Honnan jön az ihlet?

Honnan származik az „ihlet”? Van-e, volt-e „ihel” vagy „ihlik” ige? A kérdések megválaszolásához nem kell a Múzsa csókjára várnunk, elég fellapozni a TESz.-t, amely bizonytalan a származtatást illetően, így két izgalmas lehetséges eredetmagyarázatot is ajánl.

Nemrégiben Kosztolányi Dezsőnek az ihletről szóló kis írása kapcsán azt a kritikát kaptuk, hogy a cikk nem elég nyelvészeti, nincs elég köze a nyelvhez. Az ihlet azonban tartogat nyelvészeti érdekességet is! Honnan származik ez a furcsa, képzettnek tűnő főnév, amelynek az igei tövét sehogyan sem találjuk?

Miért tűnik igéből képzett szónak az ihlet? – Mert első látásra elég hasonló az ötlethez, amely az ötöl, kiötöl igéből van képezve: ha valaki kiötöl valamit, az az ötlet. Ilyen még például a főzt, főzet is és még sok más. De van-e ihl(ik) vagy ihel ige? Egy biztos, ha volt is régebben, ma már nem használatos. Van azonban megihlet ige, amelyben látszólag az ihlet főnevet vélhetjük felfedezni, ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a megihlet ugyanúgy a rejtélyes ihl-/ihel igéből származik -at/-et műveltetőképzővel… Lássuk tehát az igazságot az ihlet származásával kapcsolatosan!

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) az ihlet szónál fellapozva az ihel igéhez irányít minket! – Tehát valóban van, jobban mondva volt ihel ige; első fennmaradt írásos előfordulása a 14. századból származik, de még a 20. század első harmadából is van adat az ihlik, illetve az ihleni alakokra. A szótár tanúsága szerint az ihel, ihl ige vitatott eredetű; a TESz. két lehetséges származási utat vázol fel.

Az egyik feltételezés szerint az ihl, ihel hangutánzó eredetű, és a leheléssel, a lihegéssel függ össze. A lehel, liheg és a régies leh (’lehel, lélegzik’) igék tehát rokonai az ihl, ihel igének. Az átvitt értelmű jelentés pedig abból a képből származhat, hogy amikor a Múzsa rálehel a költőre, éppen az az ihlet. Magyarul ezt az átvitt jelentést éppen a latin inspirare (’rálehel, belefúj, inspirál, megihlet’) fordításaként kezdték el használni – olvashatjuk a TESz.-ben.

 

A másik feltételezés az ihlet eredetére vonatkozóan talán még izgalmasabb. E szerint a régies jonh ’belső rész, szív, kebel’ szó ih, éh alakváltozataiból származik: ezekből lett képezve az -l igeképzővel, mint a szóból a szól, a nyelvből a nyelvel. Így tehát a jelentés úgy vezethető le, hogy ’belsőleg, lelkileg hat rá’. Ha ez a származtatás a helyes, akkor az ihlet az éhséggel rokon. A nyelvtudósok azért tartják ezt az utóbbi származtatást valószínűbbnek, mert az ihlet szó ’ráfúj, rálehel’ jelentésben nem szerepel semmilyen fennmaradt szövegben, csupán az „átvitt” jelentésében.

És ahogyan feltételeztük az elején, az ihlet főnév valóban az ihl, ihel igéből származik a -t névszóképzővel. Az ihl, ihel ige eltűnt az idők folyamán, de az ihlet főnév megmaradt, illetve a (meg)ihlet ige is, amely szintén az ihl, ihel igéből jön mozzanatos vagy műveltető -(a/e)t képzővel. (Ugyanez a képző található a szeret, a tilt és a félt alakokban is.)

 

Egy csavar azonban még mindig van a történetben: a 20. századi ihlik alak minden bizonnyal nem függ össze az eredeti, akkorra már kiveszett ihl, ihel igével, hanem az ihlet főnévből következtették vissza viccesen. Valahogy ők is ráérezhettek arra, hogy az ihlet főnév képzett szó, bár a tövét már nem használjuk.

Forrás

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára

Kapcsolódó tartalmak:

• A hullócsillag nem csillag – hát akkor mi?
• A kötöttfogású birkózás: hungarikum!
• A köztársaság (nem is olyan) rövid története
• A kravátlis gyilkos esete az etimológiával
• A paraszolvencia hungarikum

Hasonló tartalmak:

• A defekt hungarikum!
• A lényeg a lényeg:
  nem most jöttünk a falvédőről
• A magyar -ny végződések kalandos története
• A mázlista hungarikum!
• A méhecskéknél másképp van,
  mint az embereknél

Hozzászólások (6):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)