Elvtárs vagy eszmetárs?
Már önmagában igen sokszínű életutat mondhat magáénak az, aki a Ferenc József Monarchiájában születik és a Kádár-kor Magyarországán hal meg. További különös színt adhat egy ilyen életútnak az, ha az ember közben az eszperantóval is foglalkozik. A nemzetközi nyelv nem kevéssé változatos hazai életútjának 1957-es állomásán pedig fény derül az eszmetárs és az elvtárs közti finom különbségre is.
A szekszárdi születésű Király (Kőnig) Lajos (1889-1961), aki később a miskolci eszperantó élet egyik oszlopos tagjává vált, már fiatalon, szekszárdi évei alatt kerül kapcsolatba először az eszperantóval. Itt barátjától hall először a nemzetközi nyelvről; e barát pedig nem más, mint a magyarországi eszperantó korai történetének egyik jól ismert alakjának, Lengyel Pálnak a fia. Később, budapesti egyetemi évei alatt másodszor is összekerül az eszperantóval: ekkor tanulja meg a nyelvet.
Két világháború és Miskolc
1913-ban már Késmárkon tart eszperantó nyelvtanfolyamot, majd később, már miskolci matematikatanárként frontszolgálatát töltve 1916-1917-ben katonatársainak tart eszperantó nyelvórákat a harcok szünetében. Az első világháború után Király Lajos az újjászerveződő miskolci eszperantista életben is aktívan kiveszi részét: 1922-ben pl. 40 oldalas kiadványa jelenik meg eszperantó nyelven Miskolc történetéről.
(Forrás: Wikimedia Commons / Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben)
A kiadvány a negyedik országos eszperantó kongresszus alkalmából születik: a kongresszust a Király Lajos által elnökölt Harmónia elnevezésű miskolci eszperantista szervezet rendezi. Király Lajos a két háború közötti időszakban számos eszperantó nyelvtanfolyamot tartott – tanítványai között ott volt Kökény Lajos is, akiről az eszperantó nyelvkönyvek hazai történetét feldolgozó sorozatunkban már olvashattunk.
Király Lajos egy 1930-ban megjelent cikkében így érvel a semleges eszperantó mellett:
Ha én kénytelen vagyok valakivel az ő anyanyelvén beszélni, mindig úgy érzem magam, mint akire a másik fél erővel kényszerítette rá az ő abbeli akaratát, hogy alárendeljem magamat és nemzetemet az ő és az ő nemzete akaratának. Elnyomottnak érzem magam. De amikor egy semleges harmadik nyelven beszélhetek azzal a franciával, akkor minden tekintetben egyenrangú félnek tudom magamat vele és ez a tudat mindig felemelő. Az eszperantó pedig az a nyelv, amely bármely nép gyermekei közt mindig semleges érintkezési eszköz lesz, amelynek használata mindig önbizalommal tölthet el bennünket.
A második világháború kényszerű szünetét követően a miskolci eszperantista élet ismét Király Lajos vezetésével éled újjá: ez a reneszánsz azonban nem tartott sokáig. Bár 1946-1947-ben még alkalom nyílik arra, hogy Király Lajos – miniszteri rendelettel is megtámogatott – eszperantó nyelvtanfolyamot tartson, ám korábban már láthattuk, hogy a Rákosi-korszak személyi kultusza ugyancsak nem kedvezett az eszperantónak.
Elvtársak és eszmetársak
A személyi kultusz éveit követően 1954-1955 körül kezdődik el ismét az eszperantó mozgalom miskolci (és országos) újjászerveződése. A helyszínt a MÁV Járműjavító üzeme kínálja: Verda Vojo (Zöld út) címmel havi szórólap (körlevél) is kiadásra kerül eszperantó nyelven. A Lenin Kohászati Művekben tartott első tanfolyamok után az 1956-os események ismét megakasztják az eszperantó kibontakozását, ám 1957-től ismét elindul az eszperantista élet a városban.
Király Lajos 1957 és 1958 fordulóján a MÁV Erkel Ferenc Kulturházban 32 főnek tart tanfolyamot, melyre saját tanfolyami anyagot állít össze. A 32 leckéből álló tanfolyami anyag 200 példányban, 8 oldalas füzetekben jelenik meg (az első és az utolsó lecke kivételével minden füzet 2-2 leckéből áll). Az egyes füzetek ára 50 fillér volt.
A tanfolyam anyagának utolsó leckéjének utószavát a Verda Vojo lapnál is tevékenyen működő vasutas, Pál István 1958. február 10-i dátummal írta (aki egyébként később Szemelvények a miskolci eszperantó mozgalom életéből című munkájában dolgozta fel az 1913-1988 közti időszakot). Király Lajos tanfolyami jegyzetének utószavában Pál István így ír:
„E 32 leckéből álló Eszperantó nyelvtanfolyami jegyzet sok nehézségen keresztül készült el, hogy megismertesse a nyelvet a kezdőkkel. Elsősorban illeti köszönet érte Király Lajos nyugdíjas isk. igazgató Eszmetársat, az UEA. magyarországi delegátusát, aki fáradságos munkával és odaadással írta hétről-hétre a Miskolci Vasutas Eszperantó Szakkör kezdő tanfolyam hallgatói számára.” (1957 október – 1958 február).
A gépírással készült anyag utószavában hamarosan az is kiderül, hogy bizony a MÁV mellett az MSZMP és a KISZ is igen aktív részese annak, hogy 1957-ben az eszperantó ismét elindulhasson hódító útjára Miskolcon:
Ezuton is köszönetünket fejezzük ki MÁV Miskolci Járműjavító MSZMP. titkárának, Lukács Gyula elvtársnak, aki ezen anyagot a KISZ szervezet ipari tanulói részére oktatás céljára engedélyezte és a leckék sokszorosítását volt szíves támogatni.
(Forrás: Wikimedia Commons / Madboy74)
Különösen érdekes ennél a pontnál a terminológiai finomságok észrevétele: miközben az eszperantista Király Lajosnak a eszperantista körökben használatos megszólítás (samideano) dukál, Lukács Gyula MSZMP-titkárnak az elvtárs (kamarado).
Ami egy jegyzetből még kiderül
A tanfolyam anyagát képző mintegy ezer szó és a nyelvtan egyenletes adagolása mellett a meglehetősen szerény küllemű jegyzetből az eszperantóval és az eszperantó hazai helyzetével kapcsolatos más értékes információkra is lelhetünk. A Verda Vojo reklámja pl. a 15. lecke végén bukkan fel először, de a kötetben találkozhatunk más eszperantó sajtótermékek hirdetéseivel is. Eszperantó újságok, röplapok mellett persze igazi irodalmi klasszikusokra is lelhetünk az anyagban (így pl. Charles Perrault Les Fées (A tündérek) című meséjének eszperantó fordítása, Baghy Gyula és Kalocsay Kálmán eszperantó nyelvű versei, Zamenhof 1905-ös, Boulogne-sur-Mer-ben elhangzott beszéde stb.). A tanfolyam anyaga Zamenhof születésének 98. évfordulója alkalmából egy szerény kis rajzzal, de tisztelettel adózott a Mester emlékének is.
Ugyanitt rövid hiredtésekben más eszperantó kiadványokra is találhatunk utalásokat, így Baghy Gyula ekkor épp megjelenés előtt álló, azóta klasszikussá vált tankönyvére is. A jegyzet 30. leckéjében eszperantó nyelven olvashatunk a nyelv és a mozgalom 1954-ig felvázolt történetéről, a 31. leckében pedig az eszperantó 16 pontban összefoglalható alapját (fundamento) tekinthetjük át. Ennél a pontnál Király Lajos a következőket fűzi a tömör nyelvtani összefoglalóhoz:
Zamenhof ebben a 16 kis szabályban adta az eszperantó nyelv teljes nyelvtanát összesűritve a lehető legrövidebbre. Erre a nyelvtanra mondják azok, akik minden irányban igyekeznek tullzottan könnyűnek feltüntetni a nyelvet, hogy az eszperantó nyelvtanát egy óra alatt meg lehet tanulni. Hát igen! Egy óra alatt meg lehet tanulni, de tudni nem. Mert kétségtelen, hogy az eszperantó nyelvtana minden más nyelvénél könnyebb, a tudáshoz azonban nem egy, de sok óra munkája vezet el. [...] Dr. Kalocsay Kálmán a világhírű eszperantista költő, műfordító és nyelvész az ő Plena Gramatiko de Esperanto című művében csaknem 500 nagyméretű oldalon fejtegeti és magyarázza a fenti 16 szabályt az irodalomból vett megszámolhatatlan mennyiségű példán.
Az itt említett kérdéses mű (Plena Gramatiko de Esperanto – Az eszperantó teljes nyelvtana) több kiadást is megért: első alkalommal 1935-ben jelent meg, akkor még szerényebb terjedelemben, ám az 1938-as kiadás már valóban a jelzett tekintélyes terjedelemben tárgyalja az eszperantó nyelvtant. (Új kiadása két kötetben jelent meg 1958-ban és 1964-ben.)
A miskolci eszperantóélet Rákosi-korszak utáni újjáéledésével kapcsolatban zárásként Pál István utószavának néhány gondolatát idézzük:
Király Lajos ig. Eszmetárs nyelvtanfolyami jegyzete e szerény kiadáson túlmenően könyvalakú kiadást is megérdemelne. Hisszük azonban, hogy e szerény kivitelű leckék kiadásával – miután a fölös példányokból más szakköröknek is átengedtünk – nagy szolgálatot tettünk nemcsak a Miskolci, hanem más szakköröknek is az Eszperantó mozgalom fellendítése érdekében.
Tény, hogy a Kádár-kor Magyarországa pedig az előző éveknél lényegesen kellemesebb légkört biztosít az eszperantó tankönyvek számára is.
Forrás
Király Lajos: Eszperantó tanfolyam anyaga kezdők számára. MÁV Erkel Ferenc Kultúrház, Miskolc, 1958
Pál István – Pásztor László: Szemelvények a miskolci eszperantó-mozgalom történetéből
@Espero: >> 1905. Akkor még nem voltak elvtársak! <<
A magyar <elvtárs> szó először 1837-ből adatolt. A mai értelemben vett használatának előzménye 1875-re datálódik, az akkor megalakuló Német Szocialista Munkáspárt (Sozialistische Arbeiterpartei Deutschlands) ti. <Genosse>-nek szólították egymást. Tőlük kölcsönözte tovább a többi baloldali párt. Többek közt az oroszok is <товарищ>-nak fordítva, egyébként még a XIX. sz.-ban. A magyarok pedig <elvtárs>-ként. Nemcsak a komunisták, és már a bolsevizmus előtt.
Az eszperantó nyelv igazán nemzetközi szintűvé emelkedése valóban a cikkben jelzett 1905. Akkor még nem voltak elvtársak!
Ugyanakkor az eszperantisták szerint (akik a nyelvet beszélik, használják, a Magyarországi Eszperantó Szövetség tagjai), az eszperantó nem csak egy nyelv, hanem egy eszme!
Idézve Zamenhoftól:
"Mi revadas, ke ekzistos lingvo kaj lando apartenantaj plejparte al ĉiuj siaj uzantoj kaj loĝantoj, kiam la homoj ekkomprenos kaj ekamos unu la alian."
"Arról álmodozom, hogy létezni fog egy ország és egy nyelv, amely ország legnagyobb részben a lakóié, a nyelv pedig a használóié lesz: amikor az emberek majd megértik és megszeretik egymást"!
Ez egy gyönyörű idea! És köze nincs a kommunista elvtársiassághoz (bár elvben az is jól indult!)