Szabad Triesztet!
A gazdasági válság egyik tüneteként a világ számos régiójában könnyen az a gondolat fogalmazódhat meg, hogy a gazdaság rendbetételének egyik záloga a politikai függetlenség. Az elszakadási és függetlenségi törekvések akkor válnak különösen izgalmassá, ha a tisztán gazdasági szándékokat sikerül nemzeti-etnikai köntösbe bújtatni. Már ha sikerül.
2014 őszén a skót függetlenségről tartott népszavazáson végül nem az elszakadáspártiak győztek, a katalán függetlenségi népszavazás pedig a spanyol alkotmányba ütközve pusztán véleménynyilvánító konzultációvá szelídült. E nagyobb régiók negatív példái ellenére azonban van Európának egy kicsiny szeglete, mely továbbra is eltökélten küzd függetlenségéért: Trieszt. A város önállóságáért lelkesen kampányoló szervezetek annak ellenére folytatják szélmalomharcukat, hogy követeléseiket mind az olasz kormány, mind nemzetközi szervezetek teljesen figyelmen kívül hagyják. Mi áll a trieszti elszakadási törekvések hátterében?
Trieszt 1918 előtt az Osztrák-Magyar Monarchiához, a két világháború között és 1954-től kezdve ismét Olaszországhoz tartozott. A második világháborút követően azonban az Olaszországgal kötött 1947-es békeszerződés alapján a városban és környékén létrejött az úgynevezett Trieszti Szabad Terület. A területet „A” és „B” zónára osztották.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Az „A” zónát brit és amerikai, a „B” zónát jugoszláv katonai ellenőrzés alá vonták. Elvben mindkét zónát közösen igazgatta volna egy, az ENSZ BT által kinevezett kormányzó, ilyen kinevezésére azonban a Trieszti Szabad Terület fennállásának idején nem került sor.
1954-ben aztán az úgynevezett londoni memorandumban Olaszország, Jugoszlávia, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok megállapodtak a terület felosztásáról: Olaszország kapta az „A” zónát, Jugoszlávia a „B” zónát, a Trieszti Szabad Terület pedig megszűnt létezni. A fennmaradt vitás kérdéseket Olaszország és Jugoszlávia egymás közt az 1975-ös Osimóban kötött egyezményben rendezte.
(Forrás: Wikimedia Commons / Arlon Stok / CC BY-SA 3.0)
Kulturális sokszínűség
A mintegy 738 km²-en kb. 375 ezer lakossal létrehozott terület saját statútumot is kapott. Ennek (és magának a Trieszti Szabad Területnek) nyelvi szempontból legérdekesebb része az, hogy a kb. 375 ezer lakos mintegy 70 százaléka olasz volt, kb. 23 százaléka szlovén, 3 százaléka horvát, a többi pedig egyéb nemzetiségű. Ennek megfelelően a terület hivatalos nyelvei az olasz és a szlovén voltak, a horvát használatának kérdéséről későbbi rendelkezést írt elő a statútum. A várost nem csupán etnikai, de vallási sokszínűség is jellemzi: a katolikus templomok mellett találunk itt szerb ortodox templomot és zsinagógát is.
A város irodalmi-kulturális sokszínűségét pedig az jelzi, hogy ez a település volt szülővárosa több nemzet kimagasló íróinak és költőinek. Az olasz irodalom jeles képviselő közül itt született például Claudio Magris (magyarul tőle a Duna, a Kisvilágok, az Egy másik tenger és A Habsburg-mítosz az osztrák irodalomban című művek olvashatóak) és Italo Svevo (Aron Ettore Schmitz), akinek magyarul a Zénó tudata és A vénülés évei című kötetei jelentek meg. A város a szlovén irodalom több kimagasló alkotójának is szülővárosa: itt született Vladimir Bartol (magyarul az Alamut című kötete olvasható) és a Magyarországon novelláiról ismert Boris Pahor is. Rajtuk kívül a város szülötte a német nyelven alkotó Theodor Däubler költő is.
(Forrás: Wikimedia Commons / Free Territory of Trieste / GNU-FDL 1.2)
Nem engednek a 47-ből
2011 novemberében alakult meg a Movimento Trieste Libera (Szabad Trieszt Mozgalom), mely saját célkitűzései között egyebek közt a város (és környéke) etnikai és kulturális sokszínűségét van hivatva védeni az erőszakos olaszosítás ellen. A mozgalom deklarációja szerint az a tény, hogy jelenleg az egykori Trieszti Szabad Terület Olaszország és a jugoszláv utódállamok, Horvátország és Szlovénia között van felosztva, ellenkezik az 1947-es békeszerződéssel. A mozgalom 2013-ban ultimátumban követelte az olasz kormánytól a békeszerződésben foglaltak betartását, azonban erre Rómából nem reagáltak. A mozgalom az ENSZ és az Európai Unió felé is jelezte a problémát, mely szerint 1954-et követően az 1947-es békeszerződéshez képest exlex állapot áll fenn Triesztben. Vélhetőleg azért nem érkezett érdemi válasz e szervezetektől – vélekednek mások –, mert az 1947-es békeszerződésre való hivatkozás ott hibázik, hogy a benne foglalt rendelkezések a valóságban soha nem jöttek létre: a Trieszti Szabad Terület valójában soha nem volt független állam.
(Forrás: Wikimedia Commons / Aarska)
Trieszt függetlensége és a trieszti szabad kikötő létrehozása – melynek szükségességére a mozgalom is hivatkozik – mások szemében inkább tűnik gazdasági jellegű vállalkozásnak, semmint etnikai-kulturális vagy éppen jogi alapokon nyugvó megfontolásnak. Etnikai-kulturális köntösbe bújva a kikötőnek és környékének potenciális adóparadicsomként való megszervezése elsőre akár jó ötletnek is tűnhet, bár az Unióból való kiválás nyilván nem kevés hátránnyal is járna. S hogy mindebből a különböző kultúrák és etnikumok mennyit profitálnának, talán soha nem fogjuk megtudni.
Felhasznált források
Movimento Trieste Libera, ultimatum all’Italia: „Zona franca o secessione”
Trieste: la ciudad italiana que quiere ser un país independiente
Trieszti szeparatisták tüntettek a város függetlenségéért
Nagy Károly: Nemzetközi jog. Püski, Budapest, 1999.