Mi az a ded?
Karácsonykor ezerszer halljuk, hogy ott feküdt a kisded a jászolban... Persze, kicsi volt, hiszen akkor született, de mitől volt ded? Mi az egyáltalán, hogy ded?
Nos, amikor így gondolkodunk, abban tévedünk, hogy azt képzeljük: a ded önálló szó (volt), és összetett szót alkotott a kissel. Valójában azonban nem erről van szó, hanem arról, hogy a -ded egy képző, illetve két képző, még pontosabban: kétszer ugyanaz a képző.
A -d képzőt kicsinyítő-becéző képzőnek szokás tartani,. Olyan szavainkban jelenik meg, mint az Árpád ’árpácska’, de felbukkan helyneveinkben is: Várad ’váracska’. Az Árpád-korban még használatos lehetett, de fokozatosan kiveszett a használatból.Előfordul mellékneveken is, pl. könnyed. A -ded alakban a toldalék megkétszereződött, talán azért, mert már kevésbé érezték kifejezőnek az egyszeri alakot. Hasonló példát ma is találunk: a nyelvjárási-rétegnyelvi őtet ’őt’ formában azért ismétlődik meg a toldalék, mert az őt formát a nyelvhasználók nem „érzik” „eléggé tárgyeset”-nek. (Leginkább azért, mert szokatlanul rövid forma egy tárgyesetű alaknak).
A kisded eredetileg melléknév volt, és azt jelentette, hogy ’picike, aprócska’. A -ded végződés megtalálható más mellékneveken is: kerekded, gömbölyded, ritkábban főnévből is képezhet melléknevet: tojásdad. A kisded mai jelentése valószínűleg a kisded gyermekből való elvonással keletkezett, méghozzá viszonylag korán: a szó először a 13. és 14. század fordulójáról adatolt (melléknévként), de a 15. század elején már felbukkan mai jelentésében is. (Ezzel párhuzamosan használták ’kevés’ jelentésben is.)
Ha valaki most kicsit elszégyellné magát, hogy a -ded-et szónak nézte, megnyugtatjuk: nincs oka az aggodalomra. Az ilyen tévedés teljesen természetes, annyira, hogy a csapdába nyelvújítóink is beleestek: a 19. században a kihaltnak vélt ded szót megpróbálták feleleveníteni ’gyermek’, illetve ’kicsiny’ értelemben.
A dedó is összefügg a -ded-del és a nyelvújítással: a nyelvújítók megalkották a kisdedóvó ’óvoda, bölcsöde’, ami aztán kisdedóra rövidült, s ebből vonták el (feltehetően a gyermeknyelvben) a dedót. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára még arról is tud, hogy a nagydedó ’elemi iskola’ (azaz az általános iskola alsó tagozatának megfelelő iskola) forma is használatos volt. A szó később pejoratív értelművé vált, és napjainkban a szlengből is kiszorulóban van.
A "kerek-ded, gyermek-ded" szavak végén a "ded" szerintem azt jelenti, hogy:
-"hasonló valamihez, közel olyan".
-Pl. a
"té-l" == te-szt (te tesztelsz)/ te-dt (tedd!, tedje! (tegye!), tette)
"szű-l"==szü-szt (süss! sz=s) / szü-dt (süt, szüd (dél jelentéssel)) késztetés-eredmény párokhoz hasonlóan, a
-"dé-l" ==de-szt (a Nap "dé" határozott uticéllal "utazik")/ de-dt
(dett(ó) "hasonló, ugyanaz" (az útja) jelentéssel, hogy "meghaljon") lenne, amiből szerintem a
-"-ded" =="hasonló, közel olyan" jelentéssel joggal lekövethető..
(Persze "szó adatolásról" nem lehet beszélni, hiszen többezer éves képződmény szerintem az "-szt/ -dt" "képzőkaptafa", aminek segítségével mégis nyomonkövethető a "ded" keletkezése, ahogyan sok más kifejezésnek is.):)
Akkora hatalmas melóba Cz-G-ék is berakhattak egy rakomány hibát és beleálmodást. Ebben megelőzte azt a szerencsétlen Chomskyt, na és... Tudod, mit? Az én Gyöknyelvészetemben is van egy csomó melléfogás, amiket már első olvasásra látok már és a következő kiadásban nem lesznek benne.
Mi van, a Cz-G már nem elavult?
Egyébként Varga András honlapján pont a Cz-G szótár mellett szerénykedek: Gyökszótár.hu vagy
andvarga3.friweb.hu/gy0/start.html
Vagy nem színem előtt nőttél-e sugárdad alakká,
Nem mosolyogtál-e még kicsi lányka reám?
(Czuczor Gergely, 1840.)
Mondom, a generatív nyelvészek visszahamisították, nyilván.
@mederi: Ez nem megy. A DD gyökváz jelentése: kisgyermekkel kapcsolatos. Magyar képzőként: kerek és kicsi egyszerre.
Gyökvázat nem lehet szétszedni, mert akkor elvész az a közös értelem, amit jelentett (bármilyen nyelven).
@gligeti: Az általad felsorolt mondvacsinált "szavak" a magyarban sántítanak, vagy egyáltalán nem léteznek. Sugárdad? ostobaság. Ezek csak az angolból iderángatott generatív nyelvészkedés idétlenségei. Chomsky már hatszázszor is javítgatta a sületlenségeit, amin nincs mit javítani. Ideje, hogy természetes módon el-, és letűnjön végre.
Tehát a -DAD képző, pontosan a gyökváz jelentése alapján csak kerek-és-kicsi lehet: pl.: kerek-ded: olyan kerek dolog, ami kicsi is.
aztán a mai nelvészek visszaszaladtak az időben, és hasonulást hamisítottak a ded szónak, hogy képzőnek tűnjék: apródad, pirosdad (de veresded), sugárdad. Pusztán a gyökelmélet eltussolása érdekében.
@Krizsa:
"A héber és a magyar DD gyökszavak elvont jelentése ugyanaz:
kisgyermek felnevelése."
A "deszt/ ded(t)" késztetés eredmény páros is alátámasztja, hiszen a "deszt"-ilál (tisztít elvonással)/ "dez"-informál (elvon, megvon információt) késztetés arra, hogy a világot megszépítve, mesékbe szőve mutassa be. Az eredmény folytonos "de".. a gyerek részéről, mert "detto" gondolkozik..:))
Nem kicsinyítő, nem toldalék, nem kettőzés. Vagy ha igen, akkor a magyar nyelvújítók nyilván elmentek gyorsan nyelvújítani a hébert is. De hova? Akkor épp nem is volt meg az országuk. S a Bibliába sem valószínű, hogy ők írták volna bele a sok DD gyökű szót.
A héber DD gyökszavai: dad = mell, didi = enyém, dida = tipegett, dod = nagybácsi, duda = kosár, dud = üst.
A magyar DD gyökszavak: dada, dedó, didi, dodó(galamb), dádá, déd (szülő, unoka), duda. Bővített szavak: dadog, diadal, dúdol, dudva, dédelget, didereg, dudor.
A héber és a magyar DD gyökszavak elvont jelentése ugyanaz:
kisgyermek felnevelése.
Ide vezet, hogy 150 éve nem vagytok hajlandók tudomásul venni azt, hogy a magyar egy gyöknyelv,
sem azt, hogy bármely két gyöknyelv keresztül-kasul "igazolja egymást".
és hogy hívják a halott csecsemőt?
- kisdead
Nekem akaratlanul is eszembe jutatta, hogy a szlovénban, horvátban, vendben vannak dete, detece, dejte, dejtece, ditece, dece szavak, amelyek mind kisgyermeket jelentenek, de ha a ded nem főnév akkor nem kapcsolható össze a kettő. A szláv nyelveknél (különösen a vendnél) tapasztalom azt, hogy ők is sok esetben csak a melléknevet használják, míg az utána következő főnevet elhagyják. Az alábbi példa alapján a málo dejte (kicsiny gyermek) szónál gyakran elhagyják a főnevet és csak a melléknév a malo kerül használatba (tárgyesetben máloga).