Kicsinyít, vagy mást csinál?
Titokzatos munkahelyú titokzatos olvasónk egy titokzatos képzőről kérdezi házi szakértőnket, aki azonban nem titkolódzik, és feltárja a titkot.
Titokzatos olvasónk nemcsak a munkahelyét, de a nevét sem árulta el. A kérdését viszont igen:
Munkám során (most nem szeretném elárulni, hogy hol) magyar településneveket böngészek. Felfigyeltem, hogy nagyon sok település neve végződik -d betűvel, ami érzésem szerint valami miatt úgy lett „odabiggyesztve”. Szeretném megkérdezni, hogy ennek mi az oka, mi a jelentése? Pl: Cigánd, Kakasd, Nádasd, stb.
A magyar nyelvtörténetekben található „megfejtés” szerint ezekben a helységnevekben a -d kicsinyítőképző. Persze a „kicsinyítést”, mint általában, széles értelemben kell venni: ide tartozik a becézés, a bizalmas regiszter és a jelentéktelenség érzékeltetése is. Az ómagyar korból jól adatolható a -d kicsinyítőképző, és egyes nyelvjárásokban fenn is maradtak ennek nyomai, például a szlavóniai nyelvjárásban a bácsid ’bácsika’ és a kicsid ’kicsike’. Felismerhető ez a képző az ómagyar nyelvemlékekben (pl. az ómagyar Mária-siralomban fiadom ’fiacskám’), sőt még ma is az apród főnévben. A későbbiek során ez a képző melléknévi tövek végén is megjelent (pl. édesd, kicsinyed) és számnevek végén – ez az eredete a mai sorszámnévképzőnek: hatod. A -d képző voltát igazolják közvetetten az olyan esetek, mint a jegenye szó kialakulása. Ez a szlovén jagnjed ’jegenye’ átvételével kezdődött (jegenyéd), de ezt a magyar anyanyelvű beszélők képzősként kezdték érzékelni, és „visszaképzéssel” (angolul: back formation) alkották meg belőle a jegenye szót. (Ez tehát az ún. népi etimológia egyik érdekes esete – talán jobb lenne „naiv etimológiának” nevezni.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Aktron / CC BY-SA 3.0)
De miért adnának a beszélők becéző neveket településeknek? Lehetséges, hogy a nyelvtörténetek tévednek, és a helységnevek -d képzője független a kicsinyítőképzőtől. Valószínűleg a nyelvtörténészek is tisztában vannak a jelentéstani nehézségekkel, és talán nem is tiltakoznának az ellen a feltevés ellen, hogy két független képzőről van szó, de persze azt is igazolni kellene valahogy. Ha mindenképpen spekulálnom kellene, és elő kellene állnom egy magyarázattal, a következőt javasolnám. El tudom képzelni, hogy sok település nevében valóban kicsinyítő funkciójú volt a -d, mert egy kisebbfajta tereptárgyról nevezték el őket (pl. Várad). Lehet, hogy sok ilyen -d végű településnév volt, és (főleg a máshol lakók számára) nem volt mindig világos, hogy miről vannak elnevezve, és így ezekből kibontakozhatott a beszélőkben az a benyomás, hogy itt egy önálló helységnévképző -d toldalékról van szó, vagyis a létező -d végűek mintájára alkottak újabb településneveket, immár nem tereptárgyakról elnevezve. Az ide tartozó legtöbb névnek olyan lehetett az értelmezése, hogy a -d valamivel való ellátottságot fejez ki: Nádasd olyan hely lehetett, ahol sok a nádas (vagy a nád), Füred pedig olyan, ahol sok a fürj.
A kérdező által felhozott példák Cigánd, Kakasd, Nádasd, mindegyike két mássalhangzóra végződik.
-Ez a tény szerintem lehetőséget ad arra, hogy a példa szavak végére egy harmadik mássalhangzót is feltételezni lehessen, ami lehetett akár "t" is ( "eredmény" oldali "d(t)" "múltidősítő t"-jére gondolok):
*Cigándt, *Kakasdt, *Nádasdt .
Vagyis cigányossá vált, kakasossá vált, nádasossá vált..
Valószínűleg a "t" a "hármas mássalhangzó torlódások" miatt nem hasonult, és "lehalványult", lekopott a szóvégekről..
(A példa szerinti nevek rövidüléssel is létre jöhettek volna
pl.:
Cigán(y)-(os)-odott, Kakas-(os)-odott, Nádas-(os)-odott kifejezésekből, de szerintem ezek a hosszú formák újabb keletűek mint a "késztetés -eredmény párok", ezért nem valószínű..
Hasonló kifejezések:
kerek-e(s)dett, merev-e(s)dett, szórványos-odott, stb., ahol a torlódásokat a szóvégeken szerintem szintén a szavak toldásos meghosszabbításával tették kimondhatóvá. )
A -d képzőhöz még annyit fűznék hozzá, hogy az eredeti kicsinyítő funkcióján túl én elgondolkodnék rajta, hogy mennyire válhatott általános névképzővé, amivel közszavakból tulajdonneveket képeztek. A településneveknél is elképzelhetőnek tűnik, hogy a -d végű személynevekből kialakult elnevezések mellett - bizonyára az analógia alapján is - létrejöhettek olyan településnevek, ahol a -d kifejezetten a település nevének képzését szolgálja, s nem kicsinyítő elem. Persze ennek én semennyire nem vagyok szakértője, csak futó ránézésre így tűnik.
@odinn: Az -ny-nek itt nincs köze a -d-hez, hanem arról van csak szó, hogy azok a szavak, amikből ezek a településnevek is keletkeztek, eredetileg -n végűek voltak. Az -n végű alakhoz kapcsolódott a -d képző, s ilyen formában lettek településnévvé. A közszavak -n-je viszont időközben -ny-nyé változott - ez egy elég gyakori (bár nem következetes) változás a magyar nyelvben (pl. sárkány, csákány,.kátrány, kapitány, karácsony, asszony, stb.)
Hű, én gyerekkoromban felfigyeltem ennek a jelenségnek egy másik oldalára: bizonyos -nd végű településnevek a köznyelvben -ny végű alakban köszönnek vissza: Báránd - bárány, Ártánd - ártány, Cigánd - cigány, Beremend - *Beremény. Ez vajon azért van, mert a -d képző előtt eredetileg ny volt (*Bárányd), csak később n lett belőle? (Gyerekként még azt gondoltam, az ny-ből lett nd, vagy fordítva, de ez persze nem nyilván nem így van.)
ja, és még persze a -kás. savanykás - édeskés
szerintem se kéne keverni a szófajokat.
az édesd az (jelző → jelző), az apród (jelző → főnév).
az édesd nem "rendes" rag (nincs olyan, h kövér-d, vékony-d, magas-d..., van egyáltalán még rá példa az említett kicsinyeden kívül?)
inkább úgy tűnik h a "kicsinyítés" a kék - kékes, fehér - fehéres analógiájára van benne és valszeg a -ded (kerekded, gömbölyded, tojásdad).
a számnevek esetében kimaradt az, h nem csak töred (ige → főnév, ua. mint az -ad) van, hanem lásd:
ezred(-rész) és (év)ezred(=1000)
@Fejes László (nyest.hu): >> de akkor is csak történetileg azonosak, leíró szempontból semmiképpen sem <<
Természetesen én is történeti szempontból említettem a kapcsolatot, de mentségemre szóljon, hogy ezt a cikkíró nyomán teszem, mivel az ő általa említett kapcsolat a kicsinyítő képzői és a sorszámnévképzői <-d> közt szintúgy csak történeti.
Itthon megkonzultáltam Zaiczot és Hajdút: szerintük is ugyanúgy az <*-nt> képzőre megy vissza a <-d> nomenképző és a verbumképző is.
@LvT: Persze, kétségtelenül vannak esetek, amikor van átjárás. Én ezt nem is vitatom. De mondjuk a gyakorítót és a kicsinyítőt összekapcsolni igen merész. Legfeljebb akkor tartom lehetségesnek, ha történetileg is igazolható a közös eredet – de akkor is csak történetileg azonosak, leíró szempontból semmiképpen sem.
@Fejes László (nyest.hu): Pedig van átjárás a névszói és az igei toldalékok közt, hiszen tudjuk, hogy a magyar <-t> jeles múlt idő voltaképpen melléknévi igenév. A finn 3. személyű igerag <-v> eleme is az. Ha jól emlékszem, a magyar igeragkészletből az E/1 <-k>, E/2. <-l>, E/3. <-n> igeragot is igenévképzőnek tartják egyesek.
Az igei <-d> morféma funkciója gyakorító (<lábad>), ill. visszaható (<mosdik>). A kicsinyítés egyik szerepe ugyanakkor az expresszivitás kifejezése, amely igék esetén az intenzivitással rokon: ez utóbbi pedig természetesen átfed a gyakorítással. Szóval szerintem a hasonló szemantikai tartalom belátható azzal, hogy a szétválás ebben az esetben a nyelvtörténet korai szakaszában megtörtént.
@LvT: Én azért megkérdőjelezném, hogy egy igeképző lehet-e „ugyanaz”, mint egy névszóképző. Valami nagyon hasonló szemantikai tartalmat kellene ehhez kimutatni.
Az igaz, hogy a primer képzők poliszémikusak, ideértve a <-d>-t is, amely a felsoroltakon kívül igeképző is, pl. a <fürdik>, <lábad> stb. alakokban.
Amiért általában a helynevek kapcsán kicsinyítő képzőnek említik, az az ahhoz való ragaszkodás, hogy a korai keletkezésű magyar helynevek képzőtlenül lettek puszta személynévből, és csak egy következő időbeli rétegben jelennek meg a képzővel alkotott helynevek. Ha a <-d>-t kicsinyítő képzőnek tekintjük, akkor a <Borsod> helynevet ugyanabba a rétegbe datálhatjuk, mint a <Bars>-ot. ellenkezőleg későbbi lenne. Az ősmagyarban a személyneveken gyakori <-d(i)> képző sok ilyen településnevet adott, amelyek mellett gyakran ott volt állt a képzőtlen változatból lett helynév is, mint a <Bars> ~ <Borsod> esetén. Ugyanakkor a <-d(i)> volt az első elavuló kicsinyítő képző, így az ezzel kapcsolatos nyelvérzék is megfakult, ami miatt később a <-d>-t új, helynévképzői funkcióban visszaképzéssel elvonták.
Más ötletét lopom, amikor az <-s> melléknévképző párhuzamos sajátosságait említem. Az ötletgazda szerint eredetileg ez is kicsinyítő képző lehetett, amely tetten érhető egyrészt a kisebb színintenzitást kifejező <kékes>, <pirosas> alakulatokban, másrészt a már kiavult valódi <-s> (ill. összetett <-sa> / <-se>, <-is> / <-us> / <-es> / <-os> stb.) kicsinyítő funkciójában, mint a mai <Annus>, <Boris>, régi <Paks>, <Pós>.
Ráadásul ez az <-s> helynévképzői funkcióban is megjelent utóbb a <nád> → <nádas> ’nádas terület’ képzések analógiájára: így a régi <Füred> helyett ma a <Fürjes> a transzparens név a ’fürjekben gazdag hely’ jelentésben.