0:05
Főoldal | Rénhírek
Fotellal vagy fotellel?

Semleges magánhangzók

A szabályszerűséget tehát valahogy úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a kerekítetlen elölképzett magánhangzók a magyarban annál inkább semlegesek az elölségi harmónia szempontjából, minél magasabb a nyelvállásuk.

Kálmán László | 2010. november 4.

Freni ezt kérdezi:

Az i miért nem számít elölképzettnek magánhangzó-illeszkedés szempontjából? Hiszen azt tanultuk az iskolában, hogy a teniszütő szó magánhangzói elölképzettek (magasak)!
A semlegesség kevesek kiváltsága
A semlegesség kevesek kiváltsága
(Forrás: Wikimedia commons)

Nagyon jól fogalmaz a levélíró: az i (és az í) csak a magánhangzó-illeszkedés szempontjából ,,nem számít elölképzettnek''. Vagyis hangtanilag elölképzett, de az már nem igaz, hogy azokhoz a tövekhez, amelyeknek i (vagy í) az utolsó magánhangzójuk, elölképzett toldalékok járulnak, pl. papírral, nem pedig *papírrel; szívem (főnév), de szívom (ige). Az első példa, a papírral, azt mutatja, hogy az i, í az elölségi harmónia szempontjából átlátszó (angolul: transparent) vagy semleges (angolul: neutral). Ha a szótő magánhangzói hátulképzettek, és a szótőn belül utánuk még egy i (í) áll, akkor a toldalékokban hátulképzett magánhangzónak kell állnia, mintha az i (í) ott se lenne. A szívem ∼ szívom példája pedig azt mutatja, hogy – feltehetően az i, í semlegességével összefüggésben – a csak i-t (í-t) tartalmazó tövek egy része elölképzett, más részük hátulképzett toldalékkal áll.

Tegyük hozzá, hogy nemcsak az i, í hanem az é is sokszor semleges: babérral, nem pedig *babérrel; az alma héja, de a bosszú kéje. Csakhogy az é esetében nagyon sokszor ingadozás figyelhető meg a vegyes hangrendű tövek toldalékolásánál (pl. ankétot vagy ankétet), ami az i, í esetében nemigen fordul elő, és a hátulképzett toldalékokkal álló tövek között sokkal kevesebb a csak é-t tartalmazó (pl. a héj), mint a csak i/í-t tartalmazó (pl. szid, sír).

Valamennyire még az e is semlegesnek minősül, mert vannak olyan szótövek, mint fotel, amelyeknek a toldalékolásában ingadozás figyelhető meg (fotellel vagy fotellal), de olyanok nincsenek, amelyekben csak e magánhangzó van, és mégis hátulképzett toldalékot kaphatnak. (Egyetlen olyan szótő van, amelynek némelyik alakjára, de nem az összesre igaz ez: dereka, de derékon.)

Mi a közös az i (í), é és e magánhangzókban? Az, hogy nemcsak mindhárom elölképzett, de mindhárom kerekítetlen is. A szabályszerűséget tehát valahogy úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a kerekítetlen elölképzett magánhangzók a magyarban annál inkább semlegesek az elölségi harmónia szempontjából, minél magasabb a nyelvállásuk (ugyanis az e alsó, az é középső, az i, í felső nyelvállású).

Hogy miért van ez, arra nincs magyarázat, egyszerűen ilyen a magyar nyelv rendszere. Ha mindenképpen spekulálni akar az ember, talán azzal függhet össze ez a jelenség, hogy milyen mértékben van ezeknek a hangtanilag elölképzett magánhangzóknak hátulképzett párjuk. A legsemlegesebb i/í-nek egyáltalán nincs (nincs a magyarban kerekítetlen, felső nyelvállású hátulképzett magánhangzó); a kevésbé semleges é-nek valamilyen értelemben a hátulképzett párja az á (hiszen van olyan toldalékváltakozás, mint a -nál/-nél), de ez a két magánhangzó több tulajdonságukban is eltérnek egymástól (az á ugyanis nem középső nyelvállású); végül az e-nek van hátulképzett párja (sőt, több is van, hiszen a toldalékokban van -ban/-ben típusú váltakozás is, meg -hoz/-hez/-höz típusú is).

Végül még egy furcsa jelenség van, amely a semleges magánhangzók viselkedéséhez kapcsolódik: minél több semleges magánhangzó áll egymás után a tőben, annál kevésbé „semlegesek”. Például míg a papír típusú tövek egyöntetűen hátulképzett toldalékot kapnak, az analízis típusúak már ingadoznak (analízisban vagy analízisben).

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (6):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
8 éve 2010. november 4. 07:22
1 aaron

Nekem azt tanították azt iskolában, hogy a vegyes hangrendű, nem összetett szavakhoz, mint pl. a papír vagy a fotel, mély hangrendű toldalék járul. Pl. Fotelban, papírral, ankétot. A tanárom szerint ezek mind idegen eredetű szavak, mert a magyar nyelv szereti a tiszta hangrendet.

Egyes idegen szavaknál (mint pl. az analízis szónál) talán azért inog meg a nyelvérzék egy kicsit, mert az egyetlen mély magánhangzó a szó elején van, és a sok magas azt sugallja, hogy valójában magas hangrendűről van szó.

Az í-vel kapcsolatban pedig azt tanultuk, hogy valamikor volt egy mély hangrendű í a magyar nyelvben, aminek az emléke a toldalékolásban megmaradt. Pl. hídra, íjjal, nyíllal.

7 éve 2011. december 30. 14:17
2 Feribá

Nem azért viselkedik így az "i, í", mert régen kétféle volt belőlük, mint ma is a törökben?

De hogyan magyarázzátok a cÉl-jA, alma hÉ-jA illeszkedést?

ÍrOk - szöveget.

ÍrEk - nép.

ÍrOk - gyógykenőcsök.

Egy magyarul tanul külföldi számára ezek a furcsaságok olyan bebiflázandó nehézségek, mint magyar szemmel az -e re végződő spanyol, a lágyjelre végződő orosz szavak nyelvtani nemei.

7 éve 2011. december 30. 15:07
3 don B

@Feribá: Hát, vagy volt veláris i a magyarban, vagy nem volt:

mnytud.arts.klte.hu/tkis/cikkek/velari.pdf

5 éve 2014. június 2. 21:20
4 Nem tudtam jó nevet kitalálni

Szerintem nem volt veláris i, egyszerűen logikusabb ez a semleges magánhangzós verzió: tekintve hogy a finnnben is ugyanezek a hangok semlegesek.

10 hónapja 2018. november 12. 10:37
5 Hatti

@Feribá: Nagyon eccerű erre a magyarázat. Az "írek" népnévben i van, míg az "írok" ige eredetije veláris i volt.

Ami pedig az é-t illeti, a nyíltabbá válás során néhány i-ből (aminek az előzménye is veláris i volt) é lett.

Ilyen például a "béka" szó, amiről a TESZ ugyan azt írja, hogy a török "baka" átvétele, de pont nem az. Ahogy a TESZ is leírja, az első előfordulásai még i-vel vegyesen voltak. Ugyanaz a folyamat, mint a billog~bélyeg eseten, ahol az eredeti(bb) billog egy türk *bi̯li̯k-re utal, amit a volgai bolgár *bali̯k alá is támaszt.

10 hónapja 2018. november 12. 10:49
6 szigetva

@Hatti: Vajon a német Ziel-ben is veláris magánhangzó volt? Ez a veláris [i]/[é] egy régebben bevett magyarázat volt, azonban komoly kétségek merültek fel vele szemben. Ráadásul azt is látjuk, hogy régebben palatálisként viselkedő [í]-k is átsorolódhattak a másik csoportban (pl. nyír (ld. Nyírő név, de nyíró)), tehát még ha esetleg van is alapja ennek a magyarázatnak, semmiképp nem teljes. Tehát korántsem egyszerű a dolog. Don B is linkelt egy kis olvasnivalót erről.