A messzecsuszett-ügyirat
Sok minden befolyásolhatja, hogy hogyan írunk át egy szót magyarra: szerepet játszhat az eredeti kiejtés és helyesírás is. De miért kéne egészen másként írni, mint ahogyan a szabályzat elrendeli?
A ritkán használt népnevek helyesírása gyakran problémákat vet fel. Még olyan esetekben is, mint a tadzsik ~ tádzsik, maszáj ~ maszai, vietnami ~ vietnámi stb. Még bonyolultabb a helyzet, ha még ennél is kevésbé ismert afrikai, indián vagy ausztráliai bennszülött törzsekről, apró népekről és nyelvekről írunk.
Néhány napja egy indián nyelv feltámasztásáról írtunk, és sajnos nem kerülhettük el, hogy megnevezzük a nyelvet: mi a messzecsuszett alakot használtuk. Viszonylagos szerencsénk volt, mert olvasónk ezúttal nem kifogásolta a formát, mindössze megjegyezte:
Siposs András Az indián nyelvek (A nyelvnevek magyar helyesírása. A nyelvrokonsági viszonyok, osztályozás) c. 2006-os művében a cikkbeli indián nyelv magyar neveként a <masszacsúzett> alakot veszi.
(Forrás: Wikimedia Commons / Whit Andrews / CC BY 2.0)
Többször leírtuk már, hogy a nyelvek nevének írása tekintetében általában a Fodor István által szerkesztett, az Akadémiai Kiadónál megjelent A világ nyelvei című kötetet tekintjük mérvadónak. Ettől csak akkor térünk el, ha erre alapos okunk van Így például a nganaszan nganaszán alakban szerepel a kötetben, holott a nyelvre vonatkozó magyar nyelvű szakirodalomban a nganaszan használatos, így ezt használjuk mi is. A National Geographic 2004. szeptemberi számának mellékleteként jelent meg az Észak-amerikai indián kultúrák című térkép. Ezen a népek elnevezései a Siposséhoz igen közel álló formában szerepelnek, de Sipos neve nincs feltüntetve: ezen a szóban forgó nép neve messzecsuzet formában szerepel. Öt évvel később az NG interjút készített Siposs Andrással arról, hogy térképet készít az indián nyelvekről – ebben a korábban megjelent mellékletről nem esik szó. Sajnos a szóban forgó indián nyelv a nevét semmilyen formában nem találjuk a mutatóban, viszont előfordul az algonkin nyelvek szócikkben, méghozzá masszacsúszett formában. Ezt a szócikket pedig nem más írta, mint az olvasónk által is említett Siposs András – ezzel olvasónk maga is tisztában van. Hát legyen okos az ember, hogy ugyanannak a szaktekintélynek melyik véleményét kövesse. Siposs maga az interneten hozzáférhető egyik írásában is a masszacsúzett formát ajánlja, hozzátéve, hogy szabálytalan, de az eltérést indokolhatja a jó hangzás vagy a hagyományos alakkal való párhuzam. Nehéz belátni, hogy itt bármelyikről szó lenne.
A név célszerű írás- és ejtésmódjának megállapításához talán a legjobb lenne az eredeti indián szóból kiindulni, de ez reménytelennek tűnik. A név állítólag azt jelenti, hogy ’a nagy hegynél’, de már a ’nagy’ elemre is három alakot találunk, azt pedig, hogy ezeket miként is kellene kiejtenünk, meg sem kíséreljük kitalálni. Ráadásul lehet, hogy a név nem is ezt jelenti, hanem azt, hogy ’nyíl alakú hegy’, tehát egy másik formából kellene kiindulnunk.
(Forrás: Wikimedia Commons / Halberstadt, Ernst, 1910-1987)
Az angol ejtés viszonylag könnyen tisztázható. Ha a nép neve nem is szerepel sok helyen, az állam neve a népnév többes számú alakjából ered, tehát lényegében nem különbözik tőle. Az állam nevének kiejtése IPA-jelekkel [ˌmæsəˈtʃuːsɪts], A szótár magyar változatán olyan nagynevű szakemberek dolgoztak, mint Nádasdy Ádám és Szigetvári Péter.
A [tsz] vagy [cc] problémájába ezúttal nem megyünk bele.a Huron’s English Pronouncing Dictionary (A Huron angol kiejtési szótára) ezt a magyar helyesírás hangjelölési elveivel [meszöcsúszetsz] formában adja vissza. A szótárban azonban az is szerepel, hogy a szó bevett magyar ejtése [maszacsúszetsz] – a szerkesztőség környezetében végzett szűk körű, nem reprezentatív felmérés azonban azt mutatta, hogy az első két szótagban [e]-t ejtünk. Elképzelhető, hogy ebben a kérdésben (generációs?) megoszlás van a beszélők között.
(Forrás: Wikimedia Commons / Wapcaplet, Huebi / GNU-FDL 1.2)
A kiejtésbeli (és a népnévnél ebből következő írásbeli) ingadozásnak a legtöbb esetben abból következik, hogy az angol szó írásmódját vagy kiejtését vesszük-e figyelembe.
- Az első szótagban írásban a szerepel, de az angol nyílt [æ] a magyar fül számára inkább az [e]-hez áll közel.
- Az angolban a mássalhangzó-kettőzés (ss) csupán azt jelöli, hogy az előtte álló magánhangzó rövid. A magyarba ettől függetlenül az ilyen szavak általában hosszú mássalhangzóval kerülnek be az íráskép alapján, bár ingadozás is előfordul: Tennessee [tenesszí] (a Huron szerint [teneszi] a bevett), Mississippi [missziszipi] ~ [misziszipi], Gösser [gösszer] (*[göszer]).
- A második szótag magánhangzója egy svá („színtelen”, „semleges” magánhangzó) – a magyar változatokban egyetlen közös vonás figyelhető meg: ejtése megegyezik az első szótagi magánhangzóéval. (Az a esetében persze ez azt is jelenti, hogy megegyezik az íráskép által sugallttal.)
- Az [ú] vagy [u] kérdése is részben a hangzás és az íráskép különbségéből ered, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a magyar beszélők jelentős részénél a nem első szótagban az [u] (illetve az [i] és az [ü]) hosszúsága nem megkülönböztető szerepű.
- A szóvégi [t] vagy [tt] problémája lényegében megegyezik az első két szótag határán álló ss [sz] ~ [ssz] problémájával.
Az egyetlen ingadozás, mely nem magyarázható sem az angol szó kiejtésével, sem írásképével, az a [z] ejtése a szó belsejében. Igaz, vannak olyan szavak, melyeknek írásképében a magánhangzók között álló s [z]-t jelöl – ezek közül itt talán a közismert choose [csúz] ’választ’ ige játszhat döntő szerepet, ez ugyanis ejtésében közel áll az állam nevének részletéhez. Egy olyan alakkal sem találkoztunk azonban, mely az utolsó szótag magánhangzóját [i]-nek venné, holott az angol hang ehhez áll a legközelebb.
Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy ha következetesen az angol íráskép alapján való ejtésből indulunk ki (figyelembe véve, hogy az s idegen szavakban általában [sz]-t jelöl, ill. a ch az angolban általában a [cs] jele), akkor az állam nevét [masszacsuszetsz]-nek kellene ejtenünk, a népnevet pedig masszacsuszettnek ejtenünk és írnunk. Ha viszont az angol kiejtésből indulunk ki, akkor [meszecsúszitsz] (vagy [meszöcsúszitsz]), illetve meszecsúszet (meszöcsúszet) lenne a helyes megoldás. Látható, hogy az összes előforduló megoldás ilyen szempontból következetlen, tehát „nem helyes”. Azt persze, hogy melyik forma a helyes, a nyelvhasználat döntené el, de mivel a szó nem közhasználatú, nem támaszkodhatunk erre.
Melléfogás?
Maga az átírás azonban sokkal általánosabb kérdéseket is felvet. A magyar helyesírás szabályainak (AkH.) 212. pontja azt mondja ki, hogy „latin betűs írású nyelvekből átvett, nem általános használatú közszavakat idegenesen, vagyis a forrásnyelv helyesírásának szabályai szerint írjuk”. A példák alapján még az olyan szavak is „nem általános használatúnak” minősülnek, mint a bestseller, a lady vagy a show. Kétségtelen, hogy a szóban forgó indián törzs neve ezeknél sokkal kevésbé „általános használatú” – olvasóink többsége valószínűleg cikkünkben találkozott vele először. Ráadásul a nyelvet ma is, korábban is latin betűkkel írták – igaz, nem ez számít, hiszen a szó az angolból került a magyarba, azt pedig kétségtelenül latin betűkkel írják.
(Forrás: Wikimedia Commons / William Waterway / CC BY-SA 3.0)
Siposs a National Geographicnak a következőket nyilatkozta:
Az MTA-nak a helyesírást szabályozó Magyar Nyelvi Bizottsága az általam (persze nálam jóval hozzáértőbb nyelvészekkel közösen) kidolgozott átírási elveket és a konkrét névalakokat tartalmazó terjedelmes – bár persze teljesnek sosem tekinthető – listát elfogadta, „kanonizálta”, így azok ma már helyesírási szabályzatunk részét képezik.
Nem tudjuk, mire gondolhat Siposs pontosan, de „helyesírási szabályzatnak” az AkH.-t szokás nevezni, az pedig egészen biztosan nem foglalkozik az indián népek, nyelvek neveivel. Ám bármit is fogadott el a magyar nyelvi bizottság, ha megtette, meglepő, hogy a saját szabályzatával teljes mértékben szembemenő alakokat fogadott el.
Számomra érdekes a cikk, de ott van hiányérzetem, hogy nem tér ki arra, miért kell annyira a közvetítő - ez esetben az amerikai angol - nyelvből kiindulni, csak arra alapozni egy átírási alak eldöntése során. Miért lenne reménytelen az eredeti hangzáskép rekonstruálása? Az persze másik kérdés, és eddigi olvasmányaim, illetve hangfelvételek alapján gyanítható, nem egyszerű latin betűkkel átírni az észak-amerikai indián nyelvek szavait. Ami nehéz, az lehet szép is, ezt minden nyelvészeti kérdések iránt érdeklődő tudja.
>> Hát legyen okos az ember, hogy ugyanannak a szaktekintélynek melyik véleményét kövesse. <<
A jelen cikknek apropójául szolgáló megjegyzést azért tettem, hogy jelezzem a változást. A dologról egyébként Siposs így ír Az indián nyelvekben: „másrészt a lexikon [A világ nyelvei – LvT] megjelenése (szponzorációs okokból) igen feszített tempóban történt […], ezért nem elhanyagolható mennyiségű elírás, helytelen névalak jelent meg a műben. A jelen lista tehát a teljes, korrekt változat”.
>> Nem tudjuk, mire gondolhat Siposs pontosan, de „helyesírási szabályzatnak” az AkH.-t szokás nevezni, az pedig egészen biztosan nem foglalkozik az indián népek, nyelvek neveivel. <<
Ez a megjegyzés némileg akadékoskodásnak hangzik. Én arra gondolok, hogy arra gondolt, miszerint „220. Az egyes nem latin betűs nyelvekre vonatkozó magyar átírás szabályait akadémiai kiadványok tartalmazzák.” — A latin betűsségre vonatkozó fenntartásotokat megértem, de az eltagadhatatlan, hogy a Keleti nevek magyar helyesírása, A cirill betűs szláv nyelvek neveinek magyar helyesírása stb. kiadványok a 220. pont értelmében a tágabb helyesírási szabályzatnak a részét képezik. És ezek közé került be Siposs műve is.
>> Ám bármit is fogadott el a magyar nyelvi bizottság, ha megtette, meglepő, hogy a saját szabályzatával teljes mértékben szembemenő alakokat fogadott el. <<
Siposs könyvéhez Fábián Pál írta az előszót, és abban ez szerepel: „A Nyelvi Bizottság [az MTA Magyar Nyelvi Bizottsága – LvT] úgy foglalt állást, hogy a jegyzékben [azaz Siposs könyvének szótári része – LvT] felsorolt elvek és névalakok illeszkednek a magyar helyesírás normarendszerébe”.
"A messzecsuszett-ügyirat" Ez tetszik.:-)
A cikkről meg: ha már semmiképp se lehet őket wampanoagoknak hívni, akkor én inkább messzecsúzetteknek hívnám az áll legjobban szájra. A meszöcsúszitsz már nagyon angolosnak hat (persze csak parasztangolosnak), szóval hülyén hangzik magyar szövegkörnyezetben. A masszacsúzett meg idétlenül hangzik. Meg kéne őket kérdezni, minek nevezzük őket az ötven-száz évente (bár igaz akkor mindjárt kettesével) róluk megjelenő magyarországi cikkjeinkben.:-)