Ősi eszperantó közmondások
Dolgok és nyelvek ősi és eredeti mivolta – vitatott kérdések ezek, de az szinte biztos, hogy az ezredfordulón Budapesten, egyfajta politikai futószalagon gyártott „dakota” közmondásokhoz képest az eszperantó közmondások gyűjteménye kifejezetten patinásnak mondható.
Egy mesterséges nyelv szókincse és grammatikája értelemszerűen mesterséges; más kérdés, hogy későbbi fejlődése során – Saussure után szabadon – az eszperantó olyan fejlődés útját kezdte el bejárni, amely azonos a természetes (eredetű) nyelvek fejlődésének útjával; s ma is ezen halad.
Egy élő nyelv mindazonáltal nem merül ki a tankönyvekben és szótárakban foglalt, nyelvtanokban leírt anyaggal. Az eszperantó atyjaként Lazar Markovics Zamenhof hallatlanul sokat tett a nyelv elindításáért: fordított és eredeti irodalmi alkotásokat is létrehozott eszperantóul. 1910-ben kiadta a röviden csak Proverbaro Esperanta (Eszperantó közmondásgyűjtemény) címen emlegetett kiadványt, melyben mintegy 2630 eszperantó közmondást jegyzett le – ebben azonban nem kis mértékben támaszkodott apja, Mark Zamenhof munkásságára.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Az eszperantó közmondások „nagyapja”
Zamenhof atyja, Mark (Mordechai) Fabianovics Zamenhof 1837-ben született a ma Lengyelországhoz, akkor a cári Oroszországhoz tartozó Tykocinban. Német és francia nyelvtanár volt; fia nemzetközi nyelvért végzett tevékenységét eleinte ugyan kellő meg nem értéssel fogadta, de később maga buzdította fiát, hogy ültesse át eszperantóra négynyelvű frazeológiai és közmondásgyűjteményét.
Mark Zamenhof 1875-ben jelentette meg (akkor még három nyelven: oroszul, franciául és németül) összehasonlító frazeológiai gyűjteményét (pontosabban annak első kötetét); a munka folytatására 30 évet kellett várni. 1905-ben kezdte meg publikálni különálló füzetekben az ekkor már négy nyelven – immár lengyelül is – összeállított Kompara Frazeologio Rusa-Pola-Franca-Germana című kiadványt, melynek előszavában azt írja:
Mindenki megérti annak fontosságát, amellyel a közmondások bírnak minden egyes nyelvben. [...] A közmondások ismerete a nyelv tökéletes ismeretéhez szükséges.
(Forrás: Wikimedia Commons / Wierzbowski / CC BY-SA 3.0)
Az 1905-ös kiadvány első két füzetének megjelenése után Mark Zamenhof elhatározza, hogy ötödik nyelvként az eszperantót is felveszi a munkába; az eszperantósítást pedig fia végzi. Az elkészült eszperantó változat azonban nem a többi nyelvi változat mellett, ötödikként jelenik meg, hanem 1910-ben külön kötetben, Proverbaro Esperanta címen. Mark Zamenhof halálának évében, 1907-ben még megjelenik a frazeológiai gyűjtemény harmadik kiadásának első füzete, az eddigiek mellett latin és héber megfelelőkkel kiegészítve.
Mark Zamenhof 1905-ös kiadványának előszavában arról is ír, hogy a közmondások „a népi bölcsesség nagy kincsestárai”, s azt is megemlíti (nagyon helyesen), hogy bár az egyes nyelvek közmondásai alakilag, formailag eltérnek, a bennük kifejezett tartalom azonos (lehet).
(Forrás: Wikimedia Commons / Granville (Jean-Ignace-Isidore Gérard))
Identitásteremtés
Ex nihilo nihil – tartja a latin mondás: a semmiből semmi sem lesz. A természetes nyelvek esetében is találhatunk olyan példákat, amelyek esetében – a külső szemlélő számára mintegy varázsütésre – a semmiből új nyelvek bukkannak elő. Afrikaans, macedón, indonéz – hogy a 20. század néhány legismertebb példáját említsük, de korábbi példaként akár mondhatnánk az újlatin nyelveket, melyek egymás után bukkantak elő a vulgáris latinból (illetve helyette alakultak ki). Ezek a nyelvek, népek és kultúrák természetesen nem a semmiből jöttek, ahogy – hitetlenkedők számára talán furcsa módon – az eszperantó sem előzmények nélkül való.
A nyelvrokonság elfogadott ismérvei szerint persze az eszperantó nem rendelkezik „felmenőkkel”, ilyen szempontból valóban „lombikban született”, afféle nyelvi homunculus, melynek nyelvészeti szempontból nincs sem apja, sem anyja; az viszont biztos, hogy amikor Zamenhof megalkotta a nemzetközi nyelvet, alapul jól meghatározható elemeket használt fel. Ezek összességéből született meg az a nyelv, amelyet ma a nyelvek palettáján egyedi színnel bíró eszperantóként ismerünk.
Mark Zamenhof 1905-ös előszavának felismeréseit és megállapításait látszik megerősíteni Hidasi Judit, aki Interkulturális kommunikáció című könyvében a következőket írja:
A közmondások és szólások ugyancsak rengeteget árulnak el egy ország, nép és kultúra életviteléről és mentalitásáról. [...] Számos közmondás univerzális emberi bölcsességet tükröz, mint például „Lassan járj, tovább érsz!” – amelynek szinte minden kultúrában van értelmi megfelelője. A közmondások egy más csoportja az adott közösség életéhez, tárgyi kultúrájához köthető. Az a közmondás, hogy „A lónak négy lába van, mégis megbotlik” elárulja, hogy a mi kultúránkban a lónak milyen fontos szerepe van. Ezt más nyelvek a saját környezeti valóságuknak megfelelő módon adják vissza. A japánok például azt mondják, hogy „A majom is leesik a fáról”.
Ezzel kapcsolatban szinte automatikusan merülhet fel a kérdés: az eszperantó kapcsán milyen „nép, ország, kultúra” életviteléhez köthetőek ezek a közmondások?
(Forrás: Wikimedia Commons / Granville (Jean-Ignace-Isidore Gérard))
Tudjuk, hogy az eszperantó atyja eredetileg lingvo internacia (nemzetközi nyelv) néven adta közre a ma eszperantó néven ismert nyelvet. Azt is tudjuk, hogy az eszperantó alapszókincsének java újlatin (főleg francia és olasz), germán (jobbára német) és szláv (lengyel és orosz) alapokon nyugszik a nem kevés mesterséges elem és más összetevő (latin, görög stb.) mellett. Nincs mit csodálkoznunk tehát azon, hogy egy nemzetközi nyelv közmondásai szintén nemzetköziek: a Proverbaro Esperanta a Mark Zamenhof által kiadott többnyelvű összehasonlító frazeológiai gyűjtemény eszperantósított változataként szintén – a szókincshez hasonlóan – lengyel-német-orosz-francia (majd latin és héber) közmondásvilág nemzetköziségén alapul.
Zamenhof – korának gyermekeként, annak a térségnek állampolgáraként, ahol felnőtt és általánosságban: ismereteinek megfelelően – „hozott anyagból dolgozott”; így a kor, a rendelkezésre álló információk és a földrajzi korlátok szabta lehetőségek alapján szerkesztette meg a nemzetközi nyelvet, annak szókincsét és értelemszerűen közmondásait is. Vélhetőleg nem ismerhette részleteiben a zulu, eszkimó, tagalog, kecsua – és saját legnagyobb szerencséjére – az ezredforduló óta hazánkra humorcunamiként lesújtó, ám ugyanakkor rendkívült cizellált dakota közmondások világát. Feltételezzük, ha ismerte volna mindezt, nyilván beépíti a nemzetközi nyelv nemzetközi kultúrát tükröző közmondásgyűjteményébe.
(Forrás: Wikimedia Commons / Granville (Jean-Ignace-Isidore Gérard))
Eszperantó kulturális kompetencia
A nem anyanyelvi beszélők – a tapasztalatok szerint – kevésbé gyakran és kevesebb magabiztossággal használják az előre legyártott, készként kapott frazeológiai egységeket, mint az anyanyelvi beszélők.
Valószínűsíthető, hogy a ’farkas’ jelentésű szót szinte bármely nyelven megtanulni bármely átlagos képességű nyelvtanulónak viszonylag gyorsan megy, ezzel szemben a latin lupus non mordet lupum (tkp. ’nem harapja/eszi meg a farkas a farkast’; magyarul holló a hollónak nem vájja ki a szemét; eszperantóul: Lupo lupon ne manĝas / Korvo al korvo okulon ne pikas) kifejezés helyes alkalmazásának elsajátítása – kultúrától függően – nehezebb feladat lehet. Ha pedig a kifejezés tartalmi oldalát nézzük, az egyes nyelvek sajátosan eltérő – kulturálisan determinált – megoldási javaslatokkal állhatnak elő. Saját anyanyelvünk és a célnyelv ilyesfajta „nyelvi kollíziója” során – ugyancsak a tapasztalatokra támaszkodva – elmondható, hogy az anyanyelv komoly hatással bír a tanulandó nyelvre. Különösen érthető ez az összeütközés akkor, ha nem csupán nyelvi, hanem tágabb értelemben vett kulturális különbségekről van szó.
(Forrás: Wikimedia Commons / Granville (Jean-Ignace-Isidore Gérard))
A fentiekkel kapcsolatban szintén Hidasi Judit tanulmányát idézhetjük:
Idegen környezetbe kerülve vagy más kultúra képviselőivel érintkezve önkéntelenül is a magunk kulturális rendszerén eresztjük át és dolgozzuk föl az élményeket, ami sokszor vezethet félreértésekhez vagy kommunikációs zavarokhoz. Az idegen környezet nem föltétlenül jelent külföldi környezetet. [...] A más kultúra jelenhet adott esetben egy új családi vagy munkahelyi közegbe való kerülést is. [...] Külföldi új kulturális környezet ennél rendszerint bonyolultabb helyzeteket produkál.
Mivel a zamenhofi Proverbaro döntő többsége jól meghatározhatóan európai (francia, német, orosz, lengyel stb.) alapokon nyugszik, az általa közvetített kulturális és nemzetközi tartalom is nagyjából ennek a kultúrkörnek felel meg (eltekintve persze az univerzális jellegű közmondásoktól, l. fentebb Hidasi Judit megállapítását). Hogy szingaléz, navaho vagy éppen lao eszperantistáknak mennyiben jelent áthidalhatatlan nehézséget az európai közmondásvilágon alapuló eszperantó közmondások rendszere, további kutatás tárgya lehetne. Az azonban biztos, hogy minden hasonlósága és kiindulási alapja ellenére az eszperantó közmondások nüanszokban bizonnyal eltérnek még attól a szorosan vett kultúrkörtől is, melyben fogantak. Hogy például alvó macskát, oroszlánt vagy éppen magát a balszerencsét ne ébressze fel az ember, míg az alszik, tisztán formai különbség. Az eltérő módokon kifejezett tartalom és közlendő voltaképp ugyanaz, s ahogy azt Mark Zamenhof megfogalmazta: „egy rövid közmondással olykor jobban és meggyőzőbb módon fejezhetünk ki valamely gondolatot, mint egy sok szóból álló beszéddel”.
(Forrás: Wikimedia Commons / Granville (Jean-Ignace-Isidore Gérard))
Nemzetközisége ellenére az eszperantó természetesen egyedi vonásokat is tartalmaz, így – nolens volens – az eszperantóul tanulni és megtanulni kívánó tanulók számára, főként nyelvtudásuk magasabb szintjén, a közmondások világába érve szembesülniük kell azzal, hogy eszperantó frazeológia, eszperantó közmondások, eszperantó (nyelvi) kultúra – úgy tűnik – igenis létezik.
Felhasznált irodalom
Bavant, Marc: Proverboj: uzoj kaj interpretoj
Enciklopedio de Esperanto (I. volumo) (főszerk.: I. Ŝirjaev). Hungara Esperanto-Asocio, Budapest, 1986.
Hidasi Judit: Interkulturális kommunikáció. Scolar Kiadó, Budapest, 2008.
Phraseology. Theory, Analysis, and Applications. (szerk.: A. P. Cowie). Clarendon Press, Oxford, 1998.
Rátkai Árpád: Lazar Markovics Zamenhof és a Ludoviko-kultusz
Róna-Tas András: A nyelvrokonság. Gondolat, Budapest, 1978.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (19):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@Szalakóta: Köszönöm a megfejtést.Sejtettem,hogy valami szellemeset akar kérdezni.Imádom a humort,mert nevelő ereje van,de azt is tudom,gyakran a tájékozatlanság leplezésére használják.
@BRAIN STORMING: Találó a cím.Komoly vitázók ügyelnek arra,hogy amit csinálnak,az tudományos legyen,vagy legalább vegyék figyelembe a tényeket és fogalmilag tisztán beszéljenek.
Tanulmányt lehetne készíteni a leírtakról.Idő híján csupán néhány észrevételt teszek.
1.Zámenhof ideológiát is gyártott a nyelvéhez.Kezdetben interna ideo-ról van szó és nem ideológiáról.Ez két különböző dolog.Ön "az emberek"-ről beszél.Filozófus professzoromtót tanultam,ezt és hasonló szavakat ne használjunk,mert bizonytalan kategóriák,az emberekbe mindenki beletartozik,nem lehet velük mit kezdeni.
2.Téveszme.A szavak jelentése időnként változik,vagy változhat.Ön az eszme szót milyen jelentésben használja?Egy eszméről csak elbukása után mondható,hogy téves volt,az elején nem.Legfeljebb iránymódosulásnak nevezhetjük.Azt is várja meg,hogy "az egész emberiség egységesíthető egy közös nyelv által".Az eszperantó most már 126 éves léte és használói számának növekedése azt mutatja,hogy lassan,de előre halad és nem a nyelv hibája miatt,hanem a nyelvet nem ismerők tékozatlansága és a tudatos nyelvi diszkrimináció miatt.Ha Ön ezt nem fogadja el,állítja,hogy nincs,támassza alá érvekkel.Ígérem,ha meggyőz,gratulálok Önnek !
3.A soknyelvűség kezdetektől gátolja a kívánatos emberek közötti megértést.Már gyerekként ezt tapasztalta Zámenhof az utcán sétálva és lényegében ennek megszüntetésére áldozta egész életét.J.A.Comenius írja -nem szószerint idézve-,hogy mindenkinek könnyebb egy nyelvet megtanulni mint a világ összes nyelvét.Gondolom,ezzel Ön is egyetért.
4.Szimpátia.Én rokonszev jelentésben használom a szót.
De!Az anyanyelvi szó-főleg külföldön-jó érzéssel tölti el azokat,akik szeretik a semmi mással nem pótolható ezért édes anyanyelvüket!
Higgye el,bármilyen idegen nyelven szólnak Önhöz,érezni fogja a hátrányt,azt,hogy nem beszéli az adott nyelvet anyanyelvi szinten,tehát másodrangú hozzá képest.Az eszperantóul beszélők között ez soha nem fordul elő.
5.Kulturális kincs.Eredeti,fordított irodalom és számos kult.rendezvény és egyéb tevékenység igazolja az értékeit.
@molnar: Maxval az eszperantóra gondol, mert az ő definíciója szerint csak a természetes nyelvek nyelvek.
@maxval: Bevallom,nem tudom,bár úgy tűnik fel,valamikor találkozhattam vele.Kíváncsian várom a megoldást.
@Szalakóta: Köszönöm a válaszát.Sokat tanultam belőle.Rokonszenves a megközelítési módja.Igen,teljesen más érdeklődőként,kezdőként és az adott nyelveket ismerőként nyilatkozni.
A tapasztaltság,vagy éppen a tapasztalatlanság bármivel is foglalkozik az ember azonnal észrevehető a stíluson,a véleményalkotáson.
A latinról csupán annyit,hogy a középiskolában szerzett deákos ismereteimet jól hasznosítottam munkámban.Hogy stílusosan szóljak:docendo discimus.
@Varmer: Köszönöm a válaszát.Öszintének érzem a szándékát,hogy megtanul eszperantóulJól döntött!Ízelítőül elmondom,én lényegében magamtól tanultam meg a nyelvet papírlapokra írt nyelvtan és szövegek segítségével 45 évvel ezelőtt.Kézzel írt,postán elküldött levelezéssel kb.1oo országbeliekkel álltam kapcsolatban.Szakmai munkámhoz,tanulmányaimhoz kaptam olyan ismereteket,melyeket itthon egyszerűen nem lehetett megszerezni.Az új dolgok folyamatos megismerése nekem így nem okozott nehézséget.
Ha újra kezdeném,csak és kizárólag az eszperantóval kezdeném.
Az eszperanto.hu oldalon bőséges ismertetőt talál az elinduláshoz.Én viszont felajánlom a segítségemet.
Az eszperantó "életképességének" kérdést sztem rövidre zárhatjuk azzal, h Zamenhof ideológiát is gyártott a nyelvéhez, méghozzá olyat és egy olyan korban, amire és amikor fogékonyak voltak az emberek... No meg amikor még abban a téveszmében éltek, hogy az egész emberiség egységesíthető egy közös nyelv által. Mondjuk ez már akkor is nevetséges volt, ugyanis a közös nyelv nem támaszt szükségképpen szimpátiát, együttérzést, stb. másokkal kapcsolatban. Ha így lett volna bármikor is, akkor nem ismernénk a polgárháború fogalmát. ):oP
... Szóval a cikk alapján az eszperantó, mint nyelvi közösség önálló, csak az eszperantóra jellemző " nyelvi kulturális kincsén" kellene elmélkedni... ):o)
@molnar: Nem beszélek eszperantóul, de nincsenek ellenérzéseim, a jövőben szívesen megtanulnék rajta. Azt is elismerem, h ez a nyelv is alkalmas lehet mindenre, ettől függetlenül létrejövetelében más, mint a természetes nyelvek, ez is tény. És nyilván vannak következményei a nyelvre nézve.
Néhány megjegyzés:
A haiti kreol fiatalabb, mint az eszperantó. Kreolizációval jött létre, vagyis egy pidgin nyelvből készült, a gyerekek kompetenciájával.
A magyar jelnyelv nem sokkal lehet öregebb, mint kétszáz év.
Egy számítógépen lehetnek olyan fájlok, amelyek módosítási ideje régibb, mint a számítógép. Az eszperantó nyelvbe tükörfordítással kerülhettek régebbi közmondások európai nyelvekből. A készlet még most is jobbára európai, de ha más népek is elkezdik tanulni, tőlük is be fog kerülni legalább néhány.
Haszontalan? És a latin mennyire hasznos? Mármint annak, aki még csak érdeklődik iránta. Aki benne van, mint ahogy én is, az úgyis érzi, hogy mit kap ezektől a nyelvektől.
A kedvenc eszperantó találós kérdésem: "Zöld, de nem spenót. Beszélik egyesek, de nem nyelv. Kevesek tanulják, de nincs értelme. Mi az?".
Minden nyelvben vannak "HANGHATÁSOK".Az eszperantóban is,sőt csodálatos árnyalatok kifejezésére és zenei hatásra is képes.
A hanghatások szóképző elemek.Ebből azonban nem következik,hogy "Tehát semmiféle mesterséges nyelv nem veheti fel a versenyt semmilyen természetes nyelvvel"
Az eszperantó nem áll versenyben más nyelvekkel.A több száz nyelvkezdeményezés közül a legsikeresebb.Ugyanazokra a szerepekre képes,mint a nagy nyelvek.Különböző nyelvek összehasonlításakor is megállja a helyét,sőt./Kérésére komoly szakirodalommal szolgálhatok/
Az embernek mint a legfejlettebb élőlénynek joga van az élethez nemétől,bőrszínétől,vallásától függetlenül.Így minden ember ugyanazon faj individuuma természetesen más-más képességekkel,st.Senkit nem kategorizálunk,ha igen,akkor az élet különböző területére való képességei,készségei stb alapján.
Minden közösség az általa használt nyelve/ke/t megérti,segítségükkel éli az életét.Mindenkinek van legallább egy anyanyelve.Ezért mondom,hogy a nyelvek valakiknek-,isebb vagy nagyobb közösségeknek az anyanyelve,tehát azonos rangúak.Ez volna a természetes állapot,de,sajnos ez nem így van a gyakorlatban.Lehet a betiltást választani,dogmának nevezni,a magától értetődő dolog lényege nem változik.
"Már odáig jutottak,hogy a pár éves mesterséges nyelvek is azonos értékűek.Hát nem!A nemmel én is egyetértek.
Végül:szeretném megkérdezni a hozzászólókat,beszélnek-e eszperantóul.Megtisztelnének válaszukkal
@Varmer: Itt mondom el:köszönöm a hozzászólásokat,mert érdemi vita alakulhat ki közös gondolkodásunk eredményeként.Mindenki véleményét eleve tiszteletben tartom,de az érdemi vitához ez kevés.Érvekre ,tényekre van szükség,mert a vélemény alapvetően nem érv.
A tudomány mai állása szerint a nyelvelsajátítás pontos menetét nem ismerjük.Ezzel egyetértek.Nézetek,elképzelések,feltételezések vannak.Bizonyítás után minősíthetjük ezeket,előre" baromság"oknak nevezni már azért sem ildomos,mert embertársaink gondolták ki ,sokszor komoly szellemi tevékenység eredményeként.
"A természetes nyelveket nem kitalálták,hanem azóta léteznek,amióta az ember képes beszélni"illetve"kialakulnak"
Igen,N.Chomsky nevezi ezt kompetenciának.Ezért tud mindenki gyerekkorában bármely nyelvet elsajátítani
Nyelvünkben a kialakul szó hallatán arra gondolunk,hogy magától történik valami.A ház sem magától épül,hanam építi/kElképzelhetetlennek tartom,hogy ne az együtt élők hozták volna létre közös használatra.
Az emberi nyelv az egyfajú emberiség (ez tényleg bizonyított) 6-7 millió éve alatt alakult ki. Ha 6 millió, akkor csak a környező természeti jelenségek megfigyelése és a külvilág hangjainak utánzása alapján kezdhetett beszélni. S ezek a HANGHATÁSOK mindmáig szóképző elemek a legkülönbözőbb nyelvekben.
Tehát semmiféle mesterséges nyelv nem veheti fel a versenyt semmilyen természetes nyelvvel.
Mint ahogy semelyik ember sem azonos képességű senki mással. Ez azt jelenti, hogy a különböző feladatok megoldásában olyan nagy különbségek lehetnek ember és ember között, mint az egynapos csecsemő és Einstein között.
Tehát nem azért kell megvédeni a másik ember életét (és esély egyenlőségét), mert mindenki "egyenértékű", hanem azért, mert ha kategorizálsz, akkor valamelyik listán magad leszel a "fogyatékos", meg a "kisebbségi".
Mivel az emberi nyelvek kifeljődésének a vizsgálatát a mindössze párszáz éves nyugati indo(germán)európai nyelvek felsőbbrendűségének bizonyítása céljából egyszerűen betiltották... evégből született az a "tudományos" dogma is, hogy a nyelvek mind egyenértékűek. Már odáig jutottak, hogy akár a pár éves mesterséges nyelvek is azonos értékűek... Hát nem.
@Varmer: Persze, hogy van különbség, ez a nem megkülönböztetés és az ilyen nézetek erőltetése a modern tudomány baromsága. Egyértelműen más az, hogy én leülök az íróasztalhoz és kitalálok valamit, és az is, amikor egy közösség beszél egy nyelvet mint a saját anyanyelvét. Méghozzá óriási a különbség, ugyanis a természetes nyelveket nem kitalálták, hanem azóta léteznek, amióta az ember képes beszélni. Vagyis senki nem tudja, hogyan keletkeztek, és azt sem lehet megmondani, hogy egy-egy nyelv mióta az a nyelv, mivel a nyelvek szétválása folyamatos. A természetes nyelvek kialakulnak (több évszázad, évezred alatt), a mesterséges nyelveket létrehozzák. Ezen a tényen nincs mit vitatni.
@molnar: Azért van különbség aközött, hogy egyvalaki (más nyelveket tanulmányozva) egy vagy több már létező nyelvből kialakulva felépít egy nyelvet, és aközött, hogy egy (ős)közösség elkezd az általuk ismert fogalmakra kitalálni szavakat, elkezdeni (ötletszerűen) használni igéket, főneveket, majd rögzül egy szóhasználat/szórend/egyéb jelenségek, és TÁDÁM! kapsz egy természetes nyelvet, amely évszázadok alatt alakulhatott ki talán. Ezzel szemben az eszperantó, a klingon, a quenya 40-60 év munkája alatt született legfeljebb.
Persze kérdés, hogy mit jelent az, hogy mikor születik egy nyelv. Mikor született az eszperantó? Amikor nem változott tovább? De hát most is változik. Akkor?
Ötletem sincs, a lényeg, hogy én azt látom, hogy van értelme megkülönböztetni természetes és mesterséges nyelvet a rendszerezés terén. Persze egy jól kidolgozott mesterséges nyelv megfelel a kommunikáció szükségleteinek, és nem szükségszerűen "alsóbbrendű"/más, mint a magyar, a szlovák, a bantu, a vietnámi, stb.