0:05
Főoldal | Rénhírek
Súlyos probléma

Sújt és sulykol

Nehéz dolgokkal lehet igazán nagyot ütni – márpedig a helyesírás nehéz!

Fejes László | 2014. október 20.

Az elmúlt hét aktuális helyesírási „botránya” a sujkol-ügy. A 444 írt az ózdi jobbik programjáról, és a címben szerepelt a sulykol ige. Szanyi Tibor megosztotta a posztot, méghozzá azzal a megjegyzéssel, hogy a „444.hu-nál nem tudnak helyesen írni”, szerinte ugyanis a sujkol a helyes forma. A 444 persze nem volt rest, és lecsapott a magas labdára.

Szanyi Tibor a helyesírást sujkolja
Szanyi Tibor a helyesírást sujkolja
(Forrás: Facebook)

Szanyi Tibor valóban tévedett, ám tévedése nem a véletlen műve. Persze a j/ly-tévesztések eleve könnyen előfordulhatnak, különösen ritkább szavaknál, de itt valószínűleg többről van szó. A sulykol igét a sulyok főnévből jött létre képzéssel. Ezt ma már nem igazán érezzük, főleg azért, mert a sulyok ’kalapácsszerű szerszám, mosófa, faltörő kos, mángorló’ szót ma már alig használjuk. Ennek eredete A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) szerint vitatott: talán a súly szó kicsinyítő képzős alakja (vö. farok, törzsök stb.), talán szláv eredetű. (Utóbbi ellen szól, hogy jelentése alapján leginkább délszlávnak tűnne – szerb-horvát ’tuskó, fatörzsből lefűrészelt darab’, de szlovák ’fenyőtoboz, kukoricacső’ –, viszont a szó pont azon magyar nyelvjárásokból nem mutatható ki, melyek a délszláv nyelvekkel érintkeznek.)

Sulyok
Sulyok
(Forrás: mek.oszk.hu / Magyar néprajzi lexikon)

A sulykol eredetileg a sulyok által megnevezett eszközök használatát jelentette, közülük is elsősorban a mosófával való ütemes verést. Ennek alapján született a ’szakadatlan ismétléssel győzköd’ átvitt értelmű jelentés. Akár a súly szóval függ össze a sulyok, s ezáltal a sulykol, akár nem, egyértelmű, hogy a nyelvhasználók érezhetnek ilyen összefüggést, hiszen a szó eredeti értelmévben való sulykolás mindig valamilyen nehéz (súlyos!) tárggyal történik.

Csakhogy ezt az összefüggést érezni lehet a sújt igénél is, pedig ennek biztosan nincs köze a súlyhoz. A TESz. szerint a szó hangutánzó eredetű, a suhog és a suhint családjába tartozik, azonban a sújtban a  hangutánzó eredet elhomályosult. Eredeti jelentése ’üt, ver’ lehetett, ebből alakulhatott ki ’büntet’, ’dob, hajít, odaver, odavág’, ’(csapás) ér valakit’, ’(villám) lecsap, bevág’ jelentése.

Mivel a nyelvhasználók a felfedezni vélik a súlyhoz való kapcsolódását, hajlamosak ly-nal írni: súlyt – aztán kénytelenek külön megtanulni, hogy érzéseik ellenére itt j-t kell alkalmazni: sújt. Minden bizonnyalerre emlékezett Szanyi, csak tébvesen a sulykolra alkalmazta.

Már csak egy kérdés maradt tisztázatlan: honnan származik a súly? Sajnos a TESz. csak annyit állapít meg, hogy ismeretlen eredetű – még tipp sincs arra, honnan ered. Legkorábbi jelentése ’nehéz tárgy, teher’, illetve ’nehezék’ lehetett, ebből származik elvont ’test tömegének nyomó- vagy húzóereje’ jelentése.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (5):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
4 éve 2014. október 21. 00:20
5 Krizsa

A cikkből: A sulykol ige a sulyok főnévből jött létre képzéssel.” (Igen.) „...talán a súly szó kicsinyítő képzős alakja (vö. farok, törzsök stb.), talán szláv eredetű. („talán-talán”)

NEM. A magyar súly nem (sem) egy képzett szó vissza-redukálásából jött létre. Semmilyen szó nem alakul ki úgy, hogy egy képzett (fejlettebb, későbbi) alakját rövídítenek le. Csak jövevényszóval történhet ilyen... persze, a hivatalos nyelvészet szerint a magyarban 100-ból 98 jövevény.

Az -xk (az x bármilyen magánhangzó) nem kicsinyítő képző. Felcseréltétek - az a -kx. Az ilyesmit már nem azért keverik össze, mert hiányoztak a magyaróráról, hanem azért, mert Magyarországon a magyaróra is hiányzik.

Ha nem kicsinyító az -xk, akkor micsoda? Az -xk is egy kozmopolita képző, amely „gyakorta történő” vagy „folyamatosan meglevő” értelmet ad a szónak. Az -xk a sokezer évvel ezelőtti archaikus nyelvtanok általános képzője. Eredeti értelmét is megtartva – s mintegy felerősödve – a magyarban ez lett a többesszám jele is. A far-ok NEM kicsi, hanem az a testrész, amely gyakorta leng. A törzs-ök-ös (csak ebben a formában használjuk) olyasmi, ami a törzs-zsel, a legfontosabb résszel kapcsolatos: lényegbeli, általánosan jellemző – mitől volna kicsi?

Azt helyesen állapítja meg a cikk, hogy mit jelent a „sulyok”, és „sulykol”.

A SÚLY (súl-i) archaikus melléknév. Eredeti értelme, mindhárom gyöknyelvben: „besüllyedő”.

1. A finn sú=száj, nyílás / suoli=bél. Suo=mocsár (sóstavak mocsara!) / suola=só. Sulá=megolvad, lelohad (hó).

2. A héber s’ól = mélység, pokol, katasztrófa, mé/j/i (mély)=bél, siul=köhögés.

3. A magyar „só” melléknév alakú rokonszava a súly (súli) – régies a sú / sűly: „mellbetegség”.

SÚJT A cikkből: „...ezt az összefüggést érezni ... a sújt igénél is, pedig ennek biztosan nincs köze a súlyhoz. A TESz. szerint hangutánzó eredetű, a suhog, suhint családjába tartozik... Eredeti jelentése ’üt, ver’ lehetett, ebből alakulhatott ki ... ’dob, hajít, odavág’, ’(csapás) ér valakit’(villám)...”

A gyöknyelvészet szerint a sújt az S-I/J gyökváz leszármazottja. Ahol J-t látunk, mindig fennáll a lehetőség, hogy a szó ragozása / képzésekor már csak I legyen. Az I-t pedig egy másik magánhangzó, vagy (pl. finn) diftongus „elnyelheti”.

1. Finn: soutu = evezés. Ez – az evező csapkodás, a magyar „sújt” ősi képe. A finn sűt=dobál, lövell, saetá=sűrűsödik, satá=hull, esik (az eső). Hm... sata=száz.

2. Héber: sá/j/it=evezés, sut = úszik, sot=ostor (süt, oda-SÓZ)! Na ugye. Nemcsak a finn és magyar, hanem a héber és magyar között is van T/Z hangváltás. Vagyis hát: miért ne lehetne bárhol is? Tovább: a héber soet=dobog, sotef=zuhog (eső), sitati=rendszeres (ismétlődő).

3. Magyar: süt (ostor) – ez meg a sújt rokonszava. A héber sájit = evezésé a magyar si/j/et. Maradt még a satá – szita (szitál az eső). A sűrűn hulló eső lesz a szita, később a száz fogalmának ősi képe. Miért válthatok át, a nyelvek elemzésekor, az S-ről az Sz-re? Mert eredetileg ez egyetlen átmeneti hang volt. A finnben az is maradt. A héberben az írás a mai napig elkülöníti a régi S/Sz-et az újabb Sz-től. Csak a magyarban vált szét (a székelyeket és a selypítőseket kivéve) az S/Sz két hangra.

Befejezésül: a történeti nyelvészet csak két-két nyelvet szótárszerűen (mindent mindennel) összehasonlító nyelvészet lehet. Az „egyenkénti szavacskázás” – tudománytalan.

4 éve 2014. október 20. 21:48
4 Diczkó

@MolnarErik:

latin SULUI 'fontolgat, mérlegel'

Na, megfontolandó?

4 éve 2014. október 20. 17:21
3 Krizsa

@MolnarErik: Jó, jövök. Ezúttal már a magyaron és a héberen kívül a finn gyöknyelvvel is. Mindhárom ismeri a SÚLYT - amit a finn és a héber természetesen - L-lel igazol vissza. Csak előbb...most értem haza a munkából. És össze is állítom még ma mindazt, ami a cikk alapján (valójában minden:-) - nyitott kérdés maradt.

4 éve 2014. október 20. 16:40
2 MolnarErik

"honnan származik a súly?"

Nyilván vmi ősi gyök.

4 éve 2014. október 20. 14:49
1 Sultanus Constantinus

A helyesírás fejlesztésére van egy nagyon jó alkalmazás okostelefonra és tabletre, a Szókereső. Aki még nem ismeri, bátran tudom ajánlani. Sokat lehet belőle tanulni, mert a helytelenül írt alakokat nem fogadja el. (Vannak persze hibái, mert nem minden szót ismer, amit használunk, illetve sokszor elfogad értelmetlen összetételeket is, de ez legyen a legtöbb gond.)