Az elmúlt 30 év
„Világszerte sokféle rendezvénnyel ünneplik meg az idén százéves eszperantó mozgalmat és változatos programokkal méltatják a nemzetközi nyelv jelentőségét” – írta 1987-ben a Világ és nyelv, a Magyar Eszperantó Szövetség kéthavonta megjelenő folyóirata. 2017-ben, mely az eszperantó történetében nem kevésbé fontos évfordulókat hoz magával, arra emlékezünk, mi is történt idehaza 1987-ben az eszperantó centenáriuma alkalmából.
Az UNESCO (az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) 1985 novemberében Szófiában tartotta 23. közgyűlését. November 1-jén a közgyűlés IV. bizottsága egyhangúlag elfogadta a 23 C/DR.218 jelzésű határozati javaslatot, amely elismeri az eszperantó értékeit és jelentőségét, valamint az eszperantó mozgalom centenáriuma alkalmából üdvözölte az eszperantó mozgalmat, egyúttal ajánlásokat is megfogalmazott a nyelv nemzetközi életben való használatának lehetőségeit illetően.
(Forrás: podoboq / CC BY 2.0 / Wikimedia Commons)
Eszperantó centenárium
1887. július 26-án az orosz cári cenzúra áldását adta az első, Zamenhof által írt eszperantó nyelvkönyv nyomtatás utáni terjesztésére is – hagyományosan e dátumot tekintik az eszperantó születésnapjának. A Zamenhof által megálmodott nemzetközi nyelv 1987-ben úgy érkezett el 100. születésnapjához, hogy túlélt két világháborút; túlélte a zamenhofi nemzetközi nyelv tökéletesített változatának szánt ido 1907-es felbukkanását, tündöklését és hanyatlását is, és még számos más nyelvtervezetet is, amelyek messze nem értek el akkora sikereket az interlingvisztika terén, mint az 1887-es születésű eszperantó.
1954-ben az UNESCO már elfogadott egy olyan határozati javaslatot, melyben elismerte az eszperantó gyakorlati értékét, támogatta annak célkitűzéseit, javasolta a nyelv tanítását az iskolákban, mivel azt a kulturális kapcsolatok és békeépítés kitűnő eszközének tartotta.
Néhány évtizeddel később, közeledvén az eszperantó centenáriuma felé, lelkes eszperantistáknak sikerült rávenniük a jugoszláv UNESCO-bizottságot arra, hogy saját nevében nyújtsa be az UNESCO 1985-ös szófiai 23. közgyűlése felé azt a határozati javaslatot, mely megemlékezni hivatott a jeles évfordulóról – az ehhez vezető útról részletesen olvashatunk a Világ és nyelv magazin 1986/2. számában. Az UNESCO 1985-ben elfogadott határozatának szövege a magazin 1986/1. számában olvasható:
„A Közgyűlés,
tekintettel arra, hogy a Közgyűlés 1954-es, montevideói ülésén hozott határozat (IV.1.4.422-4224) említést tesz azokról a sikerekről, amelyeket az eszperantó nemzetközi nyelv a szellemi értékek nemzetközi cseréje és a világ népeinek kölcsönös megértése terén ért el, és megállapítja, hogy ezek az eredmények összhangban vannak az UNESCO céljaival és eszméivel;
emlékeztetve arra, hogy az eszperantó az azóta eltelt időszakban jelentős fejlődésen ment át, mint a különböző népek és kultúrák közötti kölcsönös megértést elősegítő eszköz, és a világ több táján és több emberi tevékenységben is tért hódított;
elismerve azt, hogy az eszperantónak hatalmas lehetőségei vannak a különböző nemzetiségű népek közötti nemzetközi megértésben és kommunikációban;
figyelembe véve azt, hogy az eszperantó mozgalom és különösen az Eszperantó Világszövetség jelentősen hozzájárult az UNESCO tevékenységének megismertetéséhez, valamint hogy részt is vett ebben a tevékenységben;
tekintve, hogy az eszperantó 1987-ben ünnepli századik évfordulóját:
- köszönti az eszperantó mozgalmat a centenáriuma alkalmából;
- felkéri a Főigazgatót, hogy továbbra is kísérje figyelemmel az eszperantónak, mint a különböző népek és kultúrák közötti jobb megértés eszközének a fejlődését;
- felhívja a tagállamok figyelmét arra, hogy méltó előkészületekkel, nyilatkozatokkal, különleges postabélyegek kibocsátásával stb. ünnepeljék meg az eszperantó centenáriumát és kezdeményezzék, hogy a nyelvi problémák ismeretét és az eszperantó oktatását tanulmányi programként vezessék be országaik iskoláiba és felsőoktatási intézményeibe;
- ajánlja a nemzetközi, nem kormányközi szervezeteknek, hogy vegyék ki részüket az eszperantó százéves jubileumának a megünnepléséből, és fontolják meg annak lehetőségét, hogy miként lehetne az eszperantót alkalmazni a tagállamok közötti információáramlást elősegítő eszközként, beleértve az UNESCO munkájáról való tájékoztatást is.”
(Forrás: http://neciklopedio.wikia.com/wiki/Dosiero:8489_n.jpg)
A jugoszláv bizottság javaslatát egyebek közt a magyar bizottság is támogatta – a nemzetközi szintű magyar támogatást követően pedig az eszperantó centenáriumának évét idehaza is méltóan sikerült megünnepelni.
Magyarország és az eszperantó, 1987
Az eszperantó centenáriumára való megemlékezések sorozata 1987. március 20-án nem kevésbé illusztris helyszínen vette kezdetét, mint a magyar Országgyűlés épületében: itt nyílt meg aznap a Magyar Eszperantó Szövetség 28. kongresszusa. A puszta tényt, hogy az eseményre ilyen helyszínen kerülhetett sor, a Világ és nyelv 1987/2. száma így jellemzi: ez „már önmagában is jelzi államunk vezetőinek a nemzetközi nyelv ügye iránti megbecsülését”.
A kongresszust a nyelvész Deme László, a MESZ tiszteletbeli elnöke nyitotta meg, Sághy Vilmos nyugalmazott miniszter, a MESZ elnöke pedig beszédet mondott. Beszédében összefoglalta az eszperantó első száz évének történetét, áttekintette a világban elfoglalt helyzetét, lehetőségeit, majd beszédét az alábbi gondolattal zárta:
„A történelem és a mai nemzetközi politika eseményei [...] arra figyelmeztetnek bennünket, hogy még egyetlen racionális gondolat sem győzedelmeskedett magától, nap mint nap megvívott apró csaták és kitartó, szívós, mindennapi munka nélkül. Ezt kell agyunkba vésnünk a második évszázad küszöbén, s akkor a siker nem maradhat el.”
Sághy Vilmos beszédét követően Baranyai Tibor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának (SZOT) főtitkára bejelentette, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Béke és Barátság Érdemrenddel tünteti ki a Magyar Eszperantó Szövetséget „a mozgalom haladó szellemű munkásságáért, a nemzetközi nyelv ápolásáért, népszerűsítéséért”. Ezt követően felolvasta Kádár János, az MSZMP főtitkárának az évforduló alkalmából a MESZ elnökségéhez intézett levelét, melyet az alábbiakban teljes terjedelemben idézünk:
„A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében és a magam részéről is köszöntöm az eszperantó mozgalom centenáriumát ünneplő Magyar Eszperantó Szövetséget, a jubileumi kongresszus minden résztvevőjét.
Az eszperantó nyelv létrejötte és maga a mozgalom kezdettől fogva nemes emberi törekvéseket fejez ki: a népek közeledését, egymás jobb megértését és megbecsülését tűzte ki célul. Az eszperantó terjedése az elmúlt száz évben igazolta mozgalmuk céljainak helyességét.
Hazánkban az eszperantó terjedéséhez jelentős mértékben hozzájárult az is, hogy a munkásmozgalom korán felismerte a nyelv szerepét a művelődésben. Sok magyar munkás számára az eszperantó nyitott ablakot a világra. A magyar eszperantisták között ott voltak a munkásmozgalom olyan ismert kiemelkedő személyiségei, mint Stromfeld Aurél, Hámán Kató, Killián György, Kulich Gyula, Martos Flóra, Kossa István, Szerémi Borbála.
A felszabadulás óta eltelt évtizedekben a Magyar Eszperantó Szövetség tevékenysége széleskörűen kibontakozott és hozzájárult hazánk tekintélyének növekedéséhez a világban. Nagyra értékelhető az a misszió is, amelyet a szövetség a magyar kultúra terjesztésében betölt. Most olyan korban élünk, amikor e célok szolgálata a korábbinál is fontosabbá vált. Az önök humánus mozgalma is hozzájárul ahhoz, hogy a nyelv elnevezésében is kifejeződő reménység az emberiség békés jövője, a népek és államok békés kapcsolatainak fejlődése iránt valóra váljon.
Minderre gondolva szívből gratulálok az Elnöki Tanács által adományozott magas kitüntetéshez, eddigi eredményeikhez és kívánok sok sikert nemes céljaik megvalósításában.
Szívélyes üdvözlettel:
Kádár János,
a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára”
A megnyitót követően többen kaptak még kitüntetést a nemzetközi nyelv és irodalom ápolásáért, műveléséért, a hazai és az egyetemes eszperantó mozgalomban való kiemelkedő tevékenységükért. Köztük volt Fajszi Károly is: ő a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta, elismerésül azért, hogy gyűjtőként saját anyagi ráfordítás mellett megteremtette a legnagyobb hazai és világviszonylatban is a negyedik legnagyobb eszperantó gyűjteményét (mely jelenleg az Országos Idegennyelvű Könyvtár gondozásában áll). A gyűjteményből egyébként 1987. március 17. és április 11. között kiállítás is nyílt, melynek az Országos Széchényi Könyvtár adott helyszínt.
2017: az eszperantó... és Magyarország?
2017 nem csupán az eszperantó születésének 130. évfordulója. Az UNESCO – lengyel kezdeményezésre, Németország és Szlovákia bizottságainak támogatása mellett – 2017-ben egyebek közt Zamenhof halálának 100. évfordulóját is megemlékezésre érdemesnek tartja: az eszperantó atyja az első világháború idején, a német megszállás alatti Varsóban távozott az élők sorából 1917. április 14-én. Ötven évvel később, 1967. március 18-án, Budapesten hal meg a nagy magyar eszperantista Baghy Gyula, aki Zamenhof halálának idején éppen Szibériában volt hadifogoly: ebből az alkalomból írta La Majstro mortis c. versét; ezt követően pedig a hazai és nemzetközi eszperantó mozgalom egyik kiemelkedő tagja volt. Az eszperantó születésének 130., Zamenhof halálának 100. és Baghy Gyula halálának 50. évfordulója mellett – a számos más lehetséges, az eszperantóhoz köthető évforduló között – érdemes megemlíteni, hogy az eszperantó világ idén emlékezik Ivo Lapenna halálának (1987. december 15.) 30. évfordulójára is: Ivo Lapenna amellett, hogy 1964–1974 között ő volt az Eszperantó Világszövetség elnöke is, elévülhetetlen érdemeket szerzett az UNESCO fentebb már említett, 1954-es határozatának előkészítésében.
Amikor 1898-ban Magyarországon Barabás Ábel tollából megjelenik az első hazai eszperantó tankönyv, a kötethez előszót író Bálint Gábor az alábbi felütéssel kezdi előszavát:
„’Minden hóbortnak akad utánzója’. Körülbelül ilyen értelmű mondattal emlékezett meg egyik magyar hírlap az Esperanto nevű nemzetközi nyelvről, a melynek nyelvtanát, szótárát és olvasókönyvét veszi ezennel a magyar nemzet tanúlni akaró része és pedig olyan alakban, a minőben könyv még e nyelven nem látott napvilágot.”
Hóbort ide vagy oda, 100 évvel az eszperantó megjelenése után, 1987/2. számában a Világ és nyelv magazin még Várkonyi Péter külügyminisztert is hosszú interjúra bírja, melyben a külügyminiszter hosszasan fejtegeti az eszperantó szerepét és lehetőségeit a nemzetközi kapcsolatokban, s mely interjúnak az alábbiakban csupán a végét idézzük:
„- [...] az eszperantó centenáriuma alkalmából megkérdezném Várkonyi elvtársat, hogy előbbi gondolatai jegyében és a kormányunk által is támogatott UNESCO-határozat szellemében milyen üzenettel szólna a magyar eszperantó mozgalom résztvevőihez és szimpatizánsainak szélesedő táborához?
- Tisztelettel üdvözlöm az eszperantó mozgalom hazai és nemzetközi táborát. Kívánom, hogy a világmozgalom második évszázadában újabb milliók tanulják meg a nemzetközi nyelvet, és mindnyájan váljanak nemes ügyük aktív harcosává. A mozgalom nemzeti szervezeteit pedig a szimpatizánsok újabb tízmillióinak tábora övezze.
- Miniszter elvtárs, nagyon köszönöm az interjút.”
Az 1987 óta eltelt harminc évben nagyot változott a világ, s benne minden bizonnyal az eszperantó szerepe, helyzete is lehetőségei is átalakultak. Kérdés csupán az, hogy az idei, az eszperantó szempontjából oly sok fontos évfordulót jelentő évben Magyarországon milyen megemlékezések várhatóak, különös tekintettel arra, hogy az UNESCO – hasonlóan az 1987-es megemlékezésére az eszperantó fennállásának centenáriuma alkalmából – a 2017-es évben megemlékezik Zamenhof halálának 100. évfordulójáról. Az 1987-es hazai rendezvények, állami szintű gratulációk mintájára idén vajon lesz-e kongresszusa az eszperantistáknak az Országgyűlésben? Bálint Gábor fenti gondolatát („Minden hóbortnak akad utánzója”) folytatva: vajon lesz-e 2017-ben állami szintről folytatója az 1987-es, az eszperantót méltató és elismerő nyilatkozatoknak, üdvözleteknek, gratulációknak? Nincs tudomásunk arról, hogy a magyar kormány is támogatta volna a 2017-es Zamenhof-évfordulóval kapcsolatos UNESCO-határozatot, de arra azért kíváncsiak lennénk, a mai magyar állami vezetés bármely képviselője vajon milyen üzenettel szólna ma a magyar eszperantó mozgalom résztvevőihez és szimpatizánsainak táborához.
Reméljük, az év hátralevő részében minderről még részletesen beszámolhatunk.
Forrás:
Világ és nyelv
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (10):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@El Vaquero: "Maga nem értheti ezt mert angol"
"Ausztrál vagyok, dr House."
"A királynő van a pénzén. Maga angol." :)
@Irgun Baklav: az kéne még csak, hogy a kínai legyen a jövő angolja. Még akkor is, ha nem éljük meg. Bár állítólag nem nehéz nyelv, legalábbis a mandarin, mivel az alaktana állítólag szegényes, fonotaktikája nem valalmi bonyolult, egyedül a tonalitás és az írás szokott nehézséget okozni a nyelvtanulóknak. Állítólag, mivel egyáltalán nem beszélem, szóval tévedhetek.
Az ausztrálokat, új-zélandiakat miért hagytad ki? Nincsenek elegen? Vagy a kanadaiak? Mondjuk a dél-afrikaiak és skótok esetén tényleg rezeg a léc, pedig náluk is vannak angol anyanyelvű beszélők. Vagy ha a skótokat a briteknél figyelembe vetted, akkor nem szóltam.
@lcsaszar: „Akik az eszperantót propagálták, kishitűségből nem bíztak a globális kommunikáció szükségéből természetes úton kialakuló közvetítő nyelvben”
Lingua franca létezett már jóval a globalizációt megelőzően is, pl. az „írásbeliség közvetítő nyelve”, a latin. (Amelynek a beszélt változatai persze hasonlóan eltértek egymástól, mint az angolé jelenleg.)
Az tény, hogy az angol nyelv mára már tényleg a vécésnénik és a szállodai takarítók által is „konyhanyelvként” elsajátított globális közvetítő nyelv lett, ahogy egykor a latin nyelvet is bírta minden írástudó, de az eszperantó híveit azért a kishitűségen (és az előrelátás hiányán) felül más is motiválhatta.
Mondjuk az, hogy a lebutított, törve beszélt angolra a valódi angol nyelv anyanyelvi beszélői, pl. a 300 millió amerikai, meg a 60 millió brit+ír (az ausztrálokat, új-zélandiakat stb. most hagyjuk is) azért mégis mindig úgy tekintenek majd, hogy hát, ez a mi nyelvünk félig/hibásan elsajátított, tökéletlen változata. Nem is annyira titkon kicsit lenézik, megmosolyogják, aki csak erre a szintre jutott el.
Sőt, még nem angol anyanyelvi környezetben is, ha valaki valamilyen fontos gazdasági, tudományos, „diplomata” állásokra pályázik, szinte bárhol a világon, annak ez a szint az érvényesüléshez sosem lesz elég. Legalább az írott nyelv terén egy jóval nehezebb, bonyolultabb változatot kell elsajátítania, ami igazán magas szinten évekbe és rengeteg tanulásba kerül.
Az eszperantó viszont, amellett, hogy a nyelvtana, helyesírása szabályosabb, abból a szempontból is emokratikus, hogy annak nem nagyon van anyanyelvi beszélője (Soros Gyuri bácsit most hagyjuk), minden indoeurópai beszélő hellyel-közzel azonos esélyekkel indul a nyelv elsajátításáért (és senki sem kapja ingyen).
A realitások talaján maradva persze az eszperantónak esélye sincs, és az angol nyelvvel szemben egyelőre semelyik másii természetes vgy mesterséges nyelvnek sincs. De ki tudja, talán 100 év múlva a ma angolja már a kínai lesz, még jó, hogy én azt már nem fogom megérni.
@Sultanus Constantinus: Szerintem már pár éve elsütöttem: — Melyik a legfontosabb eszperantó mondat? — ??? — Ĉu vi parolas angle?
@licidepot: Köszönjük a hittérítést. Ha egy könyvkiadó cégcsoport szolgái akarunk lenni, majd szólunk.
@lcsaszar: Hát pontosan. A mai világban egyébként is rendkívül nehéz (sőt, reménytelen) rávenni az embereket valami olyasminek a megtanulására, amire semmi szükségük. De ez részben igaz a természetes eredetű nyelvekre is; amikor turisztikai bulvárcikkek szerzői arról panaszkodnak, hogy pl. a spanyolok/latin-amerikaiak nem beszélnek angolul, akkor kérdezem én: minek? Ha egyszer a világ második legelterjedtebb nyelvét beszélik és tudnak kommunikálni mindenkivel, akikkel a környezetükben akarnak. Közvetítőnyelvet azok fognak megtanulni, akiknek szüksége van rá, mert a saját nyelvüket nem értik máshol, és nyilván egy olyat, amelyet egyébként is tömegek beszélnek, hiszen csak így van esélyük megértetni magukat.
Persze, megtanulhat eszperantóul is vagy éppen ógörögül is, csak senkivel sem fog tudni úgy beszélni. :D
Ha lenne értelme az eszperantónak, az ENSZ már az egyetlen hivatalos nyelvévé deklarálta volna. De még akkor sem beszélné az indiai utcaseprő, ellentétben az angollal. A globalizáció önmagától kitermelt egy közvetítő nyelvet, a lebutított angolt. Akik az eszperantót propagálták, kishitűségből nem bíztak a globális kommunikáció szükségéből természetes úton kialakuló közvetítő nyelvben, próbáltak előremenni a dolgoknak.
Jehova, aki összezavarta az emberiség eredeti nyelvét, képességet adhat a különféle nyelveken való szólásra is. Nos, éppen ezt tette időszámításunk szerint 33-ban pünkösd napján! A Cselekedetek 2:1–11. versek szerint Jézus Krisztusnak mintegy 120 követője gyűlt akkor össze Jeruzsálemben egy emeleti szobában. Hirtelen zaj támadt az égből, ’erős szél zúgásához hasonló’. „Mintha tüzes nyelvek” váltak volna láthatóvá és szétoszlottak mindegyikükre. A tanítványok „beteltek szent szellemmel és kezdtek különféle nyelveken beszélni úgy, ahogy a szellem adta nekik, hogy szóljanak”. Azokon az isteni módon kapott nyelveken beszéltek ’Isten felséges dolgairól’. És milyen nagy csoda volt az, amikor az olyan távoli helyekről, mint Mezopotámiából, Egyiptomból, Líbiából és Rómából jött idegen ajkú zsidók és prozeliták, megértették az életet adó üzenetet!
Az Isten általadott nyelv napjainkban!
Mivel Isten képes csodálatos módon felruházni embereket a különféle nyelveken szólás képességével, nem csodálatos vajon az, hogy lehetővé teszi, hogy csupán egyetlen nyelven beszéljenek és értsenek az emberek világszerte? Ez még nagyobb megértést teremtene az emberi családon belül. „Ha minden nép ugyanazon a nyelven beszélne, sokkal szorosabbak lennének a kulturális és a gazdasági kapcsolatok, és növekedne a jóakarat az országok között.” Nos, legalább 600 világnyelvet javasoltak az évek során. Ezek közül az eszperantónak volt a legnagyobb hatása, mivel mintegy 10 000 000 ember tanulta meg 1887-ben történt létrejötte óta. Mindazonáltal, sohasem voltak sikeresek az arra irányuló emberi erőfeszítések, hogy egy világnyelv létrehozásával egyesítsék az emberiséget. Valójában egyre több és több nehézség okoz megosztottságot ebben a világban, ahogy ’a gonoszok egyre inkább előrehaladnak a gonoszságban’
Kicsit úgy lehetnek ezek a politikusok az eszperantóval, mint Borbás Marcsi a rovásírással (www.nyest.hu/hirek/kilenc-kerdes-a-rovasirasrol): rohadt fontos, iszonyúan jelentős, de megtanulni, na, azt nem.