Hiperaktívvá teszi-e a gyerekeket a cukor?
Az megvan, amikor tíz óvodás rohangál egy lakásban és a szájuk tele van gumicukorral? Tényleg az édességtől válnak hiperaktívvá?
Itt a nyesten rendszeresen foglalkozunk közkeletű tudományos tévhitekkel, legendákkal, tévedésekkel – nem csak a nyelvészethez kapcsolódóan. Némely téves elképzelés annyira elterjedt, és annyira sokszor hangzik el, hogy nem győzik újra és újra elővenni őket az ismeretterjesztő oldalak. Most az IflScience közölt egy 10 elterjedt tévhitből álló listát, amit részletekben dolgozunk föl. Volt már szó arról, hogy igaz-e, hogy az agyunknak csak a 10 százalékát használjuk ki, hogy van-e a Holdnak sötét oldala, hogy okoz-e furcsaságokat a holdtölte, illetve hogy csaphat-e a villám kétszer ugyanoda. Most pedig következzék egy nagy klasszikus: igaz-e, hogy a cukortól lesznek a gyerekek hiperaktívak?
Ha ellátogatunk egy szülinapi zsúrra, könnyen levonhatjuk azt a következtetést, hogy a sok édesség hiperaktívvá teszi a gyerekeket. Egy ilyen ünnepségen a gyerekek a rengeteg cukor, torta, sütemény, keksz, nyalóka, cukros üdítóital és egyéb nyalánkságok közepette tényleg néha fékevesztetten partyznak: hangoskodnak, szaladgálnak (és a végén sírnak). De tényleg a sok cukros étel és ital okozza ezt a felpezsdülést?
Korábban is írtunk arról, hogy ez nem így van, és ezt már kísérlettel is igazolták. De ha nem a cukortól őrülnek meg a gyerekek, akkor mitől? Mert az tagadhatatlan, hogy ilyenkor jóval aktívabban, mint egy átlagos hétköznapon. A válasz nagyon egyszerű: egymástól. Attól, hogy ilyenkor szokatlanul nagy társaságban vannak, ráadásul egy általában régóta várt, örömteli eseményen. És ez éppen elég nekik, ehhez még süti sem kell!
Ez persze nem jelenti azt, hogy nyakló nélkül kellene cukrot zabálniuk akár a gyerekeknek, akár a felnőtteknek. A túl sok cukor fogyasztása ugyanis egyáltalán nem egészséges: elhízást, cukorbetegséget okoz, és bizonyos rákok kialakulásának az esélyét is megnöveli.
Forrás
A hiperaktivitás állandóan jellemző dolog - a "jó vadász" genetikai öröksége. Nem függ alkalmi bekajálástól (energia feldúsílástól). A hiperaktivitás NAGYSZERŰ dolog, mert a gyorsaság gyors felfogással jár együtt - így ez a tehetség egyik legfontosabb összetevője. Kellemetlen következménye (de nem a hiperaktív, hanem a környezet számára) az, hogy rohadtul unja az általános iskolai "tanórákat". Részben még a középiskolát is. A szülő és az osztályfőnök közös feldata (volna) MEGOLDANI, hogy az ilyen gyerek is elfogadható nyugodsággal élje át a számára unalmas tanórákat. Az általánosban szerintem indokolt volna külön osztályokba rakni őket. (Ez külföldön már néhol meg is valósul.)
Én már 4 éves koromban tudtam olvasni, 6 évesen könyveket és németül is.... Esetemben - az apámmal együttműködve - a tanáraim ezt szépen megoldották. Mellém ültettek egy gyengébb tanulót, akinek (mint jövendő tanárka) folyton suttogva magyaráztam. Apám meg időnként írt 1-3 napos igazolást, hogy "elrontottam a gyomromat", vagy fájt a fejem. (A fejem tényleg sokat fájt, mert, szintén öröklötten, migrénesnek születtem.) A középiskolában ez már nem volt ennyire kínos, ott már volt mire odafigyelnem. Az egyetemen pedig (fizika-kémia-matek) már nem volt semmiféle előnyöm.
MI LETT VOLNA belőlem, ha engem is begyógyszereznek - HÜLYÉRE? A hiperaktivitás végigkíséri az életemet. Hiper-szeximádat, jó sok leszármazott, nagyszerű életkedv, feldobottság, 14 évi gyógyszerkutatás, máig kifogástalan egészség járul hozzá.
Iszonyat, anti-evolúció, uramisten! - hogy ma "begyógyszerezik" (bekábítózzák) a védtelen gyerekeket!
Cáfolnám. Ha a lányom sütit eszik, utána órákig pörög. Gyerekzsúrt még sosem tartottunk, erre nem foghatjuk, ellenben a délutáni és esti alvás előtt le van tiltva az édesség, mert különben szundikálás helyett rohangálás van.