Eszperantó: a senkiföldjén?
Hol beszélik ma az eszperantót? – Erre a kérdésre könnyű válaszolni: szigorúan földrajzi, geopolitikai értelemben sehol. De hogy miért nem használjuk Zamenhof mesterséges nyelvét praktikus dolgokra (például a nemzetközi szervezetekben), ezt már nehezebben tudjuk megmagyarázni. Pedig az eszperantó esélyegyenlőséget is teremthetne a különböző anyanyelvűek közt.
Cuius regio, eius lingua (’akié a terület, azé a nyelv’) – olvasható Szépe György és Derényi András Nyelv, hatalom, egyenlőség című könyvének előszavában. A mondás arra a nehézségre utal, amellyel az önálló államisággal nem rendelkező nyelveknek – így magának az eszperantónak is – szembe kell nézniük akkor, amikor állami szintű, az államok és/vagy nemzetközi szervezetek közti kommunikációban betöltött szerepük szóba kerül.
Cuius regio, eius lingua
1887-ben, amikor a cári Oroszország területén megszületett az eszperantó, egy másik, nem kevésbé jelentős folyamat is napirenden volt Európa nagy részén: a nemzetállamok kialakulása. A német és az olasz egység alig másfél évtizeddel azelőtt jött létre, a Balkán peremén alig egy évtizede létező kisállamok kezdték meg önálló létüket, ugyanakkor a Balkán másik fele még mindig török uralom alatt állt, nem is szólva arról, hogy Közép-Európán három nagyhatalom osztozott. Hogy mást ne mondjunk, Zamenhof harminc évvel később, 1917-ben bekövetkezett haláláig az önálló Lengyelországnak még csak esélye sem volt arra, hogy megszülessen. A nagy európai birodalmak, a klasszikus imperializmus és a gyarmati korszak, valamint a nacionalizmus egyáltalán nem jelentettek megfelelő közeget az eszperantó fogadtatásához és befogadására az állami szintű és államok közötti nemzetközi kommunikációban.
A két világháború közti időszak (s maga a két világháború) ugyanígy kevéssé kedvezett az eszperantónak: ahogy arról már volt szócikkünk előző részében, a Szovjetunió határain belül és azon kívül is ellenszenvet váltott ki az államok részéről. A páneurópai mozgalom és az európai összefogás csak ködös ábrándnak tűnt még a kor politikusai számára is – ebben pedig az eszperantó esetleges használata hatványozottan irreálisnak tetszett. A Népszövetségben – amely súlyos születési rendellenességeivel már eleve halálra volt ítélve – az eszperantónak az államok közti kommunikációban való alkalmazására vajmi kevés esély volt. Érdekes módon különösen Franciaország volt aktív ellenzője a nyelvnek.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Az előző részben már láthattuk Hitler igencsak negatív véleményét az eszperantóról, s tudjuk, a Harmadik Birodalom sem bánt éppen kesztyűs kézzel az eszperantistákkal. Hitler maga tekinthető a nacionalizmus par excellence képviselőjének is, ily módon, ha a fajelméleti kérdésektől el is tekintünk, mondanivalója a nyelvhasználat kapcsán tartalmát tekintve kísértetiesen egybecseng a cuius regio, euis lingua elvével. Szépe György 2001-ben így fogalmazta meg e jelenség tartalmi oldalát:
Egy tipikus európai államnak vagy nincs kifejtett (explicit) nyelvpolitikája, vagy ha van, akkor az megszorító, korlátozó jellegű. A korlátozó nyelvpolitika abban áll, hogy egy nyelvet a többi nyelv, s egy nyelvi változatot a többi nyelvi változat rovására fejlesztik.
Akárhogy is van, a kor államai – talán a mainál is fokozottabb mértékben – a korlátozó nyelvpolitika útját járták. Így az eszperantónak természetesen kevés (voltaképp nulla) mozgásteret hagytak a nemzetközi, állami szintű kommunikációban.
Nomen est omen
Egy újabb világégést és Sztálin halálát követően egészen 1954-ig kellett várni, amikor is a hidegháború kellős közepén egy nemzetközi szervezet – nevezetesen az UNESCO – elismerően szól az eszperantó kulturális értékeket közvetítő szerepéről, és felkéri tagállamait az eszperantó oktatásának szorgalmazására és az eszperantó szervezetekkel való együttműködésre. Azóta több más hasonló állásfoglalás és deklaráció is született az eszperantóval kapcsolatban, ám e látszólagos, a nemzetközi kommunikációra és benne az eszperantó szerepére vonatkozó szemléletbeli változás mögött kevés lényegi módosulás zajlott le.
S bár igaz, hogy az USA-ban szövetségi szinten s olykor még az államok (states) szintjén sincs egyértelműen deklarált államnyelv, az angol dominanciája nyilvánvalónak látszik.
Nomen est omen: amikor a második világháború után létrejön az ENSZ, már elnevezésében is hordozza azt az angolszász-amerikai koncepciót, amely teljes mértékben egybecseng a már korábban megismert cuius regio, euis lingua elvével. Míg ugyanis például a United States of America kifejezés mögött egyetlen nation, azaz nemzet húzódik, az ENSZ tagállamai e koncepció szerint voltaképp nations, azaz nemzetek. Hivatalos nyelvei pedig ezen nemzetek hivatalos nyelvei közül kerülnek ki. De hova tehető, létezik-e egyáltalán az „eszperantó nemzet”? Annak ellenére, hogy maga az UEA (Universala Esperanto-Asocio) hivatalos kapcsolatokat ápol az Egyesült Nemzetekkel, sőt javaslat is született az eszperantó hivatalos ENSZ-nyelvvé tételére, a dolog eddig nem került napirendre.
Az EU szervei persze megengedik azt, hogy egyes tagjaik személy szerint akár szimpatizáljanak is az eszperantóval, esetleg maguk is eszperantisták legyenek; sőt, tagállami szinten egyes miniszterekről is elmondható, hogy rendelkeznek eszperantó-eszperantista gyökerekkel.
Ugyanígy esélytelennek tűnik az is, hogy egy másik, világméretekben is jelentős regionális szervezet, az Európai Unió államközi semleges közvetítő nyelvévé válhasson Zamenhof nyelve: az Unió hivatalos nyelveinek mindegyike nemzeti nyelv. Az Unió központi szervei közvetlen módon azonban nem szólnak bele a tagállamok nyelvi kérdéseibe. Végső soron annak eldöntése, hogy egy tagállam mely hivatalos nyelvet javasolja elfogadtatni uniós szinten, magától a tagállamtól függ. – Látjuk, még mindig a cuius regio, eius lingua mindennél erősebb szabálya szerint. Nehéz azt feltételezni, hogy például a magyar Országgyűlés vagy a spanyol Cortes Generales többséggel javasolná az eszperantó használatát az unión belüli, nemzetek (államok) közti vagy éppen az uniós szerveken belüli kommunikációra.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ash Crow / CC BY-SA 3.0)
Legutóbb ilyen irányban az Eŭropo – Demokratio – Esperanto (EDE) elnevezésű, a 2004-ben és 2009-ben Franciaországban és Németországban az európai parlamenti választásokon is indult szervezet tett kísérletet, s egyéb célkitűzések mellett az eszperantó használatát is javasolta az Unión belüli kommunikációban. Nehéz persze állást foglalni abban a vitában, hogy vajon az – amúgy 2009-ben Németországban és Franciaországban együttesen is alig 40000 szavazatot szerzett – EDE az eszperantó világméretű mozgalmában egyfajta „mensevik” vonulatot képvisel-e, s így beáldozza a világméretű célokat az Unión belüli vélt sikerekért. Vagy egy hosszú távon is érvényes „bolsevik” program keretében előbb egy regionális szervezetben akar eredményt elérni, majd az eszperantó forradalmi exportjával egy jövőbeli, az EU-n belüli sikeres akcióra – az eszperantó EU-n belüli hivatalos nyelvvé tételére – is sor kerülhet.
Úgy tűnik azonban, hogy az áhított siker, a fina venko (’végső győzelem’), az eszperantó világméretekben, az anyanyelv melletti második nyelvként történő használata a realitástól nagyon is messze áll. De ennek legfőbb oka nem az eszperantó mozgalom hiányosságaiban, nem a nyelv mesterséges és/vagy tökéletlen mivoltában, hanem abban rejlik, hogy a nyelv – mint afféle hatalmi termék – a cuius regio, euius lingua játékszabályainak van alávetve: akié terület, azé a nyelv. És semmi esetre sem fordítva. Hiába van meg a (vélt) megoldás: a nemzetközi nyelv (la lingvo internacia) – nincs hozzá terület. Jelen körülmények közt nem lehet szó egyfajta eszperantó cuius lingua, euis regio-megoldásról.
Quid nunc?
A fentiekben meggyőződhettünk arról, hogy a hatalom berkein belül a nyelvi kérdés megválaszolása, a semleges, esélyegyenlőséget biztosító eszperantó győzelemre vitele közvetlen rohammal nem lehetséges. Nem marad hát más hátra a nemzetközi segédnyelv zamenhofi táborának, mint hogy a civil társadalmat meggyőzze.
Talán nem járunk messze az igazságtól akkor, ha azt feltételezzük, hogy a finn Nokia gyár dolgozóját, a máltai szuvenírárust vagy a spanyol munkanélküli fiatalt hétköznapi realitásaiknak szintjén édeskevéssé érdekli igazán, hogy az EU intézményeiben, az EP-ben, a Bizottságban vagy a Tanácsban dolgozó képviselők, biztosok, tanácstagok és más funkcionáriusok egymás közt éppen milyen nyelven vagy nyelveken kommunikálnak, vagy megfelelő nyelvtudás hiányában éppen fordíttatnak. Ez a fajta érdektelenség nyilván érvényes más regionális és nemzetközi szervezetekre is. Persze e válságos és megszorításokkal terhes időkben még az egyszerű átlagpolgár fejében is meg-megfordulhat az gondolat, hogy az Unió nyelvi rezsimje igen drága a fordítás-tolmácsolás költségei miatt, s talán az átlag José, Guiseppe, Joseph és Józsi még hajlik is arra, hogy a tolkieni Középföldét uraló hatalom gyűrűjén szereplő feliratot némileg parafrazeálva elfogadja az „egy nyelv mind felett” kategorikus imperatívuszát. De arra talán már a nagy lelkesedésből nem futja a gondolatmenet végén, hogy „a hatalom nyelvét” az eszperantóban fedezze fel. Az Unió polgárainál maradva azonban – s a négy szabadságelv figyelembevétele mellett – nagyon nem mindegy, hogy a civil társadalom tagjai milyen nyelvismeret birtokában képesek saját országukban és az Unió területén (vagy azon kívül) boldogulni.
Ha csak arra gondolunk, hogy az egyszeri magyar munkavállaló elemi érdeke saját anyanyelvén túl valamely más nyelv ismeretét is diktálja. Ha csak arra gondolunk, hogy a magyar kereskedő és vállalkozó mely nyelvismeret birtokában képes legjobban eladni magát, szolgáltatásait és portékáját az uniós piacon; ha csak arra gondolunk, hogy a rendes évi szabadságát külföldön eltölteni vágyó magyar turista milyen nyelvismerettel képes a lehető leghatékonyabban boldogulni a görög szigeteken, a spanyol tengerparton vagy akárhol máshol, óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon megéri-e, érdemes-e neki eszperantóul tanulni.
Vélhetőleg a fentiekhez hasonló kérdések kisebb módosításokkal megállják helyüket az Unión kívüli relációban is. És vélhetőleg szintén elgondolkodnak rajtuk az összes többi uniós és unión kívüli állam polgárai is. Nyilvánvalóan minden társadalomban akadnak olyanok, akik a semleges közvetítő nyelv eszméjétől áthatva, minden egyéb (úgymond „praktikus”) szempontot félretéve maguktól kezdenek el eszperantót tanulni. Olyanok is akadhatnak (Magyarországon a statisztikák szerint máig sem kevesen), akik azért tanulnak eszperantóul, mert a megszerzett nyelvvizsga a diplomát is jelenti egyben.
Szabó Imre egy írásában olvashatjuk azt, hogy „a nyelvvizsga letétele után a tanulók közül gyakorlatilag senki nem foglalkozik tovább az eszperantóval”: „Praktike post la akiro de la lingvoekzameno neniu el la lernantoj okupiĝas plu pri Esperanto”. – Hasonló tapasztalatokról saját egykori hallgatóimat tekintve magam is beszámolhatok. Az eszperantót tanuló hallgatók többsége felől azonban állandóan felmerül a kérdés, hogy – ideológiai, emberbaráti és pusztán diplomaszerzési szempontokon túl – mire is lehet a nyelvet a gyakorlatban használni, hol és kivel lehet azt beszélni. Nem mernénk pontos és még csak megközelítő számadatokat sem adni az eszperantó beszélők számát illetően... Vannak azonban egy nemrég megjelent cikkben számítások erre nézvést; itt ezt olvashatjuk:
Az eszperantót aktívan és/vagy folyékonyan beszélők, valamint az anyanyelvűek számát (ők azok, akiknek szülei tanították a mesterséges nyelvet) 10000 – kétmillióra becsülik. Az eszperantót 115 országban beszélik.
Pasporta ServoA Pasporta Servo (’útlevélszolgálat’) az eszperantó nyelven beszélők vendéglátó hálózata és szolgáltatása, mely a világ számos országára kiterjed. Az évente megjelenő kiadványban azok a személyek szerepelnek, akik hajlandóak – ingyenesen – vendégül látni otthonukban az eszperantó nyelv más beszélőit. A már említett propedeutikai haszon és más, több szerző által is megfogalmazott hasznosíthatósági szempont (például a Pasporta Servo, az úgynevezett útlevészolgálat; l. keretes anyagunkat) mellett csupán nem kevés túlzással lehet azt válaszolni az érdeklődőknek, hogy hazánk és az Eszperantó Köztársaság diplomáciai, gazdasági, kereskedelmi és turisztikai kapcsolatai oly mértékben javulnak, hogy egyre több turista látogat onnan hazánkba és viszont, egyre több eszperantó vállalat ruház be nálunk és viszont, lehetővé téve az eszperantó vállalatoknál (és az Eszperantó Köztársaságban) való munkavállalást, vállalkozást, kereskedelmet – s ennek egyetlen üdvözítő feltétele az amúgy könnyen megszerezhető eszperantó nyelvtudás.
Az Eszperantó Köztársaság csupán fikció. Ha az eszperantót a világ nyelvi piacán megjelenő és eladandó termékként tekintjük, komoly marketingre van szükség ahhoz, hogy széles vásárlóközönséget teremtsünk neki. A célközönségben az igényt, a vágyat kell kialakítani, meg kell győzni a széles tömegeket ahhoz, hogy a termék eladhatóvá váljon. Addig azonban, míg a tömegigény nem merül fel a civil társadalom részéről Zamenhof nyelvére, s ez a tömegigény nem hat majdan a politikai-hatalmi struktúrára, az eszperantó és az általa felvetett probléma súlytalan marad, második, semleges közvetítő nyelvként való világméretű használata kapcsán pedig csak Douglas Adams Galaxis Útikalauz stopposoknak című remek könyve jut eszünkbe, amikor is a két filozófus, Vroomfondel és Majikthise, abbéli felháborodásukban, hogy a Végső Kérdés (az Élet, a Mindenség meg Minden) megválaszolására megalkotott szuperszámítógép (Bölcs Elme) hitük szerint elveszi kenyerüket azzal, hogy másodpercek alatt megoldja a problémát, a következővel rukkolnak elő:
– Sztrájkolni fogunk – fenyegetőzött Vroomfondel.
– Úgy van – helyeselt Majikthise. – Jó kis országos Filozófus-sztrájk szakad a nyakatokba!
Ki merné ugyanis kétségbe vonni, hogy a filozófia hasznosságát tekintve olyan dolog, mely az embert igazán emberré teszi, s hogy egy „jó kis országos Filozófus-sztrájk” nyilván jobb belátásra téríti a Galaxis vezetőit úgy, hogy említett vezetők ezt követően a lét problémáit egyedül megoldani hivatott filozófusok nyomásának engedve azok kezébe helyezik a Végső Kérdésre adandó válasz további kutatásának lehetőségét.
A viszonylag csekély társadalmi hatással bíró fenyegetés, a „jó kis országos Filozófus-sztrájk” azonban – Bölcs Elme problémamegoldó képességének relatív lassúságának köszönhetően – a regényben jó hét és fél millió évig várat magára. Remélhetőleg az eszperantó mozgalomnak nincs szüksége ennyi időre ahhoz, hogy megtalálja az utat a civil társadalmakhoz, hogy felhívja annak figyelmét és tudatosítsa a polgárokban a nyelvi egyenjogúság eszperantó útjának lehetőségét.
Felhasznált irodalom
Adams, Douglas: Galaxis Útikalauz stopposoknak. Kozmosz Könyvek, 1987
Az Európai Unió és a nyelvek. Válogatás a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma anyanyelvi pályázataiból. szerk.: Balázs Géza és Grétsy László. Tinta Kiadó, Budapest 2004
Gados László: A sokféleség közös nyelve. Humán Európa Szövetség, Zalaegerszeg 2005
Gados László: Az egyesülő Európában társalogjunk vagy dadogjunk? HEXACO GNH Kft., Budapest 1996
Gados László: Kial la Eŭropa Unio ne povas oficiale havi komunan lingvon? In: Eŭropa Unio hieraŭ hodiaŭ morgaŭ. Lingvaj kaj kulturaj aspektoj. Referaĵoj kaj diskutintervenoj. (Redaktis: Senad Čolić) 134-158 old., Sarajevo 2011
Gados László: Pri la ŝancoj de Esperanto en la mondo. In: Abunda fonto. Memorlibro omaĝe al Prof. István Szerdahelyi. (Redaktis Ilona Koutny), 143-156. old., Poznań, 2009
Interlingvistiko Esperantologio. Bulgara Esperantista Asocio, Sofio 1985
Szépe György – Derényi András (szerk.): Nyelv, hatalom, egyenlőség. Nyelpolitikai írások. Corvina Könyvkiadó, Budapest 1999
Szépe György: Nyelpolitika: múlt és jövő. Iskolakultúra, Pécs 2001
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (37):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
1 Sultanus
Arra kiváló lenne, hogy a kisebb európai nemzetek közvetítő nyelvként használják.
(Arra is, hogy egyes szakterületek használják. 1983-ban az ifjúsági eszperantó világkongresszuson egy zenész panaszkodott arra, hogy az áriákkal olasz nyelvű irodalom foglalkozik, a hangszerekkel német... Még folytatta, de a többit már elfelejtettem.
A kisebb nemzetek pedig inkább beállnak egy 'nagy nyelv' mögé az egymással összefogás helyett.)
-----------------------------------------------------------------------------------------------
2 Brain
minden nemzeti nyelv kialakítja a maga eszperantó nyelvezetét.
Nem hallottam még ilyen denaska konferenciáról, ahol eltérő szerkezetű anyanyelvű szülők gyerekei tartottak volna találkozót. Biztosan volt ilyen. Felteszem(!!!) olyan lehetett a közöttük kialakuló kommunikáció, mint pl. két, a németet hivatalos nyelvként használó ország eltérő tájszólásai, vagy mondhatnám a kínai regionális nyelvek eltéréseit is. Persze tudom, mindez csak feltevés(!), akinek élő tapasztalata van, az jelezze. :)
(Nos, innen olvashat róluk - és arról is meggyőződhet, hogy a közös nyelvet igenis használjuk - nem csak örülünk annak, hogy van: eo.wikipedia.org/wiki/Renkonti%C4%9Do_de_Esperantistaj_Familioj Egyébként egy sorszám nélküli REF-et Nemere István író és felesége, Terézia is rendezett még 1987-ben.)
------------------------------------------------------------------------------------------------------
3 Brain
Azt szintén nem tudom, hogy kik lennének a eszperantó fő szószólói, de felteszem(!) nem azok, akik a diplomához csináltak eszperantó nyelvvizsgát
Ez tényleg így van.
----------------------------------------------------------------------------------------------------
4 Brain
mire is lehet a nyelvet a gyakorlatban használni
(A REF-ekről már olvashatott, Anikó nyelvtudásáról is. Ebben a hónapban voltunk a feleségemmel együtt egy, archívumokkal, archiválással is foglalkozó konferencián: kaest.ikso.net/.
Azt, ami már megírtunk itt: lingwing.blog.hu/2011/12/29/milyen_nyelv..._tanulj_eszperantoul
azt nem ismétlem, ott el lehet olvasni. A Pasporta Servo-ról már volt szó. Nekem, a 100%-os rokkantnak nem mindegy, hogy a saját lakásomban találkozhatok és beszélgethetek orosz, ukrán, szlovák, cseh, lengyel, bulgár, olasz, francia, USA-beli, svájci vagy német eszperantistával - ugyanis ritkán vagyok 'utazóképes' állapotban. Nekik pedig azért előnyös, mert előre tudják hogy számíthatnak rám egy számukra idegen környezetben - ingyen. Jó néhány ország eszperantistái állítottak össze antológiát kiemelkedő szerzőik műveinek a fordításából. Van nálam is jónéhány...)
---------------------------------------------------------------------------------------
eszperantisták terjesztettek, amolyan amerika-ellenes és angol-ellenes körlevélként
(Attól, hogy valaki megtanul egy nyelvet - sokféle lehet. Hitlernek is voltak eszperantóul beszélő hívei. Nem lehet ez alapján megítélni sem a nyelvet, sem a mozgalmat.)
---------------------------------------------------------------------------------
5 Adalberto
Igenis eszperantó hasznos, könnyen megtanulható nyelv.
(Ez igaz, de ha csak ilyen keveset írunk inkább olaj a tűzre - nem győz meg senkit.)
----------------------------------------------------------------------------------------
6 Brain
nem én járatom le, hanem azok, akik valótlanságokat terjesztenek
Ők tényleg lejáratják. Majd jelzem, ahol ön is azt teszi - miközben hozzászólásaival igazolja is azt, amit említ: semmit sem tud az eszperantó mozgalomról - mégis fűt-fát feltételez róla, utánanézés helyett.)
--------------------------------------------------------------------------------------
7 Brain
eszperantó nem fog előbbre jutni, amíg szinte minden konferenciájuk arról szól, hogy mennyire jó, h egy nyelven beszélnek
-----------------------------------------------------------------------------------------
(például ez egy lejáratásra alkalmas rágalom - itt nem teszi hozzá még a "feltételezem"-et sem)
a nyelv tkp egy eszköz és soha nem lehet öncél:
(Honnan veszi, hogy ezt nem tudjuk mi, eszperantisták?)
szertelenének (ezt milyen nyelven írta?)
Munkánk fontos részévé kell válnia a politikai támogatás megszerzése.
(Nyilvánvalóan, mert anélkül sem a jócskán központosított iskolarendszerbe nem lehet bejutni - a nemzetek közötti kommunikációról nem is beszélve. De ez nem jelenti a feltételezése szerinti nemzeti nyelv-kiszorítást.)
------------------------------------------------------------
14 Brain
"Az interneten dúló angol sem egységes."
(Pontosan ezért sem alkalmas bármely 'nagy' nyelv első számú közvetítő szerepre - azon túl, hogy a születéstől az adott nyelvet beszélő nemzet tagjai túl nagy előnyben vannak a többiekkel szemben.)
"minden eltérő nyelv a maga szerkezetéhez idomítja. legjobb esetben olyasmi ennek az eredménye, mint a gépi fordításé."
(Annál messze sokkal jobb - mert igaz ugyan, hogy különböző anyanyelvű eszperantisták különböző módon fejezik ki magukat - de attól még meg lehet érteni őket. A cseh nyelvben például nem létezik az 'egymás' szó megfelelője - tehát nem használják az 'unu la alia' szerkezetet, stb. De ez nem teszi érthetetlenné beszédüket.)
----------------------------------------------------------------------------------------
17 DJS
" Ráadásul ha egy nagy szervezet az EO-t használja a belső találkozóin, akkor is le kell fordíttatnia a dokumentumait angolra, hiszen vannak, akik még nem beszélik az EO-t. Ennélfogva az EO bevezetése egy drága, a kritikusokkal szemben nehezen védhető és sok nehézséggel járó feladat lenne, olyan kihívás, amit egyetlen vezető sem szeret felvállalni."
Az angollal az is probléma, hogy ugyanannak a szónak legtöbbször rengeteg különböző jelentése van. Éppen ezért lenne jobb bármely nyelvről eszperantóra - és eszperantóról bármely nyelvre fordítani: Nx(N-1)-féle fordítás helyett 2xN irányba kellene fordítani, ahol N a használt nemzeti nyelvek száma.
Tehát az eszperantó nyelv nem többletteher - hanem hasznos segédeszköz lenne.
------------------------------------------------------------------------------------
"A tolmácsolást szokták emlegetni, hogy azt meg lehetne spórolni, de igazából egy világszervezet esetében ez aprópénz."
(Egy több éve hallott adat szerint az ENSZ esetében a költségvetés negyedrésze. Aminek nagy részét hasznosabban lehetne elkölteni a fenti eszperantó közvetítéssel.)
----------------------------------------------------------------------
18 Brain
"hasonló, a nyelveket a többitől megkülönböztető jegy."
(Ilyen az, hogy nincs teletűzdelve kivételekkel, nincsen szigorúan kötött szórend. Sajnos - sok nyelvész ezt tekinti hátránynak és 'szép'-nek a sok kivételt, sőt a nehezen tanulhatót tekinti - elfelejtkezve arról, amiről már itt is volt szó: a nyelv kommunikációs eszköz.)
-------------------------------------------------------------------------------
21 DJS
" A magyaroknak, ha nyugati idegen nyelvet tanulnak, két állandó problémája van:
1. a nem kiejtés szerinti helyesírás"
(A nyugat-európai született eszperantistáknak pedig az ellenkezője okoz gondot az eszperantó nyelvben: spontán megtanulnak beszélni - majd anyanyelvük helyesírása szerint akarnának írni...
Ezt a kishegyesi REF-en a 'spontán - tanult nyelvtudás' megbeszélésen érttette meg velem egy svájci francia szülő. A mi lányunknak természetesen nem volt ilyen problémája: amikor megtanult magyarul írni - megtanulta magától eszperantóul is... Mellesleg ilyesmiről Németországból hazatelepült gyerekről is hallottam: v-t [fau] írt f helyett.)
--------------------------------------------------------
35 DJS
" valami gond lenne a nyelvvizsgákkal?"
(A vizsgázókkal van: angol nyelvtanfolyamon mondta egy csoporttársam: 'ez nincs benne a nyelvvizsga tematikájában'. Tőlem pedig azt követelte, hogy - ne tudjak angolból semmit, amit nem az adott tanfolyamon tanulunk... Én sem az angol sem az eszperantó esetén nem a vizsgáért tanultam - hanem azért, hogy tudjam használni a nyelvet. Sikerült is mind a négy nyelvvizsgám: 3 szint eszperantó és egy angol nyelvből.)
---------------------------------------------------------------------
36 BRAIN STORMING
hányan és milyen sikerességgel vizsgáztak más nyelvekből.
(Nekem a saját lányomról van adatom: 13 évesen 92%-os írásbeli és 70-ből 69 pontos eszperantó középfokú vizsga után 18 évesen német középfokú vizsgát tett le, szintén 18 évesen tette le az emelt szintű angol érettségit - ami ugye megfelel középfokú nyelvvizsgának.)
@DJS: Igazából nem vagyok az - végtére is javarészt ebből is élek :) Azt azonban tapasztalom, hogy az uniformizált vizsgarendszer csak annyiban igazságos, h elvileg ugyanazt követeli minden adott időpontban vizsgázótól. Nyilvánvaló, h valamihez igazodni kell, és erre a nyelvvizsgák jók, de időnként olyan hajmeresztő vizsgafeladatokkal találkozom, hogy lerí róluk, hogy a megadott idő alatt csak az tudná megoldani, aki megszerkesztette. :) Nem vagyok nyelvvizsga ellenes, csak sztem idehaza még tkp nem alakult ki az a fajta nyelvtanulási "kultúra", ami nyugaton talán(!) sokkal megszokottabb. Itt vhogy nem természetes, hogy az ember lépten-nyomon kénytelen más nyelvek használatával szembesülni. Kezdve a M.o.-i szinkronizálás mániától az iskolai erősen tankönyvszagú oktatási stílusig. Meglátásom szerint a testnevelés mellett éppen a nyelvórák kellene h a legnépszerűbbek legyenek... :)
A "pontosan meghatározott" követelmények alatt azt értettem, hogy a legtöbb nyelvvizsgarendszerhez temérdek felkészítő anyag van, amik meghatározzák a tanulás menetét, és a készülés során nem érdemes eltérni nagyon tőlük, amúgy is sokan kevés időt hagynak a felkészülésre.
De tény, h jobban szeretek azokkal foglalkozni, akiknek nem vizsga-orientált, hanem gyakorlati célja van, mint munkalávalás, stb.
... De ezzel megint nagyon félrementünk/félrementem az eszperantó témájától.
Amúgy az eszperantó nyelvvizsgáról: azt megértem, h az eszperantó szövetség verheti a mellét a nagy vizsgázószám miatt, ám sztem(!) nagyon meglepődnének, ha végeznének némi visszakövetést arról, h a vizsgázottak pl. 5-10 elteltével (már lenne erre statisztikailag bőven alapanyag) mennyire tudták hasznosítani az eszperantó tudásukat, avagy hányan és milyen sikerességgel vizsgáztak más nyelvekből. Ez sztem(!) nekik is jó feedback lenne arról, hogy az eszperantónak valóban van-e propedeutikai értéke további idegennyelvek tanulásában. Persze itt is felmerülhet egy erős torzítás: ha esetleg tömegesen nyelvvizsgáztak más nyelvekből, az attól is lehet, h kénytelenek voltak. Erre azonban elképzelhető egy másik kontroll, bár jobban belegondolva az sem oldható meg erős torzítások nélkül: akik pl. angolból vizsgáztak, azok milyen mértékben vizsgáztak más nyelvekből. Ez meg azért torzítana, merthogy az angol perpill minden más nyelvvel szemben a legszélesebb körben használható. ... Szal ez is elég komplikált terület :)
@BRAIN STORMING:
"Ott pontosan megvan határozva a követelmény"
Épp most hallottam valakitől, hogy nyelvvizsga-ellenes. És amennyire látom, te is az vagy. De én ezt nem értem: valami gond lenne a nyelvvizsgákkal? Én sosem láttam még szakmailag problémát velük.
@DJS: Ott pontosan megvan határozva a követelmény, és rendszerint nincs idő személyre szabottan tanulni. De abból nem is marad meg olyan sok minden, mint abból, amit az ember azért tanul, mert érdekli, vagy mert adott szituban amúgy is azt mondaná :)
@BRAIN STORMING: "nyelvvizsga- meg érettségi felkészülésben persze ezt nem lehet alkalmazni, ott a szokásos taposómalom van."
Azért ez érdekes.
@DJS: (29) Mint írtam, kb. olyasmi, mint annak a kettőnek az ötvözete. Én rendszeresen és tematikusan adagolom a nyelvtant, de annak a gyakorlása is a tanulóra szabottan megy. Amikor egy új nyelvtani jelenség kerül szóba, akkor azzal is személyre szabott mondanivalókat gyakorlunk. Mondhatom, h kb fagráfszerűen haladunk. Mivel azonban kevesen vannak olyanok, akik totál nem tudják, h mit akarnak, így általában fokozatosan átmegyünk arra a spec célterületre, amire majd használni akarja.
Annyiban gyorsítja a nyelvelsajátítást, h a tanulónak csak azt kell megtanulnia, amit amúgy is mondana adott szituációkban. Akinek gyakorlati igénye van, azzal lehet ezt megcsinálni - a korrepetálásban, nyelvvizsga- meg érettségi felkészülésben persze ezt nem lehet alkalmazni, ott a szokásos taposómalom van. A hivatalos követelmények felülírják az egyéni igényeket, sajnos :(
@DJS: (30) Mivel magántanár vagyok, így ez a magántanításra alkalmazott változat. A fő kiindulási pont az, h maga a tanuló mit mondana, és annak kapja meg az idegennyelvi megfelelőjét, általában változatokkal. Ergo a tanulónak nagyjából kizárólag olyasmit kell tanulnia, amit amúgy is mondana adott kérdésre, adott helyzetben. De mint írtam, ez inkább szemlélet, nem egy szimpla módszer.
Amit a feltételes módról írtam az az általad említett tanulhatósági kritériumra vonatkozott. Természetesen ezt csakis az anyanyelvi nyelvelsajátításra vonatkoztattam. A második nyelv tanulásában ez már másként fest természetesen - a "tanulhatósági nyelvösszehasonlításban" max annyira érdekes, hogy ha az anyanyelvi beszélő bizonyos nyelvi szerkezetet átlagosan később tanul meg használni, mint egy másik nyelv anyanyelvi beszélője a magáéban (értem ezt arra, h pl. statisztikailag kimutathatóan már csak performanciahibái vannak és nem kompetenciahibái), akkor a később magabiztosabban használatos szerkezet azon a nyelven esetleg később várható el annak a nyelvnek 2. nyelvként való tanulásakor is. ... De sztem ez ennél sokkal messzebbre vezetne, ne bonyolódjunk bele jobban :)
@BRAIN STORMING: "di Pietro stratégiai interakciós módszerének"
Ha jól értem, akkor ezek szituációs gyakorlatok, ugye? Komolyan vett, eljátszott, de osztálytermi kommunikációs helyzetek.
"Pl. a feltételes mód tudtommal kb az utolsók között van, amit kb 10-12 éves korra sajátítanak el teljesen. "
Igen, de ebbe beleszólhat az agyműködés is. Egy felnőtt vagy egy gimnazista esetében már nem feltétlenül abban a sorrendben kell megtanítani a kommunikációt, ahogyan az anyanyelvi tanulók szembesülnek velük. Azért sem, mert alapvetően másra akarják használni: míg az anyanyelven beszélők többsége sohasem jut el odáig, hogy jó tárgyaló legyen, egy magyar üzletember elsősorban tárgyalásokra használja a nyelvet.
@BRAIN STORMING:
"Hát, ezt másként látom: ha az USA nyelvileg konzervatív lenne, az nem csupán kvázi hivatalos nyelv lett volna, hanem direkte rögzített államnyelv"
Ellenkezőleg: azt kell törvényben rögzíteni, amit az emberek maguktól nem tesznek meg. Ha eleve konzervatívak, akkor felesleges ezt még külön kötelezővé is tenni.
Másfelől meg egy ilyen soknemzetiségű ország szét is esne közös nyelv nélkül.
"di Pietro stratégiai interakciós módszerének és a Curran-féle közösségi nyelvtanulás tanár-diák szereplőkre leredukált formája"
Hát ha csak te tanítod, akkor úgyse érsz rá mindenkivel foglalkozni :)
Utánaolvasgattam ennek a módszernek, Curranról írják:
"Other concerns have been expressed regarding 1. the lack of a syllabus, which makes objectives unclear and evaluation difficult to accomplish, and 2. the focus on fluency rather than accuracy, which may lead to inadequate control of the grammatical system of the target language. "
Viszont nem találtam adatot arról, hogy ez kimutathatóan gyorsítja-e a nyelvtanulást.
@DJS: "az anyanyelvű beszélője mennyi idő alatt éri el azt a szintet, mint más nyelvek beszélői"
"Ezt nem értettem."
Az anyanyelvi nyelvelsajátításnak vannak szerkezeti fokozatai - arra céloztam, hogy a tanulhatósági szempontból összehasonlított nyelveknek az anyanyelvi beszélőiről mikorra mondható el, h ismerik az azonos jellegű szerkezeteket az adott nyelven. Pl. a feltételes mód tudtommal kb az utolsók között van, amit kb 10-12 éves korra sajátítanak el teljesen. Erre gondoltam. Mármint, h van-e különbség a vizsgált nyelvek anyanyelvi elsajátíthatósága között.
@DJS: "Van olyan módszer, vagy inkább szemlélet, amivel bármely nyelv egyénre szabottan, igen gyorsan tanulható."
"Pölö?"
Saját fejlesztés, tkp di Pietro stratégiai interakciós módszerének és a Curran-féle közösségi nyelvtanulás tanár-diák szereplőkre leredukált formája. én GPSV-nek neveztem el, tkp egyszerűen a szókincs és a nyelvtan személyes szituációkon alapuló tanulása. A főszereplő a diák, ő adja az oktatás témáját, a tanár tkp csak formába önti a dialógusok és személyes kommunikáció anyagát, és magyarázza, hogy miért mi úgy néz ki, ahogy.
@DJS: "Régebben olvastam, de nekem nem tűnt igazán átfogónak. Egy kicsit olyan, mintha nem nyelvész lennél - már bocsánat a kifejezésért. Lehet, hogy benne van minden, de átfogónak azért egy kicsit rövid."
No prob, nem vagyok nyelvész. :) Az meg kifejezetten jó hír, ha úgy látod, h esetleg hiányos, merthogy minden kiegészítést szívesen veszek bele! :) Én nem találtam többet - mondjuk a talán legszembeötlőbbeket vettem sorra. Annyira azért nem akartam beleásni magam.
@El Vaquero: "Amerikát mindig is a nyelvi konzervativizmus jellemezte."
Hát, ezt másként látom: ha az USA nyelvileg konzervatív lenne, az nem csupán kvázi hivatalos nyelv lett volna, hanem direkte rögzített "államnyelv", vagy inkább szövetségi.
"Az angol esetében legendás erőfeszítések voltak a helyesírás egységesítésére, hatalmas tekintélyek szólaltak fel mellette... mindenki látja (az anyanyelvű angolokon kívül :) ) a hasznát, de tkp a status quo fenntartása mellett legalább ugyanolyan jó és erős érvek is felhozhatók."
A legfontosabb érv itt az, hogy ha valamelyik angolszász ország megreformálná a helyesírást, akkor elszigetelné magát, az angolul tanulók inkább a többségi gyakorlatot követnék, és lehetne mindig mindent konvertálgatni, átültetni, feleslegesen csinálnának maguknak önszivató munkát. Az amerikaiak már kísérletet tettek ezen a téren, Noah Websterrel az élen, és bár elég óvatos reform volt, de mind a mai napig idegenkedik tőle mindenki az amerikaiakon kívül. El lehet képzelni, hogy mi lenne, ha radikális reformot hajtanának végre. Másrészt még az amerikaiak így is megléphetnék, van akkora nyelvi dominanciájuk, de Amerikát mindig is a nyelvi konzervativizmus jellemezte. Az elkövetkező 100 évben nem nagyon várható jelentős reform ilyen téren.
A latin mondásról (Cuius regio, eius lingua) jutott eszembe: milyen érdekes, hogy nem egyeztetik nemben (gondolom számban sem) a birtokos vonatkozó névmást a birtokkal. Ez már akkor is furcsa volt, amikor egy latinos mondta nekem, hogy így helyes. Lehet, hogy csak azért, mert a spanyolban egyeztetik, bár azzal a különbséggel, hogy a mai spanyolban már csak főnévi előzménnyel állhat (birtokos jelzőként), önállóan nem. A mondás szó szerinti fordításban *Cuya región, su lengua vagy *Cuya es la región, suya es la lengua, de ilyet ma már nem mondanak. Az viszont helyes lenne, hogy La región cuya lengua es... 'A terület, aminek a nyelve...'.