Irredenta eszperantó

Az idén 155 éve, 1859-ben született Ludwik Lazarus Zamenhof eredeti szándéka az volt, hogy az eszperantó a népek és nemzetek közti konfliktusokat átívelő nemzetközi és semleges közvetítő nyelv legyen. A történelem azonban meglepő fordulatokat hozott az eszperantó életében is: akadtak, akik az 1930-as évek Magyarországán a határrevízió potenciális eszközét vélték benne felfedezni.

A magyarországi eszperantó nyelvkönyvek történetét feldolgozó sorozatunk eddigi 12 részében bőven láthattunk példákat arra, hogy az amúgy – alkotója, Zamenhof szándéka szerint is – semleges közvetítő nyelv idehaza olykor nagyon is sajátságos magyar vonásokkal bír. Az első magyarországi eszperantó nyelvkönyv megjelenése óta (1898) az Osztrák-Magyar Monarchia részét képező Magyarországon megjelent eszperantó tankönyvek igazán szépen tükrözik a kort, melyben születtek. Hasonlóképp látszik a háborús trauma is az első világháború után íródott hazai eszperantó nyelvkönyvek szövegeiben: a Trianon-szindróma, az igazságtalan békekötéssel szembeni ellenérzés is nagyon hamar megjelenik a kötetekben.

Az alább tárgyalandó kötetben pedig a revíziót követelő Magyarország mindent átható közgondolkodása tükröződik: egyes pontjain kifejezetten irredenta hangvételű eszperantó tankönyvet vehet kézbe a nyelvtanuló. Olyan eszperantó tankönyvről van szó, mely az eszperantótól szokatlan módon a nemzetközi nyelvben is a határrevízió eszközét látja: Hernádszurdoki Mihalik József Az eszperantó kisegítőnyelv módszeres tankönyve című, 1938-ban megjelent kötetéről.

Eszperantóval a revízióért

Hernádszurdoki Mihalik József (1883-1959) tanítóképző intézeti tanár az első világháborút követő szibériai hadifogsága idején ismerkedik meg a nemzetközi nyelvvel. Sorozatunk előző részében már láthattuk, hogy a 21. UK-val párhuzamosan zajlik Budapesten a vak eszperantisták 8. világkongresszusa, melyet Bánó Miklós és Herodek Károly szervezett.Az egyik legfőbb szervezője az 1929. augusztus 2-9. közt Budapesten megrendezett 21. Eszperantó Világkongresszusnak (Universala Kongreso de Esperanto, UK). A mintegy 1200 fős kongresszus kultúrtörténeti érdekességeként az Enciklopedio de Esperanto megemlíti, hogy női szépségverseny megrendezésére is sor került: a mintegy 100 induló közül az észt Veronika Eksta lett Miss Esperanto.

1931-1932-ben Mihalik József volt a Magyar Országos Eszperantó Egyesület elnöke, 1932-ben pedig megalapította a Magyar Eszperantó Pedagógiai Társaságot. Számos, az eszperantót népszerűsítő kötet mellett tankönyvet is írt; az alábbiakban ez utóbbit vesszük szemügyre. A kötet 1938-ban jelent meg Kókai Lajos gondozásában; a kötet előszava 1937. augusztus 20-án kelt.

A kötet egyrészt oly korban lát napvilágot, amikor az irredentizmus és a revízió gondolata az élet minden területét áthatja. Másrészt azonban az 1920-1938 közötti kor olyan időszak Magyarország történetében, amikor az ország a kisantant gyűrűjében meglehetősen szűk mozgástérrel rendelkezik bárminemű határrevízió önerőből történő megvalósítására.

E nehéz nemzetközi helyzetben fogalmazódik meg a szerzőben annak gondolata, hogy mivel önerőből a békediktátum és a kisantant államai által megbéklyózott magyarság képtelen visszaszerezni elveszett jussát, az eszperantót is be kell vetni a végső – ezúttal magyar – győzelem érdekében. Mihalik József így ír az előszóban:

„Saját erőnkből nem vagyunk képesek visszaszerezni, amit elveszítettünk, fel tehát, szerezzünk barátokat az eszperantóval is, hogy azok is segítsenek feltámasztani mindannyiunk legfőbb vágyát: Nagymagyarországot! [sic!]” (5. oldal)

A 10 leckéből álló, alig 84 oldalas kis kötet legérdekesebb részei pontosan azok, melyek szép korrajzot adnak a 30-as évek Magyarországáról. A fordítási feladatok részeként rögtön szemet szúrhat az a tankönyvi mondat is, mely a magyar kormány munkáját méltatja. (Az előszó – és vélhetőleg a tankönyv többi részének – megírása idején az a Darányi Kálmán által vezetett kormány irányítja az országot, melyhez egyéb intézkedések mellett az 1938-ban bejelentett győri program is fűződik, mely egy egymilliárd pengős hadseregfejlesztési program volt.)

„A magyar kormány bátran, erősen és szorgalmasan dolgozik.” (47. oldal)

A tankönyv végén Mihalik József így szólítja meg az olvasót (és a tanfolyamot sikerrel elvégzett nyelvtanulót):

„Kiu sentas sin bona hungaro: laboras por Hungarlando ankaŭ per Esperanto! [Aki magát jó magyarnak érzi, az eszperantó által is Magyarországért dolgozik!]” (80. oldal)

A tankönyv azonban fentieken túlmenően azért is különösen izgalmas kordokumentum, mert a korszak irredenta és revizionista jelszavai is megtalálhatóak benne.

Hiszek egy Istenben – Mi kredas je unu Dio

A Magyar Hiszekegy címen ismert alkotást Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna (1881-1923) írta a Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája és a Védő Ligák Szövetsége által 1920-ban kiírt pályázatra. A pályázat olyan rövid ima, fohász megírását várta a jelentkezőktől, mely kifejezi a magyarság Trianonnal szembeni ellenérzését. Az eredetileg három soros költeményt szerzője Hitvallás címmel később 15 szakaszosra bővítette. Hogy a költemény mennyire a hétköznapok része volt, mi sem jelzi jobban, mint az, hogy utolsó sora Mihalik József 1938-ban megjelent eszperantó tankönyvében fordítási feladatként is szerepel:

„Hiszek Magyarország feltámadásában!” (53. oldal)

Egy másik, nem sokkal az első világháború vége után a politikai közbeszédben már megjelenő és a korszakon átívelő jelleggel igen népszerűvé vált és széles körben használt jelszó is felbukkan a kötetben. Nem, nem, soha – olvasható az alábbi fordítási feladatban:

„Magyarország nem volt, hanem lesz, mondotta Széchenyi István. A magyar nemzeti hadsereg vitéz katonákból áll. Nem, nem, soha – mondja minden becsületes magyar, amikor az elrabolt országrészekre és ott élő testvéreinkre gondol.” (73. oldal)

Széchenyi Hitel című művének zárszavaként a fenti, neki tulajdonított idézetet kissé más megfogalmazásban olvashatjuk:

„Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; – én azt szeretem hinni: lesz!”

A fordítási feladatok nem szerepelnek a könyvben. A helyes megoldások az alábbiak lennének:

Hiszek Magyarország feltámadásában –
Mi kredas je la releviĝo de Hungario

Nem, nem, soha – Ne, ne, neniam

Amikor 1938-ban Mihalik József útjára bocsátja kis eszperantó tankönyvét, minden bizonnyal ő is a Széchenyi által megfogalmazott reményt ápolja lelkében Magyarországgal kapcsolatban. A kor sajátos lenyomataként e műben pedig az is tükröződik, hogy Magyarország feltámadásában a szerző az eszperantónak is szerepet szán. Így van ez akkor is, ha e szerep az eszperantó eredeti céljához mérten legalábbis szokatlan.

Felhasznált források

Hernádszurdoki Mihalik József: Az eszperantó kisegítőnyelv módszeres tankönyve. Magántanulásra és tanfolyamokon való használatra. Kókai Lajos kiadása, Budapest, 1938

Enciklopedio de Esperanto. Hungara Esperanto-Asocio, Budapest, 1986

Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2002

Széchenyi István: Hitel. In: Magyar remekírók 16. kötet. Franklin-társulat, Budapest, 1903

Kapcsolódó tartalmak:

• Egy eszperantó nyelvkönyv Trianon idejéből
• Eszperantó blitzkrieg
• Kulturális sztereotípiák, nők és az eszperantó a 20. század elején
• A K. u. K. eszperantó utolsó évei
• Pedagógiai és közhasznú eszperantó

Hasonló tartalmak:

• Mielőtt a vasfüggöny leereszkedett
• Munkásmozgalmi eszperantó
• „Semleges eszperantó mozgalom nincs!”
• 1964 (Mil naŭcent sesdek kvar)
• „[...] győzzük meg a világot,
  hogy nem szégyen magyarnak lenni [...]”

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)