Interkontinentális eszperantó
Egy régi mondás szerint megvan a könyveknek a maguk sorsa (az olvasók értelmi képességétől függően). A hazai eszperantó tankönyvek történetével foglalkozó sorozatunkból azonban az is kiderül, hogy a könyvek sorsára nem csupán születésüket követően hat a külvilág (így az olvasóközönség), hanem már azt megelőzően, alkotásuk közben is. Nem kivétel ez alól a hidegháború idején fogant alábbi eszperantó nyelvkönyv sem, a kubai rakétaválság idejéből.
Szerdahelyi István 1924-ben született a romániai Avasfelsőfalun. Tanulmányait is Romániában kezdte. A második világháborút követően két évre hadifogságba került, ahol oroszul is megtanult: szabadulását követően Budapesten telepedett le, ahol egyebek közt orosz szakos diplomát is szerzett.
Azt korábban már láthattuk, hogy a második világháborút és a Rákosi-korszakot követően a hazai eszperantó mozgalom 1955 körül kezd ismét éledezni: ekkor alakul meg az Országos Eszperantó Tanács, mely 1960. október 30-tól a Magyar Eszperantó Szövetség nevet viseli. Ekkoriban éled újjá az eszperantó tankönyvkiadás is: Baghy Gyula és Király Lajos tankönyvei mellett pedig 1962–1963-ban a tankönyvszerzők neve közt megjelenik Szerdahelyi Istváné is, aki egy négy negyedévre tervezett tanfolyam anyagát írja meg.
A hidegháború meleg pillanatai
Az egységes kötetben 1963-ban megjelent tankönyv első negyedévi (és azt követő) anyagai külön füzetben jelennek meg Budapesten 1962–63-ban. Ne feledjük a jegyzet és az ebből megszülető tankönyv születésének körülményeit sem: a hidegháború – némi képzavarral érve – talán legforróbb pillanatai éppen ekkoriban zajlottak.
Egyet kell értenünk Victor Klemperer azon állításával, melyet a Harmadik Birodalom nyelvéről írott könyvében tett: „Mert ahogy szokás egy kor vagy egy ország arculatáról beszélni, egy korszak jellegét a nyelve ugyanúgy megmutatja.” Nincs ez másként a hidegháború eszperantó tankönyveinek nyelvi anyagát vizsgálva sem.
Talán nem meglepő, ha egy ilyen világban már rögtön az első negyedévi anyag harmadik leckéjében (rögtön a 10. oldalon), eszperantó nyelven az alábbi néhány sor olvasható – Hofival élve féltő, figyelmeztető jelleggel:
A Szovjetunió nagy ország. [...] A moziban láttam egy érdekes szovjet filmet. A tanárunk már volt a Szovjetunióban.
A szovjet jelenlét a tankönyvi ábrázolás során az eszperantó tanfolyam tantermében is megfigyelhető, immáron a negyedik leckében, a 16. oldalon:
A tanteremben az asztalon kis zöld zászló áll. Az Esperanto zászló. Iskolánknak van magyar és szovjet zászlója is.
A Szovjetunió pozicionálása a világhatalmi ranglétrán az ötödik leckében is megfigyelhető, amikor a felsőfok tárgyalása kapcsán az alábbi mondat olvasható:
A Szovjetunió a legnagyobb ország a világon.
Önmagában ez a mondat ekkoriban – a földrajzi terjedelemre vonatkozóan mindenképp – teljességgel igaz is, ám ha még valakinek mindig kétsége támadna, milyen történelmi időket is élünk, még mindig az ötödik leckében (az eszperantó tankönyvek történetében először) felbukkan az alábbi kifejezés: interkontinentális rakéta. 1962 őszén a kubai rakétaválság éppen a harmadik világháború képét vetítette előre, így nem meglepő az sem, ha a tankönyvben – az eszperantó segítségével – megfogalmazódik a béke iránti vágy is (a hatodik leckében):
Dolgozzunk a békéért, a testvéri egyetértésért. Az Eszperantó fog nekünk ebben segíteni.
A második negyedév anyagában (1962) felbukkan a „világbéke” és a „békeharcos” fogalma, ill. a 10. leckében Lenin alakja is megjelenik egy tankönyvi olvasmányban. Ugyanitt mi sem kézenfekvőbb, mint a ĉirkaŭ ’körül, köré’ jelentésű prepozíció ismertetésekor elhangzó azon példamondat, hogy: „Az úttörő vörös nyakkendőt kötött nyaka köré”.
Az eszperantó a kétpólusú világban
Természetesen az elkötelezett eszperantista szerző – amellett, hogy tankönyve tagadhatatlanul egy bizonyos történelmi kor terméke is egyúttal – határozottan törekszik arra, hogy az világpolitika által teljesen áthatott hétköznapok nyelvébe bevigye az eszperantó szellemiségét is. Az egyensúly keresésének szándéka a kötetben több helyen is fellelhető: a már 1963-as dátummal megjelent harmadik negyedévi anyagban is ez a törekvés látható akkor, amikor egymás után az alábbi megállapításokat olvashatjuk. Először is az eszperantó nyelvkönyvben határozott utalást találunk a kétpólusú világrendre:
A Szovjetunió és Bulgária szocialista országok. Az Egyesült Államok és Franciaország kapitalista országok.
Ezt követően azonban – egyelőre igen szerényen – az eszperantó kultúrtörténetébe is betekintést nyerhet az eszperantó nyelvkönyvet kezébe vevő érdeklődő:
Bulogne-sur-Mer egy tengerparti francia város. Ott zajlott az első Eszperantó Világkongresszus.
Białystok egy kisváros. Ott született Lazaro Ludoviko Zamenhof, az eszperantó szerzője.
A későbbiekben Szerdahelyi ez utóbbi vonulatra még jobban ráerősít: Zamenhof alakja többször is felbukkan, de ugyanígy találhatunk az első eszperantó tankönyvre, újságra, az első eszperantó nyelvű versre, regényre, drámára, filmre, bélyegre stb. utaló mondatokat, példákat is.
A harmadik negyedévi anyag 15. leckéjében persze az eszperantó tematika egyre gyakoribb előfordulása mellett egy Leninnek tulajdonított idézet is felbukkan: „Szikrából lobban ki a láng”. Való igaz, hogy a Lenin által 1900-ban alapított Iszkra (Szikra) című újság mottójaként használta az idézetet, ám azt eredetileg a dekabristák írták Puskin egy, a Szibériában fogva tartott dekabristákhoz írt versére válaszul.
A kötet későbbi részeiben is megfigyelhető az egyensúlyra való törekvés. Míg egyrészt az eszperantó irodalmi alkotások (fordítások és eredeti művek) címeivel és alkotóival is találkozhatunk, a világirodalom részeként természetesen az orosz-szovjet irodalom is ott van a sorok közt (ha más nem, szerzők és címek formájában). Ugyanígy olvashatunk a magyar történelem nagy alakjairól (legalább említés szintjén): Dózsa, Rákóczi, Kossuth és Széchenyi neve mellett azonban az egyetemes (és hazai) munkásmozgalom nagy nevei is ott vannak a példák közt: Frankel Leó, Marx, Lenin, Engels.
A negyedik negyedév tanfolyami anyaga egészen más érdekességekkel is szolgál: ez egyben talán a politikai háttértől legkevésbé befolyásolt része a tankönyvnek. A huszadik leckében a fordítási feladatok között pl. erról olvashatunk:
Magyarországon az emberek átlagos magassága 162 cm. A férfiaké 167, a nőké 157. Az emberek átlagos testsúlya hazánkban 63,5 kg, ebből a férfiaké 66 kg, a nőké 61 kg.
Az elmúlt másfél évszázadban általános tendencia, hogy mind az átlagos testmagasság, mind az átlagos testsúly folyamatosan nő: ehhez képest érdekes pillanatkép ez az 1963-as adat.
A negyedik negyedév anyagában aztán – tekintve, hogy a nyelvtanulók immár egyre biztosabbak nyelvtudásukban – egyre több eszperantó nyelvű irodalmi szemelvényt is találunk (Baghy, Kalocsay, Kabe, Zamenhof stb. tollából). Számos eszperantó közmondás mellett zárásként egy Émile Boirac (1851-1917) francia eszperantistának tulajdonított mondást is olvashatunk. „Az eszperantó a demokrácia latinja”.
A kor ideológiai hátterétől leginkább mentes negyedik negyedévi anyagot nyelvtani magyarázatok és szószedet zárja. Ahogy a folytatásból látni fogjuk, Szerdahelyi István munkássága azonban sem az interlingvisztika, sem az eszperantó tankönyvek terén nem ér véget: ő lett az 1966-ban megalapított eszperantó nyelv és irodalom szak vezetője is.
Források
Eszperantó nyelvkönyv. Szerkesztette: Szerdahelyi István. Kéziratként kiadja: Magyar Eszperantó Szövetség, 1963
Az orosz tagozaton is kifogytak előbb-utóbb a politikából, és egyre inkább az orosz irodalom került előtérbe.