Aki két nyelven beszél, másképp látja a világot
Egy kísérlet eredményei szerint a kétnyelvűek rugalmasan tudják változtatni a nyelveik által meghatározott észlelési különbségeket.
Az angol és a német nyelvűek különböző dolgokat hangsúlyoznak egy-egy esemény nyelvi megfogalmazásakor, így más és más következtetéseket vonnak le a világra vonatkozóan – derült ki egy új kutatásból. Az is kiderült, hogy az angol-német kétnyelvűek minkét szemléletmódot magukévá teszik, így a gondolkodásuk rugalmasabb, mint az egynyelvűeké – olvasható a Science magazin hírei között.
A tudósok és a filozófusok régen vitatkoznak a nyelv és a gondolkodás, a kognitív működések viszonyáról. Sok vizsgálat mutatta, hogy a különböző nyelvek beszélői között valóban vannak kognitív különbségek. Az orosz beszélők gyorsabban képesek megkülönböztetni a kék különböző árnyalatait, mint az angol beszélők. A japán anyanyelvűek inkább hajlamosak a dolgokat az anyaguk, mint a formájuk szerint csoportosítani, míg a koreai beszélők inkább arra fókuszálnak, hogy a tárgyak mennyire illeszthetőek össze. A szkeptikusok azonban azt mondják, hogy az ezeket bizonyító kísérletek mind művi, laboratóriumi eredményeket adnak. Szerintük a kognitív képességek teljesen függetlenek a nyelvtől.
Panos Athanasopoulos, a Lancaster University pszicholingvistája munkatársaival most a klasszikus szembenállást kétnyelvűek vizsgálatával közelítette meg. A fő kérdésük tehát nem az volt, hogy a különböző anyanyelvűeknek mennyire különbözik a gondolkodásuk, hanem az, hogy lehetséges-e, hogy egyetlen ember többféle elmével gondolkodjon. Hogy ehhez a kérdéshez közelebb jussanak, a kutatók angol és német nyelvű beszélőkkel, illetve angol-német kétnyelvűekkel dolgoztak. Az angol és a német beszélők ugyanis nagyon különbözőképpen viszonyulnak az események leírásához. Az angolban ugyanis grammatikai eszköz áll rendelkezésre ahhoz, hogy az időben el tudjunk helyezni egy eseményt:
I was sailing to Bermuda and I saw Elvis.
(’Éppen Bermudára vitorláztam, amikor (közben) láttam Elvist’)I sailed to Bermuda and I saw Elvis.
(’Bermudára vitorláztam, és (utána) láttam Elvist’.)
A németben azonban, akárcsak a magyarban, nincs ilyen nyelvtani megkülönböztetés. Ennek következtében a német beszélők igyekeznek tisztázni az események kezdő-, közép- és végpontját, míg az angol beszélők gyakran kihagyják a végpontot, és kizárólag az eseményre fókuszálnak a megfogalmazáskor.
A kutatók szerint ez a nyelvtani különbség hatással van arra is, hogy az egyes nyelvek beszélői általánosságban hogyan tekintenek az eseményekre. Athanasopoulosék kísérletükben 15 angol és 15 német anyanyelvű beszélővel nézettek meg rövidfilmeket, amelyeken a szereplő gyalogolt, biciklizett vagy vezetett. Minden harmadik kisfilm megnézése után a kutatók megkérdezték a résztvevőket az egyes jeleneteket illetően, hogy melyikben volt az esemény végpontja kétes (pl.: egy nő lefelé sétál egy utcán egy parkoló autó felé); melyikben volt egyértelmű, hogy mi a cselekvés célja (pl. egy nő bemegy egy épületbe); illetve melyiknél nem volt cél (pl. egy az ösvényen gyalogol).
A kísérlet eredményei szerint a nem egyértelműen célorientált cselekvést mutató filmeket a német beszélők az esetek 40 százalékában ítélték célorientáltnak, míg az angol beszélők csupán az esetek 25 százalékában. Az eredményből a kutatók szerint levonható az a következtetés, hogy a német nyelvű beszélők inkább fókuszálnak a célra egy esemény kapcsán, míg az angol beszélők inkább magára az eseményre koncentrálnak.
Amikor pedig a kutatók összevetették ezeket az eredményeket kétszer 15 angol-német kétnyelvű beszélő ugyanezen feladatban nyújtott eredményeivel, kiderült, hogy a kétnyelvűek váltogatni tudják a két nyelv által meghatározott szemléletmódjukat – attól függően hogy éppen melyik nyelv az aktívabb a fejükben. Az angolul is folyékonyan beszélő német beszélők, akiket németül kérdeztek ki szülővárosukban, éppen annyira célorientáltak voltak, mint a német beszélők. Azok az angol-német kétnyelvűek viszont, akiket angolul kérdeztek ki Nagy-Britanniában, éppolyan eredményeket hoztak, mint az angol egynyelvű beszélők, éppen annyira az eseményekre fókuszáltak, nem a végpontra.
Egy másik 30 fős, német-angol kétnyelvű csoporttal pedig úgy csináltatták meg a fenti feladatot, hogy a csoport egyik felének angolul kellett számokat kiolvasniuk a teszt kitöltése közben, másik felének pedig németül. Ebben a csoportban azt találták, hogy az a nyelv, ami aktívvá lett téve a számok kiolvasása által, előnyben részesült. Tehát azok a résztvevők, akik angolul olvasták fel a számokat, úgy válaszoltak, mint az angol beszélők, akik azonban németül, azok úgy, mint a német beszélők.
Az eredmények összességében arra mutatnak, hogy a beszélt nyelvek öntudatlanul is hatással vannak arra, ahogyan a világot észleljük. Annak, aki több nyelvet is beszél, rugalmasabb a világlátása, mert több lehetőség közül választhat. Az pedig, hogy a dolgokat különféleképpen tudjuk látni, előnyt jelent számunkra.
Forrás
Van ám ezzel a kísérlettel egy "kis" baj. Attól most tekintsünk is el, hogy egyáltalán nem látom a világos logikai kapcsolatot a célorientáltság és a nyelvi szerkezetek között, sőt, inkább nyögvenyelős belemagyarázásnak hat amit itt olvastunk.
Viszont az van, hogy az angol anyanyelvűek tipikusan angol kultúrkörben nőttek fel és szocializálódtak, a német anyanyelvűek tipikusan német kultúrkörben, a kétnyelvűek meg a kettő keverékében.
Szóval lehet hogy az egésznek a nyelvhez SEMMI KÖZE, annál inkább ahhoz hogy ki milyen meséken nőtt fel, hogy viselkedett a család körülötte, milyen volt az iskola, stb.
Simán elképzelhető ez. A spanyolban pl. a birtokos névmás előtti névelőhasználat opcionális és kiemelő jellegű. A magyarban ilyen nem lehetséges, mivelhogy a birtokos szerkezet előtt kötelező a névelőhasználat. Egy példán keresztül:
a) Este coche es mío 'Ez a kocsi az enyém' (*Ez a kocsi enyém).
b) Este coche es el mío. 'Ez a kocsi az enyém'.
A magyarban a kettő között semmi különbség nincs. A spanyolban annál inkább: az a) mondat azt emeli ki, hogy "az enyém, nem a tied", a b) mondat pedig azt, hogy "ez, nem pedig az". Mindebben már csak az az érdekes csavar van, hogy egy nem anyanyelvű vagy egy spanyol nyelvben kevésbé jártas magyar beszélő azt hinné, hogy pont fordítva van, pedig nem!