0:05
Főoldal | Rénhírek

Hogyan váltanak nyelveik között a kétnyelvűek?

Miért marad meg az akcentus akkor, ha gyerekkorunk után tanulunk meg egy nyelvet? És miért nincs akcentusuk azoknak a kétnyelvű beszélőknek, akik nyolcéves koruk előtt anyanyelvként tanulják meg nyelveiket? – Egy újabb kutatás azt bizonyítja, hogy a kétnyelvűek az általuk beszél nyelvek hangrendszerét egymástól függetlenül sajátítják el, és amikor beszélnek, a két elkülönülő hangrendszer között váltanak.

nyest.hu | 2013. május 31.

Azok az emberek, akik két nyelvet tanulnak meg beszélni anyanyelvi szinten, képesek arra, hogy váltsanak a két különböző nyelv hangrendszerei között – állítják az Arizónai Egyetem kutatói. A Psychological Science folyóiratban megjelent friss tanulmány azt kutatja, hogyan képesek a kétnyelvű beszélők a két különböző nyelv hangrendszerének észlelésére és kezelésére – számol be a kutatásról a Science Daily tudományos hírportál.

 

„Azt már rengeteg tanulmány megmutatta, hogy a kétnyelvűek igen jók abban, hogy a különböző nyelvek hangzórendszereihez alkalmazkodjanak, de arról mindmáig vitatkoznak a kutatók, hogy ezt végül is hogyan csinálják” – mondta el Kalim Gonzales, az Arizónai Egyetem pszichológus doktorandusza. Két megközelítés létezik ezzel kapcsolatosan: az egyik szerint a kétnyelvűeknek két külön módszerük van a két külön nyelv észlelésére és feldolgozására; a másik szerint pedig csupán annyi történik, hogy a kétnyelvűek alkalmazkodnak a hangzó anyag sokféleségéhez. Kalin Gonzales az előbbi feltevést vallja; szerinte a kétnyelvűek két elkülönülő hangrendszert tanulnak meg már a korai nyelvelsajátítás során, és ezek között váltanak, amikor nyelvet váltanak.

A kutatásban 32 spanyol-angol kétnyelvű vett részt, nyelveiket mindannyian gyerekkorukban, nyolcéves koruk előtt sajátították el. A résztvevők pa, illetve ba szótaggal kezdődő álszavakat hallottak, és azt kellett azonosítaniuk, hogy melyik két hangot hallották. Mind a pa, mind pedig a ba hangsorok léteznek mind a spanyol, mind pedig az angol nyelvben. A hangok képzésében azonban a két nyelv eltér egymástól. Az angol beszélők a ba hangsor produkálásakor tipikusan az ajkak felpattanásának pillanatában kezdik el rezegtetni a hangszalagjaikat, míg a spanyol beszélők esetében már az ajkak szétnyitása előtt rezegnek a hangszalagok. Ráadásul a spanyol beszélők a pa hangsort produkálják hasonlóan ahhoz, ahogyan az angol nyelvűek a ba-t.

Pa vagy ba?
Pa vagy ba?
(Forrás: Wikimedia Commons / Jamie Soja)

 

Ennek következtében előfordul, hogy azok számára, akik csak angolul beszélnek, nehéz a spanyol pa és ba szótagok megkülönböztetése… „Míg a legtöbb ember a nyelvek közötti különbséget a szavak, illetve a nyelvtani szabályok különbségeiben látja elsősorban, nem szabad elfelejteni, hogy a nyelvek alapvetően különböznek a hangrendszereikben is” – magyarázza Andrew Lotto, az Arizónai Egyetem professzora, a kutatás vezetője. „A különböző nyelvek azért hangzanak különféleképpen, mert különböző hangrendszereket használnak – mondta. – Például az egyik oka annak, hogy egy angol anyanyelvű „akcentussal” beszéli a spanyolt, az, hogy a pa-t úgy képezi, mint az angol ba-t. Tehát amikor egy szóban a pa hangsor szerepel, az úgy fog hangzani egy egynyelvű angol számára, mintha ba-t mondott volna.

A kísérletben a résztvevőket két csoportra osztották. Az egyik csoportnak azt mondták, hogy ritka spanyol szavakat fognak hallani, a másik csoportnak pedig azt, hogy ritkán előforduló angol szavakat fognak hallani. Azután valójában mind a két csoport ugyanazt a két álszót hallotta: a pafri-t és a bafri-t. Ezek után arra kérték a résztvevőket, hogy azonosítsák, hogy ba vagy pa kezdetű szavakat hallottak. Mindkét csoport résztvevőinek ugyanazt a szósorozatot játszották le – egy apró különbséggel: akiknek azt mondták, hogy spanyol szavakat hallanak, a szó második felében levő [r] hangot „spanyolosan” ejtették.

A kísérlet eredménye azt mutatta, hogy a kétnyelvű alanyok különféleképpen azonosították a hallott pa és ba kezdeteket attól függően, hogy mit mondtak nekik: spanyol vagy angol szavakról van-e szó. Mindez a kísérletet vezető kutatók szerint azt mutatja, hogy amikor az alanyok „angol üzemmódba” kapcsoltak, akkor angol beszélőkként viselkedtek, és úgy azonosították a kérdéses szótagokat, amikor pedig „spanyol üzemmódba” kapcsoltak, akkor spanyol beszélőkként viselkedtek, és aszerint azonosították a pa-t és a ba-t. Tehát a teljesen azonos pa-k és ba-k azonosítása a kontextustól függött, hogy a kétnyelvűek angol vagy spanyol szavakra számítottak-e.

Később ugyanezt a kísérletet elvégezték 32 angol egynyelvűvel is; ők azonban – szemben a kétnyelvűekkel – mindig ugyanúgy hallották a pa-kat és a ba-kat – függetlenül attól, hogy előtte azt mondták-e nekik, hogy angol, vagy hogy spanyol szavakat fognak hallani. Ez pedig a kutatók számára megerősítette azt a feltevést, hogy a kétnyelvűek esetében valóban két elkülönülő hangrendszerrel van dolgunk.

„Idáig nem volt igazán jó válaszunk arra a kérdésre, hogy a kétnyelvűek valóban két különböző kódot tanulnak-e meg, vagy pedig valamit a kettő között. Ez a kísérlet az egyik első bizonyítéka annak, hogy a kétnyelvűeknek valóban két elkülönülő hangrendszerük van, és ezek között váltanak, kapcsolgatnak, attól függően, hogy milyen nyelvi ingereknek vannak kitéve” – mondta el Lotto.

Ez a felismerés persze csak azokra vonatkozik, akik valóban korai gyerekkoruktól fogva két anyanyelvet sajátítanak el. Ha valaki nyolcéves kora után kezd el tanulni egy második nyelvet, azt már a meglévő, domináns első nyelvének a hangrendszerére fogja építeni. Éppen ezért bármilyen magas szinten is tanulja meg az adott második nyelvet az illető, az „akcentusa” mindig hallatszani fog.

Forrás

How Bilinguals Switch Between Languages

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (12):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
6 éve 2013. június 11. 19:53
12 Rako

Ezzel nemcsak az angol/spanyol kétnyelvüeknek van problémájuk.

3 éves koromig francia nevelőnőm volt és állítólag koromnak megfelelően jól beszéltem a nyelve. közben azt teljesen elfelejtettem.

utána pár évig volt egy német "kisasszon", majd csak órákra jártam, de majd mindent elfelejtettem. Később a kötelező orosz mellett évekig angolul tanultam/tanítottak. Persze nem anyanyelvűek, így megmaradt a magyar kiejtésem még 20 év angliai élet után is. Majd 35 éves koromban átjöttem Bajorországba. Mikor a volt angolmegszállás alatti német területen voltam kiküldetésben, mindig azt kérdezték, hogy "Ugye maga angol", míg Bajorországban azt, hogy "ugye maga magyar".

vagyis a megszokás/ismertség alapján is meg tudják állapítani valakiről a kiejtése alapján az illető fő nyelvét/anyanyelvét.

6 éve 2013. június 11. 13:47
11 karmano

@reiner Tor: Az akcentus "leküzdése" sok esetben szégyenérzés kérdése. A nyelvtanuló nem meri próbálgatni az idegen kiejtés technikáját (affektálásnak tartja, hogy például ~Landön-t mondjon angolul London helyett), így nagyon erős akcentusa marad. Mások - mégoly ciki is legyen - dünnyögnek maguk elé, így próbálgatva a kiejtés mikéntjét. Mondjuk a fürdőszobában.

(Következtetés: minnél kisebb a nyelvtanuló akcentusa, annál ápoltabb...?)

6 éve 2013. június 2. 15:08
10 Diczkó

@El Mexicano:

"Ez a felfedezés viszont a hangtani szubsztrátumhatások szempontjából is érdekes, ugyanis ha valóban úgy lenne, hogy a két anyanyelvű beszélők automatikusan váltanak a két nyelv hangrendszere között, akkor viszont nem lehetne bizonyos hangváltozásokat (vagy hangtani sajátosságokat) szubsztrátumokkal magyarázni."

- Logikus megállapítás, ami újabb kérdést vet föl: Akkor mivel?

6 éve 2013. június 2. 11:48
9 El Mexicano

@El Vaquero: Ebben valamennyire igazad van. Meg aztán a felnőttek nem szeretik produkálni magukat, mert attól tartanak, hogy kiröhögik, hülyének nézik őket, hiszen mindenhol – jobbára idegen – emberekkel vannak körülvéve. Én sem szeretem produkálni magamat olyanok előtt, hogy "Na mondj valamit spanyolul!", mert minek, ha úgysem értik, és nem szeretek bohóckodni vagy játszani az eszemet. Ha egy anyanyelvivel kell beszélnem vagy anyanyelvi környezetben vagyok, az teljesen más helyzet, ott nyilván nem zavar, hogy beszélnem kell, természetesen használom a nyelvet.

6 éve 2013. június 2. 11:05
8 El Vaquero

@Sigmoid: megfelelő zenei érzék nélkül is el lehet sajátítani bárkinek, aki nem értelmi fogyatékos, és nincs fizikai-szervi eredetű beszédhibája. Nem kell hozzá sem diploma, sem nyelvészeti ismeret, sem külföldi letelepedés.

Jól írod. Mostohán kezelt terület, csak logopédusok, beszédtanárok foglalkoznak vele. Pedig abszolút megtanulható egyénileg is, nem nehéz.

Mégis, a legtöbben azért nem tanulják meg, mert a kiejtés az, amivel mindenki megbarátkozik. A felnőtt emberek gyorsan megtanulnak együtt élni a kiejtésükkel, kiejtési hibáikkal. Bemesélik maguknak, ha eddig megfelelt nekik, akkor ezután is meg fog felelni, meg különben is, X. életév felett lehetetlen akcentusmentesen beszélni, meg nincs rá idejük, meg a bárányfelhők is az égen, és különben is, eddig még mindenki értette, ami mondani akarnak. Ez ráadásul önbeteljesítő jóslat, azért nem fejlődnek, mert ilyen logikával gondolkodva meg sem próbálják, esélyt sem adnak a dolognak. Sokan a kiejtésük megváltoztatását a személyiségük megtörésének veszik. Nem hajlandók gyakorolni, idegen hangokat megtanulni, mert milyen ciki már felnőttnek hülye hangokat kiadni, idegen hangokat óvodás módjára utánozni, mikor a rájuk kényszerített komolysági társadalmi szerep ezzel ellentétes. Félnek, hogy nevetségessé válnak, főleg, ha hibáznak. Türelmük sincs hozzá, illetve az egészet lenézik, mint szellemileg nem kielégítő, nem izgalmas, gyerekes, megalázó hülyéskedést. Valahogy olyan érzés a legtöbb felnőttnek az idegen hangok kimondása, mintha a nyitott szemgolyójukat nyomkodná valaki.

A kisgyerekek ezért tudják megtanulni a kiejtést. Nem azért, mert még tiszta lappal indulnak, vagy még felkapcsolt állapotban van a Chomsky-féle nyelvi kapcsolójuk. Egyszerűen hajlandók a hangokkal játszani, nem félnek "hülye" hangokat kiadni, másokat majom módjára utánozni. Több idejük van, nincs leterhelve az elméjük, több unatkozni való idejük van. Lelkesebben, játszva gyakorolnak, nem félnek, hogy valaki kineveti őket, vagy komolytalannak tűnnek. Nem tartanak a hibázástól. Nekik ez játék, szórakozás, elfoglaltság, nem érzik szellemi lealacsonyodásnak. Nem korlátozzák be magukat elvekkel. Ezért van, hogy ők még elsajátítják a kiejtést rövid időn belül, anyanyelvi szinten.

6 éve 2013. június 1. 23:03
7 stoppos

De az egynyelvűek nem is tudtak spanyolul? Mert akkor nem értem. :)

6 éve 2013. június 1. 23:03
6 stoppos

De az egynyelvűek nem is tudtak spanyolul? Mert akkor nem értem. :)

6 éve 2013. június 1. 18:47
5 Sigmoid

Megfelelő érzékkel, "zenei" hallással (az a képesség, hogy feldolgozás nélkül, "zajként" halljuk a beszéd hangjait), lehetséges idegen nyelvek teljes hangkészletének a megkülönböztetése és elsajátítása.

Szóval hogy valaki nem tudja a pa-t és ba-t megkülönböztetni, az csak azt jelenti hogy nem fordított elég energiát a spanyol nyelv tanulására.

Még az afrikai csettintős nyelveket is képesek vagyunk megtanulni. Az egy dolog, hogy a hangkészlet tanítása a modern nyelvtanulás szinte összes lépcsőjén csak másodlagos, aki ebben akar fejlődni, annak specialistához, logopédushoz vagy kifejezetten retorikával és kiejtéssel foglalkozó tanárhoz kell mennie.

Egyesek keverik az akcentust a helytelen kiejtéssel. Ha pl. magyarul az a-t rövid á-nak mondja valaki, az nem akcentus. Az akcentus az, amikor apró, a nyelvi szint alatti jelekből nyilvánvaló, hogy az illető más nyelvi közegben nőtt fel - hangsúlyozás, apró kiejtésbeli különbségek, ilyesmi. Attól még a th ugyanúgy th és nem sz sem t, az ő az ugyanúgy ő és nem ó, és még sorolhatom.

6 éve 2013. június 1. 17:13
4 Szalakóta

A változások származhatnának olyanoktól, akik nem voltak tökéletes kétnyelvűek.

6 éve 2013. június 1. 10:09
3 El Mexicano

Ez végül is annyit igazol, amit eddig is tudtunk, hogy az angolnál a zöngésség kezdete kissé "jobbra" van tolódva a spanyolhoz képest, hiszen a "zöngétlen" zárhangoknál ezzel párhuzamosan a zár felpattanása után kezdődik csak a hangszálak rezgése, amit akusztikailag hehezetnek hallunk. A spanyolban viszont időtartamban és "artikulációs feszültség"-ben (tensión articulatoria) is különbség van a [p] és a [b] között: a [p] rövidebb, és erőteljesebb a zár felpattanása még a magyar [p]-nél is (magánhangzó előtt, hangsúlyos szótaggal kezdődő szó elején).

Ez a felfedezés viszont a hangtani szubsztrátumhatások szempontjából is érdekes, ugyanis ha valóban úgy lenne, hogy a két anyanyelvű beszélők automatikusan váltanak a két nyelv hangrendszere között, akkor viszont nem lehetne bizonyos hangváltozásokat (vagy hangtani sajátosságokat) szubsztrátumokkal magyarázni. Bár hozzá kell tenni, hogy a szubsztrátumelméletek ma már eléggé vitatottak, talán pontosan ezért.

6 éve 2013. május 31. 23:58
2 reiner Tor

Másvalahol meg azt olvastam, hogy kellő energia- és időráfordítással logopédus segítségével idősebb korban is akcentus nélkül meg lehet tanulni egy nyelvet, csak kb. nagyon elkötelezett és unatkozó (idő)milliomosra lenne szükség hozzá. Mondjuk nem tudom, hogy ez mennyire van letesztelve.

6 éve 2013. május 31. 23:56
1 reiner Tor

Én valahol (talán Steven Pinkernél) azt olvastam, hogy kb. tizennégy éves korig (egyéne válogatja) lehetséges akcentus nélkül megtanulni egy nyelvet. Azt hiszem, valami olyasmi volt, hogy két határ van, az egyik kb. hét, a másik kb. tizennégy éves korban, az első előtt megy a legjobban (és legjobb végeredménnyel) a nyelvtanulás, de még a második előtt is gyakran akcentus nélkül tanulják meg a nyelvet. Azt hiszem, Kissinger öccse volt a példa, Kissinger tizenhat évesen érkezett az USA-ba, és élete végéig vaskos német akcentussal beszélte az angolt, míg az öccse tizennégy volt ugyanakkor, és nem nagyon lehet észrevenni róla, hogy nem amerikai születésű.