0:05
Főoldal | Rénhírek
A MAGYAR NYELVSTRATÉGIA TÖRTÉNETE 8.

„Az egész nyelvművelés profitáljon belőle”

Az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának 1995. október 9-i ülése

Hogy Grétsy László mire értette a címben idézett szövegrészt, kiderül a nyelvstratégiával fogalakozó cikksorozatunk aktuális részéből. Ahogy az is, hogy milyen, ma is gyakori nyelvművelői gondolatok, tévhitek hangoztak el az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának 1995. október 9-i ülésén. Grétsy László és Wacha Imre klasszikus nyelvművelői gondolataiból mutatunk be néhányat.

Jánk István | 2014. november 19.

Az MTA Magyar Nyelvi Bizottság 1995. október 9-i ülésének bemutatása a végéhez közeleg. Éppen ezért egy kicsit más szempontból közelítjük meg a nyelvstratégiával kapcsolatos vitát. Ezúttal az olyan, még mai is aktívan működő, klasszikus nyelvművelői elgondolásokkal foglalkozunk, amelyeket Grétsy László és Wacha Imre fontosnak vélt megosztani az eseményen. Természetesen mindegyikhez mellékelünk magyarázatot is.

Egységes magyar köznyelvet!

Az első nyelvművelői gondolat, amellyel itt érdemes foglalkoznunk: az egységes magyar köznyelv iránti vágy kifejezése. Ehhez jó kiindulópontot jelent Wacha Imre hozzászólásának egyik félmondata:

A nyelvi tervezés témakörében: jó lenne, ha kialakulna (vagy kialakulóban lenne) egy egységes köznyelv.

Az egységes magyar köznyelvre való igény megfogalmazása mögött a nyelvi homogenizmus ideológiája húzódik meg. Ennek értelmében a nyelvi, nyelvváltozati sokféleség negatív jelenség, ezért az ideológia hívei a nyelvi egységet, az egységes nyelvet szorgalmazzák (a nyelvi változatosság rovására). Az egységes nyelv itthon az esetek túlnyomó részében a standard nyelvváltozatot takarja. A nyelvművelők ezt szokták „a magyar” nyelvként definiálni, ezt emelik a többi nyelvváltozat fölé, és igen gyakran a többi nyelvváltozatra mint a kommunikációt gátló tényezőkre tekintenek.

Wacha Imre
Wacha Imre
(Forrás: forrasradio.hu)

Wacha Imre a nyelvi tervezéssel kapcsolatban kiemelt jelentőségűnek tartotta az egységes köznyelv kialakulását, vagy inkább kialakítását, és ezt az elképzelését még ma is sokan követendőnek tartják. Mi nem tartozunk közéjük, mivel nem értjük, hogy hogyan lehetne egységes a köznyelv, amikor rengeteg nyelvhasználó rengetegféleképpen beszéli. Egy nyelv vagy nyelvváltozat, minthogy egynél több ember beszéli, már nem lehet teljesen egységes. Ez persze nem jelenti azt, hogy a különböző nyelvhasználók ne érthetnék meg egymást; a magyar anyanyelvű beszélők – szociolektusaikkal és dialektusaikkal együtt – az esetek többségében kölcsönösen érthetőek egymás számára. Ilyen szempontból tehát nincs is szükség egy egységes magyar köznyelvre. (Mellékesen jegyezzük meg, hogy nincs is rá igény, és a nyelvművelőkön kívül nem sok embernek lenne jobb tőle...)

Egy nyelv(változat), ahogy egynél több ember beszéli, már nem lehet egységes, legfeljebb az érthetőség szempontjából
Egy nyelv(változat), ahogy egynél több ember beszéli, már nem lehet egységes, legfeljebb az érthetőség szempontjából
(Forrás: Wikimedia Commons / John Snape / CC BY-SA 3 0)

A használt nyelvváltozat a műveltség mércéje

Wacha Imrének a fent felidézett gondolata pillanatok alatt átcsap egy másik nyelvművelői elgondolásba, amely az előzőekhez hasonlóan szintén egy nyelvi ideológiát tükröz. Az egységes köznyelv szerepéről, és az annak megfelelő normáról ezt olvashatjuk:

[Az egységes köznyelv] normája lehetne az igényes beszédnek […] talán nem kellene eltérni a társadalomban élő egyéb normafelfogásoktól. Ha mindenki lódenkabátban jár is, nem kellene ideálisnak tartani a lódendivatot. Azt hiszem, az étkezési szokásokban, a civilizációs értékekben (pl. mosógép legyen minden családban) sem szívesen lépnénk vissza a kés-villa használatától csak a kanál vagy mosóteknő rendszeres használatához, bár néha mindkettőre szükség lehet. Az etikai és illemtani normák is egy emeltebb szintet írnak elő, noha a társadalmi gyakorlat ugyancsak más képet mutat. Ugyanígy a nyelvi és beszédnorma kérdésében sem kellene visszatérnünk alacsonyabb fokra, a nyelvi és magatartásbeli bunkósághoz. Hiszen a nyelvhasználat műveltségi tükör is. Engedtessék meg, hogy ne az A3 tévé műsorvezetőinek szövegelése legyen a beszédnorma vagy beszédideál – netán öltözködése a kötelező viselet.

A nyelvi ideológia, amely a gondolat mögött rejtőzik a nyelvi doktizmus, melynek hívei közvetlen kapcsolatot feltételeznek a helytelennek vélt nyelvi formák használata és a beszélők műveltsége, iskolázottsága között. Ennek megfelelően a helytelennek bélyegzett nyelvi formák használata műveletlenségre, alacsonyabb iskolázottságra vall.

Ott egy bunkó!
Ott egy bunkó!
(Forrás: Wikimedia Commons / The Conmunity – Pop Culture Geek / CC BY 2 0)

E felfogás ellen már többször szót emeltünk, ugyanis az, hogy valaki egy sokak szerint hibás szót használ, még nem feltétlen műveletlen vagy alacsony iskolai végzettségű. És ugyanez fordítva is áll: attól még, hogy valaki nem használ ilyen szavakat, még lehet műveletlen vagy alacsony iskolai végzettségű.

Wacha mosóteknős és evőeszközös hasonlata igazán ötletes, azonban a gondolatmenet, melyet ezek által végigvezet, hibás. Ugyanis a mosóteknő használata egyáltalán nem, a csak kanál használata pedig csupán részben ütközik illemtani vagy etikai szabályokba. Mindenkinek a magánügye, ahogy a nyelvhasználat is. Nem mellesleg könnyen adódhat a szegénységből vagy a megszokásból, és ezért fejletlennek, bunkónak nevezni valakit értelmetlen és felháborító.

A nyelvet művelni kell

Wacha Imre hozzászólása mellett Grétsy Lászlóé is tartogatott egy-két nyelvművelői gyöngyszemet. Az egyik ezek közül a nyelvművelés lényegi magvát ragadja meg a nyelvi tervezéssel kapcsolatban. A nyelvi tervezés Grétsy szerint két részére osztható, és az egyik ezek közül a nyelvművelés, a másik pedig a státusztervezés:

A másik rész pedig a nyelvművelés, amely lényegében azonos azzal, amit az újabb szakirodalom korpusztervezésnek nevez. Ez a nyelvben végbement változásokat értékeli, igyekszik azokat helyükre tenni, a fejlődési vonalakat kitapintani, egyengetni a természetesnek, logikusnak, előremutatónak tartott változásokat.

Mit művelünk?
Mit művelünk?
(Forrás: Wikimedia Commons / Ansel Adams (1902–1984))

A nyelvi tervezésnek valóban két fajtája különíthető el – attól függően, hogy a nyelv használatát vagy a nyelv szerkezetét érintik a változtatások. Az utóbbi esetben beszélhetünk korpusztervezésről, mivel ilyen esetben a nyelv(változat) korpuszára vonatkoznak a javasolt változtatások (pl. a helyesírásban, a nyelvtanban vagy a szókincsben).

Ám a tervezés esetében csupán javaslatról beszélünk. Arról szó sincs, hogy kötelező jellegű lenne, ahogy arról sem, hogy „igyekszik a helyükre tenni” a nyelvi változásokat, vagy akár értékeli azokat. A nyelvi változás egyfelől állandó, másfelől természetes velejárója a nyelvnek. Így a bekövetkezett változásokat leírni lehet, előírni a jövőre nézve nem. Azért nem, mert a beszélőközösség alakítja, formálja a nyelvet, és ha valami életképes, így is, úgy is megmarad; ha meg nem az, akkor eltűnik. Mesterségesen ebbe a folyamatba felesleges beleavatkozni.

Ráadás: a nyelvművelés profitja

Grétsy László még egy nagyon jelentős dologra hívta fel a figyelmet – habár feltételezhetően nem szántszándékkal. Azt a nem elhanyagolható tényt olvashatjuk ki a hozzászólásának alábbi részéből, hogy a nyelvművelés jövedelmező tevékenység:

Egymás mellett ott van a nyelvpolitika, a nyelvi geopolitika, a nyelvi tervezés, a nyelvi stratégia, a nyelvi kultúrökológia és a nyelvunió. Ez így sok a jóból. Mindegyiknek megvan a maga gondolati magva, értelme, de egy kicsit le kell tisztítani ahhoz, hogy az egész nyelvművelés profitáljon belőle.

A nyelvművelés árnyékában élni némelyeknek jövedelmező
A nyelvművelés árnyékában élni némelyeknek jövedelmező
(Forrás: Wikimedia Commons / Svilen.milev / CC BY-SA 3 0)

Grétsy László, habár teljesen másról beszélt, még egy nagyon jelentős dologra hívta fel a figyelmünket a nyelvművelés és annak haszna kapcsán. Feltételezhető, hogy Grétsy a tudományos haszonra, nem pedig az anyagira gondolt, amikor profitot emlegetett. De ha már a profitálást ilyen kontextusban említi, akkor egy dolgot mindenképpen fontosnak tartunk megjegyezni: a nyelvművelés tulajdonképpen csak a nyelvművelőknek fontos és jó. Miért? Mert amíg vannak nyelvművelők és nyelvőrök, addig mindig lesznek hibás alakok is, amiket javítani kell. Ehhez pedig kellenek útmutatók, kézikönyvek, szótárak és a többi. És nem utolsósorban maguk a nyelvművelők.

Felhasznált irodalom

Lanstyák István (2011): A nyelvi ideológiák néhány általános kérdéséről

Nyelvi tervezés, nyelvi politika II. rész: Tájékoztató; Hozzászólások (1996), Magyar Nyelvőr 120/4, 380–402.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
4 éve 2014. november 19. 17:46
1 mederi

"Az egységes magyar köznyelvre való igény megfogalmazása mögött a nyelvi homogenizmus ideológiája húzódik meg."

Ezt így egyetlen nyelvművelő sem hiszem, hogy gondolná.

-Szerintem ahogyan legtöbben közülü(n)k gondolkoznak a köznyelvről, egyszerűen annyit jelent, hogy a tájnyelveket a szaknyelvekhez és a szlenghez hasonlóan, nem sorolják/ soroljuk a köznyelvhez (legfeljebb azt a minimális részét, ami amúgy is beépül) , mert nem kötelezhető senki, hogy minden réteg nyelvezetét teljes mértékben elsajátítsa.

Ugyanakkor az elvárható, és el is kell érni, hogy legyen egy un. anyanyelvi (értsd: köznyelvi) minimum, ami praktikusan az irodalmi nyelvre alapozva, ha kevesebb szókinccsel is, mindenki számára, saját érdekében kötelező. Ilyen cél megvalósítása azonban csak úgy képzelhető el, hogy az iskolákban az alap szókincset és nyelvtant megtanítjuk, és használatát megfelelő eszközökkel "közkinccsé tesszük".

A nyelvi változások értelemszerűen be kell épüljenek a megkívánt köznyelvbe, mert nem hiszem, hogy bárki "kőbe vésett nyelv" használatát akarná előírni..