Miért írjuk o-val az u-t?
Az angol helyesírás számtalan bonyodalma közül azt vizsgáljuk, miért írjuk sokszor o-val azt, amit azután úgy ejtünk, mintha u-val lenne írva: love = luv, come = cum, London = Lundon.
Az angol helyesírás közismerten megbízhatatlan. A mássalhangzók esetében is érhetnek minket váratlan meglepetések (pl. super [szüupa] ’szuper’, de sugar [suga] ’cukor’), de az igazi kuszaságot a magánhangzók írásbeli rögzítésénél találjuk. Hűséges olvasónk, Tibor kérésére egy ilyen eset okait kutatjuk.
Mennyiség, minőség
A magyar magánhangzók „mennyiségét” (rövid vagy hosszú) a helyesírásban a magánhangzó-betű fölötti egy vagy két vessző jelzi: kor–kór, tör–tőr. Mivel a helyesírás ebben az esetben ragaszkodik az egységességhez, ez a jelölés a magyarnak nem minden változatát tükrözi: a sűrű sokaknál [sűrü], a körút [kőrut], a kíváncsi pedig [kiváncsi].
Az angol helyesírás még kevésbé megbízhatóan jelöli, hogy egy magánhangzó rövid-e vagy „hosszú”, ráadásul a hosszúság itt a középangol nyelvállapotra vonatkozik, ezek a magánhangzók ma már jellemzően kettőshangzók. Egy ilyen magánhangzót jelezhet az, hogy két betű kapcsolatával írjuk (pl. meet [mijt] ’találkozik’, vö. met [met] ’találkozott’, goat [göut] ’kecske’, vö. got [got] ’kapott’) vagy az, hogy utána nem áll mássalhangzó (pl. go [göu] ’megy’), vagy csak egy mássalhangzó áll, amit magánhangzó-betű követ (pl. gofer [göufa] ’kifutófiú’). De még ez sem mindig áll. A head [hed] ’fej’ magánhangzója például rövid, pedig két betű kapcsolata képviseli írásban. Ugyanígy rövid a gone [gon] ’el van menve’ magánhangzója is, pedig utána magánhangzó-betű követte egyetlen mássalhangzó-betű áll.
További nehézséget okoz az angolul tanulóknak – de ugyanúgy a helyesírással ismerkedő angol anyanyelvűeknek is –, hogy nem ritkán egy magánhangzó betű nem a tőle megszokott magánhangzó-minőséget képviseli. A hosszú i jellemzően [aj] (pl. shine [sajn] ’ragyog’), de van, amikor [ij] (pl. machine [mösijn] ’gép’), mintha e lenne (vö. obscene [öbszijn] ’obszcén’).
Válás
Az elölképzett [a]-t [ä]-vel jelöljük, nem [e]-vel, mert azzal nem esett egybe: a man [män] ’ember’ és men [men] ’emberek’ ejtése különbözik.
A középangolban hangsúlyos helyzetben öt rövid magánhangzó fordulhatott elő, a más nyelvekből is ismerős [i], [e], [a], [o], [u]. Anglia északi részén ez ma is így van. Délen viszont az [u] egyre nyíltabb lett, annyira, hogy gyakorlatilag [a] lett belőle. (Azonban nem olvadt össze a korábbi [a]-val, mert az közben elölképzetté vált: hut [hut] > [hat] ’kunyhó’, hat [hat] > [hät] ’kalap’.) Így az u lett az új [a]: sok Indiából hozott [a]-s szót az angolok u-val írtak át, ezért bungaló (az angol bungalow [bangölöu]-ból) a gudzsaráti eredetű [bangalo], miközben az ugyanebből a tőből származó Banglades nevében a-t találunk.
(Forrás: Wikimedia Commons / CC BY 3.0)
Volt már róla szó, hogy ez az [u] > [a] változás nem mindig történt meg Dél-Angliában sem: három ajakhang, a [p], [b], [f] után sokszor megmaradt az [u] (pl. pull [pul] ’húz’, bull [bul] ’bika’, full [ful] ’tele’). Ráadásul a ritkává vált [u]-kat pótolta az is, hogy hosszú [ú]-k lerövidültek, ez főként [k] előtt történt: look [lúk] > [luk] ’néz’, hook [húk] > [huk] ’kampó’, de elszórtan egyebütt is: good [gúd] > [gud] ’jó’, foot [fút] > [fut] ’láb’.
Így tehát a mai angol sok változatában hat rövid magánhangzó állhat hangsúlyos helyzetben: [i], [e], [ä], [o], [u] és [a], a két utolsó az esetek egy részében ugyanannak a középangol rövid [u]-nak a folytatója. Nem meglepő, hogy az [a]-vá váló [u]-k helyett további [u]-k jöttek létre az angolban: a fentebbi magánhangzó rendszer az [u] nélkül szokatlanul aszimmetrikus, és ezért instabil lenne. Az [u] azonban így is jóval ritkább az angolban, mint bármelyik másik rövid magánhangzó.
Zárás
Rövid [u]-kat hozott még létre egy másik folyamat is az angolban: az [o]-nak az orrhangok előtti záródása. Ez azonban még az [u]-k általános nyílása előtt történt, így ezek a magánhangzók a későbbiekben a régi [u]-kkal együtt mozogtak, azaz váltak nyíltabbá. Itt van például a moon ’hold’ – month ’hónap’ pár. A középangol hosszú [ó]-t a nagy magánhangzó-csúszka tolta [ú]-ba: [món] > [mún]. A month-ban a mássalhangzó kapcsolat miatt lerövidült [o]-nak viszont maradnia kellett volna, mint például ezekben: goose [gósz] > [gúsz] ’liba’ – gosling [gozling] ’libácska’, fool [fól] > [fúl] ’bolond’ – folly [folij] ’bolondság’.
(Forrás: Wikimedia Commons / Raffi Asdourian / CC BY 2.0)
A month-ban azonban a következő orrhang miatt [u]-vá záródott az [o], majd ezt követően a többi [u]-val együtt kezdett nyílásba és lett a mai standard angolban [a]. Északon természetesen maradt [u]: month déli [manθ], északi [munθ]. Ugyanezt látjuk sok más szóban is: London [landön] (nem [londön], pedig latin Londinium), money [manij] (nem [monij], pedig francia monnaie [mone]) ’pénz’, front [frant] (nem [front], pedig latin/magyar front) ’elülső’, company [kampönij] (nem [kompönij], pedig latin/magyar kompánia) ’társaság’.
Írás
Minimnek nevezik a betűknek a két alapvonal között elhelyezkedő függőleges szárát: ı. A kézzel írt betűk közül az i-ben egy minim van, az u-ban és az n-ben kettő, az m-ben és a w-ben három.
A helyesírásbeli keveredést még egy tényező idézi elő. Ez nem hangváltozás, kifejezetten csak a helyesírást érinti, de további o–[a] betű-hang-megfeleléseket hoz létre. A gót jellegű kézírásban a nyomtatás elterjedése, a v és az u szétválása, az i-n levő pontocska megjelenése előtt az u/v, i, n, m, w betűk nagyon hasonlítottak egymásra: mindegyik egy, kettő vagy három minimből állt.
(Forrás: Virtual Hill Museum & Manuscript Library)
Ahogy a képen látjuk, nem könnyű kitalálni hogy milyen betűk is állnak itt egymás mellett. Ezen segít, ha az i-kre feltesszük a pontot, ha az n-eket felül, az u-kat alul összekötjük, továbbá – és cikkünk szempontjából ez a legfontosabb változtatás – az u-kat o-ra cseréljük. Az angol írnokok pont ezt tették, a korábban cume-nak írt szót ekkor kezdték a mai módon, come-nak írni ([kam] ’jön’). (A szó „fonetikusan” írt változata, a cum ’orgazmus’, illetve annak folyékony eredménye jelentéssel használatos ma az angolban. Na meg van még a latin elöljárószó, pl. a diplomaminősítő (summa/magna) cum laude ’(teljes/nagy) dicsérettel’ kifejezésben.).
A másik, írásában gyakran visszaállított szó a love [lav] ’szeret(et)’, amit az óangolban még lufu alakban jegyeztek le. A kiejtést követve az f-et felváltotta a v, ezzel nehezen kiolvashatóvá vált az uv betűkapcsolat, ezért azt ov-nak kezdték írni.
(Forrás: MyNiceProfiule)
Mindenek summája: a nő
Az eddig említett jelenségek nagy részét illusztrálja a woman [wumön] ’nő’ szó története. Az óangolban wimman vagy wiman alakban írták (és ejtették), a ma ’feleség’ jelentésű wife és a man összetételéből jött létre. A szó eleji [w] hatásaként az [i] ajakkerekítésessé vált, [wiman] > [wuman], amit követett az írás: wuman. Ezzel viszont előált a „minim-probléma”, ezért az u-t o-ra cserélték: woman. Ennek a kiejtésre nem volt hatása, az a mai napig [wumön]. Ez az [u] azért nem nyílt ki – nem lett a szó [wamön] –, mert az [u]-t ajakhang előzte meg (hiszen épp azért lett maga is ajakkerekítéses!, igaz, ez nem mindig védte meg a magánhangzót: wonder [wanda] ’csodálkozik’ < óangol wundrian).
A szó többes számú alakjában valamiért nem történt meg a kerekítés, az a mai napig [wimön], viszont az írása ennek az alaknak követte az egyes számú alakét: women. Ez hozta létre az egyedülálló o–[i] betű-hang-megfelelést a mai angol helyesírásban.
A gone-nal mintha egy kategória lenne a shone (persze nem Amerikában, ahol az ejtése szabályos, már amikor shone-nak ejtik, és nem shined-nak). Nem tudok viszont másik olyan szóról, ami ebbe a kategóriába tartozna.
@szigetva: viszont lehetett így érteni. Na, mindegy, nem szájalok, különben máskor majd jól nem kapok ilyen bookzz-os tippeket.
@El Vaquero: „a gone magánhangzója csak rövid lehet” Ilyet viszont nem írtam.
@szigetva: akkor is diszkrimináció. Majd szólók az ombudsmannak jól.
Az igaz, hogy a /gɔːn/ is logikátlan a gone-hoz, a /gɔːn/ gawn-os írásképet sugall, a gone-hoz a /goʊn/ alapján ejtés dukálna. Értem, hogy te így értetted, de én nem ezt kritizáltam, hanem azt a kijelentést, hogy a gone magánhangzója csak rövid lehet. Egyébként meg a Cockneyban is a gone /gɔːn/, ami viszont [goʊn]-ként realizálódik a vokalizált sötét l-lek miatt fellépő neutralizáció okán (ejtésben a gone=goln).
@El Vaquero: „Anonim Tibit”, veled szemben, több mint 35 éve ismerem, ráadásul ő szóban terjesztette elő kér(d)ését.
A [gɔːn] ugyanúgy szokatlan a _gone_ írásképhez, mint a [gɔn], a szabályos megfelelője a [gəwn]/[gown] volna (vö. cone, lone, phone, stb.)
Hőjj, nem szóltok, aztán csak most látom, hogy van ez a Sugar Baby Love-os illusztráció is. Na, ez nagyon tróger egy mjúzék.
Plusz én a machine-ben és az obscene-ben jelöltem volna a nem szó eleji hangsúlyt. Tudom, kötözködök, de megtehetem, nem lett kivédve a Vakerolós átírásügyileg csöndben marad tartalmú szürke dobozzal, ennek a hiányát ezúttal nem is tudom mire vélni.
Fain kis cikk, így egy helyen még nem láttam kigyűjtve ezeket az esetköröket ilyen teljességgel. Tetszett a zenei illusztráció, igaz nekem az I do it for you a kedvencem, de az nem kapcsolódott volna a cikk témájához. Cserébe még azt is elnézem, hogy kanadai illusztrálás történt, végül is Lizzy alattvalói ők is. Sőt, mikor megláttam a háttérben Paco nagyonde Luciát, lementem hídba. Egész el is feledkeztem Adamsről, utoljára több mint 20 éve hallottam, egész elkapott a nosztalgia, pedig nem vagyok vén f*x, még ha néhányan ebben a konstellációban tényleg csak a vén jelzőt tagadnák. Kár, hogy ilyen jó kis zenékről megfeledkezik az ember, jó ezeket a köztudatba visszahozni, a háttérben már szántom is a JúThúbon a számait, ha kifogy, akkor röffen be a Szpaadöfáj. Azért viszont meg vagyok sértődve, hogy mikor én vetek fel jó témát, vagy kérdezek jókat, el vagyok intézve e-mailen egy tőmondattal, vagy tovább leszek irányítva, ilyen Anonim Tibi meg csak beír hirtelen, és konferenciaszervezés közben is olyan cikket rittyentesz neki, hogy kacsalábon forog. Azért újabb fél pont levonás jár, hogy megint ilyen íróasztal mellett gyártott, mesterséges nyelvek a téma, és nem igazi, loo 0/o-ban gyöknyelvek, mint a héber, ami a zorrodat is tisztíccsalya.
Kicsit érdemben is kritizálok, hogy álljon itt valami hamisítatlan vakerolás, különben nem én lennék, és a nyestes közönségnek is hiánybetegsége alakulna ki, amit nem kockáztathatok. Na, szóval, a one, love, compass nem csak //ʌ//-val (/ʌ/ vagy észak/nyugat-angol /ʊ/ fonéma) ejthető, hanem //ɒ//-val (/ɒ/ vagy US/Can /ɑː/ vagy /ɔː/) is, és nem csak az észak-angol nyelvjárásokban, hanem a nyugat-angolban is (West Country accent), mint ún. soft regionalism (persze igazából soft a 'ggem), de a compass esetében az US/Can-ban is. A szótárak nem jelölik, de angol angol nyelvjárásoknál a company, front, money, monk, Monday, come, stb. is ebbe az esetkörbe kell, hogy tartozzon, így ez nem csak diafonéma, hanem trifonéma létét is felvethetné, ha létezne olyan kategória. A wonderben viszont azért nem játszik a rövid o-s ejtés regionális szinten sem, mert a wanderben már egyszer elsütötték. El Phedrónak viszont a legsúlyosabb tévedése itten, hogy a gone-ban csak rövid o lehet, pedig lot-cloth splites nyelvjárásokban (a régies jonesi RP-ben és az U-RP-ben is, illetve észak-angol nyelvjárások zömében, vagy a Cockneyban), illetve az észak-amerikaiakban /ɔː/-val ejtett, tükrözve az írásképet. Szögletes zárójeles allofónokat most szándékosan nem írok, túl sok lenne belőle ezeknél a diafonémáknál (dupla perjelekkel jelöltem).
@szigetva: Ez igaz, bár a latin nyelveknél mindkettőre van példa.
@Sultanus Constantinus: Azért az nem mindegy, hogy mindez hangsúlyos vagy hangsúlytalan szótagban történik, az utóbbi megszokottabb.
Az [u] > [o] > [a] (nyílási törvény) egyébként az egyik legáltalánosabb változás, a magyarban is végbement: *pu (finn puu) > fa.
A latinban és az újlatin nyelvekben pedig ezek ide-oda változtak: [o] (ólat. somos~sumos) > [u] (kl. lat. sumus) > [o] (sp. somos) > [u] (port. somos [szomus]) stb.