Amikor Skócia elveszítette függetlenségét...
Szeptember 18-án Skócia világtörténelmi eseményre készül: szavazni fog függetlenségéről. Bármi lesz is a végeredmény, nyilvánvaló, hogy hatásai jóval Skócia határain túlra is nyúlhatnak. Felmerül azonban a kérdés, hogyan és miért is vesztette el Skócia függetlenségét? És hogy kerül a képbe Panama?
A skót függetlenségről szóló népszavazás közeledtével néhány rendkívül izgalmas cikket közölt a BBC. Megismerhetjük belőlük azt az időszakot, amikor a nemzeti nagyravágyás, a téves nemzeti önértékelés és a nemzeti lehetőségek és képességek hibás felmérése pénzügyi katasztrófához és Skócia függetlenségének elvesztéséhez, és végső soron az Angliával kimondott unióhoz vezetett.
Az eset kapcsán vannak, akik azt gondolhatják: jobb Skóciának, ha továbbra is Anglia védőszárnyai alatt marad és nem bonyolódik meggondolatlan kalandba. E gondolatmenet szerint tehát egyáltalán nincs szükség a független Skóciára.
A függetlenséget pártolók azonban ugyancsak saját véleményüket látják igazolódni a történet kapcsán. Ők azt mondják: ha Anglia és Skócia érdekei ellentétbe kerülnek, az erősebb kutya elve alapján úgyis London kerül ki győztesen a csatából mindaddig, amíg egy vezetés alatt áll a két ország. És pontosan ezért, az angol szupremácia ellensúlyozása érdekében van szükség a skót függetlenségre.
(Forrás: Wikipédia)
Te csak gyarmatosíts, boldog Skócia
Sir William Paterson skót kereskedő és bankár volt; a Bank of England egyik alapítója. A Darien-projekt bukásával az Anglia és Skócia közti unió egyik fő élharcosává vált.
A Darien/Darién elnevezés kettőssége az angol és a spanyol helyesírás közti különbségre vezethető vissza. A név maga egy helyi folyónév spanyolosított változata.
A független Skót Királyság parlamentje 1695-ben hozta létre a Company of Scotland Trading to Africa and the Indies (Az Afrikával és az Indiákkal Kereskedő Skócia Társasága), azaz más néven a Skót Darien Társaság nevű szervezetet, mely monopóliumot kapott a Skót Királyságban az amerikai, afrikai valamint az Indiába irányuló kereskedelem bonyolítására. 1698 júliusában a Társaság Sir William Paterson ötlete alapján önálló skót gyarmatok (telepek) létrehozására küldött expedíciót a mai Panamához tartozó Darien (Darién) vidékére.
(Forrás: Wikipédia)
A skót gyarmatosítás első hullámában a skóciai Leith kikötőjéből öt hajón mintegy 1200 telepes indult útnak. Panamába érve találtak is egy idilli helyet maguknak arra, hogy ott kereskedelmi telepet hozzanak létre: egy védett öblöt, ivóvizet, egyszóval mindent, ami alkalmasnak tűnt egy sikeres gyarmatosítás első lépéseként. Meg is építették gyorsan Fort St. Andrew erődjét a parton, amitől nem messze felhúzták kunyhóikat is. A skótok által a mai Panama területén 1698-ban Új-Kaledóniának nevezett terület nem tévesztendő össze Franciaország Óceániában található tengeren túli területével, az azonos nevű Új-Kaledóniával: utóbbit 1774-ben keresztelte el e névre James Cook kapitány. A telepnek pedig a New Edinburgh nevet adták. A partvidéket, ahol 1698 novemberében kikötöttek, ezek után gyorsan el is keresztelték Kaledóniának. Azt a nevet adták tehát leendő gyarmatuknak, amit a rómaiak annak idején a Britanniától északra levő területnek.
Mit vittek magukkal a telepesek? A jól dokumentált vállalkozás vagyoni helyzetéről és minden vele kapcsolatos feljegyzésről abból a ládából nyerhetünk információkat, melyben a Társaság iratait és pénzét őrizték. Ebből kiderül, hogy fegyvereken kívül például 85 ünnepi alkalomra való parókát, 2000 kalapot, 324 pár női kesztyűt is becsomagoltak maguknak az útra.
(Forrás: Wikimedia Commons / Kim Traynor / CC BY-SA 3 0)
A malária, a sárgaláz és egyéb trópusi betegségek azonban hamarosan végeztek a telepesek nagy részével. Alig kilenc hónappal azután, hogy az első 1200 telepes elhagyta Leith kikötőjét, a Panamában partra szállt skótok többsége már halott volt. A túlélők, akik képesek voltak mozogni, úgy döntöttek, hátrahagyják a földi poklot, s hazamennek.
Egy nem túl hosszú történet
Amikor 1699-ben a második skót flotta is elhagyta az anyaországot, odahaza még mit sem tudtak arról, hogy az első csoport java már rég meghalt, aki pedig túlélte a trópusi betegségeket, már elindult hazafelé. Amikor megérkeztek a panamai partokra, csupán az első csoport hátrahagyott (és kevéssé motiváló) nyomaira bukkantak. A skót gyarmatosítók második csoportja az első csoport sikertelensége miatti apátia és a trópusi betegségek mellett még egy további súlyos veszéllyel is szembesült: a spanyolokkal. Amikor pedig szembekerültek a spanyolok támadásával, inkább a megegyezésre hajlottak: ők is elhagyták New Edinburgh telepét, amit a spanyolok porig romboltak. A maroknyi túlélő pedig hazatért Skóciába.
A darieni kalandban alig háromezer skót telepes vett részt, s csupán töredékük élte túl a fiaskót, mégis egy egész ország ment tönkre benne. Az történt ugyanis, hogy skót szervezetek és magánszemélyek, a társadalom legszélesebb spektrumát felölelve támogatták anyagilag a Darien-projektet – feláldozva anyagi megtakarításaikat. Egyes becslések szerint a Skót Királyság gazdagságának negyede-fele ment rá erre a kalandra; s ez az ország függetlenségébe került.
(Forrás: Wikimedia Commons / H.G. Moll)
Angliának és Skóciának ekkoriban – noha független országok voltak – azonos volt az államfője: Orániai Vilmos, aki Angliában III. Vilmos, Skóciában pedig II. Vilmos néven uralkodott. Amikor angol alattvalói a skót gyarmati törekvésekben potenciális veszélyt véltek látni, az uralkodó nem habozott olyan rendeletet kiadni, melyben megtiltotta angol gyarmati alattvalóinak Kanadától a Karib-térségig, hogy bármilyen segítséget is nyújtsanak skót felebarátaiknak (akik egyébként szintén az ő alattvalói voltak).
Mit kíván a skót nemzet? Uniót Angliával?
A pénzügyi katasztrófát jelentő gyarmati kaland után Skócia számára egyedüli mentsvárként csupán az a lehetőség jöhetett szóba, hogy – függetlenségét feladva – segítséget kérjen déli szomszédjától, és némi pénzügyi kompenzációért kimondja unióját Angliával. Az 1707-es, Skócia és Anglia unióját kimondó törvény (Union Act) 15. cikkelye szerint a Skóciának juttatott összeg több mint felét a Darien-kaland pénzügyi áldozatainak és sikertelen befektetőinek kárpótlására fordították.
(Forrás: Wikimedia Commons / Roger Griffith)
Ha esetleg úgy tűnik az olvasóknak, hogy a darieni partvidéket gyarmatosítani kívánó skótok szomorú történetére az angolok (és a skót függetlenség ellenzői) talán szívesebben emlékeznek, mint a függetlenséget pártoló skótok, még egy érdekességre szeretnénk felhívni a figyelmet. A panamai skót gyarmatosítási kísérletre nem csupán Európában tekint másként a két ország: egészen sajátos emlékeket őriznek az esettel kapcsolatban a közép-amerikai térség őslakói. A mai Kolumbai és Panama határán élő kuna közösségnek ugyanis máig vannak emlékei a skót kalanddal kapcsolatban; és sajátos szemszögből látják és értelmezik a skót gyarmatosítási kalandot. „Tudjuk azt is, hogy sok ütközet volt és számos hajó elsüllyedt az öbölben. Elődeink rémülten menekültek a hegyekbe” – nyilatkozta a kuna közösség egyik mostani vezetője a BBC-nek.
Az pedig, hogy a szeptember 18-i népszavazás helyreállítja-e a Darien-kaland következtében (is) függetlenségét vesztett Skócia integritását, hamarosan eldől. Ahogyan az is, hogy a 17-18. század fordulóján történt sikertelen skót gyarmati vállalkozásának az emlékezete vajon a mostani függetlenséget pártolók vagy éppen annak ellenzőinek táborát erősíti-e.
Források
The Caribbean colony that brought down Scotland
El rincón de Centroamérica donde Escocia perdió su independencia
Hm. Az elnyomott skót nép, mikkel nem próbálkozott.