Béla az orgonánál...
A brókerbotránynak is megvan a maga haszna. Természetesen ez nem lehet más, mint hogy nyelvészeti kérdéseket vet fel. Az sem meglepetés, hogy éppen olvasóink körében.
Neve elhallgatását kérő olvasónk tette fel az alábbi kérdéseket:
1) van-e köze Orgován Béla vezetéknevének Orgovány település nevéhez? És egyáltalán: mit jelent?
2) mit lehet tudni az orgoványi rétekről?
3) a szlovák orgován a magyar orgona szóval milyen kapcsolatban van? S ha van kapcsolat, mi volt előbb: orgován vagy orgona?
A kérdésekből egy szétszálazódó, majd ismét összefonódó történet áll össze, amelynek egyik csomópontjában az orgona növény áll, így a kifejtést célszerű ezzel kezdeni.
A bíbortól az orgonáig
A 19. sz. legvégén azonosították a Syringa josikaea ’Jósika-orgona’ v. ’magyar/erdélyi orgona’ fajt, amelyről bebizonyosodott, hogy reliktumként honos nyirkos, párás völgyekben a történeti Magyarország területén, az Északkeleti-Kárpátokban és az Erdélyi-szigethegységben, valamint Galíciában. Szűk elterjedése és az embertől való elzártsága miatt azonban kultúrtörténetileg az újkori „felfedezéséig” nem jön szóba, később azonban finn slágerek ihletőjévé vált.
Az orgona (Syringa spp.) Magyarországon nem honos növénynemzetség. A leginkább elterjedt közönséges (vagy kerti, balkáni) orgona (Syringa vulgaris) hozzánk legközelebb az Al-Dunánál és a Kelet-Balkánon endemikus, egyebekben a rokon fajokkal együtt Ázsiában és Európa keletebbi részein fordul elő. A növény a török hódítással került nyugatabbra és északabbra, ugyanakkor a megismertetésében kiemelkedő szerepe volt a tulipánokat is „felfedező” Ogier Ghiselin de Busbecqnek a 16. sz. második felében.
Ennél fogva a növénynek errefelé nem volt „eredeti” elnevezése, megjelenésekor más növényekhez hasonlították, a környéken elsősorban a bodzához, így a 17. sz. közepén Lippay János spanyol bodzaként veszi fel a Posoni kert című művébe. De nevezték török és tengeri bodzának is. A csehben hasonló történeti elnevezésekkel találkozunk: španělský bez ’spanyol bodza’, modrý bez ’kék bodza’. Hasonló eredetű az ukrán бузок (buzok) ’orgona’ név is, amely a бузина (buzina) ’bodza’ szóból származik képzőcserével. A hivatalos német elnevezése, a Flieder a bodza alnémet nevét átértelmezve terjedt el a 18. századtól a köznyelvben.
(Forrás: Wikimedia Commons / Werner100359 / CC BY-SA 3.0)
Busbecq a növénnyel együtt annak oszmán-török leylâk, illetve arab ليلك (lílak) elnevezését terjesztette nyugatra. Ennek eredete a perzsa نیلک (nilak) szó, amely az óind नीला (nílá) ’sötétkék; indigó’ színnév átvételének továbbképzése. A holland közvetítés nyelvileg a francián keresztül érvényesült tovább, amelynek korabeli lilac formája (később lekopott véghangzóval) adta nyugaton a növény első megnevezését, majd a lila színnevet. A névvel együtt Európában a kerti növény is innen terjedt keletre, és ez az oka, hogy a spanyol melléknév volt a jelzője a korai magyar és a cseh nevének (minthogy Németalföld spanyol uralom alatt állt).
A lilac megnevezést utóbb sok nyelvben felváltotta a Syringa tudományos név helyi alakja. Ez a tudós név a XVI. században keletkezett szintén Németalföldön eredetileg az ugyanakkor megismert jezsámen ’Philadelphus spp.’ elnevezéseként. A motiváció az volt, hogy a jezsámen vesszejében a bél összeszárad, így könnyen síp, azaz ógörög szóval σῦριγξ (szürinx) készíthető belőle. Egy nemzedékkel később a hasonló tulajdonsága miatt ráértették az orgonára is, és a tudományos nómenklatúra ez utóbbit rögzítette. Ez a jelentésbővülés a magyarban is megfigyelhető, ugyanis az orgona kékjezsámenként is ismert volt. — A tudós név tükörfordítással a népi elnevezésekbe is leszivárgott: angolul ismert a pipe-tree, németül pedig a Pfeifenbaum, amelyek ’sípfa’ értelműek. Közvetve idevonható a magyar orgona elnevezés is, lévén az orgona sípos hangszer; de erről részletesebben később lesz szó.
Van egy további elnevezése is a növénynek, amelynek forrása hasonló a lila szóéhoz: ebben az esetben az oszmán-török erguvân ’júdásfa; Cercis spp.’ alak közvetítette a perzsa ارغوان (arğuván, arğaván) nevet, amely eredetileg ’bíbor(vörös), mályvaszín’ értelmű, de jelentett ilyen színben virágzó növényeket is – elsődleges jelentése azonban ’júdásfa’ volt. Az ókorban a bíborcsigától nyerhető bíbor igen értékes és nehezen megszerezhető festék volt, amiatt több öltözködési tabu kapcsolódik hozzá (így a zsidóknál, a rómaiaknál és a katolikus egyháznál). Ezáltal értékmérő szerepe is kifejlődött, így kaphatott ez a szó ’hűbéradó’ jelentést is. A perzsa szót arámi közvetítéssel az akkád argawannu ~ argamannu ’bíborvörös, karmazsin; ilyen színű szövet; hűbéradó’ szóra vezetik vissza. A jelentésváltozás a balkáni szlávokhoz, illetve az albánokhoz kötődik, ők értették rá a júdásfa török nevét a hasonló színben virágzó orgonára: vö. albán jargavan, szerb-horvát jorgovan (jergovan), macedón nyelvjárási argaven, bulgár nyelvjárási argavan. Innen továbbterjedt a név északabbra, bekerült a románba iorgovan (argăvan, răgăvam) formában, valamint a magyarba először mint orgovány, később mint járdavány (ez utóbbi szőlőfajta neve is lett). Magyar közvetítéssel jutott a szó a szlovákba orgován alakban. — A perzsa szó az arabba أرجوان (arzsduván) formában került, és jutott el Andalúziába, ahol arjoran alakban a ’júdásfa’ egyik spanyol népi megnevezése lett. További érdekesség, hogy a szerb az arab közvetítette formát is átvette mint adžuvan, de ennek jelentése ’legény, szerető’. A jelentésváltozás az alapján érthető, hogy a vörös szín a szerelemhez, az egészséghez és a fiatalsághoz kapcsolódik; ezen a motiváción alapul a tavasszal virágzó júdásfa spanyol árbor árbol del amor ’szerelemfa’ neve is.
Írásos forrásokban a magyar orgovány ’orgona (növény)’ elnevezés először 1798-ból adatolható (Orgoványfa). Vélhetőleg korábban is létezett, hiszen el kellett jutnia a szlovák nyelvterületig: így ez a kései dátum csak az lehet, amikor a nyelvújítás felfedezte az addig a nyelvjárásban létező szót. Hasonló időben, 1788-ban bukkan fel az orgona növénynév az orgona-fa összetételben Kazinczynál. Ennek eredete nem tisztázott: nem tudni, hogy Kazinczy rövidítette-e meg az orgovány szót, mert ő kifejezetten szerette a szócsonkolásokat; vagy pedig ez is népnyelvi alak volt. Így vagy úgy, mindenképpen alakkeveredéses formának tűnik: ahol az orgovány szótestet a ’sípfa’ jelentés (vö. tudományos latin Syringa, német Pfeifenbaum) alakíthatta át, mivel az orgona szó nagyon közeli hangzású sípos hangszert jelöl. A magyar köznyelvben ezután megszilárduló orgona elnevezés az ukrán nyelvjárásokba is átkerült, mint орґони [orgoni], ворґона [vorgona] stb.
A bíbortól Orgoványig
A történet másik szálán az Orgovány településnevet követhetjük visszafelé. Első írásos említése 1509-ből való Orguwan alakban, ekkor halasszéki kun szállásterület volt. A török hódoltság alatt elpusztult, és évszázadokig lakatlan volt. A 19. sz. elejétől kezdett újra benépesedni mint Kunszentmiklós egyik pusztája, és 1901-ben lett önálló község.
A 16. sz. eleji említése miatt a településnév nem eredhet a magyar orgovány növénynévből. A szerb közvetítésű oszmán-török jövevényszavak egy meghatározott réteget alkotnak a magyar nyelvben, és ehhez ez az időpont korai, a dohány például csak 1647-ben jelenik meg, a korábbi adatokhoz is vö. 1577: csizmadia, 1542: gyaur. Másrészt addigra maga a növény is aligha jelenhetett meg az országban, legalábbis olyan mértékben, hogy tulajdonnév alapja legyen. Ehelyett a településnevet kun eredetűnek vélik. A 13. századig a magyar nyelvterületen elterjedt volt az a nomád népekre jellemző helynévadási gyakorlat, hogy egy vezér táborát (majd az általa telepített falut) pusztán az illető nevével jelölték képző és összetételi utótag nélkül. Az irodalom úgy tartja, hogy a később betelepülő kunok ezt a szokást tovább megtarthatták, így az Orgovány településnév is azonos lehet egy kun *Orguvan (*Arguvan) személynévvel. Ennek az elgondolásnak a gyengéje, hogy ilyen kunokhoz köthető személynevet más forrásból nem sikerült kimutatni, de ezzel együtt is ez a legerősebb feltételezés. Ha igaz, a kunok a kelet-európai pusztáról hozhatták magukkal ezt a szót, így az abból lett személynév értelmezésekor a fent említett perzsa arğuván jelentéséből kell kiindulni: ’(bíbor)piros arcú, ruhájú stb.’ értelmű ragadványnév, ’júdásfa’ virágára vagy más hasonló színnel virágzó növényre utaló metonimikus név.
(Forrás: knp.nemzetipark.gov.hu)
Orgovány környékének egyes részletei máig hasonlóak ahhoz, mint amit a betelepülő kunok találhattak. Ez elsősorban a falutól északkeletre a szomszédos Ágasegyházig elterülő térségre igaz, amely Orgoványi-rétek néven 1990 óta a Kiskunsági Nemzeti Park része. Ennek a területnek a jelentős hányada időszakosan kiszáradó mocsaras rét, amelyhez nyugatról homoki gyep, valamint a fülöpházi és a bugaci buckavidéket összekötő borókás buckák társulnak. A mocsaras terület a Pest határában kezdődő Turjánvidék része, amely a délebbi Őrjeggel együtt a Duna valahai medrét rajzolja ki. A környék védett területei közül az Orgoványi-rét kiemelkedik, mivel az országban csak itt található a 19. sz. közepén felfedezett Metelka-medvelepke, továbbá itt megmaradt a méreténél fogva az emberre veszélytelen rákosi (parlagi) vipera, a lápi póc, a réti csík, a túzok, és talán még él a patkányfejű pocok. Megtalálható itt Magyarország hat bangó (Ophrys) faja közül öt, valamint további két tucat egyéb orchideafaj (kosbor, ujjaskosbor, nőszőfű) – és természetesen még sok olyan növény, amely a laikusok figyelmét elkerüli, de növénytani szempontból nagy értéket képviselnek, köztük a csikófark. A területen két tanösvény és egy jelzett turistaút vezet keresztül, egyebekben a védettség miatt csak vezetővel látogatható.
(Forrás: lepiforum.de)
A borókás buckavidék a szó szoros értelmében véve nem természetes környezet, mert a legeltetéses gazdálkodás tarja fent már évszázadok óta, különben eluralkodna rajta a fehér és a szürke nyár. Ilyen is van a környéken: délre esik a Tolvajos nevű erdős terület, amely arról kapta a nevét, hogy haramiák bújtak meg az ottani buckák közt, többek közt Rózsa Sándor és a környék saját betyárja, Baski Gyuri. Ez a terület ma a bugaci-bócsai védett részhez tartozik, és növényvilágát egyedülállóan közép-ázsiai sivatagi fajok jellemzik. — Ez és más falu környéki erdős részek híresültek el már metaforaként is „orgoványi erdő” néven: itt 1919-ben a Héjjas-különítmény színleg a vörösterrorra válaszul ölt meg sok embert (a számok két tucattól több százig változnak), köztük számos olyat is, akinek nem volt köze az ürügyhöz.
Az Orgovány körüli sétát a falut nyugatról határoló Csárda-széken, a névadó csárdánál fejezzük be, ahol a helyi néphitnek megfelelően emléktábla hirdeti, hogy itt született Petőfi Sándor: mert nemcsak a halálának, de a születésének a körülményei is folklorizálódtak. A helyi köztudat azt is számon tartja, hogy visszatérve ugyanitt írta volna meg a Pusztán születtem… és a Megy a juhász a szamáron című verseit.
(Forrás: Wikimedia Commons / Gáspár Tamás / CC BY-SA 4.0)
Az orgovántól Orgovánig
Az utolsó szál az Orgován vezetéknévé. Ha megnézzük a jelenkori magyarországi elterjedését, akkor a név egyik góca Szabolcs-Szatmár-Bereg, a másik pedig Pest megye. Külföldön Kassa környékén van jelentősebb előfordulása, valamint Arad megyében. Ez utóbbi talán a Csongrád megyei képviselőkkel alkothat egy harmadik gócot. A múltat vizsgálva megállapítható, hogy vezetéknévként már 1431-ből kimutatható korai délvidéki és erdélyi előfordulásokkal. Személynévként 1390-ből sikerült adatolnom az Orgovant a Codex diplomaticusból az „Ecclesie Chazmensis”, azaz vélhetően a horvátországi csázmai (csezmicei) egyházközséghez kapcsolva.
Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a korai családnévnek nincs kapcsolata a kései magyar orgovány ’orgona’ növénynévvel, így a magyar ragadványnévi eredet kizárható. Ami marad az az, hogy elsősorban a fenti régi világi személynév él ilyenformán változatlan alakban tovább apanévként: vagyis ilyen nevű felmenő leszármazottait jelölve. A személynév forrásaként adódik az Orgovány településnévről szóló részben említett feltételezett kun *Orguvan (*Arguvan) név, és ennek nagyjából meg is felel a mai magyarországi elterjedési minta. Probléma a korai délvidéki adatokkal lehet, de erre több magyarázat is adódik. Egyrészt Csanád megyében volt kun szállásterület, a Szentelt-szék (ahonnan talán a mai csongrádi és aradi góc is eredhet): innen tágabb déli határőrizeti feladatokat is elláthattak kunok. Másrészt a délszlávok közé is betelepülhettek kipcsak-törökök, akik a horvát-szlavón területen ilyen módon is megjelenhettek.
A fenti mellett az Orgoványi és Orgováni névalak lakosnévként alakult ki: a föntebb tárgyalt Orgovány településről (vagy a környező pusztákról) elszármazott, oda kapcsolatokkal, esetleg ott birtokkal rendelkező személyt, majd annak leszármazottait jelöli. Persze az -i (-y) toldalék apanévképző funkcióval is bír, így ez utóbbi névformák is eredhettek személynévből, valamint a magyar ismeri a képzőtlen lakosneveket is, így az Orgován nevek egy része is jöhet a település nevéből (elsősorban talán a nem messze költözöttek esetén). A konkrét eset csak családnévvizsgálattal dönthető el, az csak a valószínűségre utaló ökölszabály, hogy az -i (-y) képzős alak lakosnév, a képzőtlen pedig apanév. — Az n és ny eltérése nem befolyásolja az etimológiát, mert a magyar nyelvben ilyen helyzetben ezek nem állnak szemben egymással, és a szó-, valamint névfejlődés esetén könnyen egymásba tudnak alakulni.
Források
Benkő Lóránt (főszerk.): Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen I–III. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993–1997.
Bodó Béla: Héjas Iván. In: 2000 folyóirat 2010/10. szám
Günther Drosdowski (szerk.): Duden 7: Etymologie. Herkunftswörterbuch der deutschen Sprache. Überarbeiteter Nachdruck der 2. Auflage. Dudenverlag. Mannheim usw., 1997.
Garami László: Képes útikalauz. Védett természeti értékeink. Panoráma, 1993.
Kálmán Béla: A nevek világa. (A IV. átdolgozott kiadás változatlan utánnyomása) Csokonai Kiadó. Debrecen, 1996.
Kalotás Zsolt: Nemzeti parkok Magyarországon. Alexandra Kiadó, Pécs, 2004.
Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára – XIV–XVII. század. Magyar Nyelvtudományi Társaság. Budapest, 1993.
Kiskunsági Nemzeti Park 1:90 000 térkép. Paulus, 2000.
Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I–II. Második, javított és bővített kiadás. Budapest, 1988.
Lendvay Bertalan: A Jósika-orgona (Syringa josikaea Jacq. fil. ex Rchb.) aktuális és történeti biogeográfiája. Doktori értekezés. Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest, 2004.
O. Sz. Melnicsuk (főszerk.): Etimologicsnij szlovnik ukrajinszkoji movi, N–P, Tom 4. Naukova dumka, Kijiv, 2003.
Magyar Nagylexikon, Nyl–Pom, XIV. kötet. Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest 2002.
Fejér György: Codex diplomaticvs Hvngariae / Magyarország egyházi és világi okmánytára. 1829–1844. (2004.) –
Rácz János: Növénynevek enciklopédiája. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2010.
a Wikipédia vonatkozó szócikkei
Csak egy apró pontosítás: a 'fa' spanyolul "árbol", nem "árbor".