0:05
Főoldal | Rénhírek
Eszperantó tankönyvek 3.

Eszperantó blitzkrieg

Az eszperantó nyelvkönyvek magyarországi megjelenése nem sokkal követte magának a nyelvnek az 1887-ben való megjelenését. Az eszperantó történetében az első, 1905-ös Boulogne-sur-Mer-i, minden szempontból sikeres világkongresszus azonban határozott lökést adott a nyelv hazai elterjedésének és propagálásának: az első világháború előtti alig 10 évben tucatnyi új eszperantó nyelvkönyv jelent meg Magyarországon. Az alábbiakban ezekből szemezgetünk.

Horváth Krisztián | 2013. október 1.

Sorozatunk első két részében megismerhettük Barabás Ábel Magyarországon első és úttörő eszperantó nyelvkönyvét 1898-ból, illetve Láng Jenő 1905-ben megjelent kis kötetét, mely annyiból különösen érdekes, hogy bár az első eszperantó világkongresszus évéből származik, a szövegből kiderül, hogy még az előtt született. Ezek a kötetek az eszperantót jobbára csupán a szerzők személyes tapasztalatai alapján képesek egyszerűnek és gyorsan megtanulható, logikus nyelvnek beállítani. Az igazi „fegyvertény”, az első világkongresszus a franciaországi Boulogne-sur-Mer városkában, 1905. augusztus 5. és 12. közt zajlott. Ezen mintegy 20 országból 688 résztvevő jelent meg – köztük Zamenhof is, annak ellenére, hogy az időközben kitört orosz-japán háború miatt felreppentek olyan (ál)hírek, hogy esetleg ő maga nem jelenhet meg a kongresszuson. (Ne feledjük, Zamenhof orosz állampolgár volt!)

Az első eszperantó világkongresszuson készült kép, nemzeti viseletbe öltözött résztvevőkkel. A második sor közepén személyesen Zamenhof – 1905. augusztus 7.
Az első eszperantó világkongresszuson készült kép, nemzeti viseletbe öltözött résztvevőkkel. A második sor közepén személyesen Zamenhof – 1905. augusztus 7.
(Forrás: Wikimedia Commons)

Rendeztek egy „nulladik” világkongresszust is: 1904-ben, Calais-ben. Ezen azonban jobbára csak angol és francia eszperantisták vettek részt. Az itt szerzett pozitív tapasztalat, hogy különböző anyanyelvű beszélők képesek megértetni magukat eszperantóul, adta a további lökést az 1905-ös találkozó megszervezéséhez.

Az első világkongresszus beváltotta a hozzá fűzött reményeket: szemben például a volapük világkongresszusokkal, a különböző anyanyelvű beszélők képesek voltak eszperantóul kommunikálni egymással már az első alkalommal is. Az első két volapük kongresszus – 1884-ben és 1887-ben – nyelve sajátos módon a német volt; csak a harmadik, 1889-es kongresszuson sikerült elérni, hogy a részt vevő mintegy kétszáz fő csak a volapüköt használja érintkezési nyelvként. Ekkor azonban már potenciális versenytársként már ott volt az1887-ben megjelent eszperantó, mely hamarosan ki is szorította a volapüköt.

1905. és 1913. közt minden évben, különböző helyszíneken rendeztek ezek után eszperantó világkongresszusokat. Az 1914-eset Párizsba szervezték, kb. 3700-an jelentkeztek is rá, ám a kongresszus tervezett időpontja augusztus 2. és 9. közé esett, így az első világháború közbeszólt, a kongresszus végül elmaradt.

Az 1914-es (tervezett és elmaradt) eszperantó világkongresszus hirdetése
Az 1914-es (tervezett és elmaradt) eszperantó világkongresszus hirdetése
(Forrás: Wikimedia Commons)

Sajátos átmenet

Az egyik első eszperantó nyelvkönyv az 1905-ös találkozót követően Altenburger Adolf, szegedi középiskolai tanár könyvecskéje, melynek címe Gyakorlati Eszperanto nyelvtan. Alcímeként ez szerepel: „Cart Teofil parisi tanár francia műve nyomán szerkesztette Altenburger Adolf”. A kötetecske a maga alig 76 oldalával 1907-ben, két évvel Boulogne-sur-Mer után jelent meg Budapesten. A kötet, mely rövidsége ellenére az eszperantó minden lényegi nyelvtanát és az alapvető szókincsét is tartalmazza, egy dologgal nem bír: nincs benne semmilyen utalás sem az 1905-ös, sem az azt követő 1906-os genfi kongresszusra. Hogy lehetséges ez?

Az 1906-os genfi eszperantó világkongresszust propagáló kép: a kongresszus résztvevői elutasítják a tolmácsot, hiszen ők már beszélnek eszperantóul
Az 1906-os genfi eszperantó világkongresszust propagáló kép: a kongresszus résztvevői elutasítják a tolmácsot, hiszen ők már beszélnek eszperantóul
(Forrás: Wikimedia Commons / nekonata)

A kis kötet alcíméből már kiderült, hogy Altenburger Adolf „Cart Teofil parisi tanár”művét dolgozta át magyarra. A fenti kérdésre a választ is itt kell keresnünk; ennek érdekében kis kitérőt teszünk.

„Cart Teofil”, azaz Théophile Cart (1855–1931) az eszperantó kezdeti korszakának egyik oszlopos tagja: Cart – bár már 1894-ben kapcsolatba került az eszperantóval – csak 1901-ben tanulta meg a nyelvet. Ezt követő munkásságának rendkívül sokat köszönhet a mozgalom; sokirányú tevékenységéből két lényegi vonást emelünk ki. Egyrészt elkötelezett híve és ágense volt annak, hogy az eszperantót a vakok és gyengénlátók számára is hozzáférhetővé tegye: 1904-től Braille-írással kiadott eszperantó folyóiratot bocsát útjára. Másrészt az 1907-es ido-eszperantó szakadás korában szilárdan kiállt az eszperantó mellett. A magyarországi eszperantótankönyv-kiadás szempontjából azonban az az igazán érdekes, hogy 1902-ben kiadja Esperanto en 10 leçons című művét, melyet számos nyelvre ültettek át, fordítottak le.

Altenburger Adolf például magyarra. Ő pedig, ahogy azt a könyv ajánlásában is látjuk, szerényen a háttérbe húzódva nem rukkol elő teljesen saját nyelvkönyvvel, önálló koncepcióval, sőt: művét „tisztelettel ajánlja” „Dr. Bálint Gábor kolozsvári egyetemi nyilv. r. tanárnak és Dr. Barabás Ábel kolozsvári főgimnáziumi r. tanárnak, mint az eszperanto első magyar terjesztőinek”. Olyannyira szerény, hogy önmagát az ajánlás végén csupán „az átdolgozó”-ként aposztrofálja.

Karikatúra Théophile Cartról – az eszperantó hős lovagja a hűség tollával védelmezi a nemzetközi nyelv kalamárisából felszálló ido sárkány-szellem ellen az eszperantó alapjainak, a Fundamentónak kőtábláit
Karikatúra Théophile Cartról – az eszperantó hős lovagja a hűség tollával védelmezi a nemzetközi nyelv kalamárisából felszálló ido sárkány-szellem ellen az eszperantó alapjainak, a Fundamentónak kőtábláit
(Forrás: Wikimedia Commons)

A kötet – ahogy ez az 5–6. oldalon található előszóból is kiderül – megőrzi az eredeti, 1902-es francia kiadás szerkezetét: 10 leckében tárgyalja az alapokat. Magyarításra sor kerül ugyan: a kötetben többször találunk utalást magyar vonatkozásokra, de ezen nem lép túl az „átdolgozó”.

Az előszóban egyebek mellett ezt olvashatjuk [az idézeteket eredeti helyesírással közöljük – a szerk.]:

Itt nyujtjuk a magyar közönségnek Cart Teofil parisi tanár kitűnő műve alapján készült eszperanto nyelvtanunkat. A művecske kiadását Evstifeieff N. P. úrnak, a keletkhinai-mandzsúriai vasutak kereskedelmi főnökének áldozatkészsége tette lehetővé. Nevezett orosz férfiúnak, kit a magyarság iránt való rokonérzése vitt ezen áldozatkészségre, az eszperanto magyar barátainak nevében ezennel nyilvánosan is hálás köszönetet mondok.

(5. oldal)

A kötet érdekessége, hogy a leckék szinte teljesen azonos módon épülnek fel. Egy rövid bevezetőt követően, amelyben a betűk, a hangsúly és az elválasztás szabályai tisztázódnak, a tíz lecke mindegyike hármas tagolást mutat. Egyrészt áll egy nyelvtant, szóképzést és szavakat tartalmazó részből, másrészt van benne olvasmány, harmadrészt tartalmaz feladatokat is.

Filológiai kuriózum – s erre sorozatunk egy későbbi részében még visszatérünk –, hogy a könyv harmadik leckéjének olvasmánya a La homa vivo kaj la sezonoj címet viseli. Azok az eszperantisták, akik valaha is találkoztak Baghy Gyula, a nagy magyar eszperantista korszakokon átívelő nyelvkönyveivel, bizonyára azonnal visszaemlékeznek a hasonló című (és azonos tematikájú) olvasmányra e nyelvkönyvekből.

Hogy miért is nem említik az első két világkongresszust egy 1907-es kiadású könyvben, talán abból is megérthető, ha az ötödik és a nyolcadik leckék levél formájú olvasmányainak dátumozására pillantunk. Ezek 1901. és 1905. közötti keltezésűek, s közülük csupán egy olyan van, mely az 1905-ös kongresszus nyári időpontja utáni, azonban ez sem tesz említést a nagy nyári eseményről. Megtudjuk viszont az előszó 5–6. oldalán az alábbiakat:

Az eszperanto nyelv teljesen szabályos, logikus nyelv, mig a többi nyelvek sokban és sokféleképen (mindegyik másban és máskép) eltérnek a logikától. Ezért az eszperanto nagyon könnyen tanulható: azonban tévedés volna azt hinni, hogy azt egyáltalában minden fáradság nélkül meg lehet tanulni! Mint minden tanulás, úgy az eszperantó nyelv megtanulása is munkával jár. De ezen munka nagysága össze sem hasonlítható a többi (élő vagy holt) nyelv elsajátitásának fárasztó (s jórészt eredménytelen) munkájával: az eszperanto nyelv megtanulása 50-60-szor könnyebb, mint a többi nyelveké! Aki ezen nyelvtan tíz leckéjét – egy-egy leckére egy hetet számítva, ami nagyon kényelmes munka – komolyan megtanulta, tíz hét alatt oly biztos lesz az eszperanto nyelv használatában, hogy csekély szótárforgatással minden eszperanto szöveget megért, eszperanto nyelven levelezhet  s ezt az élőbeszédben is nehézség nélkül használhatja.

Érdemes egy nyomdatechnikai sajátosságot is megemlíteni: az eszperantó abc ismertetése kapcsán már a hatodik oldalon megállapítja az „átdolgozó”:

Minthogy a nagy ĉ technikai nehézségekbe ütközött, helyett mindig a Σ jelet használjuk [...].

 

A harmadik eszperantó világkongresszus (Cambridge, 1907) emlékére kiadott bélyeg
A harmadik eszperantó világkongresszus (Cambridge, 1907) emlékére kiadott bélyeg
(Forrás: Wikimedia Commons / Nekonata)

1908-ban azonban már a magyar eszperantó tankönyvekben is megjelenik az első kongresszusok sikere iránt érzett büszkeség.

A nagy áttörés

Ifj. Marich Ágoston (1883–1955) posta- és rendőrtisztviselő 1901-ben lett eszperantista, mintegy tíz eszperantó sajtóterméket gründolt (melyek közül számos csak egy-egy példányt élt meg). Ezek közül talán a leghíresebb a La Verda Standardo. Érdekesség, hogy Marich sokat tett a rendőrség keretein belül az eszperantó fellendítéséért.

Szemben az „átdolgozó” Altenburgerrel és szerény kiadványával, ifj. Marich Ágoston Teljes Esperanto nyelvtan szótárral című kiadványa (1908) már teljes mellszélességgel hirdeti az első, világméretű eszperantó sikereket.

ifj. Marich Ágoston
ifj. Marich Ágoston
(Forrás: Wikimedia Commons / nekonata)

A talán még Altenburgerénél is szerényebb terjedelmű, 47 oldalas kötet Marich saját kiadásaként jelenik meg, s hűen az eszperantó 21 és a magyarországi eszperantó 10 éves hagyományaihoz és Altenburger irányvonalához, Marich is ragaszkodik az elődök és a mesterek „hagyományához”. A szerző az előszó 4. oldalán így ír:

[...] miután e nyelv szabályainak egyszerűsége és könnyűsége folytán egy eszperantó nyelvtan megírásához semmiféle különös módszer nem szükséges, én is megtartottam nagyobbára a Barabás-féle nyelvtan és az „Eszperanto kulcs” beosztását, amelyeket alapul is vettem.

Valóban: nyelvtan, szóképzés, szótár és olvasmányok alkotják a könyv nagyobb egységeit. A nyelvről Marich a következőket írja:

Ma már több ezer egyesülete, száznegyven folyóirata és tizenkétmillió híve van. [...] Maga a nyelv ezen húsz év alatt semmit sem változott. Négy világkongresszuson gyűléseztek már eddig az Esperanto hívei és ott a gyakorlat tűzpróbáját is fényesen megállotta; amennyiben a 2-3 ezer résztvevő a legnagyobb könnyedséggel használta ezen igen hajlékony, széphangzású és forma gazdag nyelvet. Müller Miksa, a világhírű oxfordi tanár, a modern philológia atyamestere az Esperantot és jelentőségét a könyvnyomtatás feltalálások [sic!] korszakot alkotó fontosságával helyezte egyenlő rangsorba. [...] Mint teljesen izolált nemzetnek fiai, bizony szeretettel karolhatjuk fel e nyelvet, amelynek segélyével azután az egész világ népével könnyű és közvetlen érintkezést érhetünk el. Tehát nemzeti szempontból és igen nagy fontossággal bir e nyelv.

(3–4. oldal)

 

A negyedik eszperantó világkongresszus (Drezda, 1908) emlékére kibocsátott képeslap
A negyedik eszperantó világkongresszus (Drezda, 1908) emlékére kibocsátott képeslap
(Forrás: Wikimedia Commons / nekonata)

Érdemes egy pillantást vetnünk a könyvecske végén található olvasmányokra is. Itt – rendkívül sajátos módon – az összesen közölt három szöveg közül csupán egy eszperantó nyelvű: Daniel Henry Lambert brit eszperantista (1852–1930) egy írása. (Lambert amúgy Shakespeare művei közül számosat ültetett át eszperantóra.) A másik két szöveg Marich saját, a Pesti Hírlapban, illetve a Budapesti Hírlapban megjelent korábbi magyar nyelvű cikke.

Az elsőben, „Esperanto” cím alatt az alábbi megjegyzést találhatjuk:

Magyarország a világ legizoláltabb kulturállama, s örömmel kellene felkarolnia ezen eszmét [ti. az eszperantót]. Mi csekély erőnkből is többet tettünk hazánkért, mint aránylag bárminő idegenforgalmi vállalat. Ha a hivatalos körök vagy a közvélemény csak egy kicsit támogatott volna bennünket, 1909-ben nálunk lett volna az a 3000 idegen!

(44. oldal)

Itt fontos megjegyeznünk, hogy a szerző e sorok írásakor – az 1908-as megjelenéssel egyidejűleg – már tudhatott az 1909-es világkongresszus leendő helyszínéről, Barcelonáról, ahol természetesen Zamenhof nem a magyar eszperantistákat, hanem a katalánokat köszöntötte eszperantó nyelven.

Képeslap az ötödik világkongresszusról: középen Zamenhof és neje, Klara. Zamenhof mellett Hyppolite Sebert francia tábornok, az eszperantó világkongresszusok állandó bizottságának elnöke. Klara mellett Frederic Pujulà i Vallès (állva), katalán eszperantista, a barcelonai világkongresszus elnöke. A hölgy, akivel éppen beszél, a felesége, a kongresszus titkára: Germaine Rebours de Pujulà.
Képeslap az ötödik világkongresszusról: középen Zamenhof és neje, Klara. Zamenhof mellett Hyppolite Sebert francia tábornok, az eszperantó világkongresszusok állandó bizottságának elnöke. Klara mellett Frederic Pujulà i Vallès (állva), katalán eszperantista, a barcelonai világkongresszus elnöke. A hölgy, akivel éppen beszél, a felesége, a kongresszus titkára: Germaine Rebours de Pujulà.
(Forrás: Wikimedia Commons / Marian Vochin / CC By 3.0)

A második magyar nyelvű szöveg szintén a szerző saját korábbi cikke: A nemzetközi értintkezőnyelv történetéből címmel egyfajta rövid interlingvisztikai bevezető. A két magyar cikk és a magyar nyelvű előszó kapcsán csupán arra hívnánk még fel az olvasó figyelmét, hogy míg az előszóban a szerző száznegyven eszperantó folyóiratról és tizenkétmillió követőről ír, az Esperanto című cikkében 13 és fél millió eszperantistát említ, továbbá 1700 kötetnyi eszperantó irodalmat. Kiderül az is, hogy Belgiumban „már kötelező tantárgynak tették meg” az eszperantót. Az interlingvisztikai cikkből az derül ki, hogy az eszperantónak „több mint 13 millió híve van”, emellett 204 sajtótermék jelenik meg ezen a nyelven. Bárhogy is legyen, a pontos számadatoktól függetlenül, a nyelv térhódítása és robbanásszerű elterjedése dokumentálható a magyarországi tankönyvekben is. Ahogy a folytatásban látni fogjuk, egészen az első világháborúig nincs megállás a fejlődésben. Az eszperantó blitzkriegje (villámháborúja), gyors térhódítása a szemünk előtt zajlik – amíg közbe nem szól egy másik háború. A nacionalizmus (és sovinizmus) par excellence térhódítása új stratégiára készteti majd az eszperantó mozgalmat is.

Források

Gyakorlati Eszperanto nyelvtan. Cart Teofil parisi tanár francia műve nyomán szerkesztette Altenburger Adolf. Budapest, 1907.

Marich Ágoston: Teljes Esperanto nyelvtan szótárral. Budapest, 1908.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (8):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
6 éve 2013. október 2. 19:37
8 maxval

@El Vaquero:

Meg Chinvali még a másik, a magyarok 99 %-a megpróbálja valahogy máshogy ejteni, pedig csak úgy kellene, ahogy le van írva.

6 éve 2013. október 2. 18:13
7 El Vaquero

@szigetva: nekem ez új, nem tudtam, hogy így írták régen. GBR magyarázata logikusnak tűnik, ilyen egyszerűre nem gondoltam. Phenjan egyedül az, amivel még így h-san találkozni, nem is értem, hogy miért így írják át magyaroknak (na tessék, egyszer írnak át valamit pontosabban, normálisabban, erre pont én reklamálok). A h-t azt úgyse ejti bele egy magyar anyanyelvű sem (egy két angol és német szakos tanár kivételével), és csak a keverés lehetőségét nyitja meg a ph -> f gondolatmenet felé.

Egyébként nincs bajom a hehezetes átírással sem, sőt, az kifejezetten hasznos lenne, ha mindenhol betartanák átíráskor. Ilyen egyszeri partizánakció keretében viszont sok jót nem szül.

6 éve 2013. október 2. 17:59
6 GBR

@szigetva: persze, az idezetek eredeti helyesirassal vannak, ez a keletkhinai nem is kritika volt a cikkel kapcsolatban. Mikor azt irtam, hogy sok hulyeseget tartalmaz, akkor is meg ki is emeltem, hogy nem a cikk, csak az idezetek. Aztan irtam azt is, hogy amit az eszperanto elonyeirol allitanak, az egyaltalan nem igaz, es bar itt nem emeltem ki, de itt sem a cikkre, hanem altalanossagban ertettem, hiszen a cikk vegulis nem allit semmit, csak ismertet. Na persze egy kis elfogultsag erzodik benne, de az meg boven az izlesesseg hataran belul van.

Ezekre tekintettel tehat nekem semmi kritikam nincs a cikkel kapcsolatban.

6 éve 2013. október 2. 17:28
5 szigetva

@El Vaquero: @GBR: „keletkhinai”

1. „[az idézeteket eredeti helyesírással közöljük – a szerk.]”

2. keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=000563 www.antikvarium.hu/konyv/a-fold-korul-v-512125

Ne legyetek már ilyen bornírtak.

6 éve 2013. október 2. 16:21
4 GBR

@El Vaquero: egyebkent az eszperantoval nekem sincs szemely szerint semmi bajom, persze, nekem nem art. De szerintem amit allitanak rola, foleg az "elonyeirol" meg a "hasznossagarol", abbol epp semmi sem igaz.

6 éve 2013. október 2. 16:17
3 GBR

@El Vaquero: igen, ez a keletkhinai tenyleg nem rossz, szerintem hehezet helyett csak arrol van szo, hogy China...... es hat ugye a c az k...... :)

6 éve 2013. október 2. 16:03
2 El Vaquero

Egyetértek. A könyvidézetekben rettentő sok a baromság. Amin még megakadt a szemem az ez: "keletkhinai". Így h-val? Hehezet akarna lenni?

Egyébként már előre leszögezem, hogy az eszperantóval nincs bajom, csak az eszperantistákat nem szeretem, túl harciasak, túl elfogultak, túl rámenősek, túlzottan ferdítenek. Ha ők nem rontanák a nyelv hírét, akkor nem lenne az eszperantóval semmi baj. Aki úgy gondolja, hogy az angol elég jól megy neki, nyugodtan tanulja. Kára nem lesz belőle senkinek.

6 éve 2013. október 1. 15:47
1 GBR

Ennyi hulyeseget is mar reg olvastam, mint a cikk idezeteiben (nem a cikk, csak az idezetek szovegeben)

Az lehet igaz, hogy az eszperanto valamivel konnyebb mint a tobbi nyelv, de hogy 50-60-szor.....

Meg mi az hogy az eszperanto teljesen logikus, a tobbi nyelv pedig nem. Egyreszt minden nyelvnek van egyfajta logikaja, de teljesen logikus egy nyelv nem lehet, igy nincs is ilyen, az eszperanto sem az.

Meg az is erdekes, hogy megtanuljuk a nyelvtant, es mar meg is ertunk barmit, sot, az elobeszed sem okoz gondot.........

stb,stb..........

Viszont a cikktol fuggetlenul mar regota szeretnem, ha valaki meg tudna velem ertetni, hogy az eszperento miert elo nyelv, a latin viszont miert nem.