén. A másik állat válasza ezekre a hangokra az, hogy elkezdi keresni a megjelölt ételt. Így lehet tehát azt mondani, hogy a különböző hangjelzések referálnak az egyes tárgyakra. Korábban azonban azt gondolták, hogy az egyes hangjelzések szoros kapcsolatban állnak az egyes ételek érzelmi értékével. Azaz a megjelölni kívánt étel által kiváltott érzelem határozza meg a hangadás struktúráját. A Hollandiából Edinburgh-ba érkezett állatok megfigyelésével éppen ezt a feltevést sikerült cáfolni.
Az állatok megfigyelésekor a kutatók találtak olyan, ugyanarra a tárgyra utaló hangjelzést, ami nagyon különböző volt a két csoport – a hollandiai és a brit – egyedei között. A brit csimpánzok nem voltak annyira oda az almáért, és egy mély hangot hallattak, ami az almára vonatkozott. A holland állatok azonban nagyon szerették az almát, és egy magas hangot hallattak a láttán – 2010-ben, amikor megérkeztek Edinburgh-ba. 2011-re, egy év elteltével alig változott valami a hangadásban: mindegyik csoport a saját hangjelzéseit használta, és nem jöttek ki túl jól egymással a csimpánzok – a kutatók legnagyobb szomorúságára. „A két csoport egyedei nem töltöttek egymás társaságában túl sok időt, nem alakultak ki köztük kapcsolatok” – mondja Dr. Slocombe.
2013-ra azonban a két csoport tagjai megbarátkoztak egymással, és kialakult egy egységes 18 fős csoport. Ezzel a társas változással együtt jelentős átalakulás történt a kommunikációban is: a holland majmok átvették a helyiek jelzéseit az almára vonatkozóan, azaz ők is egy mély hangjelzéssel utaltak a gyümölcsre. Fontos azonban, hogy mindennek nem volt hatása a gyümölcspreferenciájukra nézve. Tehát a Hollandiából származó majmok ugyanannyira szerették továbbra is az almát, mint korábban. Ebből azt következtették a kutatók, hogy a referenciális jelzések igen flexibilisek, és nem az érzelmek határozzák meg a formájukat.
Hogy miért történt meg ez a változás, arra a kérdésre már nehezebb választ adni. Lehetséges, hogy a holland csimpánzok azért változtattak, hogy könnyebben tudjanak kommunikálni a helyiekkel. Az új jelzést tehát nem önmagáért tanulták meg, hanem céljuk volt vele. A cél az is lehetett, hogy jobb kapcsolatba tudjanak kerülni a brit majmokkal: utánozni kezdték őket, és ezzel szimpátiát váltottak ki maguk iránt.
Forrás
Ha egy nyelvész ezek után megvizsgálja a holland csimpánzok „nyelvét”, akkor azt a következtetést vonná le, hogy a holland csimpánzok nem ismerték az almát, merthogy az „alma” megjelölésére „angol csimpánz hangsort” használnak.
Itt egy lehetséges magyarázat arra, hogy egy nyelvbe, nem csak azért kerülhetnek át egyes kifejezések - tárgyak vagy tevékenységek megjelölésére - mert addig abban a nyelvi közegben nem volt rá megfelelő hangsor. Tehát az ősmagyar nyelvbe egyáltalán biztos, hogy azért kerültek, iráni, török, szavak, mert ezekre a tevékenységekre nem volt megfelelő hangsor. Hogy akkor miért, azt még nyilván vizsgálni kell.
Azt azonban leszögezhetjük, hogy ezek szerint nem túl szerencsés, ha bárki holmi nyelvészeti vizsgálódás eredményéből, amely az egyes kifejezések, tárgyak – növények – tevékenységek- megnevezésére használt, szavak átvételének, irányából, holmi kulturális fejlődésre is akar következtetni. Ha valaki mégis megteszi, az egészen biztos, hogy nem „tudományos álláspont” alapján teszi, hanem valamiféle ideológia … szolgálatában.