Öt súlyos tévhit: amit a legtöbben félreértenek a nyelvvel kapcsolatban
Új sorozatunkban sorra vesszük a legelterjedtebb nyelvi tévhiteket. Az első részben magáról a nyelvészetről lesz szó – mi köze a nyelvészetnek a helyesíráshoz? Megmondják-e a nyelvészek, hogyan beszéljünk? De az is kiderül, mennyire egzotikus ország Magyarország, össze szoktak-e különbözni a tudósok, és hogy jön mindehhez az állatidomítás!
Korábban is írtunk már nyelvvel kapcsolatos tévhitekről – például ilyen volt „az eszkimóknak rengeteg szavuk van a hóra” –, most induló sorozatunkban viszont megkíséreljük összegyűjteni és rendszerezni őket. Az első részben magára a nyelvészetre vonatkozó hamis elképzelésekre összpontosítunk, de a későbbiekben lesz még szó a gyerekek nyelvelsajátításáról, a felnőtt nyelvtanulásról, nemi különbségekről, fordításról, többnyelvűségről és így tovább.
Tévhit 1: A nyelvész megmondja, hogyan kell helyesen beszélni
A tudományos nyelvészet legnagyobb részét kitevő leíró nyelvészet nem foglalkozik a nyelv „helyességével”; ha ezt tenné, maga alatt vágná a fát. A nyelvhasználatot meglehetősen nehéz lenne úgy megfigyelni, hogy közben a kutató megmondja a vizsgálat résztvevőjének, hogyan beszéljen! (Sőt, a gyakorlatban épp az ellenkezője szokott előállni: mivel ez a tévhit meglehetősen elterjedt, az összes vizsgálati személynek a lelkére kell kötni, hogy „nincs rossz válasz”, mondjon mindent úgy, ahogyan jólesik.)
Mindez nemcsak a tudományos kutatókra, elméleti nyelvészekre vonatkozik. Az alkalmazott nyelvészek feladata sem a nyelv megváltoztatása, hanem rendszerint a kész helyzethez való alkalmazkodás. Például egy fordítóprogramtól nem azt várja a felhasználója, hogy helyreutasítsa, hanem hogy megpróbálja akkor is lefordítani a mondatait, ha azok nem minden tekintetben felelnek meg a készítők elvárásainak.
Aki megmondja, hogyan „kell” beszélni, az a nyelvművelő (aki lehet előíró nyelvész, beszédtanár, vagy akár lelkes műkedvelő is). A különbség kicsit hasonló, mint az állatok viselkedését megfigyeléssel kutató etológus és a viselkedésüket aktívan módosító állatidomár között. Úgy szoktuk gondolni, hogy mindkettőnek megvan a létjogosultsága, de mindkettőre máskor van szükség.
Tévhit 2: A nyelvész a helyesírással foglalkozik
A nyelvész rengeteg mindent vizsgálhat, ami a nyelvvel kapcsolatos, de a helyesírás csak ritkán tartozik ezek közé. A helyesírás ugyanis előírás kérdése, ha az azt szabályozó szervezet – Magyarországon a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Bizottsága – megváltoztatja, onnantól fogva mindenkinek az új változathoz ajánlatos magát tartania. Így tehát az a furcsa helyzet áll elő, hogy a helyesírást nyelvészek határozzák meg, de a nyelvészek általában nem helyesírással foglalkoznak. Azon ugyanis nincsen sok vizsgálnivaló, tudjuk, hogyan jön létre: a bizottság több-kevesebb botrány kíséretében megvitatja, aztán megállapodnak valamiben.
Tévhit 3: Minden nyelvész bölcsész / természettudós / társadalomtudós / stb.
A nyelvvel számos módon lehet foglalkozni tudományosan, ezek nem zárják ki egymást. Egy számítógépes nyelvész tevékenysége nem igazán bölcsészet, a nyelvfilozófiai érdeklődésű kutató nem kimondottan természettudományt művel, és így tovább.
Ma – nemcsak Magyarországon, hanem általánosságban az egész világon – a nyelvészek meglehetősen gyakran rendelkeznek szakterületüknek megfelelő másmilyen képzettséggel is. Ez lehet például az őket foglalkoztató konkrét nyelvvel kapcsolatos bölcsész szak, de akár számítástudomány, alkalmazott matematika vagy pszichológia is. A nyelvészek sokfélék, és ezért nehéz besorolni a nyelvészetet magát a különböző tudományágak közé.
Tévhit 4: A nyelvészek mindenben egyetértenek
Ez a hamis elképzelés nem csak a nyelvészekkel kapcsolatban szokott felmerülni. A népszerű média gyakran úgy beszél a tudományról és a tudósokról, mintha azok mindenben egyetértenének, így aztán nem csoda, ha sokan úgy gondolják, ez tényleg igaz. A kutatók tényleg nagyon sok mindenről hasonlóan gondolkoznak, de nem létezik közös álláspont, amihez kötelezően tartanák magukat – még akkor sem, ha egyes összeesküvéselmélet-hívők így gondolják!
A nyelvészekre ez még kevésbé érvényes, mint más tudományterületek művelőire, ugyanis sokszor még az alapkérdésekben sincsen egyetértés közöttük. A nyelvtan teréről hozott példával: Noam Chomsky és követői alapvetőnek tartják a nyelvtani szerkezeteken belüli különböző elemek mozgatását, míg más rivális elméletek magának a mozgatásnak a létét is tagadják!
Ha a nyelvészek valamiben egyetértenek, az rendszerint igen erős ténybeli bizonyítékokkal van alátámasztva; sorozatunk későbbi részeiben fogunk erre több példát is látni.
(Forrás: Wikipedia)
Tévhit 5: A külföldet nem érdeklik a magyar nyelvészeti eredmények
Ez az elgondolás rendszerint politikai vitákban szokott elhangzani, vagy ha valaki nemzeti kisebbrendűségi érzésre akarja sarkallni a hallgatóságát. Az érvelés lényege, hogy – például a matematikával vagy a fizikával szemben – az egy adott nyelvre összpontosító nyelvészeti munkák egyáltalán nem érdekelnek senkit az adott nyelv beszélőin kívül. Tehát ezért nem is kell számon kérni a nyelvészektől a külföldi publikációt, konferenciarészvételt és így tovább, ellentétben azzal, ahogyan más tudományterületeken tennénk.
Az igazság ezzel szemben az, hogy a magyar nyelv ilyen tekintetben kimondottan jó helyzetben van a világ nyelvei között. Nem indoeurópai nyelv, mint például az angol vagy a német, amiket már nagyon sokan nagyon sokféle szempontból vizsgáltak. Viszont egy fejlett és békés országban beszélik (Magyarország ebben a tekintetben fejlett ország!), nem kell egzotikus betegségekkel, polgárháborús körülményekkel és más effélékkel megküzdenie annak, aki adatokhoz szeretne jutni. Minőségi nyelvészeti képzés és terjedelmes szakirodalom is létezik Magyarországon, amire hivatkozhat a kutató, nem kell légüres térben mozognia.
Színvonalas nemzetközi publikációkra tehát mindig van igény, ha a magyarról szólnak. Ezt számos tudós munkássága bizonyítja; például É. Kiss Katalin magyar nyelvtannal kapcsolatos művét a Cambridge University Press jelentette meg, emellett több kötetet is szerkesztett. Csépe Valéria magyarországi diszlexiavizsgálatai is széles érdeklődésre tartottak és tartanak számot határainkon túl, és így tovább. A magyar nyelv nem csak nekünk érdekes!
Irodalom
Talán kiderült, mit nem csinálnak a nyelvészek – de ha valakit az is érdekel, hogy mi az, amit viszont igen, és kellemes, szórakoztató olvasmányt szeretne a témában, szerezze be Kálmán László és Nádasdy Ádám Hárompercesek a nyelvről című kötetét (Osiris, 1999), amely a szerzők jóvoltából az interneten ingyenesen is hozzáférhető!