Úgy szakított, hogy hű követő maradt?
Az eszperantó és ido párharcában Zamenhof nyelvének egyik legfőbb védnökévé René de Saussure vált, aki – miközben kiáll az eszperantó fundamentumának megőrzéséért – maga is javaslatokat tesz a nemzetközi nyelv esetleges reformjára. Hihetetlenül termékeny reformerről lévén szó, tucatnyi tervezettel áll elő.
Az 1887-ben született eszperantó reformjára már maga Zamehof tesz is tesz javaslatot 1894-ben; akkor a szavazásra bocsátott reformokat az eszperantisták közössége elveti. Az eszperantó születését követően alig húsz évvel, a Zamenhof nyelvét ért újabb kritikák megfogalmazódásaként 1907-ben megszületik az ido nyelv. Couturat (az ido atyja) logikai alapon kritizálja az eszperantót, de a természetesség igényét is megfogalmazza. A legjobb szándék ellenére is az ido kissé felemásra sikeredik – követői kevesen akadnak csupán, ellenzői annál többen.
(Forrás: Wikipédia (eszperantó változat))
Antido
René de Saussure-t ne keverjük össze Ferdinand de Saussure-rel, a történeti nyelvészet nagy alakjával, a leíró nyelvészet atyjával. Fivérek voltak.
Az ido egyik leghatározottabb kritikusává és az eszperantó legharcosabb védelmezőjévé René de Saussure válik, kinek nevével korábban már találkozhattunk az eszperantó történetének vizsgálata során.
Saussure – a sokat sejtető Antido álnéven – számos írásában utasítja el az idót és az általa képviselt reformokat; miközben azonban így tesz, előáll saját, az eszperantót érintő reformötleteivel. Saussure munkássága azért is érdekes, mert miközben reformokat javasol, továbbra is az eszperantó ügyének lelkes előmozdítója és számos eszperantó kiadvány munkatársa. Csupán 1925-ben mondja ki végleges szakítását az eszperantóval.
Saussure mintegy harminc éven át számos ötletet vet fel, az alábbiakban ezek közül látunk néhány példát. Charles Perrault Les Fées (A tündérek) című meséjének egy része következik eszperantóul, magyarul és a Saussure által megálmodott néhány változatban.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Eszperantó
Unu vidvino havis du filinojn. La pli maljuna estis tiel simila al la patrino per sia karaktero kaj vizaĝo, ke ĉiu, kiu ŝin vidis, povis pensi, ke li vidas la patrinon; ili ambaŭ estis tiel malagrablaj kaj tiel fieraj, ke oni ne povis vivi kun ili. La pli juna filino, kiu estis la plena portreto de sia patro laŭ sia boneco kaj honesteco, estis krom tio unu el la plej belaj knabinoj, kiujn oni povis trovi.
Magyar
Egy özvegyasszonynak volt két lánya. Az idősebbik jellemére és arcra olyannyira hasonlított anyjára, hogy mindenki, aki csak látta őt, azt gondolhatta, hogy az anyát látja; mindketten oly kellemetlenek és önteltek voltak, hogy nem lehetett velük élni. A fiatalabbik, aki apja tökéletes mása volt jóság és tisztesség dolgában, egyike volt a legszebb lányoknak, kit csak találni lehetett.
Lingwo Internaciona di Antido 1 (1907)
Vidwino havis du filinoin. La pli malyuna estis tiel simila al la patrino per sia karaktero e vizajo, ke chiu, kiu shin vidis, povis pensi, ke li vidas la patrinon ; ishi ambai estis tiel malagrablai e tiel fierai, ke oni ne povis vivi kun ili. La pli yuna filino, kiu estis la plena portreto de sia patro lau sia boneco e honesteco, estis krom tio un el la plei belai knabinoi kiuin oni povis trovi.
Antido 2 (1910)
Unu vidvino havis du filinon. La pli malyuna estis tie simila al la patrino per sia karaktero kay vizajo, ke chiu, kiu shi vidis, povis pensi, ke li vidas la patrino; shin ambaw estis tie malagrablan kay tie fieran, ke oni ne povis vivi kun shin. La pli yuna filino, kiu estis la plena portreto de sia patro law sia boneco kaj honesteco, estis krom tio unu el la pley belan knabinon, i’kiun oni povis trovi.
Reformita Esperanto (1917)
Unu vidvino avis du filinojn. La pli maljuna estis tiel simila al la patrino per sia karaktero kai vizaqo, ke chiu, kiu shin vidis, povis pensi, ke li vidas la patrinon ; ili ambaw estis tiel malagrablaj kaj tiel fieraj, ke oni ne povis vivi kun ili. La pli juna filino, kiu estis la plena portreto de sia patro law sia boneco kaj honesteco, estis krom tio unu el la plej belaj knabinoj, kiujn oni povis trovi.
Későbbi írásaiból úgy tűnik, hogy Saussure maga sem tartotta ezeket komoly és végleges javaslatoknak; az igazi szintézis 1919-ban jön el.
Esperantido, Nov-Esperanto és Esperanto II
Saussure 1919-ben áll elő egy teljes reformtervezettel: ez az Esperantido. Ahogy az ido, az Esperantido is nevében foglalja az utalást arra, hogy az eszperantó utóda kíván lenni. Külön érdekesség, hogy művét Saussure Zamenhof emlékének ajánlja, magáról pedig szerényen annyit fogalmaz meg: Zamenhof követője (e szokását későbbi alkotásaiban is megőrzi). Mintegy 84 oldalas műve előszavában Saussure leszögezi, hogy az Esperantido nem új nemzetközi nyelv, hiszen az már létezik: ez maga az eszperantó. Saját bevallása szerint, miután az eszperantót 1907 és 1919 közt számos szempontból vizsgálta, az általa Esperantido néven publikált reform csak a legszükségesebb változtatásokat tartalmazza: az eszperantó szellemiségét nem kívánja módosítani. E változások közül néhány:
Az eszperantó ábécé egyik legtöbbet kritizált vonása a kalapos betűk kérdése, ezeket Sauusure részben eltünteti, részben módosítja. Az eszperantó ĉ helyett bevezeti a ć-t [cs], a ĝ helyett ǵ-t [dzs], az ŝ helyett ś-t [s]. Más betűket (q, x, y) is használ reformjaiban, melyeket az eszperantó nem. Eltörli a tárgyeset eszperantóban meglevő -n végződését, az eszperantó többes szám -j végződését pedig -n végződésre cseréli. Átalakítja a tabellaszavak rendszerét és néhány lexikai módosítást is végez. (A tabellaszavak formai szempontból nagyon hasonló, logikus felépítésű, táblázatba foglalható névmások és határozószók.)
Miután ezzel sem teljesen elégedett, Saussure újabb módosításokat végez, s 1922-ben előáll Fundamento (trilingva) de la lingvo „Esperantida” (dialekto de Esperanto) – Az Esperantido nyelv (az Esperanto dialektusa) alapja (három nyelven) – című művével. Ez már címében jelzi, hogy itt az eszperantó „dialektusáról” van csupán szó, nem új nyelvről. Az 1919-es változathoz képest írásban a ć, ǵ, ś helyére a ch, gh, sh kombinációk kerülnek, bevezeti az -u végződést a tárgyeset végződéseként. Mivel az -u az eszperantóban és az 1919-es Esperantidóban is a felszólító mód végződése volt, így az az újabb változatban a felszólító mód -oy végződést kap (ahol y [j]). A tündérek című mese fenti részlete az 1922-es változatban:
Sirtam i vidvino havis du filinun. La pli aja estis tiele simila al patrino per sia karaktero k. vizajo, ke omniolo, kia shu vidis, povis pensi ke li vidas la patrinu; illi ambay estis tiele malagrablan k. tiele fieran, ke oni ne povis vivi kun illi. La pli yuna filino, kia estis la plena portreto de sia patro laù sia boneco k. honesteco, estis ulter tio una el la pley belan knabinon, kiaùn oni povis trovi.
1923-ban Saussure ismét módosít kicsit a tervezeten (ezúttal a tabellaszavakon), majd 1925-ben kijelenti, hogy szakít az eszperantóval, bár még ezek után is szerényen csupán Zamenhof követőjének mondja magát.
Ekkor jelenik meg Nov-Esperanto nevű tervezete, melyen további kisebb módosításokat végez még 1933-ban is. Végül 1937-ben még bemutatja az Esperanto II nevű tervezetet, de ahogy ez sem, Saussure korábbi tervezetei sem hatnak az eszperantó további sorsára. Miközben néhány évente előáll egy-egy újabb reformmal és a reform reformjával, mindvégig azt állítja, hogy más reformokkal szemben (pl. ido) az ő éppen aktuális reformja a zamenhofi eszperantó szellemiségének egyetlen valódi örököse, ugyanis a reformok ellenére változatlanul hagyja az eszperantó eredeti szerkezetét. Tervezetei közül egyik sem több egy kreatív elme intellektuális játéknál, munkássága viszont így is az interlingvisztika érdekes fejezete.
Források
Andy Künzli: René de Saussure (1868-1943) – Tragika sed grava esperantologo kaj interlingvisto el Svislando
Fundamenta krestomatio de la internacia lingvo „Esperantida” kum gramatiko k. exercaro da Antido. Bern, 1923
Fundamento (trilingva) de la lingvo „Esperantida” (dialekto de Esperanto). Forum, Neuchâtel-Paris, 1922
Fundamento de la lingvo „ESPERANTIDO”. Nova formo de la lingvo internacia „ESPERANTO” verkita da ANTIDO. Bern, 1919
Idiome Mondial „Nov-Esperanto”. Premier Manuel. Bern, 1929
Kompleta fundamento de l’ idiomo „mondiala” or „Nov-Esperanto” da Antido. Tomo I. Gramatiko ey vortaro. Genevo, 1932/1933
Resumo de la teorio de „Antido” kun lingvaj kritikoj kaj klarigoj de konataj esperantistoj kaj idistoj. Universala Esperantia Librejo, Genève, 1910
Szerdahelyi István: Bevezetés az interlingvisztikába. Történeti vázlat és forrástanulmány. Tankönyvkiadó, Budapest, 1980
Otto Jespersen: Novial – Egy nemzetközi nyelv (1928) : „Néhány sor erejéig ki kell térnem René de Saussure úrra (»Antido«-ra), aki ritka szorgalommal és komolysággal harcolt Couturat szóképzési elvei ellen, és mindeközben egyszer ezt, egyszer azt a végződést változtatgatva, alakítgatva egymás után öt–hat különböző »nyelvet« állított elő, amelyek könnyen az eszperantó karikatúrájának is vélhetők lettek volna, ha szerzőjük nem ragadott volna meg minden alkalmat arra, hogy mélységes tiszteletét kifejezze Zamenhof géniusza iránt.”
A cikk szerzőjével nem értek egyet, inkább Jespersennel: nem áll, hogy René de Saussure „munkássága viszont így is az interlingvisztika érdekes fejezete”, hanem az interlingvisztika tragikomikus közjátéka. Se elsőség, se siker, se megalapozottság nem társul hozzá, márpedig ezek teszik érdekessé a nemzetközi nyelvi munkásságot. És mindeközben végleg diszkreditálta az eszperantó lesorjázásának a lehetőségét, és felfokozta ennek a közösségnek a rigid öntörvényűségbe fordulását.