„Mi az ördögöt akarunk akkor mi, ha a nyelvtudomány stílusa így néz ki”
„Az ülés tárgya: Tolcsvai Nagy Gábor, illetve Balázs Géza referátuma; mindkettő fontos elvi témát tárgyal, és bizottságunk jövőjét nagymértékben érinti” – hangzott el az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának 1995. október 9-i ülésén. A két nyelvstratégiával kapcsolatos munkáról már szó volt korábban, most a hozzászólások következnek. Ismert nyelvészek véleménye a témáról 1995-ből.
A nyelvstratégiával foglalkozó cikksorozatunk korábbi részeiben említettük már, hogy az MTA Magyar Nyelvi Bizottsága 1995-ben tartott ülésének központi témája a nyelvstratégia volt. Az ülést két vitaindító előzte meg, melyekről korábban írtunk már. Az egyik Tolcsvai Nagy Gábor Lehetőségek és kötelességek a magyar nyelvi tervezésben, a másik Balázs Géza Egy lehetséges magyar nyelvstratégia körvonalai című munkája, mely utóbbi kísértetiesen hasonlít a MANYSI kormányrendeletben leírt feladataihoz. Ezúttal az ülés hozzászólásait nézzük meg, melyek olyan ismert nyelvészek/nyelvművelők szájából hangoztak el, mint például Grétsy László, Kemény Gábor, Deme László és még sokan mások.
Két referáló helyett egy: Tolcsvai Nagy Gábor
Az ülést Fábián Pál nyitotta meg. Miután megköszönte az érintettek megjelenését, és ismertette a vita tárgyát, a két szerzőt kérte fel vitaindítójuk kiegészítésére. Az 1995. október 9-én elhangzottak írásban rögzített változatát a Magyar Nyelvőr 1996-os számában közölték. Ennek tanúsága szerint a két szerző közül csupán Tolcsvai Nagy Gábor kívánta kiegészíteni munkáját néhány gondolattal.
(Forrás: mta.hu)
Elsőként a referátuma témáját szögezte le. Itt már felsejlik az a gondolat, amelyet több hozzászólásnál is megfigyelhetünk:
A nyelvművelésnek, illetve nyelvi tervezésnek (ez utóbbi kifejezést szívesebben használom, mert összetettebb, és nagy szakirodalma van, igen jól használható definíciókkal) mi a jövője magyar nyelvterületen, a Kárpát-medencében?
A nyelvművelés kifejezésnél Tolcsvai Nagy jobban szereti a nyelvi tervezés kifejezést használni. Vitaindító írása alapján ezzel nála nem is lenne probléma, hiszen az írása alapján ő a deskriptív szemléletű „nyelvművelés” híve. Nem mindenki van ezzel azonban így, ezt majd a későbbi vitahozzászólásokból látni fogjuk.
Tolcsvai Nagy Gábor a továbbiakban a nyelvművelés szükségességével kapcsolatban három álláspontot említ. Az egyik, hogy nincs rá egyáltalán szükség, a másik, hogy van, végül pedig a harmadik a kettő közötti megoldás, vagyis hogy némely területeken van, míg más területeken nincs rá szükség. Majd egy igen fontos megjegyzést tesz:
Az volt ennek az ülésnek az alapgondolata, hogy jó lenne egyszer a nyelvművelő iskolákat, elgondolásokat szembesíteni egymással, és szakmai vitában megnézni, hogy ki mit mond, lehetséges-e konszenzus stb.
Ebben egyet kell értenünk a szerzővel, a nézetek ütköztetése, megvitatása valóban kulcsfontosságú. Hogy ez milyen mértékben valósult meg a vita során, az egyes hozzászólók gondolataiból, felvetéseiből kiderül...
Megszüntetni és megőrizni: Kemény Gábor hozzászólása
A Nyelvművelő kéziszótár egyik szerkesztője, Kemény Gábor önmagához és a Grétsy Lászlóval szerkesztett kéziszótárhoz hűen (ám annak szelleménél jóval mérsékeltebben) foglalt állást. Öt pontot vázol fel a téma kapcsán, amelyek elsősorban reflexiók a két vitaindító írásra. Ezek közül az elsőben a nyelvművelésről és annak helyzetéről szól, egyetértve a fentebb említett két szerző gondolatával:
Egyetértek a két előterjesztőnek azzal a törekvésével, hogy a nyelvművelő tevékenység(ek)et új fogalmi, terminológiai és intézményi keretbe ágyazva, úgyszólván „megszüntetve megőrizve” vigyék tovább. A nyelvi tervezés mint átfogó kategória használhatónak látszik; ezen belül kaphatna helyet a szűkebb értelemben vett nyelvművelés mint a „napi tanácsadó, nyelvfejlesztő munka”.
Hogy mi lehet az a „napi tanácsadó, nyelvfejlesztő munka”, kissé homályos, bár a Nyelvművelő kéziszótár alapján azért lehet sejteni. Vélhetőleg aligha állhat egy nyelvileg pluralista, az additív módszert követő nyelvi tanácsadás és ismeretterjesztés a gondolatsor mögött. Mindenesetre a javaslat(ok) lényege, hogy a nyelvi tervezésbe beleágyazva működjön a nyelvművelés. Ennek kapcsán a „megszüntetve megőrizve” olybá tűnik, hogy kifejtve annyit tesz: „megszüntetve a megnevezést (nyelvművelés terminus), megőrizni a tevékenységet (nyelvművelés)”.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ion Chibzii)
A további pontokban Kemény Gábor a státusztervezés (amit ő státustervezés-nek írt volna) és korpusztervezés fogalompárjáról, a központi és regionális sztenderd viszonyáról, valamint egy számítógépes nyelvhelyességi adatbank létrehozásáról ír. Végezetül a Balázs Géza által javasolt nyelvművelő intézményre (Nyelvunió) tér ki, amit ekképpen zár:
Egyelőre azonban nem új intézmények felállítása a közvetlen feladat, hanem a még meglévő akadémiai intézeti osztály, egyetemi tantárgy, médiabizottság, újságrovat, rádióműsor stb. életben tartása. Hogy egy-két év múlva ne kelljen majd – magyar módra – mindent elölről kezdeni.
A Nyelvtudomány Intézet Mai magyar nyelvi Osztálya ekkor (1994-től) a Nyelvművelő Osztály nevet vette fel, erre utal Kemény Gábor. Ebből kikövetkeztethető, hogy a felsoroltak a nyelvművelés életben tartásának a szolgálatában állnak. Így elmondható, hogy az óhaj teljesült, nem kellett mindent elölről kezdeni, hiszen a nyelvművelés még ma is él.
„A nyelvtudomány nem nyelvművelés, és a nyelvművelés nem nyelvtudomány” – hozzászólás Horváth Tibortól
Horváth Tibor már a hozzászólása első sorában leszögezi, hogy ő nincs benne a körben (feltehetően a magyarországi nyelvművelők körében), és a problémának a lényegét, múltját nem ismeri. Talán ezért is kölcsönzi, Laziczius Gyula sokszor emlegetett, az alcímben szereplő szavait, melyeket szerinte alapelvként kell tekinteni. Hogy miért, azt a következőképpen magyarázza:
A nyelvtudomány figyeli, hogy mi történik, azaz regisztrálja azt, de végeredményben a nyelv megy a maga útján. Úgy gondolom, itt a határ a nyelvtudomány és a nyelvművelés között.
Ez így önmagában egy tudományosan helytálló elgondolás, akár a deskriptív nyelvészeti szemlélet jelmondata is lehetne. Csakhogy a hozzászóló így nyilatkozik a későbbiekben:
Foglalkoztunk a szaknyelvek problémáival, hogy tele vannak idegen szavakkal, hogy nem tudjuk kiirtani a fájl-t és társait, s most olvasom szt-vel a sztenderd-et. […] mi az ördögöt akarunk akkor mi, ha a nyelvtudomány stílusa így néz ki?
(Forrás: Jánk István)
Pár sorral később pedig:
A terpeszkedő kifejezések (kerül, nyer + cselekvésnév) például az igeragozás nyelvtani szerkezetét verik szét. […] Ezek nem nyelvjárási jelenségek! A rádió és a televízió terjeszti, és nagyon rövid időn belül a legkisebb tanyán is ez a stílus uralkodik el. Pedig ez már a magyar nyelvtant veri szét, a nyelvszerkezetet.
A fenti két idézetből jól látszik, hogy Horváth Tibornál a klasszikus értelemben vett nyelvművelés, a preskriptív szemlélet jelei mutatkoznak. Erről a felsorolt nyelvi formák (fájl, úgynevezett terpeszkedő kifejezések – pl. megrendezésre kerül, fölavatást nyer) üldözendőnek, megbélyegzettnek titulálása árulkodik. Ezen felül találunk tőle még egy klasszikus nyelvművelői kijelentést: „Ezek nem nyelvjárási jelenségek!” Ebből az következik, hogy míg a nyelvjárási jelenségek teljesen elfogadhatónak minősülnek, addig a rétegnyelvek egyes elemei már közel sem. Vagyis a dialektusok értéküket tekintve a szociolektusok fölé helyeződnek. A probléma csak az, hogy a modern nyelvészetben a nyelvek és a nyelvváltozatok között nem lehet és nem is szükséges rangsort felállítani.
A vita ezzel nem ért véget, még jó páran hozzászóltak a témához. A cikksorozat következő részében már a szóbeli hozzászólásokról lesz szó.
Felhasznált irodalom
Nyelvi tervezés, nyelvi politika II. rész: Tájékoztató; Hozzászólások (1996), Magyar Nyelvőr 120/4, 380–402.
@Aptyuka: Még folytatódik...
De szívesen olvastam volna még ezt a témát...