Azé a nyelv, aki megműveli?

Érettségi előtt álló középiskolásnak képzelve magunkat megpróbáltunk kidolgozni egy érettségi tételt, amin az Oktatási Hivatal jóvoltából idén is törhetik fejüket a diákok. Mi a szerepe és jelentősége napjainkban a nyelvművelésnek? A megoldáshoz vadhajtásokon, szilaj folyókon, burjánzó bokrokon át vezet az út.

A nyelvművelés jelentősége, szerepe napjainkban: „ijesztően maradi” cím, nemde? Persze ha a kérdést egy kevésbé szokványos nézőpontból vizsgáljuk meg, már koránt sem olyan unalmas a kérdés. Ahelyett, hogy azt kérdeznénk: „mit csinál a nyelvművelés?”, abból indulunk ki, hogy „mit mond a nyelvművelés arról, hogy mit csinál?”. Az e kérdésre adható válasz valószínűleg többet elárul arról a pozícióról, amit nyelvművelők ma a társadalomban betöltenek, vagy inkább: be kívánnak tölteni. A nyelvművelőségben ugyanis az a hatalom a legvonzóbb, amivel kecsegtet. De máris túlságosan előre szaladtunk…

Nyelv nem marad parlagon!
(Forrás: Wikimedia Commons / Akiyoshi's Room)

Mi az a nyelvművelés?

Ha jobban meg szeretnénk érteni a nyelvművelés jellegét, érdemes az elnevezéséből kiindulni. A nyelvművelés szó kapcsán nem véletlenül juthat eszünkbe az azonos utótagú földművelés, ugyanis mindkét esetben természetes folyamatokba avatkozásról van szó. Ahogyan a földműves sem hagyja parlagon heverni a földjét, illetve nem hagyja, hogy az állatok és a szél által odahordott magokból, véletlenszerűen nőjenek a növények, úgy a nyelvművelő is keretek között szeretné tartani a nyelv fejlődését, növekedését. A gazdálkodó előkészíti a talajt, tervszerűen vet, a haszonnövények növekedését célzottan, adalékanyagokkal, fizikai munkával segíti.

Ha ennek analógiájára képzelünk magunk elé nyelvművelőket, akkor azt látjuk, hogy vannak olyan személyek, akik azzal a céllal fejtenek ki tevékenységet, hogy a nyelv fejlődésébe beleavatkozzanak, azt egy általuk helyesnek tartott mértékű és végeredményű növekedésre késztessék. A nyelvművelőknek ezt a beállítódását jelzi néhány általuk használt kifejezés is: egyes szavak kiirtásáról, túlzott burjánzásáról, illetve nyelvi vadhajtásokról olvasni. Kevésbé termőföldhöz ragadt kifejezésekkel is találkozunk, a szemlélet azonban ezekben is hasonló: gátat kell vetni egyes kifejezéseknek, másokat azonban be lehet engedni a magyarba – mivel polgárjogot nyertek.

A nyelv azonban nem növény, nem elemi erő (mint a gát esetében a víz ereje), és nem is állampolgárok közössége, ezért a fentieket olyan metaforákként kezelhetjük, amelyeket nyelvművelők azért használnak, hogy a munkájukat és – ettől elválaszthatatlanul – a pozíciójukat leírják. Vagy inkább megformálják: hiszen nem véletlen, miért nem más képeket használnak a tevékenységük jellemzésére.

Ha irtani kell egy szót, az káros; ha burjánzik, betegségről, kóros folyamatokról árulkodik; ha pedig a beengedés kerül szóba, az olyan, mintha egy pecsétet ütnének az adott szóra: „nyugodtan használható”. Mindegyik esetben talpraesettségre, gyors és biztos értékítéletekre van szüksége annak, aki ezeket a feladatokat ellátja. Elég vonzó kép – ami nem is csoda, hiszen egy eladandó imázsról van szó, ami úgy tűnik, működik. Ez a magabiztos nyelvezet biztosan hozzájárul ahhoz, hogy a nyelvművelésnek ma Magyarországon nagy tekintélye van. Aki irt, beenged vagy engedélyez, az határozottnak és erősnek tűnik. Annak biztosan befolyása van a nyelvre. Az megállít folyamatokat, mederbe tereli a nyelvet. Arra érdemes hallgatni.

Szerep

Ha a nyelvművelés valóban befolyást gyakorol a nyelvre, a nyelvhasználatra, akkor logikus feltételezni, hogy ha pl. a tanár azt szajkózza, hogy „nincs viszlát, csak viszontlátásra”, akkor előbb-utóbb biztosan kihal a rövidebb forma, és csak a hosszabb marad meg. De a tapasztalat mást mutat. Nem hallani kevesebb viszlátot a postán vagy a boltban – legfeljebb a tanórán, de akkor is lehet, hogy inkább a tanárnak szól a viszontlátásra. Ettől függetlenül, ha iskolában vagyunk, továbbra is szóba kerül, hogy a viszlát udvariatlan, hányaveti stb. – feltehetően éppen azért, mert sok diák változatlanul a rövid forma mellett marad. Egy olyan szó tehát, amit korábban minden feltűnés nélkül használtak, egyszer csak a „nemkívánatos” címkét kapja. De ettől még nem tűnik el, akár még érdemben vissza sem szorul a használata – csak elkezd negatív színezetet kapni. A nyelvművelő munka eredményeképp tehát elsősorban a nyelvről és a nyelvhasználókról való beszéd változik meg. A nyelvhasználat akkor alakul át, ha nagyon erős ellenőrzés alatt áll. Például ha a tanár állandóan aláhúzza a dolgozatban, hogy motrot, akkor a neki írt dolgozatokban egyre nagyobb valószínűséggel fog megjelenni a motort alak. Valószínű az is, hogy ha valaki mindig szól a de viszont miatt, a környezetében igyekeznek majd kerülni a szókapcsolatot – de lehet, hogy ha mással beszélnek, nyugodtan használják.

Ha ilyen korlátozott, áttételes hatást fejt csak ki, miért olyan népszerű mégis a nyelvművelősködés? Valószínűleg azért, mert létezik egy ilyen szerep, amit egyesek szeretnek betölteni, mások pedig elvárják, hogy egy közösségben legyen valaki, aki határozott véleményt alkot nyelvi kifejezések mellett vagy ellen. Sokan szeretnék, hogy mondják meg neki, mi a helyes és mi nem az. És ahogyan a szavakat osztályozzák, sokan a beszélőket is is (le)minősítik. Kinevetnek és leparasztoznak valakit csak azért, mert azt kérdezi: játszódhatok veletek? – és nem azt, hogy játszhatok?...

Persze nem csak leminősítés létezik. A nyelvművelés szerepet játszik a választékos beszéd ideáljának terjesztésében is. Az „igényes köznyelv”-ről beszélnek a tanárok is, de gyakran ők sem beszélnek úgy, ahogy másoktól elvárnák. Akkor mit jelent az „igényes köznyelv”? Az az ember érzése, hogy csak egy mércét, aminek valójában senki nem felel meg. Ritkán adódik, hogy valakire mint „igényes beszélőre” hivatkoznak: ilyen eset, amikor valaki Kazinczy-érmet kap, vagy első lesz a prózamondó versenyen. De jóval gyakrabban esik meg, hogy hibáztatnak valakit, mert nem elég szépen beszél vagy ír. Erre hivatkozva adnak neki rosszabb jegyet feleléskor, vagy ezért kérik, hogy írja újra a dolgozatát.

Jelentőség

Ha nem lenne nyelvművelés, nem lenne mire hivatkozni, ha kijavítunk valakit. Vagy kénytelenek lennénk azt mondani: „csak”, „ez az én ízlésem”. Így viszont lehet mondani, hogy azt írja a szótár, vagy azt mondja egy híres nyelvművelő, hogy nem illik eszeket mondani, és aki eszemet mond, az jobb benyomást kelt magáról. Az is előfordul, hogy valaki azt hallja egy műsorban, hogy a túlzott nyelvi rövidítések és becézések károsak. Ha legközelebb vitázik valakivel, aki sokszor mondja, hogy szupcsi, lol vagy vok, egyebek mellett majd ezt is a fejéhez vághatja, hátha ezzel fölébe kerekedik. A nyelvművelés mindennapi használhatósága, jelentősége tehát egészen kézzelfogható.

Persze ha nem lenne nyelvművelés, vitatkozni is máshogy kellene nyelvi kérdésekről. Az interneten is lehet olvasni olyan oldalakat, ahol amellett érvelnek, hogy a nyelvművelőknek nincs igazuk: nincs is jó meg rossz a nyelvben, ez csak egyes emberek véleménye, amit általános igazságként akarnak kiterjeszteni. Ezt a nézőpontot főként a leíró nyelvészek képviselik, akik el szoktak határolódni a nyelvművelőktől.

Előfordul azonban, hogy nem lehet valakiről eldönteni, melyik oldalon áll. Nyelvtanórán pl. megtanuljuk, hogy a magyar nyelvnek tíz táji változata van, a nyelvjárási jelenségeket nem szabad hibásnak tartani, a nyelvjárási beszéde miatt senkit sem szabad bunkónak nézni. Megtanuljuk, hogy a nákolás nyelvjárási jelenség. Ez a leíró álláspont. A következő órán azonban azt is megtanuljuk, hogy művelt ember nem nákol. Ez a nyelvművelő (előíró) álláspont. Így aztán nyelvtanórán attól függ, hogy hibáztatjuk-e a nákolást, hogy miről volt szó korábban. Ha a nyelvjárásokról, akkor nem. De ha olyan feladatot kapunk, hogy „Javítsd ki az alábbi mondatokban a nyelvhelyességi hibákat, ahol szükséges!”, akkor a „szívesen aludnák egy nagyot”-ban át kell húzni az aludnák-ot, és mellé kell írni, hogy aludnék.

Kommunikációs problémák

Ha a szomszédos országokban járunk, észrevehetjük, hogy az ottani magyar nyelv sokban különbözik a magyarországitól. Egy szlovákiai ismerősöm például alapiskolába járt. Van, aki szerint ezt általános iskolának kéne hívni, a helyi magyar lakosság mégis inkább az alapiskolát használja. Esetenként kommunikációs problémák is adódnak a kisebbségi magyarok életében. Például egy tanár szeretne egy szlovák tankönyvben olvasott, a szlovákiai viszonyokról szóló szakszót magyarul mondani, de nem tudja a magyar megfelelőt, és nem találja meg a szótárban sem. Ebben az esetben felkeresheti pl. a határon túli nyelvi irodák munkatársait, illetve segédleteket használhat, amelyeket javarészt szintén ezek az irodák készítettek. Itt a nyelvművelésnek egy speciális válfajáról van szó, amit nem is nyelvművelésnek, hanem nyelvi menedzselésnek szoktak hívni azok, akik foglalkoznak vele. Ez a szó inkább a problémamegoldást emeli ki, nem pedig azt, hogy valaki, aki erősebb és okosabb, műveli, nyesegeti, befolyásolja mások nyelvét.

Olvasnivaló

Lanstyák István: Nyelvtervezés, nyelvművelés, nyelvmenedzselés. (Felsőoktatási jegyzet)

Kapcsolódó tartalmak:

• Politikailag korrekt lingvicizmus
• Nyelvjárás: érték vagy kolonc?
• Okos-e vagy?
• Nyelvvonókúra
• Csevejből mederbe?
• Klubtagsági

Hasonló tartalmak:

• A tanár jobban tudja?
• Melyik szó idegesít?
• A megbélyegzők megbélyegzése
• Direkt helytelenül? A csetelés és az akadémiai helyesírás
• Egyre kevesebben ismerik a köznyelvet

Hozzászólások (61):