1964 (Mil naŭcent sesdek kvar)

Miközben a hatvanas évek eszperantistáinak alkalmuk nyílik külkereskedelmi tárgyalásokat folytatni a KGST és a Közös Piac témáit érintve, felfedezik a korabeli és átalakuló Budapestet, arra is rájönnek, hogy az eszperantisták világán belül is vannak mintaértékű és talmi eszperantisták. Egy változó világ lenyomata társalgási zsebkönyvbe öntve.

1964-ben egy 112 oldalas kis kiadvány lát napvilágot Eszperantó társalgási zsebkönyv címmel. A kötet nagyobbik felét a kétnyelvű társalgási rész teszi ki (mintegy 60 oldal), de van benne egy 40 oldalas nyelvtani összefoglaló és néhány oldalon egy kis szószedet is.

A könyv előszavából az is kiderül, hogy elsősorban azoknak készült, akik már elvégeztek egy alapozó eszperantó kurzust, ismereteiket pedig ennek megfelelően kívánják fejleszteni. A könyvben tárgyalt témakörök közül kettőt már az előszó is megemlít példálózó jelleggel: a külkereskedelmi tárgyalás és a budapesti városnézés azon témák közé tartozik, ahol összefüggő szöveggel is találkozhat a kötetet felütő érdeklődő – a folytatásban mi is ezekkel foglalkozunk. A nyelvtani mellékletről az előszó csak annyit mond, hogy az már feltételezi a „nyelvtani elemek ismeretét, ezért nem ad fogalmi meghatározásokat”. A kötetben szereplő szószedet pedig – az előszó szerint – „a legfontosabb szócsoportokból ad egy kis összeállítást”.

Budapest 1964-ben

A társalgási rész első oldalai hétköznapi helyzeteket ábrázolnak 1964-ből: a könyv tanúsága szerint 1964-ben egy vonaljegy 50 fillérbe került, az átszállójegy háromszori átszállásra jogosított, a „földalatti villamos” kivételével más metró még nem volt Budapesten (bár a 2-es vonal építése már megkezdődött).

Annak tárgyalása során, hogy a hazánkba látogató külföldi eszperantista hol szeretne megszállni, két érdekességre is felfigyelhetünk: 1964-re már bekerült a magyar szókincsbe a camping és campingezés kifejezés, ill. ezzel kapcsolatban megtudjuk, hogy „az eszperantistáknak is van saját camping táboruk Jugoszláviában, Primoštenben, az Adriai-tenger partján”. A könyvben említett eszperantó kemping (Internacia Esperanto-Kampadejo Primoŝteno) a 60-as évek elején Gabrijel Divjanović horvát eszperantista kezdeményezésére jött létre, ahol ezt követően eszperantisták ezrei nyaraltak. A helyszínről az osztrák eszperantista, Hugo Kraus népszerűsítő fotókönyvet is kiadott 1963-ban.

Sportról beszélgetve azt is megtudjuk, hogy a „labdarúgás napjainkban az a sport, amely leginkább érdekli az embereket”, de szemtanúi lehetünk a nyelvtanulás hatvanas években kibontakozó forradalmi fejlődésének is; az audiovizuális módszer megjelenik a kötet szövegében:

„A tanulás főleg társalgásból áll: kevés nyelvtan, sok gyakorlat. Azonkívül alkalmazzák a legmodernebb tanítási eszközöket – a hanglemezeket, a magnetofont, a vetítést.” (52. oldal)

Budapest történetének szempontjából is különösen érdekes részekre bukkanhat e kis könyv olvasója: a 60-as években még javában zajlik a második világháború pusztításait követő újjáépítés.

Egy párbeszédben a hazánkba látogató eszperantista nagy építkezésre lesz figyelmes a Duna-parton. Hamarosan a válasz is megérkezik:

Az utolsó hidat építik újjá az ötből, amelyeket [sic!] a német fasiszták felrobbantottak 1945-ben.

Az újjáépített Erzsébet hidat nem sokkal a tankönyv megjelenése után, 1964. november 21-én adták át. Hasonló építkezés zajlik a budai várban:

„Az a nagy, kupolás épület volt a királyi palota. Félig romba döntötték 1945-ben a fasiszták. Most felépül, s különféle kultúrintézményeknek fog helyet adni: a Széchenyi Könyvtárnak, a Nemzeti Galériának stb.” (62-63. oldal)

A dologhoz tartozik az is, hogy legkorábban a Budapesti Történeti Múzeum lelt otthonra a várban 1967-ben, majd a Munkásmozgalmi Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria 1975-ben, míg az Országos Széchenyi Könyvtár csak 1985-ben költözött be a várba.

KGST, Közös Piac, eszperantó

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az Eszperantó társalgási zsebkönyv külön fejezetben foglalkozik a külkereskedelmi tárgyalás során felbukkanó témakörökkel. Az eszperantó nyelvkönyvek története során először a szövegekben felbukkan a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST, Konsilantaro pri Ekonomia Interhelpo) és az Európai Közös Piac (Eŭropa Komuna Merkato) is, az alábbi szövegkörnyezetben:

„Legfontosabb kereskedelmi kapcsolataink a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa országaival vannak, de ugyanakkor növekszik az árucsere-forgalmunk az Európai Közös Piac tagjaival is.” (60. oldal)

A KGST 1949-ben alakult, a Közös Piac néven is ismert Európai Gazdasági Közösség (EGK) pedig 1957-ben, első eszperantó nyelvkönyvi előfordulásuk azonban – úgy tűnik – 1964-ig váratott magára.

A „néhány fontosabb szócsoport” című, a kötet végén szereplő rövid kis szószedetben pedig az olyan valóban nélkülözhetetlen kifejezések mellett, mint a napok, hónapok nevei, néhány szín, gyümölcs, állat, fém és ruhadarab megnevezése, más rendkívüli izgalmas, az adott történelmi korra jellemző és ekkoriban nélkülözhetetlen kifejezés is található „politika és társadalmi élet” alcím alatt. Így a revolucia laborista-kamparana registaro ’forradalmi munkás-paraszt kormány’, Patriota Popolfronto ’Hazafias Népfront’, ĉirkaŭdoma mastrumaĵo ’háztáji gazdaság’, Hungara Socialisma Laborista Partio ’Magyar Szocialista Munkáspárt’, etindustria kooperativo ’kisipari szövetkezet’, laborista klaso ’munkásosztály’, popoldemokratio ’népi demokrácia’, eksterpartia, eksterpartiulo ’pártonkívüli’, Tutlanda Konsilantaro de Sindikatoj ’Szakszervezetek Országos Tanácsa’, konstruado de socialismo ’a szocializmus építése’ stb.

Mintakongresszisták, talmi kongresszisták

A magyarországi eszperantó tankönyvek történetének vizsgálata során általánosságban elmondható, hogy a tankönyvekben megjelenő tipikus eszperantista figurája mindent elkövet a végső cél érdekében, hogy az eszperantó a nemzeti nyelvek mellett világméretekben második nyelvvé váljon. A tipikus tankönyvi eszperantista alakját az a zamenhofi gondolat lelkesíti, hogy közös nyelve legyen az emberiségnek.

Az 1964-es Eszperantó társalgási zsebkönyv azért is újszerű, mert az eleddig oszthatatlannak tűnő, egyetlen vezéreszme szolgálatában álló eszperantista közösségen belül kisebb – és kevésbé átideologizált – alcsoportokat is felfedezhetünk.

Itt jegyeznénk meg, hogy a kötet szerzői – maguk is aktív eszperantisták – vélhetőleg igen jól ismerték a korabeli eszperantó mozgalom belső szerkezetét, így alábbi vicces megfigyeléseik akár hitelesnek is tekinthetőek. Dr. Mátéffy József korábban a Legfelsőbb Bíróság tanácselnöke is volt, de számos eszperantó szervezetben látott el funkciókat, így pl. 1969-1977 közt a Magyar Eszperantó Szövetség elnöke is volt, míg Dr. Nagy István 1961 és 1971 közt a Hungara Esperantisto című folyóirat szerkesztője is volt.

A Mátéffy-Nagy szerzőpáros kötetében így a képzeletbeli eszperantisták kongresszusra készülődnek: azt is megtudjuk, hogy mivel különböző anyanyelvűek, így nem „krokodilkodhatnak” (krokodili ’eszperantistával nem eszperantóul beszélni’). Emellett viszont az is kiderül, a kongresszuson résztvevők is több csoportba kategorizálhatóak. 

„[...] a mintakongresszista már két nappal előbb megérkezik, hogy le ne késsen az ismerkedési estélyről. A megnyitóülésen véresre tapsolja a tenyerét a megnyitó beszéd után, majd minden nemzet és nemzeti egyesület küldöttének üdvözlő szavai után, és meg akarja újrázni a himnuszt. Azután részt szeretne venni az Egyetemes Eszperantó Egyesület (UEA), az állandó és a helyi kongresszusi bizottság, az eszperantó világbéke-mozgalom, a Nemzetközi Eszperantó Tudományos Egyesület minden munkaülésén, az orvosok, jogászok, tanítók, újságírók, geográfusok, egyetemi hallgatók, építészek, vegetáriánusok és természetjárók nemzetközi eszperantó egyesületének vagy ligájának vagy körének összejövetelen [...].” (55-56. oldal)

Ehhez képest a talmi eszperantisták már nem feltétlenül és kizárólag a nagy eszme által vezéreltetve keresik fel a kongresszusi helyszíneket. A talmi eszperantistának

„csak csinos eszmetársnők iránt van »benső eszméje« (körülbelül: népek közötti szeretet); ilyennel kóborol békés együttélésben a város legromantikusabb helyein, szakkörök helyett a helyi szórakozóhelyeken buzgólkodik.” (56. oldal)

Persze olvashatunk itt a kongresszusok programjairól is, valamint az is kiderül 1964 nyarán, hogy egyik képzeletbeli eszperantistánk már járt az 1959-ben Varsóban rendezett 44. és az 1963-ban Szófiában rendezett 48. kongresszuson. Hogy a következő, 1965-ben megrendezendő kongresszus helyszíne hol lesz, a szövegből még nem derül ki: az még eldöntendő kérdés (egyébként Tokióban volt: ez volt az első Ázsiában megrendezett UEA).

Zárásként pedig információt kapunk az eszperantó rádió, nyomtatott sajtó és irodalom legfrissebb jelenségeiről: a varsói rádió eszperantó nyelvű adásairól (ezek 1959-ben kezdődtek), a Hungara Esperantisto (Magyar Eszperantista, újra 1961-től), a Hungara Vivo (Magyar Élet, 1961-től), Norda Prismo (Északi Prizma, 1955-től), Nuntempa Bulgario (Mai Bulgária, 1957-től). Értesülünk továbbá Henri Baupierre (Henri Paul Vatré) Specimene (Mutatóba) című, 1962-ben megjelent kötetéről is: ez a parodisztikus kötet az eszperantó „Így írtok ti”.

A folytatásban még mindig az 1960-as évek eszperantó nyelvkönyvei közt tallózunk.

Forrás

Dr. Mátéffy József – Dr. Nagy István: Eszperantó társalgási zsebkönyv. Tankönyvkiadó, Budapest, 1964

Kapcsolódó tartalmak:

• Családi nyaralás krokodilmentes környezetben
• 110 év alatt századszorra!
• Elvtárs vagy eszmetárs?
• Magyar, szocialista, eszperantó!
• Interkontinentális eszperantó
• Mielőtt a vasfüggöny leereszkedett

Hasonló tartalmak:

• Irredenta eszperantó
• Munkásmozgalmi eszperantó
• „Semleges eszperantó mozgalom nincs!”
• „[...] győzzük meg a világot,
  hogy nem szégyen magyarnak lenni [...]”
• 5 gramm eszperantó

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)