Az Andróczkyak alkonya
Családneve iránt érdeklődő olvasónk sorozatunk előző részében tekintélyes társaságba került. Most végleg eldőlni látszik, hogy lengyel nemesek vagy szlovák, esetleg horvát parasztok voltak-e ősei. Nyomozásunk során körbejárjuk a Kárpát-medencét...
Névtelenségét meg nem őrző olvasónk kérdezi:
Családfánkon mintegy 650 személynek a neve szerepel, továbbá 250 személy esetében a beírásokhoz kép is társul, de a családnév (Andróczky) eredetét sajnos továbbra sem sikerült tisztáznunk. A kutatás során teljesen véletlenül akadtam a következő oldalra:
http://rodzinyszl.webs.com/apps/photos/photo?photoid=145716081
Meglepett, hogy végső soron a saját vezetéknevemet láttam vissza....a kérdésem: lengyel eredetű lehet-e az Andróczky vezetéknév, illetve milyen eredetű lehet?
A cikksorozat első részében áttekintettem a kérdéses névvel kapcsolatos általános névtani hátteret, a mostani, befejező részben pedig konkrétan az Andróczky név hátterét igyekszünk feltérképezni.
Az előző részben leírtak alapján a név nyilvánvalóan szláv alakú, de az -óczky (-ócki) végződése miatt magyarosodott formának kell tartanunk. A RadixIndexen lévő, a XIX. sz-tól induló nyilvános magyarországi családnév-adatbázisok sokszor segítenek az írásformák és a lakóhely meghatározásában. Jelen esetben itt az Andróczky, Androczky, Andróczki és Androczki írásváltozatokat találjuk, valamint az Androcski és Andróczi neveket. A -czky végű formák Miskolcon és Szenttamáson, a -czki végűek Dévaványán, Szenttamáson és Óbecsén fordulnak elő. A rövid o-s adatok egyike biztosan német nyelvű, így egyelőre ezeket íráshibának tarthatjuk. Szenttamás (utóbb Bácsszenttamás, szerbül Srbobran) és Óbecse (szerbül Bečej) a Vajdaságban van, Dévaványa Békésben. Ezek Miskolccal kiegészülve egy feltűnő, hogy szlovák, esetleg ruszin etnikumra jellemző földrajzi mintázatot adnak. A szlovákok pl. máig a harmadik legnagyobb nemzetiséget alkotják a Vajdaságban, a Békés megyei jelenlétük közismert, Miskolc pedig régtől a keleti Felföld déli részén élő szlovákok regionális centruma. Az Androcski szintén Szenttamáson fordul elő, és egyedi tévesztésnek tartom a később kifejtettek szerint.
(Forrás: Wikimedia Commons / Pintye Dávid Győr)
Az Andróczi alak a Zala megyei Semjénházáról adatolt, amely horvát falu. Bár ez a név önmagában lehetne az Andróczky teljesebb magyarosodása, mégis függetlennek vélem, mert szerintem inkább a baranyai Endrőc településre utal, amelynek horvát neve (legalábbis a felsőszentmártoni horvátok közt) Androc [andróc]. Az Andróczi alak így vélhetően a vegyes nyelvű környezet hatására alakult ki horvát névalakból magyar képzővel. Bár az is lehet, hogy a horvát Andročan [andrócsan] ’endrőci’ lakosnév részleges magyarosodásáról van szó. Felmerül annak a vélelme, hogy az Andróczky családnév is innen származik, különösen, hogy a megfelelő horvát lakosnévi melléknév andročki [andrócski] ’endrőci’. De mint az előző cikkben láttuk, horvát és szerb területen ebből a melléknévi alakból nem lesz családnév, különösen nem az alsóbb néprétegekben és az újabb korban. Egy lehetőség még lenne: éppen a délvidéken élő szlovákok vehették át a horvát településnevet, és nevezhettek el egy onnan származó, közéjük telepedő személyt szlovákul *Androckýnak. Ezt azért nem tartom nagyon valószínűnek, de arra talán ez a délszláv andročki alak elég lehetett, hogy Bácsszenttamáson az ettől független Andróczky nevet egyszer valakinél Androcskivá formálja.
Amennyiben továbbkeressük a név forrását, feltűnhet az előző részben említett Szirmay-féle verses szlovák névlista második strófájának első neve, az Andreánszky. Ez a felföldi család a XIX. sz.-ban a főnemességig vitte, és nevüket a birtokközpontjuk, Liptószentandrás szlovák nevéről, [Liptovský] Ondrej-ről vették. Itt megfigyelhetünk egy magyar [a] ~ szlovák [o] megfelelést, amely fonetikailag is indokolt, hiszen mindkettő hangra egyként szokták a nemzetközi fonetikai átírás [ɔ] jelét alkalmazni.
Az alföldi szlovákok közt ismert az Apatóczky vezetéknév. Ennek mai helyesírás szerint normalizált írásformája Opatovský, és egy szlovák Opatovce településnévből képződött. Ilyen több is volt, a magyar neveikkel: Vágapáti, Bajmócapáti, Apátlévna, Vicsápapáti, Felsőapáti, Kisapáti – utóbbi ma Aranyosmarót (Zlaté Moravce) része. Itt tehát egyszerre megfigyelhető az [o] > [a] és az -ovský > -óczky magyarosodás.
(Forrás: Wikimedia Commons / Michal Výrostko / CC BY-SA 3 0)
A fentieket analógiaként az Andróczky névre alkalmazva, mögötte a szlovák Ondrovský névformát sejthetjük. Ezt a nevet a jelenkori szlovák névtár nem ismeri, de a Google-lal cseh kontextusú találatok akadnak. Tehát ezt tarthatjuk cseh névnek, de a szlovák eredet sem zárható ki. Egyrészt szlovák nevek is elkerültek cseh területre, másrészt sok párhuzamos fejlemény is van a két nyelvben. Az, hogy a jelenlegi szlovák területről hiányzik, magyarázható egyrészt azzal, hogy eleve ritka név volt, és az ilyenek nem mindig maradnak meg a keletkezésük helyén, míg az elvándorolt ágak túlélhettek. Másrészt ez szlovák vonatkozásban egyáltalán nem szokatlan, a XVIII. sz. közepi délre vándorláskor ugyanis az új helyen igen sokan új vezetéknevet kaptak, köztük olyat is, amely a forrásterületen nem adatolható. Mindenesetre a szlovákiai Trencsénselmec (Štiavnik) községnek van Ondrovce része, amelyből Ondrovský név képződhet. Ez a falu a cseh határon fekszik, amely magyarázatot adhat a mai csehországi előfordulásra, a török utáni Alföldre költözés pedig a magyarországiakra. De persze régen lehetett máshol is ilyen – végül is egy Ondrej ’András’ nevű személyről elnevezett, általa telepített stb. – település, amely mára elpusztásodva már csak családnévben él.
Az előzőek alapján én a nevet elsősorban a Trencsén vármegyei Ondrovce (vagy más hasonló nevű) faluból délre települt, ott a korábbi lakhelyéről Ondrovský nevet kapott szlovák ősnek tulajdonítom, akinek a neve a huzamosabb magyar érintkezés folytán Andróczkyra módosult. Kisebb valószínűséggel a Baranya vm.-i Endrőc-ről a szlovákok közé települt kaphatta a származási helyének horvát Androc formája alapján az *Androcký lakosnevet.
Bár a lehetőségekhez mérten megnyugtatóan tisztáztuk a név lehetséges etimológiáit, a hallgató által az interneten kereséssel talált lengyel Androczky [androcski] névalakot is körül kell járni. Először is, ez hapax legomenon, azaz egyszer, egyetlen helyen előforduló adat: máshol nem sikerült adatolni, a Jan Siwik-féle lengyel nemesi enciklopédiába sem került be ez a névalak. Ilyenre a filológiában nem szokás következtetést alapozni, amíg vannak széleskörű analógiákkal támogatott egyéb opciók. Aki olvas korabeli dokumentumokat, az tudja, hogy tollhibák, elírások előfordulnak: ilyen lehet a lengyel Androczky is, amelyet vélhetően Androszkynak [androski] kellene olvasni. Siwik a kérdező által fellelt Androsky (Andrusky, Androczky) családot az Andruski [andruszki] címszó alatt veszi fel, és jelzi a XVI. sz. legeleji Andruszki [andruski] alakját. A közös nevező az *Andruszski [andrus-szki] forma, amely eltérő irányú sziszegő-susogó hasonulással fejlődött egyikké és másikká. A forráskritika, vagyis a forrásokban található tévedések, pontatlanságok elemzése ezért nagyon fontos. A szóban forgó weboldal szerkesztőjének nemcsak ennek elmulasztása róható fel, hanem egy csúsztatás is: a szóban forgó címer nem az Androsky (Andrusky, Androczky) családé, hanem a Sienkiewicz Tűzzel, vassaljából ismerős Abdank ~ Awdaniec (többes számú alakjában: Awdańcy) nemzetségé. Az oldal feltöltője kicserélte az Awdaniec nevet Androskyra egy másik forrás szövegében, miközben a helyettesítés során értelmetlen szövegrészletek is keletkeztek. Ez az egész alapjában véve megkérdőjelezi az oldal hitelességét, s szól amellett, hogy hapax legomenonként számoljunk az lengyel Androczky névalakkal.
(Forrás: Wikimedia Commons / Juliusz Kossak (1824–1899))
Másodszor, ha az olvasó kedvéért azért mégis mérlegelnénk, akkor meg kell állapítanunk, hogy a weblap szerint lengyel nemesi családról van szó. A Magyarországra költöző ilyen családoknak jellemzően nem az a sorsuk, amely a magyar Andróczky család osztálya. Ha idővel deklasszálódott is a család, megőrzi a nemesi levelében szereplő alakot, s mire az is feledésbe menne, a polgári anyakönyvezés rögzíti azt. A cz [cs], mint fent kifejtettem, csak íráshiba lehet, amely Lengyelországban nem öröklődött, és ilyen a hipotetikusan Magyarországra került nemesi családi ágban sem feltételezhető.
Az olvasót tehát megtéveszti egy kérdéses alak nyújtotta csalóka azonosság és a lehetséges lengyel nemesi eredet délibábja. Ezzel szemben én egy némileg eltérő írású (de ennek dacára fonetikailag közelebb lévő) nevet tudok állítani, és alsóbb néposztályba tartozó szlovák (esetleg horvát, cseh) ősöket. Az előbbit a „jó lenne” kívánsága támogatja, az utóbbit pedig a számos hasonló család neve és története nyújtotta analógia.
Ennél a megállapításnál többet már csak a család helyi megtelepülésének korából származó eredeti dokumentumokból lehetne megtudni, amennyiben pl. a házassági, születési anyakönyvekben feltüntették a frissen betelepült házasfél, szülő előző lakóhelyét. És erre biztatom a kérdezőt, ha még mindig elégedetlen az etimológusi véleménnyel.
Források
Peter Ďurčo et al.: Databáza vlastných mien a názvov lokalít na Slovensku [A szlovákiai helynévi tulajdonnevek és megnevezések adatbázisa]. 1998.
H. Tóth Imre: Rövid szláv összehasonlító szláv nyelvtan. I. rész. JATEPress, Szeged, 1999. ISBN 963 482 377 7
Hajdú Mihály: Általános és magyar névtan. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. ISBN 963 389 418 2
Karel Horálek: Bevezetés a szláv nyelvtudományba. Tankönyvkiadó, Budapest, 1967.
Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára. XIV–XVII. század. Magyar Nyelvtudományi Társaság. Budapest, 1993.
Farkas Tamás (szerk.): Régi magyar családnevek névvégmutató szótára. ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, Magyar Nyelvtudományi Társaság. Budapest, 1993.
Kniezsa István: A magyar és a szlovák családnevek rendszere. In: Kniezsa István: Helynév- és családnév-vizsgálatok, pp. 255–349. Kisebbségkutatás Könyvek. Lucidus Kiadó, Budapest, 2003. ISBN 963 9465 08 9
Milan Majtán: Názvy obcí Slovenskej republiky. Vývin v rokoch 1773–1997 [A Szlovák Köztársaság településeinek elnevezései. Az 1773–1997 közti fejlemények]. Veda, Bratislava, 1998.
Živko Mandić: Hrvatska imena naseljenih mjesta u Madžarskoj [A magyarországi lakott helyek horvát nevei]. In: Folia Onomastica Croatica 14 (2005), pp. 37–128
Eugen Pauliny, Jozef Ružička, Jozef Štolc: Slovenská gramatika [Szlovák nyelvtan]. 5. vydanie Slovenské pedagogické nakladateľstvo, Bratislava, 1968.
Jan Siwik: Encyklopedia nazwisk i przydomków szlacheckich [A nemesi család- és előnevek enciklopédiája]. Wydawnictwo Kastor, Warszawa, 2010.
Słownik geograficzny Królestwa Polskiego i innych krajów słowiańskich, Tom. 1–15 [A Lengyel Királyság és más szláv országok földrajzi szótára, 1–15. kötet], Warszawa : nakł. Filipa Sulimierskiego i Władysława Walewskiego, 1880–1914.
Antonius Szirmay de Szirma: Hungaria in parabolis: sive, Commentarii in adagia et dicteria Hungarorum [Magyarország szóképekben, avagy feljegyzések a magyarok példázatai és közmondásai szerint]. Budae. Typis Regiae Vniversitatis Pestanae. 1804.